Krasić: "Hamarosan a régi leszek"
Krasić: "Hamarosan a régi leszek"

Milos Krasić azt ígéri, hamarosan újra formába lendül, és csapata újra számíthat majd rá.

Milos Krasić

A szerb szélső eddig négy mérkőzésen egy gólt szerzett, ám az ehhez társuló teljesítménye sem volt túl meggyőző. Sőt, egyes pletykák szerint emiatt már kikerült Antonio Conte elképzeléseiből is, ám Krasić szerint ez hamarosan megváltozik.

"Az igaz, hogy mostanában nem vagyok csúcsformában, de a szurkolók nyugodtak lehetnek. Hamarosan visszatérek a tavalyi ...

Type-R: 100
Type-R: 100

Július 2-án írtam első posztomat, azóta még 98-at sikerült összehozni, amit remélhetőleg nagy-nagy örömmel olvastatok. Így ez a jubileumi, századik bejegyezés. Gondoltam, írok kicsit magamról, hogy ti is lássátok, ki az, aki nap, mint nap írogat nektek a többi szerkesztővel együtt.

Juve

Type-R alapvetően egy jármű, kicsit hasonlít a képhez, amit bal oldalt láttok, de négy kereke van és a japánok gyártják. :) Másodsorban pedig én, a Juventus drukker és most ...

Az UEFA magyarázatot vár az Olasz Szövetségtől

A Gazzetta dello Sport adta hírül, hogy az UEFA jogi ügyekért felelős vezetője, Pierre Cornu levelet küldött az Olasz Labdarúgó Szövetségnek, melyben arra kéri őket, hogy tisztázzák az Inter szerepét a bundabotrányban.

Juventus FC

Az ügy előzményeként a Juventus az UEFA-hoz fordult, hogy vizsgálják felül az Olasz Szövetség döntését, aminek értelmében a 2006-ben elvett Scudettót az Internek adták.

Idén nyáron, a Calciopoli 2-nek nevezett per során azonban ...

Ogbonna a Serie A trió célkeresztjében
Ogbonna a Serie A trió célkeresztjében

A Corriere dello Sport szerint a Juventus, a Milan és a Napoli is érdeklődik a Torino 23 éves védője, Angelo Ogbonna iránt.

Angelo Ogbonna

A Toro 16 millió euró körüli összegre értékeli a játékost, és bár a nyáron több klub is szerette volna leigazolni, klubja nem engedte el, így ezt az idényt is a Serie B-ben tölti.

Télen még valószínűleg nem, de jövő nyáron szinte biztosan távozni fog a nagy tehetségnek tartott, fiatal belső védő.

A Torino jelenleg vezeti a Serie ...

1929. október 6.
1929. október 6.

Október 6. nemcsak Magyarország történelmében emlékezetes, hanem a Juventus és az olasz fociéban is. 1929-ben ezen a napon egy új időszámítás kezdődött a talján labdarúgásban.

Mumo Orsi

A Serie A lebonyolítási rendszere megváltozott. Az addigi VB-szerű menetrendet, ahol a csapatokat több csoportba osztották, felváltotta a hagyományos, ma is ismert  bajnoksági forma.

Az új éra pedig - természetesen - egy Juventus-diadallal kezdődött, ugyanis a házigazda Juve 3-2 ...

Di Livio és Pepe
Di Livio és Pepe

Simone Pepe stílusát már többször hasonlították Angelo Di Livióéhoz, és a Bianconeri egykori játékosa teljesen megérti, miért.

Angelo Di Livio

Di Livio, a nagy munkabírású, szorgalmas szélső Marcello Lippi Juventusának egyik kulcsfigurája volt a '90-es években.

"Őszintén szólva, sokszor magamat látom, amikor Pepét figyelem." - mondta Di Livio a Sky Italia kérdésére.

"Tudja, hogyan kell támadni, és védekezni. Mindig a jó helyen van a jó időben. Tényleg örülök az ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1043) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (139) hírek (1728) játékosokról (10506) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2555) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4502) mercato (4379) nyilatkozat (7875) Olasz Kupa (338) összefoglaló (464) pletyka (4406) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (344) video (254) Címkefelhő
süti beállítások módosítása