Del Piero: „A Juve a mindenem”
Del Piero: „A Juve a mindenem”

Alessandro Del Piero alig várja, hogy az A-League All-Stars csapatának tagjaként megmérkőzzön a Juventusszal. A Bianconeri folytatja a felkészülési túrát, ezúttal Ausztráliában, ahol a "zebrák" korábbi csapatkapitánya várja őket ellenfélként. „Sydney-ben nagy lelkesedéssel…

Buffon: „Reméljük, Alessandro nem lő gólt”
Buffon: „Reméljük, Alessandro nem lő gólt”

Gianluigi Buffon örömét fejezte ki, hogy ismét egy pályán lehet egykori csapattársával, Alessandro Del Pieróval, azonban nem kívánja megkönnyíteni egykori csapatkapitányának a gólszerzést. A hétvégén a bianconero csapat egykori legendás tízesével találkozik a 2014-15-ös…

Chiellini indulásra készen
Chiellini indulásra készen

A Juventus játékosa izgatottan nyilatkozott az idei ázsia-óceániai túráról, egy nappal az Indonéziába való utazást megelőzően. Giorgio szerint a túra ideális alkalom lesz a csapat számára, hogy jelentős fejlődést érjenek el a pályán és azon kívül is. A tapasztalt védő,…

Vidal is az ázsiai keretben
Vidal is az ázsiai keretben

Arturo Vidal és az újonnan igazolt Rômulo és Roberto Pereyra is megtalálható a Juventus keretében, amely Ázsiába utazik a klub népszerűsítése érdekében. Angol források némelyike nemrégiben arról számolt be, hogy a chilei játékos kimaradhat a keretből, ezzel is jelezve a…

Döntetlen a Cesena ellen
Döntetlen a Cesena ellen

A Juventus legutóbbi barátságos meccsén mindössze egy 0-0 eredményt ért el a Cesena ellen Massimiliano Allegri vezetésével. Az új edző erős kezdő tizeneggyel vágott neki a meccsnek a Stadio Dino Manuzzi gyepén, miután Andrea Pirlo, Stephan Lichtsteiner, Leonardo Bonucci, Giorgio…

A Cesena elleni keret
A Cesena elleni keret

A Juventus 25 fős keretet hirdetett a szerda esti felkészülési mérkőzésre az olasz első osztály újonca, a Cesena ellen. A keretből kimaradt Carlos Tévez, akinek édesapját kedden elrabolták Argentínában, s annak ellenére, hogy a rémtörténet szerencsésen zárult, s a Juventus…

Augusztus elejéig döntés születik Vidal ügyében
Augusztus elejéig döntés születik Vidal ügyében

A Sky Italia értesülései szerint a rendkívül közeli jövőben, tulajdonképpen várhatóan pár napon belül eldől, Arturo Vidal csatlakozik-e a Manchester United keretéhez vagy sem. A chilei középpályás nyilvánvalóan a manchesteri vörös ördögök egyik legfőbb célpontja, míg a…

Allegri: "Vidal motivált és maradni fog Torinóban"
Allegri: "Vidal motivált és maradni fog Torinóban"

A Juventusra szerdán felkészülési mérkőzés vár az első osztály újonca, a Cesena ellen, s a válogatott játékosokkal kiegészült csapat megpróbálja majd feledtetni a Lucento elleni vereséget. "A Lucento elleni vereséggel felkerültünk a címlapokra, azonban a holnapi egy teljesen…

Llorente - Pavia 4-0
Llorente - Pavia 4-0

Fernando Llorente nagyszerű játékot mutatott be szerdán, a Pavia elleni barátságos délutáni mérkőzésen, amelyet a Juventus 7-0 arányban nyert meg. A spanyol négy gólt is jegyzett a Lega Pro Prima Divisione bajnokságban szereplő védők legnagyobb bánatára. A Pavia csapata nagy…

A Juve megérkezett Amerikába
A Juve megérkezett Amerikába

A Juventus csapata egy délutáni Palo Alto-i edzéssel megkezdte a felkészülést a szerda esti Guinness International Champions Cup nevű rendezvényre, amelyen először az Everton gárdájával mérkőzik meg. Contéék nem sokkal helyi idő szerint 12:20-kor érkeztek meg a San Francisco-i…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3655) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1045) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (145) hírek (1728) játékosokról (10517) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2556) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4508) mercato (4386) nyilatkozat (7881) Olasz Kupa (338) összefoglaló (466) pletyka (4413) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (256) Címkefelhő
süti beállítások módosítása