Dybala: „Gonzalónak meg kell küzdenie a játékpercekért”
Dybala: „Gonzalónak meg kell küzdenie a játékpercekért”

dybala_paulo_kupagyozelem.jpgPaulo Dybala rendkívül boldog Gonzalo Higuaín érkezése miatt, azonban véleménye szerint korántsem lesz könnyű honfitársa helyzete, hiszen a Juventusnál meg kell küzdeni a csapatba kerülésért.

A tavalyi olaszországi gólkirály továbbra is kissé formán kívülinek tűnt a West Ham elleni vasárnapi mérkőzésen, a gólokat pedig csatártársai szerezték, így Paulo Dybala, Mario Mandžukić és Simone Zaza.

„Amikor meghallottam, hogy Gonzalo Higuaín a ...

Pogba: „Véget ért kalandom a Juventusnál”
Pogba: „Véget ért kalandom a Juventusnál”

pogba_paul_bucsukep.jpgPaul Pogba köszönetnyilvánítással búcsúzott a Juventustól, valamint távozását is megindokolta azzal, hogy a Manchester United a megfelelő csapat ahhoz, hogy elérje összes célját a futballpályán.

A huszonhárom éves futballista hétfőn esett át az orvosi vizsgálatokon, és a torinói klub hivatalos közleményben adott hírt az átigazolás létrejöttéről, aminek a nyomán az olasz klub két év során kifizetendő 105 millió euró plusz 5 millió euró bónuszok ...

Alves: "A Juventus egy szinten áll a Barcelonával"
Alves: "A Juventus egy szinten áll a Barcelonával"

alves_daniel_zebra.jpgA Juventus nyári igazolása, Dani Alves kiváló játékot nyújtott a torinói zebramezesek 3:2-es győzelmével záruló mérkőzésen a West Ham United ellen, s a lefújást követően új klubját méltatta. A 33 esztendős brazil játékos az FC Barcelona együttesétől érkezett, s a katalánokkal az európai labdarúgás legmagasabb csúcsait bejárva, 23 trófeát gyűjtött a Spanyolországban töltött nyolc esztendő alatt.

"Egy nagy csapatot hagytam el, hogy egy azonos ...

A Cagliari közel áll Isla megszerzéséhez
A Cagliari közel áll Isla megszerzéséhez

Isla Mauricio_fekete mez.jpgEgyes jelentések szerint a Cagliari közel áll ahhoz, hogy megegyezésre jusson a Juventusszal Mauricio Isla ügyében, aki akár már holnap áteshet az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

A chilei válogatott játékos a hírek szerint már régóta kapcsolatban áll a szárd csapattal, azonban voltak még vitás pontok az átigazolás kapcsán.

A Sky most úgy tudja, a tárgyalások döntő szakaszhoz értek és a felek közel állnak a megegyezéshez, melynek kapcsán a ...

Al-Khelaifi: "Matuidi a PSG szíve"
Al-Khelaifi: "Matuidi a PSG szíve"

matuidi_blaise_psg_golorom_pg.jpgA Juventus francia középpályása, Paul Pogba ezekben a percekben éppen az orvosi vizsgálatokon vesz részt Manchesterben, így a torinói klub gőzerővel dolgozik azon, hogy megtalálja a 23 esztendős játékos megfelelő pótlását.

Az elmúlt napok pletykái szerint a Juventus egyik fő célpontja  Blaise Matuidi volt, azonban a Paris Saint-Germain részéről most tagadták, hogy a francia válogatott Olaszország felé venné az irányt.

A párizsiak ma hivatalosan is ...

Luiz Gustavo megegyezett a Juventusszal
Luiz Gustavo megegyezett a Juventusszal

luizgustavo.jpgKét mértékadónak mondható sajtóorgánum, a Sky Italia , valamint a Transfermarkt értesülései szerint megegyezés született a Wolfsburg brazil középpályása és a Juventus csapata között. Luiz Gustavo így hamarosan távozhat a német csapattól.

A 29 éves középpályás, aki egyébként 2018-ig élő szerződéssel rendelkezik jelenlegi csapatánál, már többször is kifejezte, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy távozzon Wolfsburgból.

A múlt héten több ...

Ogbonna: „Pogba távozása ellenére a Juve esélyes a BL-re”
Ogbonna: „Pogba távozása ellenére a Juve esélyes a BL-re”

pogba_paul_integet_civilben.jpgBefejeződni látszik Paul Pogba átigazolása, miután a Manchester United hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a futballista engedélyt kapott arra, hogy orvosi vizsgálatokon essen át a manchesteri vörös ördögökhöz való visszatérés előtt.

A francia futballista egykori csapattársa, Angelo Ogbonna szerint a Juventus képes lesz megbirkózni Paul Pogba távozásával, és felvehetik a versenyt az ellenfelekkel a Bajnokok Ligája-győzelem érdekében.

Paul Pogba ...

Mourinho: "Végre megszereztük Pogbát"
Mourinho: "Végre megszereztük Pogbát"

mourinho_jose_mu.jpgA José Mourinho irányítása alá kerülő Manchester United 2:1-es győzelmet aratott a Leicester City elleni Szuperkupa-döntőben, s a mérkőzést követő sajtótájékoztató alkalmával a portugál mester természetesen szót ejtett Paul Pogbáról is, aki a Juventustól igazol az angol klubhoz.

"Hogy lezárt üzlet volna-e? Úgy gondolom, végre." - nyilatkozta Mourinho az újságíróknak. "Csodálatos, hogy egy ilyen jó játékos csatlakozik hozzánk. Végre megszereztük.

...

HIVATALOS: Pogba orvosi vizsgálatra megy Manchesterben
HIVATALOS: Pogba orvosi vizsgálatra megy Manchesterben

pogback.jpgA Manchester United hivatalosan is bejelentette , hogy Paul Pogba megkapta a torinói klub engedélyét arra, hogy átessen a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokon. 

Az egész nyár azzal telt, hogy a két klub szurkolói azt találgatták, a francia középpályás vajon elhagyja-e a zebracsíkos csapatot, s visszatér-e a Manchester Unitedhoz, ahonnan nem éppen baráti hangulatban távozott négy esztendővel ezelőtt.

"Paul Pogba engedélyt kapott arra, hogy orvosi ...

Bonucci nem megy sehova
Bonucci nem megy sehova

bonucci_leonardo_unnepel.jpgA Manchester City csapatával a nyár folyamán többször is hírbe hozott Leonardo Bonucci kizárta annak a lehetőségét, hogy elhagyja a Juventust.

A 29 éves védő 2010-ben csatlakozott a Bianconerihez, és azóta Andrea Barzaglival, illetve Giorgio Chiellinivel masszív hármast alkotnak a hátsó alakzatban, úgy a klubjukban, mint a válogatottban.

A játékos évek során mutatott remek teljesítménye természetesen számos csapat figyelmét felkeltette.

Legutóbb a ...

Pogba megérkezett Manchesterbe?
Pogba megérkezett Manchesterbe?

pogba_paul_uj_mezben.jpgUgyan a Juventus mestere, Massimiliano Allegri még mai nyilatkozatában is határozottan ragaszkodott hozzá, hogy Paul Pogba a torinói klub játékosa, így hétfőn Vinovóban kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, úgy tűnik, hogy most végjátékához közelít a rettenetesen hosszúra nyúlt szappanopera, mert az olasz sajtó friss értesülései szerint a francia középpályás megérkezett Manchesterbe.

A 23 éves játékos várhatóan 110 milliós bevételt hoz majd ...

Allegri: "Pogba a Juventus játékosa"
Allegri: "Pogba a Juventus játékosa"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_6.jpgA Juventus a West Ham United elleni barátságos mérkőzéssel folytatja a felkészülést a következő szezonra, s a találkozót megelőző sajtótájékoztató alkalmával Allegri a klub új igazolásairól, valamint a Manchester United felé közelítő Paul Pogbáról is szót ejtett.

"Játszottak az Európa Liga selejtezőjében, így bizonyosan jobb formában lesznek nálunk." - szólt a  mai sajtótájékoztató alkalmával Allegri a csapat előtt álló mérkőzésről. ...

Pogba ügyében Mourinho is megszólalt
Pogba ügyében Mourinho is megszólalt

pogba_paul_eremmel.jpgBár a pletykák nem szűnnek a Juventus francia középpályása, Paul Pogba körül, a játékos hivatalosan még mindig a torinói klub játékosa.

A francia esetleges átigazolása körül kialakult helyzetet  a manchesteriek menedzsere, José Mourinho sejtelmesen kommentálta.

A szóbszéd szerint a gall futballista már nagyon közel áll ahhoz, hogy az angol óriásklubba szerződjön, de a hírek most arról szólnak, hogy a Juventus mindaddig megakadályozza a transzfert, még ...

A Schalke vinné Leminát
A Schalke vinné Leminát

lemina_mario_lo.jpgA Schalke 04 vezetősége sajtóértesülések szerint 23 milliós ajánlatot továbbított a Juventus középpályása, Mario Lemina kapcsán.

A huszonkét éves futballista nem sok lehetőséget kapott az elmúlt szezonban, ami egyrészt betudható volt a sérüléseinek, illetve a Juventus erős középpályájának, ahol komoly verseny volt a kezdőcsapatbeli helyekért, ezért sokan úgy vélik, hogy a futballista a nyár vége előtt elhagyja a torinói bajnokcsapatot.

Nemrégiben ...

Trezeguet: „A BL rendkívül fontos a Juventus számára”
Trezeguet: „A BL rendkívül fontos a Juventus számára”

trezeguet_david_oltonyben_mosolyog.jpgA Juventus egykori csatára, David Trezeguet szerint az Öreg Hölgy számára nagyon fontos, hogy előbb-utóbb begyűjtse a BL-trófeát.

A bianconero csapat az utóbbi években rendkívüli módon uralta az olasz porondot, így nyert a torinói együttes sorozatban öt bajnoki címet, két Olasz Kupát, illetve kétszer duplázott.

Mindazonáltal a Mediaset  számára adott rövid interjúban a 38 éves egykori futballista, aki jelenleg a Juventus nagykövete, kiemelte, hogy a ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1036) elemzés (40) előzetes (916) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10451) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4485) mercato (4339) nyilatkozat (7846) Olasz Kupa (338) összefoglaló (460) pletyka (4375) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása