Buffon: "Kitörölhetetlen oldalakat írtunk a labdarúgás történetébe"
Buffon: "Kitörölhetetlen oldalakat írtunk a labdarúgás történetébe"

buffon_gigi_kacsintas.jpgA Juventus ma elhódította a Scudettót, így utolsó akadályként már csak a Bajnokok Ligája-döntő áll a csapat előtt, hogy beteljesítse az álomszezont, s a csapat klasszis hálóőre, Gigi Buffon a sikerekről beszélt, s felelősséget vállalt az AS Roma otthonában elszenvedett csalódást keltő vereségért.

"Egy héten keresztül a Bajnokok Ligája döntőjére gondoltam a Real Madrid ellen, így tulajdonképpen vakáción voltam Rómában, s igen kínos helyzetbe hoztam ...

Allegri: „A szint fenntartásához ütköztetnünk kell ötleteinket”
Allegri: „A szint fenntartásához ütköztetnünk kell ötleteinket”

allegri_massimiliano_noir.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint csapata olyan szintre jutott, amelynek fenntartásához már elengedhetetlen, hogy az érintett vezetők ütköztessék ötleteiket.

A mester a Juventus együttesével sorozatban harmadjára nyerte meg a bajnokságot és az Olasz Kupát, június elején pedig a Real Madrid ellen játszhatja a BL-döntőt.

„Először is gratulálnunk kell annak a hat játékosnak, akik mind a hat bajnoki cím megnyerésében szerepet játszottak, mind elnyerték ...

Marotta: „Folyamatos fejlődésben van a Juventus”
Marotta: „Folyamatos fejlődésben van a Juventus”

marotta_agnelli_paratici_palya_mellett.jpgA Juventus vezetője, Beppe Marotta úgy érzi, hogy a hat bajnoki címet hozó évek alatt az Öreg Hölgy csapata rengeteget javult, illetve a klubvezető természetesen elismeréssel illette Massimiliano Allegrit, azonban egyelőre nem erősítette meg, hogy az olasz tréner a jövőben is a Juventusnál folytatná.

„Andrea Agnelli elsőként lefektette a klub szerkezetét. Óriási egység uralkodik a mester, a játékosok és a vezetők között, így a mai siker a humán elemeknek ...

Zsinórban hatodszor is bajnok a Juventus!
Zsinórban hatodszor is bajnok a Juventus!

zsinorban_6.jpgA Juventus 3:0-ás győzelemmel zárta a Crotone elleni hazai bajnoki találkozót, s a zebramezes csapat ezzel történelmet írt, hiszen zsinórban hatodik, míg a klub történetében harmincötödik alkalommal gyűjtötte be a bajnoki címet.

Massimiliano Allegri csapata vasárnap délután Mario  Mandžukić, Paulo Dybala és Alex Sandro találataival, magabiztos játékkal írta be magát a történelemkönyvekbe, hiszen ilyen sorozatot még egyetlen csapat sem produkált.

Az ...

A Crotone elleni keret
A Crotone elleni keret

Serie A logo.jpgAz Atalanta és a Torino elleni döntetlenekkel, valamint az AS Romától elszenvedett vereséggel a Juventus az utolsó két fordulóra hagyta a döntést a bajnoki cím sorsáról, s vasárnap délután a kiesés elől elszántan menekülő Crotone együttesét fogadva szerezheti meg a klub történetének harmincötödik bajnoki címét. Amennyiben a zebramezes csapat három pontot szerez a Juventus Stadiumban, minden más mérkőzéstől függetlenül bajnoki címmel zárja a szezont, s ...

Allegri: „Bajnoki címet akarunk ünnepelni!”
Allegri: „Bajnoki címet akarunk ünnepelni!”

allegri_massimiliano_sajto_5.jpgMassimiliano Allegri a Crotone elleni meccs előtti sajtótájékoztatón nem óvatoskodott, hanem rendkívül egyértelműen kijelentette, hogy a Juventusnak vasárnap meg kell nyernie a bajnoki címet, és most kell a tettek mezejére lépni.

A mérkőzés 15.00 órakor kezdődik, a helyszín pedig a Juventus Stadium lesz.

„Holnap bajnoki címet akarunk ünnepelni. Kötelezően meg kell nyernünk a scudettót holnap.” - kezdte ellentmondást nem tűrő kijelentéssel a szombati ...

Higuaín: "A Juventus volt a megfelelő döntés számomra"
Higuaín: "A Juventus volt a megfelelő döntés számomra"

higuain_gonzalo_golorom_2.jpgA Juventus argentin támadója, Gonzalo Higuaín a  Corriere dello Sport -nak adott hosszú interjút, amely során pályafutása kezdetéről, a Napolinál töltött időszakról, valamint a heves indulatokat elszabadító klubváltásról mesélt.

"Csodálatos emlékeim vannak a Napoliról, s nincs miért panaszkodnom, mert a szívem egy darabját ott hagytam a szurkolóknak. Mindig is hálás leszek a Napolinak.

Ez volt az egyetlen klub, amely bejelentkezett értem, és megszerzett, ...

Agnelli: "A Serie A-nak össze kell szednie magát"
Agnelli: "A Serie A-nak össze kell szednie magát"

Agnelli Andrea.jpgA Juventus elnöke, Andrea Agnelli éppen hét éve került a csapat elnöki székébe, s regnálása alatt visszavezette a gárdát az Öreg Hölgyet megillető helyre. Az elnök szerint azonban nem csak a Juventusnak kellene példát mutatni, s az olasz labdarúgásnak ismét meghatározó szerepet kellene betöltenie a világ futballjában.

"Ma van hét éve, hogy az elnöki székben ülök." - kezdte nyilatkozatát Agnelli. "Úgy gondolom a Juventus kritizálása visszás dolog. ...

Pjanić: "Allegri sokat segített"
Pjanić: "Allegri sokat segített"

pjanic_miralem_golorom_elso.jpgA Juventus bosnyák középpályásának bevallása szerint edzője, Massimiliano Allegri sokat segített fejlődésében. A válogatott labdarúgó tavaly nyáron csatlakozott a Bianconerihez az AS Roma csapatától és első szezonjában rögtön esélye nyílt a triplázásra.

"A Juve, a Roma és a Napoli nagyon erős csapatok, akiknek ezt a nagyszerű szezont köszönhetjük." - kezdte nyilatkozatát Pjanić a Sky -nak.

"A bajnokság még nem ért véget, de szeretnénk lezárni azt ...

Marotta: „A Juventus személyiségeket keres”
Marotta: „A Juventus személyiségeket keres”

marotta_beppe_sajto.jpgA Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta nemrégiben arról beszélt, hogy az Öreg Hölgy vezetői mit elemeznek egy játékos esetében, mielőtt szerződéssel környékeznék meg.

A bianconero klub péntek délután nyílt napot tartott a tagoknak, a sportügyekért felelős igazgató pedig egyúttal válaszolt is a szurkolók kérdéseire.

„Természetes, hogy amikor úgy döntünk, hogy megvásároljuk egy futballista játékjogát, akkor két alapvető dolgot vizsgálunk ...

Schick a Juventus mellett döntött?
Schick a Juventus mellett döntött?

schick_patrik_labdaval_samp.jpgOlasz értesülések szerint Patrik Schick megegyezésre jutott a Juventus vezetőségével, így most az Öreg Hölgynek már csak a Sampdoria igazgatóival kell egyeztetniük a támadó klubváltása ügyében.

A cseh csatár nagy érdeklődésnek örvend, miután nagyszerűen beilleszkedett első olasz szezonjában, és tizenkét alkalommal kezdett a genovai klub mezében, ezeken a meccseken pedig tizenegy gólt szerzett.

A bianconero együttes állítólag az Inter és a Napoli ...

Spinazzola: „Nem állok készen a Juventusra”
Spinazzola: „Nem állok készen a Juventusra”

spinazzola_leonardo_atalanta.jpgLeonardo Spinazzola véleménye szerint még túl korai lenne a Juventus csapatához igazolnia, bár idén tényleg jó szezont tudhat maga mögött az Atalanta csapatánál.

A huszonnégy éves játékos még 2012-ben lett a Juventus futballistája, ám azóta folyamatosan kölcsönben szerepel különböző csapatoknál, így például az Empolinál, a Lancianónál, a Sienánál, a Perugiánál és a Vicenzánál.

Az idei évben került másodjára az Atalanta klubjához, és bár a ...

A Juve Carrasco után érdeklődik
A Juve Carrasco után érdeklődik

carrasco_yannick_labdaval.jpgA hírek szerint a Juventus érdeklődött az Atlético Madrid vezetőségénél Yannick Carrasco ügyében, azonban a spanyol klub nem kívánja értékesíteni a szélsőjét.

A Tuttosport  értesülései szerint a bianconero klubvezetők az elmúlt napokban kapcsolatba léptek a madridi matracosokkal a belga támadó tekintetében, azonban az ötlet elég életképtelennek tűnik, mivel a huszonhárom éves játékos 110 millió eurós kivásárlási árral rendelkezik szerződésében, ...

Dani Alves: "Itt az ideje a nagy dobásnak"
Dani Alves: "Itt az ideje a nagy dobásnak"

alves_dani_idegenbeli_mez.jpgA brazil jobb oldali védőjátékos szerint csapata éhes a sikerre és történelmet szeretnének írni a klubbal. Dani Alves az Olasz Kupa után osztotta meg gondolatait és vágyait a szezon hátralévő részével kapcsolatban. A dél-amerikai játékos szerdán ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott, hiszen honfitársa, Alex Sandro passzából ismét gólt szerzett, valamint számos remek passzt kiosztott.

"Egy kicsit szerencsém volt." - mondta a harmincnégy éves játékos. ...

Agnelli a jegyek értékesítéséről és a maffiavádakról beszélt
Agnelli a jegyek értékesítéséről és a maffiavádakról beszélt

Agnelli Andrea_szakallal reszvenyesek gyulesen.jpgA szerdán ismét Olasz Kupát nyerő Juventus elnöke, Andrea Agnelli ismételten elutasította a maffiával kapcsolatos híreszteléseket. A klubelnököt azzal gyanúsítják, hogy a jegyértékesítés kapcsán olyan csoportokkal került kapcsolatba, melyek a szervezett bűnözés aktív résztvevői. A mai nap folyamán Agnelli a maffiaellenes bizottság előtt tett tanúvallomást és elmagyarázta, mi állhat a jelenség hátterében.

"Meglepetéssel tapasztaltuk a stadion vezetése ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1036) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1721) játékosokról (10445) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4480) mercato (4337) nyilatkozat (7840) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4374) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (337) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása