HIVATALOS: Padoin a Cagliarinál folytatja
HIVATALOS: Padoin a Cagliarinál folytatja

padoin_simone_bucsu_1.jpgA Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy megválik ötszörös bajnokától és szürke eminenciásától, Simone Padointól, aki az első osztály újoncánál, a Cagliarinál folytatja pályafutását.

A 32 esztendős, sokoldalú középpályás rendkívül jó időzítéssel, öt esztendeje csatlakozott Olaszország legtekintélyesebb klubjához, ahol azóta minden szezont bajnoki címmel zárt, azonban csak kiegészítő emberként számoltak vele a zebracsíkos csapatnál.

...

De Sciglio a Juve radarján?
De Sciglio a Juve radarján?

de_sciglio_mattia_ac_milan_mezben_figyel.jpgEgyes hírek szerint a Barcelona és a Juventus is szívesen soraiban tudná Mattia De Scigliót, klubja az AC Milan azonban határozottan elzárkózik a játékos értékesítésétől.

A 23 éves futballista emlékezetes produkciót nyújtott az Európa-bajnokságon, így az átigazolási időszakban ismét az érdeklődés középpontjába került, megfordítva az eddig lefelé tendáló piaci értékét.

Az El Mundo Deportivo úgy értesült, hogy a Juventus mellet a Barcelona is ...

A Juventus Kantét akarja
A Juventus Kantét akarja

kante_n_golo.jpgSami Khedira folyamatos izomsérülései állítólag ahhoz vezettek, hogy a Juventus érdeklődése ismét N'Golo Kanté felé fordult.

A Leicester City középpályásának 25 millió euró a kivásárlási ára, amely vonzó opciót jelent számos európai klub számára azok után, hogy a Leicester fantasztikus szezont produkálva, megnyerte az angol bajnokságot.

A zebrák középpályása, Sami Khedira ráadásul ismét összeszedett egy izomsérülést. A Tuttosport értesülései ...

Pjaca: Juventus vagy Milan
Pjaca: Juventus vagy Milan

pjaca.jpgMarko Pjaca úgy tűnik, közelebb van a Juventushoz, mint az AC Milanhoz, a Liverpool és Dortmund csapatai pedig kiestek a játékosért vívott harcból, mivel a horvát mindenképpen a Serie A-ban szeretne játszani.

A Sky Sport Italia  értesülései szerint is már csak ez a két csapat van versenyben a tehetségért, aki az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével felkeltette sok élcsapat figyelmét.

A végleges döntésre már nem sokat kell várni, ugyanis Pjaca és ...

Giggs: „Pogba minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik”
Giggs: „Pogba minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik”

pogba_francia.jpgRyan Giggs rendkívül elismerően beszélt a Manchester United és a Real Madrid által megkörnyékezett Paul Pogbáról mindössze pár nappal azután, hogy a United játékoslegendája elhagyta a manchesteri vörösök klubját.

Ryan Giggs az elmúlt 29 évet a Manchester United keretében töltötte játékosként, majd edzőként, azonban José Mourinho érkezésével a távozás mellett döntött.

A francia csillag megszerzése rendkívül költséges lenne a Manchester United ...

A Juventus kész ajánlatot tenni Matićért
A Juventus kész ajánlatot tenni Matićért

matic.jpgOlasz értesülések szerint a Juventus kész 20 milliós ajánlatot tenni a Chelsea védekező középpályásáért, Nemanja  Matićért.

Úgy tűnik, a zebrák Pogba maradásától függetlenül is szeretnének újabb középpályást a csapatukba, ennek fő oka pedig Claudio Marchisio súlyos sérülése, valamint Sami Khedira sérülékenysége.

Alfredo Pedulla, a Sportitalia  munkatársa szerint Beppe Marotta a háttérben már azon dolgozik, hogy a szerb játékost nagy ...

Újabb név Morata pótlására
Újabb név Morata pótlására

chicharito_leverkusen.jpgA Juventus továbbra is lázasan keresi Álvaro Morata utódját, miután a spanyol csatár korábbi klubja, a Real Madrid élt szerződésbe foglalt opciós jogával és harminc millió euró ellenében visszarendelte egykori játékosát Madridba.

Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint az Öreg Hölgy Alexis Sanchezzel töltené be a támadósorban megüresedett posztot, azonban egyre kisebb a valószínűsége, hogy ez a forgatókönyv végül életbe lép.

A ...

Barzagli: „Pár év múlva senki nem fog emlékezni ránk”
Barzagli: „Pár év múlva senki nem fog emlékezni ránk”

barzagli-bonucci-chiellini_harmas_francia_eb-n.jpgAndrea Barzagli az olasz csapat kiesését követően vigasztalhatatlannak tűnt, a könnyeivel küszködött a meccs után, és véleménye szerint hiába adott bele mindent a csapat, az emberek hamar el fogják feledni ezt a válogatottat.

Az olasz válogatott az EB negyeddöntőjében százhúsz perc után 1-1-re állt a világbajnok Németország ellen, és tizenegyesekre került sor, amelyeket mindkét fél számos hibával végzett el, ám végül Németország örülhetett, ők ...

A Juventus versenybe száll Marchettiért
A Juventus versenybe száll Marchettiért

Marchetti Federico_Lazio.jpgA Juventus és a Liverpool is szeretné megszerezni a Lazio kapusát, Federico Marchettit, állítja a Gazzetta World , a La Gazzetta Dello Sport olasz lap angol verziója.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp már többször kifejtette, hogy nagy csodálója az olasz válogatott hálóőrnek és csapata már régóta nyomon követi a kapus sorsának alakulását.

Azonban a torinói bajnokcsapat is szeretne egy kapust igazolni, hiszen Neto közel sem biztos, hogy a következő idényt ...

A Juve végleg lemondhat Berardiról?
A Juve végleg lemondhat Berardiról?

berardi_domenico_sassuolo_1.jpgDomenico Berardi a Sassuolóban marad a következő szezonra, és különböző híresztelések szerint a Juventus el fogja veszíteni a játékossal kapcsolatos opciós jogát. A szélső korábban szóban már ígéretet tett a Juvénak, hogy ezen a nyáron 25 millió euróért leigazolhatják.

A két klub és a Berardi azonban abban egyeztek meg, hogy ez nem szolgálná megfelelően a játékos érdekeit, így a játékos a következő szezonban is jelenlegi csapatában fog maradni, ...

Pogbát komolyan csalogatja a Real Madrid
Pogbát komolyan csalogatja a Real Madrid

pogba_paul_mutogat.jpgPaul Pogba édesapja az egyik spanyol televíziócsatornának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy fia fogja eldönteni, melyik klubnál kíván futballozni.

Fassou Antoine Pogba a Cuatro  számára adott interjút, és beszélt a Juventus középpályásáról, akiért élénken érdeklődik a Real Madrid és a Manchester United.

„Azt szeretnénk, hogy a legjobb bajnokságban szerepeljen. Ő lesz az, aki megmondja, melyik klubnál kíván játszani. Jelenleg ebben a helyzetben ...

A Juve és a Milan érdeklődik Pjacáért
A Juve és a Milan érdeklődik Pjacáért

pjaca_marko_dinamo_zagreb_mezben_unnepel.jpgA Sky Sport Italia  értesülései nem az Inter harcol Marko Pjaca játékjogáért, hanem az AC Milan és a Juventus, a további érdeklődők között pedig megtalálható még a Liverpool és a Borussia Dortmund csapata.

A minap több médiaforrás arról számolt be, hogy a huszonegy éves futballista közel áll ahhoz, hogy az Interhez igazolás előtt sor kerüljön az orvosira, ám ezeket a híreket a játékos és ügynöke is cáfolta.

„Több olyan cikk elolvasása után, ...

20 milliós ajánlatot tehet a Juventus Correáért
20 milliós ajánlatot tehet a Juventus Correáért

correa.jpgNoha tavasszal egyszer már elutasította az Atletico Madrid a Juventus ajánlatát Correáért, a hírek szerint a zebracsíkos gárda vezetősége készen áll egy újabb ajánlattételre. 

Az Atleti Gaitánt már megszerezte a nyáron a Benficából, rajta kívül pedig elég erősek a Diego Costa visszatérésről, valamint Higuain érkezéséről szóló pletykák is, ezért a 21 éves argentin támadó minden bizonnyal még kevesebb játéklehetőségre számíthat a következő ...

A Juve érdeklődik Milik iránt
A Juve érdeklődik Milik iránt

arek-milik-ajax-amsterdam-v-pec-zwolle-t81rz9irt2rl-8161231214.jpgMiután a jelenleg is zajló Európa-bajnokságon mindenki alaposan szemügyre vehette Arkadiusz Milik játékát, elképzelhető, hogy a Juventus megpróbálja elhozni a lengyel csatárt, aki betölthetné a támadórészlegben tátongó rést.

Álvaro Morata nemrég visszatért nevelőegyesületéhez, a Real Madridhoz. Az üzlet keretén belül a Juventusnak 30 millió euró ütötte a markát, és mindenképpen szüksége van még egy csatárra. Jelenleg úgy tűnik, hogy Milik áll a ...

A Juve Lemina beszámításával csökkentené Kanté árát
A Juve Lemina beszámításával csökkentené Kanté árát

lemina_mario_rozsaszinben.jpgOlasz források szerint a Juventus Mario Lemina játékjogának beszámításával kívánja mérsékelni a Leicester City harcos középpályásának, N'Golo Kanténak az átigazolási árát.

A francia válogatott kulcsszereplője volt a rókák tavalyi szezonjának, amely menetelés végén a klub a történelme során először magasba emelhette a Premier League bajnoki trófeáját.

A hírek szerint a Leicester vezetősége a játékos szerződésében szereplő kivásárlási ár ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1037) elemzés (40) előzetes (916) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10456) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4486) mercato (4341) nyilatkozat (7849) Olasz Kupa (338) összefoglaló (460) pletyka (4377) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása