A Juve Marquinhosra vetheti ki a hálóját
A Juve Marquinhosra vetheti ki a hálóját

marquinos.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus idén nyáron leigazolná a Paris Saint-Germain védőjét, Marquinhost.

A 25 éves brazil futballista a visszavonuló Andrea Barzagli helyét veheti át a csapatban, és a fekete-fehérek bekksorának fiatalítási koncepciójába is beleillik.

Az olasz lap azt állítja, hogy a válogatott játékos évi 6,5 millió eurót kereshet majd a torinói klubnál.

A PSG állítólag 60 millió euróért hajlandó lenne megválni ...

A Juventus a Sassuolo fiatal védőjét akarja
A Juventus a Sassuolo fiatal védőjét akarja

demiral_merih_sassuolo.jpgAz olasz sajtóértesülései szerint a Juventus kapcsolatba lépett a Sassuolóval a csapat török középhátvédje, Merih Demiral ügyében.

A nagy veterán, Andrea Barzagli visszavonulása után a zebramezesek egyik fontos nyári feladata az egyre öregedő védelem megújítása lesz, s ennek egyik lépése volt korábban, hogy közel kerültek a Genoa ifjú védője Cristian Romero megszerzéséhez.

A La Gazzetta dello Sport munkatársa, Nicolò Schira most arról számolt be, ...

Megvan az új edző bemutatásának az időpontja?
Megvan az új edző bemutatásának az időpontja?

juventus_stadium_welcome_home.jpgA Juventus szurkolók egy érdekességre figyeltek fel, ami arra mutat, hogy a klub az új szakembert június 14-én fogja bemutatni a sajtónak.

Massimiliano Allegri mandátuma hamarosan véget ér a Juventusnál, azonban a helyettesét még nem találta meg a klub, azonban a jelöltek listája olyan neveket tartalmaz, mint Maurizio Sarri, Pep Guardiola, Mauricio Pochettino, José Mourinho és Simone Inzaghi.

Egyes sasszemű szurkolók nemrégiben arra hívták fel a figyelmet, hogy ...

Inzaghit a Milan is csábítja
Inzaghit a Milan is csábítja

inzaghi_simone_lazio.jpgEgyre több hír szerint Simone Inzaghi az AC Milan ajánlatát értékeli ki, nem pedig a Juventus ajánlatát, és így kívánja elhagyni a Lazio kispadját.

A mester nemrégiben nyerte meg csapatával az Olasz Kupát, miután a Lazio 2-0-ra győzött az Atalanta ellenében.

A Corriere della Sera  és a La Gazzetta dello Sport  értesülései szerint az AC Milan vezetői felvették a kapcsolatot a mesterrel az elérhetősége kapcsán.

A rossonero csapatnál már megfordult ...

Conte az Internél folytatja
Conte az Internél folytatja

conte_antonio_potre.jpgAz olasz média egybehangzó állítása szerint a felek között megszületett a megállapodás, így gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy a jelenleg csapat nélküli Antonio Conte veszi át az Inter kispadját Luciano Spallettitől.

Számos forrás, köztük a  Sky Sport Italia , a La Gazzetta dello Sport , a La Repubblica , valamint a Sportitalia egyaránt arról számol be, hogy már kizárólag a hivatalos bejelentés várat magára az ügyben.

A Juventusszal korábban ...

Sarri: „Csak a döntőre gondolok”
Sarri: „Csak a döntőre gondolok”

sarri_maurizio_chelsea_1.jpgMaurizio Sarri a legutóbbi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát a Chelsea-nél, jövőjéről pedig majd csak a szezon végén fog többet tudni.

„A jövőm a szerda, csak erre kell gondolnom. Még két év van hátra a szerződésemből. Egyeztetek majd a klubbal, hogy megtudjam, ők elégedettek-e velem.

Amint azt tudják, nagyon tetszik a Premier League, ez a legjelentősebb bajnokság, úgy gondolom. Örülök, hogy itt lehetek.

Amint már mondtam, ...

Pochettino igent mondott a Juventusnak?
Pochettino igent mondott a Juventusnak?

pochetino_mauricio_ajax_ellen.jpgAz olasz sajtó legújabb értesülései szerint hamarosan megoldódhat Massimiliano Allegri pótlásának kérdése, hiszen a Tottenham Hotspur csapatát irányító Mauricio Pochettino igent mondott a Juventusnak.

A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici tegnap Milánóban találkozott két közvetítővel is az ügyben. A  Calciomercato képi dokumentációval is megerősítette a találkozót, hiszen lencsevégre kapták, amint a ...

Spinazzola: „A következő tíz évet itt tölteném”
Spinazzola: „A következő tíz évet itt tölteném”

spinazzola_leonardo_csikos_mezben.jpgLeonardo Spinazzola nagyon meghatottan nyilatkozott az első elnyert címét követően, és elmondta, hogy szívesen maradna hosszú távon a Juventusnál.

„Ez az első scudettóm, a vasárnap csodálatos nap volt számomra, amit a feleségemmel és a fiammal ünnepeltem. Hihetetlen volt!” - mondta a futballista a Sky Sport számára.

„Hogyan tudnám összefoglalni az első szezonom? Komoly sérülés nyomán tértem vissza, és nem volt egyszerű visszatérni a csúcsra. Jól ...

A United komolyan érdeklődik João Félix iránt
A United komolyan érdeklődik João Félix iránt

joao_felix.jpgPortugál hírek szerint a Manchester United komolyan érdeklődik a Benfica csodagyereke, João Félix iránt.

A 19 éves futballista ebben az évben berobbant a bajnokságba, és az Európa Ligában is lehetőséget kapott, ahol a legfiatalabb játékos lett, aki mesterhármast szerzett, méghozzá a Frankfurt elleni 4-2-es mérkőzésen.

A portugál Record  szerint a manchesteri klub kész aktiválni a játékos szerződésében meghatározott 120 millió eurós kivásárlási ...

Milinković-Savić ismét célkeresztben
Milinković-Savić ismét célkeresztben

milinkovic_savic_sergej_feherben.jpgA Sky Sport Italia , Alfredo Pedulla és a Goal.com együttesen arról számolt be, hogy a Juventus tárgyalásokat folytat a Lazio fiatal középpályása, Sergej Milinković-Savić ügyében.

A Sky beszámolója szerint a Juve határozottan lépett akcióba a szerb középpályásért, aki már tavaly nyáron is komoly célpont volt.

A médiaforrás szerint egy csiszolatlan megállapodás már született is a klub és a játékos között.

A bianconero vezetőség most Claudio ...

Deschamps: "A jövőm a francia válogatottnál van"
Deschamps: "A jövőm a francia válogatottnál van"

deschamps_didier_francia_valogatott.jpgA pénteki bejelentés óta, amikor hivatalossá vált, hogy Massimiliano Allegri távozik a csapat éléről, számos szakembert hírbe hoztak a Juventusszal, de úgy tűnik, hogy egy nevet most nyugodtan lehúzhatunk a jelöltek képzeletbeli listájáról.

A zebramezesek legutóbbi Bajnokok Ligája-győztes csapatának francia középpályása, Didier Deschamps egyértelművé tette, hogy nem hagyja el hazája nemzeti csapatát, s legfőbb prioritást a jövő nyári Európa-bajnokság ...

Unokatestvére szerint Pochettino jól passzolna a Juvéhoz
Unokatestvére szerint Pochettino jól passzolna a Juvéhoz

pochettino_mauricio_thumbs_up.jpgAmióta a Juventus közölte, nyáron elválnak az együttes és Max Allegri vezetőedző útjai, beindult a találgatás arról, hogy ki váltja a mestert a torinóiak kispadján.

Az egyik potenciális utód a Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino, akinek az unokatestvére, Daniele Pochettino a TuttoJuve.com számára beszélt az esetleges klubváltásról.

"Pochettino mint Allegri utódja a Juvénál? Azt gondolom, nagyon is lehetséges. Mauricio megmutatta, hogy egy nagy edző, ...

Paratici: „Egyértelmű elképzeléseink vannak”
Paratici: „Egyértelmű elképzeléseink vannak”

paratici_fabio_sallal_mogorvan_nez.jpgA Juventus igazgatója nemrégiben egy díjátadón vett részt, az újságírók kérdésére pedig megközelítőleg ugyanazzal a válasszal szolgált, mint a klub alelnöke, Pavel Nedvěd.

A pletykák szerint sokan esélyesek Massimiliano Allegri helyére, így felmerült Maurizio Sarri, Pep Guardiola, Antonio Conte, Simone Inzaghi, Mauricio Pochettino, Siniša Mihajlović, illetve José Mourinho neve is, kevés elismert szakember maradt ki a Juventus megüresedő edzői posztjával ...

Sarri egyre közelebb kerül a Juventus padjához
Sarri egyre közelebb kerül a Juventus padjához

sarri_maurizio_jegyzetekbol_felnez.jpgA SportItalia értesülései szerint a Chelsea aktuális mestere, Maurizio Sarri egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a szezon végén átvegye a Juventus irányítását.

A Napoli és az Empoli egykori edzője esetében komolyan felmerült a múltban, hogy elhagyja a londoni klubot, azonban az elmúlt időszakban sikerült jobb teljesítményt kihoznia csapatából, amely révén BL-helyre vezette a Chelsea-t, miközben szezon végén az Arsenal ellen EL-döntőbe is jutottak a londoni ...

Lippi: "Allegri utódja talán érdekelt az európai kupadöntők egyikében"
Lippi: "Allegri utódja talán érdekelt az európai kupadöntők egyikében"

lippi_marcello_gondolkodo.jpgMassimiliano Allegri öt sikerekben gazdag szezont követően elhagyja a Juventust, s a pénteki bejelentés óta az olasz sajtó és a zebramezes szurkolók lázasan találgatnak, hogy ki válthatja a kispadon.

Az ügyben megszólalt a klub legendás mestere, Marcello Lippi, aki úgy véli, a bejelentés talán azért várat magára, mert a kiszemelt szakember még érdekelt az európai kupaporondon.

"Miért van, hogy egy ilyen kiválóan szervezett klub, mint a Juventus még nem ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1036) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10446) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4480) mercato (4338) nyilatkozat (7840) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4375) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (337) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása