Július 2-án írtam első posztomat, azóta még 98-at sikerült összehozni, amit remélhetőleg nagy-nagy örömmel olvastatok. Így ez a jubileumi, századik bejegyezés. Gondoltam, írok kicsit magamról, hogy ti is lássátok, ki az, aki nap, mint nap írogat nektek a többi szerkesztővel együtt.

Type-R alapvetően egy jármű, kicsit hasonlít a képhez, amit bal oldalt láttok, de négy kereke van és a japánok gyártják. :) Másodsorban pedig én, a Juventus drukker és most már szerkesztő is, aki a munka mellett posztolgat.

Nos, az egyetem után beálltam termelni a GDP-t és munka mellett fordítom a cikkeket nektek. Még annyit esetleg megemlítenék, hogy a sport, autók és a számítógép mindig is központi szerepet játszott az életemben.

Két focicsapatot zártam igazán a szívembe, egyik természetesen a Bianconeri, a másik pedig Budapest zöldebbik felén tanyázik. A Juventusszal az isteni „Copfocska” segítségével ismerkedtem meg. No de hogyan is?

1994-ben, 9 évesen ámulva figyeltem az olasz válogatottat, és ahogy egy copfos olasz, valami robertóbádzsó 3 meccsen 5 gólt hint. Sőt, a srác a Nigéria elleni mérkőzésen a gólöröm közben kirohan a pálya szélére, és fejére önti egy szurkoló italát. Micsoda arc!

1994. Július 17, Budapest. Kivételesen fennmaradhatok megnézni az esti meccset és szurkolhatok az olaszoknak. A brazilokkal játszanak, akiket úgysem kedvelek. Sőt, a brazil-kedvelő rokonokat egy látogatás alkalmával a „na arra van az ajtó” mondattal akarom kipenderíteni a házunkból, mikor meghallom, kiért szorítanak a nagy meccsen.

1994. Július 17, Pasadena. Az olaszok 0-0-ra állnak a dél-amerikaiakkal, büntetők vannak, következik Baggio. Ha kihagyja – de nem fogja! -, vesztünk. És de! Ő kihagyja, én romokban. Még az sem vigasztal, hogy Puhl Sanyi volt a bíró. Szomorúan megyek aludni, hiszen egy álom tört ripityára. Vagy mégsem?

Azért nem, mert nem kis munkával, internet és jól informáltság hiányában megkerestem, hol is játszik az akkori kedvencem. Mondván, mivel a VB-n már nem tudok neki szurkolni, legalább a klubcsapatában megtehetem. A szálak Torinóba vezettek, egy Juventus nevű zebracsíkos csapathoz.

Életemben nem hallottam még addig róla, de 17 éve elkezdtem nekik drukkolni. Akkoriban a fekete-fehér sportfogadásos újságokból vágtam ki kis képeket és Juves híreket, majd ragasztottam be egy füzetbe. Így ment ez akkor régen, kérem szépen.

Azóta a rajongás töretlenül tart, csak épp Baggio ment el a csapatból. De jött helyette egy Del Piero nevezetű, sajátos szakállcsíkot viselő ifjonc, aki olyan rúgótechnikával rendelkezik – még ma is -, ami páratlan.

Ki tudna akkora szabadrúgásgólokat szórni és sarokkal gólt elérni a BL-döntőben, ha nem ő? Kiért hagyná ott az ember az osztálykiránduláson a közös focit és ülne le a kis, hordozható, monokróm TV elé, hogy megnézze a BL-döntőt, ha nem érte és a Juvéért?

Megérte, hiszen annyit szép percet adott nekem Alex is és a klub is. Mert ez a Juve Olaszország rekordbajnoka. Így találkoztam vele és kezdődött el valami, ami nem hiszem, hogy véget ér. Az elmúlt 17 évben kijutott hidegből is, melegből is egyaránt.

Voltak nagyon jó pillanatok, amikor BL-t nyert a csapat. Jó pillanatok, amikor Del Piero ollózó beadásából Trez fejelt gólt a Milannak a San Siróban. És rosszak is, mint amikor Lippi mester csapata zsinórban kétszer veszített BL-döntőt. És mikor az ember azt hiszi, hogy már nincs lejjebb, akkor mondvacsinált indokkal kizárják kedvenc csapatát az olasz bajnokságból és megakadályozzák abban, hogy évekre a világ legjobb csapata legyen.

De ez mit sem számít egy Juve-drukkernek. Mindig, mindenkor bíztatni kell a csapatot! Most is, a jövőben is, a bajnokságban, a kupában, a BL-ben, bárhol. Mindenkinek kívánom, hogy évek múltán is szorítson ezért a klubért! Mert rajongani mindig kell valamiért. Mondjuk ezért.

Záróakkordként pedig engedjétek meg, hogy bemásoljam ide azt az előadást, amit egyszer a Juventusról és erről a fent említett kis történetről adtam elő angol órán. Látjátok, én még a suliban hirdetem az igét. Forza Juve!

 "Have you ever played cuju or tsu-küh? Anybody? Probably not because these were ancient Chinese games. But I am sure that you played the game that they evolved into. This sport moves millions of people. For example people spent all together more than 90 human lifetimes watching the final of the last world event. Do you know what sport I am talking about? Yes, that is football of course. Today I will talk about my favorite football club and why I became a fan.

My first experience with my favorite national team was the 1994 World Cup in the USA. Previously I did not follow football but now I was astonished watching football stars playing. My first memory is a match between Italy and Nigeria. In the first half Nigeria took the lead and kept it almost until the end but in the 88^th minute a technically skilled player tied the game. The person who scored the goal was Roberto Baggio one of the best footballers at that time. He did not stop he scored another goal in the extra time and Italy won the game.

After that he scored 3 more goals in the next 2 matches. Only one word comes into my mind for his play: excellent. Italy came up to the final when they met with Brazil. After the extra time the game was still tied and it was time for penalty shootout what brought Brazil victory. I was devastated.

During this World Cup I fell in love with Italian football and since than I support them on football world events –if Hungary is not playing of course–. It turned out that Roberto Baggio played for a team called Juventus. I had never heard about this team before. Have you ever heard about it? Please, put your hands up if you know this. I wanted to learn more about the club where my favorite footballer played so I started to search for articles, pictures or anything connected to the club. When I found something in a newspaper or magazine I cut them out and glued them into a notebook which was about Juventus. Unfortunately Roberto left the team in 1995 but I am still a Juve fan.

In the next part of my presentation I would like to say some words about the history of my team. Did you know that it is the most successful club in Italy? They are located in Turin, North Italy; their colors are black and white striped. This success story started on 1^st of November 1897. A few high school students founded their own club to worship a new sport called football. They agreed that their colors would be black and pink but due to a misunderstanding they received shirts that had their current colors. They won the national championship at first time in 1905.

This shirt I am wearing commemorates the centenary of this title. Since than we, let me say ‘we’ instead of Juventus, won 26 more scudettos. This is the Italian name of league title. That is the record because nobody else won 27 scudettos. We were the first club that won the all three major European cup series. We hold 2 Champions League titles but we could have at least 5 as I remember that we lost three Champions League finals. The last one happened 6 years ago when I was graduating from secondary grammar school. My classmates tried to cheer me up with little success.

Now I will give you some interesting facts. Juve's nickname is ’Old lady’ and the players are called zebras. The club had 3 Hungarian trainers and 2 Hungarian players during its history. Turin has another club next to my team which is called Torino FC. It is a curiosity that Torino FC was founded by a former Juventus president and few former players. It is funny that in Turin Torino FC is more popular than Juventus. However in Italy Juve has the largest supporter base with 14 million people. In addition there are 44 million fans across Europe. So I don't understand local citizens, I would love to live in Turin and watch the zebras playing every weekend.

So I told you the reason why I am a supporter of one of the biggest clubs. The 1994 World Cup determined my life. I got to know Juve through Roberto Baggio and Italian national team. I am happy I sat down in front of the TV 15 years ago to watch that game between Italy and Nigeria. Now I have a favorite club, a favorite national team and a favorite player although he has retired already. I think football gives something to relate to and cheer for which is very important in life. Let me finish my presentation with a quote from Bill Shankly a famous football manager:

‘Some people believe football is a matter of life and death, I am very disappointed with that attitude. I can assure you it is much, much more important than that.’ "