Buffon célja az ötödik Scudetto
Buffon célja az ötödik Scudetto

A tabella második pozíciójában elhelyezkedő Juventus a szezon talán legfontosabb mérkőzésére készül, hiszen a jelenleg éllovas Napoli csapatát fogadja szombat este. A mérkőzés kapcsán a Zebrák csapatkapitánya is megosztotta gondolatait, s azt ígérte csapata mindent meg fog tenni annak érdekében,…

HIVATALOS: Chiellini kihagyja a Bayern elleni meccset is
HIVATALOS: Chiellini kihagyja a Bayern elleni meccset is

Giorgio Chiellini kihagyja a Napoli elleni bajnokit és a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt, a mai napon a Juventus hivatalosan bejelentette, hogy a védőnek húsznapos felépülési időre van szüksége. A védő a Frosinone elleni vasárnapi mérkőzésen sérült meg, és az szinte biztos volt,…

Rizzoli szerint a játékvezetők felkészültek a rangadóra
Rizzoli szerint a játékvezetők felkészültek a rangadóra

A Világbajnokság döntőjét is vezető játékvezető, Nicola Rizzoli szerint kollégái már egy ideje készülnek a Juventus - Napoli rangadóra. A dél-olasz csapat szombaton Torinóba látogat, hogy sorsdöntő mérkőzésen a tabella második helyezettjével meccseljen. A találkozó játékvezetőit azonban még nem…

Marchisio: "Maradtunk a Napoli nyomában"
Marchisio: "Maradtunk a Napoli nyomában"

A Frosinone elleni idegenbeli győzelemmel a Juventus folytatta a győzelmi sorozatot, s szombaton igazi rangadó, a Napoli elleni összecsapás vár a zebramezes csapatra.  "Az erőnk abban rejlik, hogy tudjuk,  a gól előbb vagy utóbb érkezni fog." - nyilatkozta a Juventus középpályása,…

Allegri: „A Napoli elleni meccs nem lesz döntő”
Allegri: „A Napoli elleni meccs nem lesz döntő”

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri a Frosinone elleni találkozó után már a következő bajnokiról beszélt, mondván, hogy nem fog dönteni a scudettóról, azonban az Öreg Hölgy készen fog állni a megmérettetésre. A bianconero együttes a vasárnapi kétgólos győzelemmel megszerezte sorozatban…

A Frosinone elleni keret
A Frosinone elleni keret

A Genoa elleni nyögvenyelős győzelemmel a Juventus új klubrekordot állított fel, s a szédületes győzelmi sorozat immár tizenhárom mérkőzés óta tart. Az újonc Frosinone otthonába látogatva, a Zebráknak most tovább kell folytatniuk a menetelést, főként, mert jövő szombaton a…

Allegri: „A Frosinone elleni meccs is három pontot ér”
Allegri: „A Frosinone elleni meccs is három pontot ér”

Massimiliano Allegri véleménye szerint a Juventusnak a vasárnapi Frosinone elleni találkozóra kell koncentrálnia, és nem hagyhatja, hogy a Napoli elleni rangadó elterelje a figyelmét. Holnap a Frosinone lesz a Juventus ellenfele idegenben, azonban szombaton a Napoli ellen akár döntő jelentőségű…

Lippi: „Nem kétesélyes a bajnoki harc”
Lippi: „Nem kétesélyes a bajnoki harc”

Marcello Lippi véleménye szerint korántsem csak a Juventus és a Napoli tekinthető scudetto-várományosnak, mivel mások is visszatérhetnek a harcba. Az egykori olasz szövetségi kapitány mindkét csapatnak volt az edzője, az Öreg Hölggyel számos bajnoki címet be is gyűjtött, mielőtt szövetségi…

Chiellini: "Nem komoly a sérülésem"
Chiellini: "Nem komoly a sérülésem"

A Juventus védője, Giorgio Chiellini megnyugtatta a szurkolókat, hogy sérülése nem komoly, játéka azonban még kérdéses a hétvégi, Frosinone elleni bajnokin. Az olasz válogatott játékos izomsérülés miatt kihagyta csapata legutóbbi két találkozóját, mostani nyilatkozatában viszont nyugalomra intett…

Cuadrado és Barzagli a nehezen kiharcolt győzelemről
Cuadrado és Barzagli a nehezen kiharcolt győzelemről

A Genoa elleni bajnoki mérkőzés egyetlen találatát az ellenfél játékosa, Sebastien De Maio szerezte, azonban az előkészítésből oroszlánrészt vállalt a zebramezesek kolumbiai szélsője, Juan Cuadrado, aki boldogan nyilatkozott a hármas sípszó elhangzása után. "Nehéz…

Allegri: "Nincsenek könnyű mérkőzések"
Allegri: "Nincsenek könnyű mérkőzések"

A Juventus a Genoa ellen folytatta győzelmi sorozatát, amely most már tizenhárom bajnoki találkozó óta tart, azonban az 1:0-ás hazai győzelmet a Zebrák ezúttal nem a veronai parádéhoz hasonló játékkal, hanem visszafogott teljesítménnyel érték el. "Mindig nehéz a Genoa ellen…

A Genoa elleni keret
A Genoa elleni keret

A bajnoki címvédő Juventusnak a Genoa ellenében kell folytatnia a győzelmi sorozatot, amely a középmezőny aljáról mostanra az élbolyba emelte a csapatot- A zsinórban elért tizenharmadik győzelemmel a Zebrák tovább üldözhetnék, vagy a déliek esetleges botlásával, meg is…

Khedira három hétre kidőlt
Khedira három hétre kidőlt

Úgy tűnik, Sami Khedirát továbbra sem kerülik el a sérülések, jelentések szerint három hét pihenő vár rá. A német középpályást a Chievo elleni 4-0-ás győzelemmel záruló bajnoki mérkőzés második félidejének elején már le kellett cserélni, a meccs utáni hírek szerint…

Sturaro és Neto nyilatkozatai
Sturaro és Neto nyilatkozatai

A Juventus középpályása, Stefano Sturaro szerint csapata nem ismer korlátokat és szeretné, ha jobban szerepelnének mint a tavalyi idény alkalmával. Mint ismeretes, a Bianconerit az előző szezonban csupán kilencven perc választotta el attól, hogy klubtörténelmet írjon a triplázással. Ezzel szemben a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása