Kessié és Romagnoli a Juve célkeresztjében
Kessié és Romagnoli a Juve célkeresztjében

A Milan két játékosával erősítene a Juve, miután Alessio Romagnoli és Franck Kessié nyáron várhatóan ingyen távozik a rossonero klubtól. A játékosok a klubbal egyeztettek új szerződés tekintetében, azonban mindeddig nem sikerült megállapodásra jutni, így a Paolo Maldini által vezetett klub…

Kuluševski és Rabiot távozhat, utóbbiért Ceballos érkezhet?
Kuluševski és Rabiot távozhat, utóbbiért Ceballos érkezhet?

Dejan Kuluševski számok alapján nagyszerű szezont futott a tavaly, és az idei évben további előrelépéseket vár a vezetőség a fiatal svéd futballistától, ám erre mindeddig nem került sor. Az Andrea Pirlo által megálmodott rendszer mintha jobban megfelelt volna számára, mint Massimiliano Allegri…

A Newcastle érdeklődik Ramsey iránt
A Newcastle érdeklődik Ramsey iránt

Az olasz sajtó értesülései szerint a Newcastle United érdeklődik Aaron Ramsey iránt, miközben a Juventus megválna Weston McKennietől is, s Aurelien Tchouaméni megszerzésével erősítené keretét. A torinói vezetőség számára Paul Pogba jelentené az álomigazolást, míg Massimiliano Allegri inkább az AS…

A Juve kikölcsönözné Bernardo Silvát
A Juve kikölcsönözné Bernardo Silvát

Olasz források szerint a Juventus szeretné kikölcsnözni Bernardo Silvát a Manchester City együttesétől, miután a 27 éves játékos a nyáron távozási szándékáról tájékoztatta a klubot, s pár hete Pep Guardiola arról nyilatkozott, hogy a játékos jövője továbbra sem tisztázott a manchesteri klubnál. A…

Kaio Jorge januárban kölcsönben távozhat?
Kaio Jorge januárban kölcsönben távozhat?

Kaio Jorge a torinói derbin végre tétmeccsen is pályára lépett, s volt néhány jó megmozdulása, miután a szezon előtt súlyosabb combsérülést szedett össze, és kénytelen volt kihagyni számos mérkőzést. Az Alessandria elleni mérkőzésen körülbelül egy órát volt a pályán, és kialakított pár helyzetet,…

A Juventus kapcsolatba lépett van de Beek ügynökével
A Juventus kapcsolatba lépett van de Beek ügynökével

A La Stampa értesülései szerint a Juventus kapcsolatba lépett Donny van de Beek ügynökével, hogy egy esetleges januári klubváltás ügyében egyeztessen. A holland középpályás kevés lehetőséghez jut jelenlegi csapatánál, a Manchester Unitednél, miközben a torinóiak szívesen kínálnának menekülő…

Lippi: "Nedvěddel a Juventus megnyerte volna a BL-t"
Lippi: "Nedvěddel a Juventus megnyerte volna a BL-t"

A Juventus edzőlegendája, Marcello Lippi úgy véli, ha a zebramezesek akkori sztárja, Pavel Nedvěd eltiltás miatt nem kényszerül kihagyni az AC Milan elleni döntőt, a csapat 2003-ban győzelemmel zárja a Bajnokok Ligáját. A cseh középpályás a Real Madrid elleni elődöntőn kapott sárga lap miatt hagyta…

Vlahović érkezhet, Morata távozhat
Vlahović érkezhet, Morata távozhat

A Tuttosport értesülései szerint a Juventus komoly esélyekkel szállhat be a Dusan Vlahović megszerzéséért zajló versenybe, s a szerb támadó esetleges érkezésével véget érhet Álvaro Morata torinói pályafutása is. A Fiorentina támadója tavaly robbant be a köztudatba, mikor 21 góllal zárta a szezont,…

HIVATALOS: Rabiot koronavírus-tesztje pozitív lett
HIVATALOS: Rabiot koronavírus-tesztje pozitív lett

A Juventus és a francia válogatott középpályása, Adrien Rabiot pozitív koronavírus-tesztet adott, így a játékos kihagyja a Spanyolország elleni Nemzetek Ligája-döntőt. A francia szövetség tett róla hivatalos bejelentést, hogy a játékos tesztje pozitív eredményt hozott, vagyis elkapta a…

Kuluševski: "Csak a következő mérkőzésre összpontosítok"
Kuluševski: "Csak a következő mérkőzésre összpontosítok"

A Juventus szélsője, Dejan Kuluševski nem foglalkozik a jövőjével kapcsolatos pletykákkal, s kizárólag a következő mérkőzésre kíván koncentrálni. A korábban az Atalanta tulajdonában lévő svéd játékos 2020 januárjában igazolt a Juventushoz, azonban a szezont a Parma kötelékében fejezte be. A 21…

Agüero nyáron kétszer is visszautasította a Juventust
Agüero nyáron kétszer is visszautasította a Juventust

A spanyol Sport állítása szerint a Juventus egyik nyári célpontja a veterán Kun Agüero volt, azonban az argentin támadó az átigazolási időszak során két alkalommal is visszautasította a torinóiak ajánlatát, mert szeretett volna együtt játszani honfitársával, Lionel Messivel az FC Barcelonánál. A…

Pogba: „Meglátjuk, mit hoz a jövő”
Pogba: „Meglátjuk, mit hoz a jövő”

Paul Pogba a francia csapat győztes mérkőzését követően a jövőjét illető kérdésekre válaszolt, ám természetesen tényekről nem beszélt, és a torinói visszatérést sem zárta ki a Mediaset munkatársának adott interjúban.  „Kedvelem Torinót!” - mondta a középpályás nevetve. „Mindig beszélek az egykori…

Chiesa: „A vereség nem veszi lendületünket”
Chiesa: „A vereség nem veszi lendületünket”

A tegnap este a Nemzetek Ligája elődöntőn az olasz válogatott három év után, 28 győztes és 9 döntetlen meccset követően kikapott, Spanyolország Ferrán Torres két góljával győzött, amire az olasz válogatott csak Lorenzo Pellegrini találatával tudott válaszolni. „Sok meccs után jött ez a vereség,…

Ügynöke miatt hiúsult meg Vlahović szerződéshosszabbítása?
Ügynöke miatt hiúsult meg Vlahović szerződéshosszabbítása?

Friss olasz hírek szerint Dušan Vlahović ügynöke miatt hiúsult meg a szerződéshosszabbítás a Fiorentina csapatával, mivel az ügynök a klub szerint túlzó igényeket támasztott egy jövőbeli értékesítés kapcsán. A csatár szerződése 2023 júniusáig érvényes, és miután a tegnap beszámoltunk a Juve…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10721) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4679) mercato (4450) nyilatkozat (8049) Olasz Kupa (346) összefoglaló (492) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása