Pogbát komolyan csalogatja a Real Madrid

pogba_paul_mutogat.jpgPaul Pogba édesapja az egyik spanyol televíziócsatornának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy fia fogja eldönteni, melyik klubnál kíván futballozni.

Fassou Antoine Pogba a Cuatro számára adott interjút, és beszélt a Juventus középpályásáról, akiért élénken érdeklődik a Real Madrid és a Manchester United.

„Azt szeretnénk, hogy a legjobb bajnokságban szerepeljen. Ő lesz az, aki megmondja, melyik klubnál kíván játszani. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk.”

A francia csodagyerek édesapját konkrétan arról is kérdezték, valóban megkereste-e a Real Madrid Paul Pogbát és és családját egy komoly ajánlattal.

„Igen.” - hangzott a rövid, tömör, és a Juventus szurkolói számára keserédes válasz.

Mindeközben az angol médiában szinte minden orgánum arról cikkez, hogy a Manchester United világrekordot jelentő összeget kíván fizetni, hogy visszacsábítsa az Old Trafford gyepére Paul Pogbát.

Nem kis meglepetés lenne mindez azok után, hogy a Juventus a játékos lejárt szerződéssel szerezte meg még 2012-ben pontosan a Manchester United csapatától.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr888861162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2016.07.02. 10:26:14

Ez nem jelent semmit. Semmi újat nem mondott Pogba apja. A legjobb bajnokság? Kinek mit jelent ez. Nekem az olasz a kedvencem.
Pogba dönt, akkor marad itt. ENNYI!! :D

venember83 2016.07.02. 10:32:41

@babo0410: egyes fordítások szerint azt nyilatkozta, hogy szeretnék, ha jobb bajnokságban futballozna. Jobb-legjobb, kérdéses, mi is volt valójában a nyilatkozatban, főleg mivel spanyol illetőségű a Cuatro.

Juve82 2016.07.02. 10:36:12

Hát ha ő elmegy a nyáron, tőlem jöhet bárki...nekem úgy már keserű ízű lesz a mercato! Nagyon bízom benne, hogy nem adjuk el!

venember83 2016.07.02. 10:45:37

@Juve82: ha valóban jön egy klasszis csatár, akkor butaság lenne részéről a távozás, hisz megerősödött a védelem Alves révén, jött Pjanics a középpályára, jön még egy klasszis Morata helyett, ez így egyáltalán nem rossz! Persze mindez hiábavaló, ha elmegy, mert akkor kellene plusz egy klasszis a középpályára, pl. Griezmann vagy Vidal stílusú játékos.

Juventino86 2016.07.02. 10:49:58

Nagy butaság lenne most távoznia, amikor a csapat jelentős erősödésben van. Pjanic érkezésével még egyet lehetne feljebb lépni európai szinten is. Véleményem szerint egy minőségi csatár kell még (Correa pl.), és többet már nem is kéne igazolni, ha Pogba marad. Ha megy, akkor újra kell gondolnunk a középpályánkat. Bár Pjanic érkezésével úgyis vissza fog alakulni a rendszer 4-3-1-2-re. Ha Pogba megy, abban az esetben egy 4-4-2 sima vagy rombusz nézhet ki jó. Ebben lenne szerepe mondjuk Pjaca érkezésének, aki komoly sebességet vihet a középpályára. Ugye ő Pogba helyén játszik állandóan. Pjaca-Pogba csere, nem hangzik jól. :( Ennek ellenére a horvát srácot mindenképpen meg kéne szerezni.

Juve82 2016.07.02. 10:51:12

@venember83: Igen így van teljesen egyet értek. De ha elmenne nem lenne egyszerű egy Griezmann vagy Vidal stílusú játékos leigazolása Pogba pótlására szerintem. Oké zseton lenne rá, de mégis...

Zsöné 2016.07.02. 11:00:02

@venember83: Nem kötekedés, de ... Örülök Pjanic érkezésének, sőt pozitívan nézek a mercato elé, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy ezen erősítésekkel sem érjük el a 2 évvel ezelötti szintet, amikor Vidal - Tévez - Pirlo rohangált nálunk.
Jelen igazolásokkal is csak szinten tartjuk magunkat. Erősítéshez kellen 3-4 top játékos még.

Gabuero9 2016.07.02. 11:16:53

Most csinalt fifa juventus jatekosokkal ilyen goloromoket meg pogba dab jat kizarolag ilyen juves goloromokkel ott jo kedve volt pogbanak nemhiszem hogy elmenne iden :D

Watakuki 2016.07.02. 11:38:20

@Gabuero9: ez nagyjából olyan, amikor Vidal juvés lábszárvédőbe játszott a Copa Americán tavaly, mégis lelépett.

2016.07.02. 11:41:06

Aztán mitől jobb bajnokság a spanyol, mint az olasz? Ott a barca meg a reál, esetleg az atleti. Ennyi. A többi csak azért van, h kitöltsék a létszámot. Ennyit az olasz liga is tud. Jó, igaz, itt meg csak mi vagyunk, aztán a végtelen, majd a többi csapat.:D

Gabuero9 2016.07.02. 11:42:27

@Watakuki: vagom persze bale is mar volt tottenhames boritoba fifan aztan elment realba utolso nap
De azer megis remenykedem

venember83 2016.07.02. 12:18:49

@Zsöné: ha arra utalsz, hogy hiányzik a Juventusból egy Vidal szintű vkp, teljesen egyetértek. A másik két poszt esetén viszont nem érzem, hogy valós problémával nézne szembe a Juve.

Zsöné 2016.07.02. 12:20:25

@venember83: Igen. Kb erre szerettem volna utalni :)

Rikoo 2016.07.02. 13:01:31

Ha menni akar menjen. Köszönjük meg neki az elmúlt éveket. Szenzációs játékos a mi játékrendszerünkben. Meggyőződésem, hogy más csapatokban szenvedni fog. Az érte kapott pénzből pedig 2 Igen komoly játékost lehet venni. Nagyon szeretem Pogbát és látszik rajta, hogy ő is imádja a csapatot és az egész közösséget, de lassan eljön az idő, hogy más bajnokságban is kipróbálja magát.

niccolo 2016.07.02. 13:43:16

@MGB75: +1!Igazad van,szerintem sem jobb a spanyol liga.A válogatottjukat is lefocizta az ,,esélytelen, gyenge'' olasz csapat,

Juveboy92 2016.07.02. 13:54:43

@Rikoo: Pogba szerintem nem pótolhatatlan annyira mint amit itt páran gondolnak , max marketing szempontból, sokszor többet cselez a kelleténél és csak akkor kezdett el idén pl jó lenni mikor a csapat játéka is felvault évvége fele ...addig még a pocsék formába levő Juventusból is lefele lógott ki, most EBn is számára szokatlan helyzetben is elvan tünve csak igyekszik ezért van 1-2 klasszis lökete de konstans extra teljesítményre képtelen, ami egy klasszis játékos ismérve ...
Tavaly Tevez ha szar volt a csapat önmaga turbó üzembe kapcsolt, Zidane akihez nagyon hasonlítják az esetleges Pogba transzfert , egy szarabb meccsen se tünt el úgy mint amire Pogba képes ...szóval Pogba jobban tenné ha marad mert egy stílusidegen taktikába meg szokatlan környezetben tökéletesen képes úgy öltözőbe maradni hogy közbe a pályán van ...
Ha mégis megy az árából Gabriel Jesust és Bazoert elhozva nem igazán gyengülnénk max csak időlegesen míg összeszokik a Pogba által cserben hagyott középpálya, de még egyszer ilyen úgyse lesz hogy ilyen hosszú ideig tartson míg beindul a szekér mint tavaly

venember83 2016.07.02. 13:56:07

@Rikoo: 23 éves, még van benne legalább 7-8 év a legmagasabb szinten, nincs miért sietnie a klubváltással szerintem.

danimester1 2016.07.02. 15:11:39

Amennyiben tényleg ilyen komolyak a szándékok van félni valónk.Pláne ha a drágalátos papának is van beleszólása és mint tudjuk Perez akit akar meg is szerez.Előttem már írtátok,hogy miért is érné meg neki maradnia és a klubnak is,de láttunk már erre példát.(Vidal)Szerintem sem pótolhatatlan,de ha megy,akkor nekünk mindenki méreg drága lesz meg egy kicsivel több.Jó lenne időben befejeznünk az igazolásokat,mert a csapat július 6.-án meg kezdi a felkészülést.A legjobb az lenne ha utána már csak a kiegészítő emberek érkeznének.

Shankin 2016.07.02. 15:30:52

@niccolo: @MGB75: Nehéz vitatkozni azzal, hogy nem jobb a spanyol bajnokság. A tények magukért beszélnek, ők uralják Európát jelenleg. Csak az elmúlt 3 évben a BL-ben a 6 döntős csapatból 5 spanyol volt, míg az EL-t is kibérelte a Sevilla. A második helyezett Napolit meg simán kiütötte a középcsapat Villareal. A top10 csapatot nézve jobbak a spanyolok, a többi meg senkit nem érdekel.

szeszterciusz 2016.07.02. 15:40:30

Ha elmenne megvesszük az árából Kantét , de sztem maradni fog . Cuadrado sorsa meddig kell , hogy eldőljön tudja valaki ?

MDaniel98 2016.07.02. 15:57:16

Ha 100 millióért vagy afelett sikerülne eladni, akkor szerény véleményem szerint simán pótolható.

Watakuki 2016.07.02. 18:06:59

Ha elmegy (ne menjen) akkor jöhet (jönnie kell, nincs mese!) Kante, Gabriel Jesus, Correa, De Sciglio és Benatia, plusz marad nagyjából 35-40 millió amiből még egy klasszis fajta játékos. Esetleg így elfogadnám a mercato-t.

Watakuki 2016.07.02. 18:08:26

@MDaniel98: A pénz önmagában semmit nem számít lásd Tottenham Bale után is vett egy raklapnyi "nagy nevet" átütő sikert mégsem értek el.

MDaniel98 2016.07.02. 19:02:44

@Watakuki: Lehet, viszont Pogba messze nem olyan fontos láncszeme a csapatunknak mint a Tottenhamnak Bale volt. Vidal, Pirlo és Tévez egyidejű távozása sokkal nagyobb problémák elé állított minket, ha azokat meg tudtuk oldani, akkor Pogba távozása sem jelentene problémát.

Watakuki 2016.07.02. 19:29:16

@MDaniel98: hát a megoldottuk az kicsit erős :D Pirlo -> Khedira illetve Vidal -> Hernanes (még ha nem is közvetlen) hàt... De értem amit mondasz persze.

A legjobb mégis az lenne, ha nem kéne pótolni.

Zsöné 2016.07.02. 19:39:35

@Watakuki: Pogbáért kapott pénzt nem apróznám el 20 millás játékosokra! Azokat alapból ki kell tudnunk fizetni! Pogba árát 2 TOP játékosra kell költeni!

2016.07.02. 20:35:17

@Zsöné: No igen, de en hirtelen gondban lennek kp-ra h kit hozhatnank aki mozdithato es top kategoria. :/

2016.07.02. 20:36:52

@Juve82: Igen, keseru lesz mindenkeppen ha Pogba megy, de ha menni akar adjunk neki egy hetet EB utan h kibokje, utana senki sehova.

Zsöné 2016.07.02. 21:47:55

@hellan: Bepróbálkoznék egy James Rodrigez + 60 milla üzlettel a Realnál.
60 millából hoznám Kanté - Kondogbia duót

Pjanic / Lemina - Rodrigez / Marci - Kanté / Kondogbia

Sturao - Khedira tartalék.

Juve82 2016.07.03. 10:15:10

@hellan: Jo lenne lassan annyit tudni legalabb,hogy ki megy es ki marad...

2016.07.03. 10:30:29

@Zsöné: No igen, csak James es 60 misi az 120 kornyeken van es annyit senki nem fog adni erte, ha megis ugy rabizni a dontest Pogbara.

@Juve82: Sajnos ez nem kivansagmusor h tudjunk mindent elore es igy csak 2 napja tart hivatalosan az atigazolasi idoszak. :/

Györijuventino 2016.07.03. 12:37:03

Igazából azt nyilatkozta maradni akar, ha elmegy segget csinál szájából.
7 millióra fel kell vinni fizetését + adidastól is kap tekintélyes összeget, ezekután nem hinném, hogy anyagiak motiválnák már.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása