Az Atalanta elleni mérkőzés
Az Atalanta elleni mérkőzés

A zsinórban nyolcadik alkalommal is bajnok Juventus ebben a szezonban az Atalanta elleni mérkőzéssel lép fel utoljára hazai pályán, s ezen a találkozón köszön majd el a torinói közönségtől Andrea Barzagli és Massimiliano Allegri is.  A ma esti mérkőzés már semmiféle téttel…

A Roma elleni mérkőzés
A Roma elleni mérkőzés

A Juventus már hetekkel ezelőtt bebiztosította történetének 37. bajnoki címét, így egy számára szinte már csak edzőmeccset jelentő találkozóval közelít a nyári szünet felé. A házigazda AS Roma számára rendkívül fontos tétje lesz a mérkőzésnek, hiszen a fővárosi…

A Torino elleni mérkőzés
A Torino elleni mérkőzés

A Juventus már bebiztosította zsinórban nyolcadik bajnoki címét, s négy mérkőzése maradt, hogy lezárja a szezont. A sors fintora, hogy a zebramezesek számára immár tét nélküli mérkőzések között több rangadó is megrendezésre kerül, ezek közül péntek este a torinói városi derbi vár majd a…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

A Fiorentina ellen aratott győzelemmel a Juventus bebiztosította zsinórban nyolcadik bajnoki címét, s így egy számára már teljességgel tét nélküli találkozóra utazik majd a Bajnokok Ligája-helyek egyikére hajtó Inter otthonába. A Juventus már biztos bajnok, míg az Inter a tabella harmadik helyén…

A Fiorentina elleni keret
A Fiorentina elleni keret

A csalódást keltő Bajnokok Ligája-búcsút követően a Juventusnak nem maradt más dolga, mint hogy matematikailag is bebiztosítsa zsinórban nyolcadik bajnoki címét, s ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy legalább egy pontot gyűjt az otthonába látogató Fiorentina ellen. A…

A rivalizálás nyomában: Fiorentina
A rivalizálás nyomában: Fiorentina

A két együttes szombaton csap össze, a mérkőzés 18 órakor veszi kezdetét. A Juventusnak lehetősége nyílik arra, hogy matematikailag is bebiztosíthassa bajnoki címét. Pikáns lenne, ha ez pont hazai pályán, egy rangadó alkalmával történne. Rangadónak nevezhetjük ezt az összecsapást, pedig a firenzei…

Az Ajax elleni mérkőzés
Az Ajax elleni mérkőzés

Az Amszterdamban szerzett találatnak köszönhetően, a Juventus szűkös, ám rendkívül értékes előnnyel várhatja az Ajax elleni visszavágót a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A zebramezesek hétvégén erősen felforgatott csapattal, számos kulcsjátékost pihentetve szenvedtek…

Beharangozó: az Ajax elleni meccs
Beharangozó: az Ajax elleni meccs

A Juventus kisebb előnyre tett szert Amszterdamban, de még mindig nem érezheti magát nyeregben, kedden meg kell mutatnia, hogy jobb csapat, mint az Ajax. Hazai pályán várja a Bianconeri a hollandokat, az összecsapás 21 órakor veszi kezdetét. A játékvezető a francia Clément Turpin lesz. Az Ajax…

A SPAL elleni mérkőzés
A SPAL elleni mérkőzés

Húsz pont előnnyel a bajnoki cím sorsa már elődőlt, de annak érdekében, hogy matematikailag is bebiztosítsa a klub történetének harminchetedik scudettóját, a Juventusnak mindössze egyetlen pontot kell még begyűjtenie, s erre most a SPAL otthonában, Ferrarában nyílik kiváló…

Az Ajax elleni mérkőzés
Az Ajax elleni mérkőzés

A Juventus szédületes mérkőzésen dolgozta le az Atlético Madrid otthonában elszenvedett vereséget, s ezzel továbblépett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ahol az az Ajax lesz az ellenfele, amely talán a zebramezesek teljesítményénél is nagyobb meglepetést szolgáltatott, amikor…

Beharangozó: az Ajax elleni meccs
Beharangozó: az Ajax elleni meccs

Nagy összecsapásra készül a Bianconeri, ugyanis az Ajaxot kell legyűrnie a továbbjutáshoz. Ugyan papíron talán egyszerű mérkőzésnek tűnhet, de a pályán fog eldőlni minden, és ez a sorozat a meglepetésekről és a szerencséről ismert. Mindkét együttes történelmi győzelmet…

A Milan elleni mérkőzés
A Milan elleni mérkőzés

A hétközi forduló kiválóan alakult a Juventus számára, hiszen a zebramezes csapat győzelemmel távozott a Cagliari otthonából, miközben a tabella második helyén álló Napoli meglepő vereséget szenvedett az Empoli elleni találkozón, így a két csapat közti távolság 18 pontra…

Beharangozó: A Milan elleni meccs
Beharangozó: A Milan elleni meccs

A Juventus egyre közelebb áll ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosíthassa az első helyet, és továbbra is a győzelem lebeg a csapat szeme előtt. A három pontért viszont a BL-helyekért küzdő Milant kell legyőznie szombaton, az Allianz Stadiumban. Az összecsapás 18 órakkor veszi…

A Cagliari elleni mérkőzés
A Cagliari elleni mérkőzés

Mindössze négy győzelem választja el a Juventus attól, hogy zsinórban nyolcadszor is bajnoki címet ünnepelhessen, s  a zebracsíkos csapat ma este a Cagliari otthonából próbálja majd elhozni a három pontot. A torinóiak számos hiányzóval készülődhetnek a soron következő…

Beharangozó: A Cagliari elleni meccs
Beharangozó: A Cagliari elleni meccs

A Juventus szűkös győzelmet aratott az Empoli felett, és továbbra sincs más célja, mint elhozni a Cagliari otthonából a három pontot, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. Az összecsapás kedden kerül megrendezésre, 21 órai kezdettel. A játékvezető Piero Giacomelli lesz. A…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3465) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (877) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1693) játékosokról (10173) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2492) meccsek (4246) mercato (4259) nyilatkozat (7594) Olasz Kupa (331) összefoglaló (425) pletyka (4274) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (299) video (215) Címkefelhő
süti beállítások módosítása