A Juve megérkezett Amerikába

Juventus_tréning.jpgA Juventus csapata egy délutáni Palo Alto-i edzéssel megkezdte a felkészülést a szerda esti Guinness International Champions Cup nevű rendezvényre, amelyen először az Everton gárdájával mérkőzik meg. Contéék nem sokkal helyi idő szerint 12:20-kor érkeztek meg a San Francisco-i reptérre, majd negyed hatkor már a pályán voltak és megkezdték az edzést.

A Mester egész csapat előtt tartott bevezető eligazítását követően könnyű fitness gyakorlatok következtek annak érdekében, hogy a fiúk megmozgathassák a 15 órás repülőúton elgémberedett végtagjaikat. Az ideálisnak mondható 22 fokban ezután rövid és hosszú passzok gyakorlása volt terítéken, majd áttértek a labdatartási játékra, ahol maximum két érintéssel kellett továbbítani a labdát... pestiesen szólva tehát "cicáztak".

A napi edzésprogram végén, a kispályán játszott két kapuzás központi eleme is a labdatartás volt, Conte arra kérte játékosait, hogy minél gyorsabban járassák a labdát. A hosszú repülőutak után fellépő "jet lag"-nek nyoma sem volt, mivel a két tizenegy fős csapat intenzív játékot folytatott kb. 35 percen át.

A vezetést Fabio Quagliarella szerezte meg a sárgáknak, melyet Claudio Marchisio hamarosan megduplázott. A középpályás egy ballábas löketet eresztett meg, amelyet Marco Storari nem védhetett. A kétgólós hátrány úgy tűnt, hogy ösztönzi a zöldeket, ugyanis előbb Fernando Llorente szépített, majd megérezve a vérszagot, Arturo Vidal egalizált. A chilei a tizenhatoson kívülről állította be a 2-2-es végeredményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr265428764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2013.07.28. 10:03:06

Hajrá fiúk!A minimum elvárás az elődöntő!

Gabuero 2013.07.28. 16:07:00

Kikkel jatszunk?
en ugy tudom Everton Galaxy es a Real ellen is! utobbira kivancsi lennek !

babo0410 2013.07.28. 16:26:50

@Gabuero: Nagy eséllyel a Real lesz a döntőbejutásért az ellenfél, és aztán már a Valencia tegnap kiesett (milan egészen jól működött, a fiatalok is, és Poli kifejezetten jól játszott. Jók lesznek, de a top 3-hoz nem elég a keretük, Fior, Napoli jobb). Így a döntőben a Milan/Inter/Chelsea 3-as közül valószínűbb a Chelsea, de még bármi lehet. a londoniak már egy ázsiai túrán túl vannak, fáradtabbak, a Milan meg ugye a BL selejtezőre hangol. Mondjuk újra a Chelsea érdekes lenne! Tavaly ősszel nem okoztak nagy fejtörést a fiúknak. Remélem ha ők lesznek a döntőben megint olyan sima lesz, mint a torinói meccs volt!

babo0410 2013.07.28. 16:31:15

Jól tudom egyébként, hogy a győztes kap valami pénzdíjat is?

szabo2323 2013.07.28. 21:04:31

magyar tv csatorna nem közvetití a meccseket?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása