Allegri: „Kicsit le vagyunk maradva a többiekhez képest”

allegri_massimiliano_mutogat_palya_mellett_cserere_keszulve.JPGA Juventus az első meccs sikere után a Luigi Ferraris stadionba a győzelem reményében látogatott, ám már az első félidőben bebizonyosodott, hogy a Sampdoria nem lesz könnyű ellenfél, s végül a Juventusnak nem is sikerült egynél több pontot begyűjtenie.

„A szezon második meccsén sem kaptunk gólt. Jobban kezdtünk, mint tavaly, ez is egy jel. Ne a negatívumokat nézzük. Miretti jól szállt be a meccsbe, ahogy Rovella és Kean is. Vannak pozitívumok is.” - kezdte a mester az értékelést a DAZN mikrofonja előtt.

„A Sampdoria jól teljesített az első félidőben, mi mutattunk jó dolgokat a szünet után, a meccs végén pedig volt egy nagy helyzetünk, de sajnos a futballban egy dolgot nem szabad csinálni, az pedig visszavenni a nyomásból. Ez megtörtént a Sassuolo ellen is, hátrafelé kezdtünk futni, és kár, hogy ma két pontot elhullajtottunk.

Moise Kean a szögletnél a hosszabbításban hátrafelé futott, s ellopta a labdát Gleison Bremer fejéről. Soha nem szabad hátrafelé futni.”

A Juventus az elmúlt télen megszerezte a Serie A talán legígéretesebb csatárát, ám Dušan Vlahović ezen a meccsen sem mutatta legjobb oldalát, az első félidőben például csak háromszor ért labdába, amiből egy a  középkezdés volt.

„Nem teljesítettünk jól az első félidőben, ám Dušan Vlahović jobban játszott a második félidőben, és egy kicsit nyugodtabbnak kell lennie, amikor eljut hozzá a labda. A szünet után hatékonyabban helyezkedtünk az ellenfél tizenhatosában is, de egyértelműen dolgoznunk kell azon, hogy jobban teljesítsünk.

Sajnos hiányzik Paul Pogba és Federico Chiesa, akik fontos játékosok. Valami fontosat akarunk idén elérni, de kicsit le vagyunk maradva a többiekhez képest, és ezért még egy kicsi türelemre van szükségün.

Jó jel, hogy sorozatban a második meccsen nem kaptunk gólt, most pedig felkészülünk a Roma elleni nagy meccsre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2717913821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio007 2022.08.23. 06:35:37

Egészségem megóvása érdekében inkább nem nézem meg a Roma elleni meccset.
Most már inkább Agnelli tűnik hibásnak, h visszahozta ezt a fatökűt 5 évre. Ha elküldjünk, gondolom még 3 évig állnánk a fizuját.

venember83 2022.08.23. 06:48:48

@giorgio007: 4 éves szerződést kapott.

juve33 2022.08.23. 06:55:08

Sziasztok. ma irok ide először bár 1996 tól juve drukker vagyok nem is ez a lényeg hanem az hogy allegrit én sajnálom mert nagyon jó edző és ilyen nyomorék a középpálya ezt az amerikai bohóc gyereket azonnal zavarni kellene rabiot ezerszer jobb nála akár milyen furcsán is hangzik nagyon hiányzik di maria nélküle még vlahovic is nagyon gyenge nincs aki kiszolgálja viszont nekem a meglátásom hogy igy is lehetne jobb vlahovic azért neki is többet kellene hátra jönnie labdákért hiába dolgoz ki jó taktikát allegri ha nincs aki végre hajtsa a közép pályán csak di maria és pogba maradna nálam a többi mehet ide világklasszisoknak kellene jönnie mert ez a keret nem juventus szint na ézért tünik allegri nen jó edzőnek holott pedig a világ egyik legjobb taktikusa de azzal hogy nem juventus szintü játékosok vannak a csapatba ezzel lehuzzák őt is itt még zidan is elbukna meg ancelotti ugy hogy közép pályát teljesen ki kell cserélni bocsi hogy ilyen hosszu lett

SuperTrezi 2022.08.23. 07:04:03

Röviden a tegnapiról, Mester: botrányos!
Hosszabban: a világverő Newcastle is képes űrfocit nyújtani a Juventushoz képest. Akaratban, iramban, kombinativitásban mindenképp. A mi csapatunk komolyan úgy néz ki, mint aki nem szeret focizni. Az még hagyján (...), de annyi pénzért, amennyit zsebre vágnak a fiúk, hát... furcsállom és rosszallom.

giorgio007 2022.08.23. 07:04:22

@juve33: Ezt még tavaly elhittük vmiért, h csak a keret szar. De tisztán látszik,h itt inkább az edző és az elgondolásai hibásak. Nem ennyire szarok ezek a jatékosok. Ennyire jó a tanáruk.

Attilio79 2022.08.23. 07:31:10

Azért több dolgot nem értek, pár éve ugyanazt a nézhetetlen focit nyomatjuk, függetlenül az edző kilététől. Jónak, nézhetőnek, iramosnak vagy éppen technikásnak korántsem mondható. Nem tudunk fiatalokat felmutatni a keretben, még úgy sem, hogy máshol nevelkedtek vagy máshol jobb teljesítményre voltak képesek.
Sok játékos leépült, aki régen jó teljesítményre volt képes, félek, aki sok időt tölt nálunk, az is le fog.
Állandóan sok a sérült, mára eljutottunk odáig, hogy a szezon nyitányán, már nem teljes a keret.
Az, hogy luxus körülményeket biztosítunk (vélhetően), elpuhítja a dolgok menetét és bele kényelmesednek a játékosok.
Az egyetlen elfogadható döntés, egy nagy reset nyomás lenne. A keretben sepregetés és a fiataloknak történő esély megadása, legalább Januárig. Addig a selejtnek a Primavera vagy a mercato végéig ajtó mutatás.
Komolyan nem értem, hogy miért nincs töke itt senkinek a vezetőségből.

Bruce57 2022.08.23. 07:31:49

A liga legjobb és legjobban kereső edzője csapata hogy lehet mindig lemaradva a többiekhez képest?

delpi0823 2022.08.23. 07:38:07

@juve33: Csak igy erdekessegkent megjegyeznem hogy a Serie a egyik leggyengebb csapataval jatszottunk tegnap.A mi keretunk erteke 518 millio meg a Sampe 66 millio.Az teny es valo hogy ez a keret nem a legjobb,azzal mindenki egyetert,na de konyorgom nem egy Manchester cityvel jatszottunk,hanem egy k.....va foss Sampdoriaval.Es te lattal valami kulonbseget a ket csapat kozott?mert en semmit sajnos.......Na akkor ez ki ha nem az edzo felelossege is?Nem lehet mindent Allegri nyakaba varrni az nyilvanvalo,dehogy o szinte soha semmiert nem felelos mert a nyilatkozataibol is ez jon le az nonszensz.

Thuglife! 2022.08.23. 08:03:08

@juve33: 19/20-as szezonban ezzel a középpályával verte 4-1re a valenciát az Atalanta:Hateboer-de Roon-Freuler-Gosens.előttük Pasalic.a visszavágót is nyerték és 98 gólt szereztek az olasz bajnokságban.
Kérdés: melyik közülük a kreatív középpályás?
Melyik viszi végig dekázva a pályán és teszi le a kreatív embernek?ott volt elől Ilicic és Gomes igen de párharcot nem nekik kellett nyerni a középpályán.
Szóval lehet itt új Pirlókat meg Tardelliket keresgélni meg a múltban élni de a középpályán futni párharcokat nyerni letámadni kell.az újaknak egy működő játékrendszerbe kellene érkeznie nem tőlük várni hogy ad hoc megoldják a támadásokat.Ja és ha az újak sérültek akkor sose nyerünk még egy kiesőjelölt ellen se?

delpi0823 2022.08.23. 08:07:14

@Attilio79: Igen,az teny es valo hogy itt nem csak keret es edzokerdes van hanem a vezetoseg alkalmatlansaga is eleg nagy baj.Azt a hatalmas elonyt ami a Serie Aban meg volt azt igen csak sikerult elszorakozni.2eve ott tartunk hogy a 4ik helyert kuzdunk es semmi valtozas nincs.Ezek meg hulyitenek minket hogy ilyen projekt meg olyan projekt.Akkor azt alairnam ha fiatalokkal teli kerettel tenyleg csapatot epitunk es igy vegzunk a 6ik helyen mondjuk de latunk tenyleg valami epitkezest.De nem hozzuk a lejaroszerzodesu 30kozeli sztarokat.........millios fizetesekkel es erre mit latunk?lotyogest a palyan.Es akkor megy a siras hogy ilyen meg olyan szar a penzugyi helyzetunk nem tudunk igazolni de millios fizetesek azok vannak.Meg ha nem tudnak igazolni akkor inkabb ne is igazoljanak.Mar ott tartunk hogy Milik egyre kozelebb,na az is minek?folosleges penzkidobasok.Ha nem tudnak minoseget hozni akkor ilyen toltelek embereket se hozzanak,teljesen folosleges.

Jozeph Pelikahn 2022.08.23. 08:12:52

Sok játékosnál az a gond, hogy a Juventus keretébe bekerülés volt az életcélja. Elérte, több éves, sok milliós szerződéssel. További motivációja olyan nagyon nincsen.

GabeTR 2022.08.23. 08:21:48

A magam részéről imádtam Allegri első időszakát. De könyörgöm Mister, ez 2 játékost leszámítva a tavalyi csapat!

Zamboni nem egy tészta 2022.08.23. 08:26:13

Csak te vagy lemaradva bajatom

Szili 72 2022.08.23. 08:29:07

Nem lemaradva vagyunk , hanem szar a középpálya. Most látszik mennyit ér di Maria(Pogba,Chiesa). Nincs minőség,nincs győzelem. Örüljünk a nulla kapott gólnak.

Alessandro Dybalinyo 2022.08.23. 08:29:42

@juve33: Kedves Mester!

Örülök, hogy regisztrált hozzánk! Nagyon tetszett amit a pályán láttam, türelmes játék, nem túl szórakoztató meccs. Rabiotot szeretném többet látni a pályán hiszen jövőre ingyen távozik és nem élvezhetem tovább a türelmes játékát. :(
Ami csalódás keltő volt az Rovella türelmetlen játéka, indulatos csapkodása amikor eltürelmetlenkedve a támadást kapura lőtt...... Remélem elküldjük kölcsönbe!

Üdvözlettel: Boborján
Tiszapicsaházáról

Dani1204 2022.08.23. 08:40:40

Ami a mentalitást illeti nem nagyon változott a csapat tavalyhoz képest

Rikster91 2022.08.23. 08:57:47

Te maradtál le Mester az utóbbi években, elszáguldott minden es mindenki melletted. Semmi pozitívat de legfőbbképpen jövőképet nem tudsz elénk tenni, ami a te futbaloddal eredményes lehetne.

Gaben Smith 2022.08.23. 09:43:17

@juve33: szerencse ,hogy ilyen ritkán írsz…

juve33 2022.08.23. 11:07:36

Gaben Smith magyarázd már el miért is jó hogy ritkán irok hagy nevessek én is egy jót :D

Csak Csucsu 2022.08.23. 11:33:28

Na az ilyen tilitoli szarságaid miatt megy el a bajnoki cím maestro . Érdekes az utolsó 10 percben volt 3 helyzet addig 2… Locatellinek van 2 értelmes labdája egy meccsen a többi alibi semmi oldal vagy hátra passz .. S állítólag Allegri vétózta a Depay transzfert mert Miliket alkalmasabbnak véli
Áááá

bianconeri83 2022.08.23. 12:46:41

2 ponton belül van az első, teljesítjük eddig a célt, hogy lőtávolon belül maradunk, de nagy terhet mégsem rakunk a játékosok vállára. Ki van ez találva :)

Mark Szabo 2022.08.23. 13:11:59

@delpi0823: Én láttam, a Sampnak sokkal jobban felépített támadásai voltak :-D De tényleg

KokoSRB 2022.08.23. 14:47:35

Itt az a legnagyobb gond szerintem,hogy semmi elorelepes nincs tavaly szeptemberhez kepest! A MISTER nem talalt meg semmire megoldast egy even keresztul. Meg csak egy normalis kidolgozott akcion sincs. Ez szomorit el legjobban.....

Del Pybala 2022.08.23. 15:24:45

Amig ez a retardalt az edzo nincs remeny...

babo0410 2022.08.23. 16:47:50

Le vagyunk maradva a többiekhez képest? Mert? Ez ki hibája? És nem kellene tenni ez ellen? Vagy az hogy van, hogy a többieknek elég volt a nyár a felkészülésre, nekünk nem? Nem kéne elgondolkozni? És azon netán, hogy Allegri csapatai mindig hátrafelé játszanak, de ha épp nem Allegri van a padon, hanem a segítője, tudunk támadóbban is játszani. El kéne gondolkozni, hogy tán nem mindenki más a hülye.
Kezd egyre jobban elegem lenni. Már nincs meg a taktikusság, csak a lassú, körülményes játék, és majd, ha éppen nem sérült az egyik kreatív játékos, majd ő megoldja. Allegrinek mennie kell a szezon végén.

Shyr Kahn 2022.08.23. 17:19:24

Lehet Conte nem tudott semmit sem felmutatni a BL-ben es indulatos csoka, de egy ilyen alulmotivalt csapatnak a leheto legjobban jott volna. Sajnos ra persze hiaba is varnank. Agnelli semmi penzert nem hozna vissza.

Fejetol buzlik a hal.

2022.08.23. 17:36:51

@Shyr Kahn: Szerintem vissza fog jönni... Júniusi hír Agrestitől: "Úgy értesültem, hogy Conte és a Juventus között újra nagyon jó a viszony. Nem jó, hanem nagyon jó."

twitter.com/salpaladino/status/1537773018612740098?t=qGeqZk91mt-ZhqbX6UhvTA&s=19

alexGicamo 2022.08.23. 17:47:17

Nemcsak Chiesa és Pogba hiányzik, hanem egy működőképes támadó felfogású csapatjáték , az oly régóta hiányolt grinta, a lelkesedés, a szenvedély és a játékkedv ! De még sorolhatnám ! Nemcsak a mezeket kéne felküldeni a pályára ! Mindenkire haragszom és kész !

alexGicamo 2022.08.23. 17:55:50

@Attilio79: Egyetértek ! Azt hittem majd Arricabene drasztikus tisztogatást rendez, de némiképp csalódást okozott .

Shyr Kahn 2022.08.23. 18:05:33

@Pjanista: Ha ez igaz, akkor ez jo hir a jovore nezve.

alexGicamo 2022.08.23. 18:09:05

@Pjanista: Ez egy nagyon régi kép lehet, mert ezen még van haja Maxinak ... :-b
Én amúgy nem tudom elképzelni, hogy Conte a közeljövőben visszatérne .

Juvebest 2022.08.23. 18:24:14

Szerintem ennek a csapatnak a
legnagyobb féke Allegri. Amíg ő a mester itt nem kell várni nagy csodákat, maximum a nyilatlozataiban a meccs után. Nem tud és nem is akar újitani , felrak kezdőbe egy Rabiot aki 2 hétig fél lábbal már Mancesterben volt. Középpálya ugyanaz mit tavaly ,ja persze mert az olyan ötlettel teli volt tavaly is. Van 3 fiatal motivált játékos a padon, akik majd más csapatban kiteljesednek és mikor 40 50 mila lesz az áruk majd kapkodunk hogy visszavegyük őket

Del Pybala 2022.08.23. 18:33:00

twitter.com/MarcoLai_23/status/1561848712489492481/photo/1

egy csavo osszevalogatott par kepet Loca helyezkedeserol Allegri pedig a fiatalokat fikazta :D

delpi0823 2022.08.23. 19:09:29

@babo0410: Igen,ez eleg szar duma hogy levagyunk maradva.Ugy csinal mintha a tobbi csapat nem igazolt volna uj jatekosokat.Vegyuk csak peldaul a Napolit.Nem egy kulcsjatekosuk tavozott es erkeztek ujjak.Ok erdekes hogy hogy tudnak egybol normalis footballt produkalni?O meg jon allandoan ezzel a hulye dumaval ebben meg abban kell fejlodnunk,csak soha nem fejlodunk semmiben az a nagy budos helyzet.

Csak Csucsu 2022.08.23. 19:12:07

@Del Pybala: Allegri kiképezte registanak. Nem tudom mit de nagyon jól csinálja állítólag.
Nagyon jók a képek … labdakihozatalnál mindig az ember árnyékában vagy felesleges pozíciókban “besegít”

delpi0823 2022.08.23. 19:13:37

@Pjanista: Hat ugy hianyzik mint egy falat kenyer.Vele tuti a serulesek is legalabb a felere csokkennenek az tuti.Valamit nagyon tud az az ember.

m.martin91 2022.08.23. 19:25:46

Locatelli helyezkedése eléggé beszédes, de Allegri stratégiájára egyszerűen nincsenek szavak. Ez a kép, ez mi a bánatos f@szom? Ezt hogyan lehet megmagyarázni? Hogy gondolta ezt bárki is? Olyan, mintha valami photoshop lenne, pedig nyilván nem az. Milyen taktikai húzásokról beszélhet egy edző, egy ilyen kép láttán?

pbs.twimg.com/media/FazTZ0wWAAAcNPm?format=jpg&name=medium

Del Pybala 2022.08.23. 19:58:17

@m.martin91: egeszen elkepeszto nem?? :D

megasün 2022.08.23. 21:08:23

Két meccs ment le a szezonból, és már akasztanátok Allegrit. Nem kellene várni vele, egy kicsit? Nem véletlenül kapott, hosszú távú szerződést. Bíznak benne. Fergie, és Klopp is döcögött az elején. Úgy néz ki, hosszú távon gondolkodnak Allegriben, tehát tegyük mi is azt. Az év végén összegezzük mi történt a két évad alatt és ítélkezzünk. Szerintem. Minden héten, a fél csapatot kirúgnák egyesek. Nem jó a kapkodás. Sehova sem vezet.

2022.08.24. 00:47:11

Danilo, mint szélső védő? Nem fog menni. Nem csak a középpályán dől el a meccs. Sőt, ha a szélsővédők nem jól indítanak, akkor oda az egész. Azért van az oktogon szerű helyezkedés. Oda vissza körbepasszolgatnak, ezért a középpályások is kihúzódnak szélekre, hogy kapjanak labdákat. Amikor Quadrado a jobb hátsó ember, mindig sokkal jobb a támadásunk. Sajnos már mindig előrébb fog játszani. Sandro sem jó már. Ezért lenne jobb a 3 védős felállás, abba Danilo pöpec, és akkor nem kell a pályára Rugani. De ahhoz kéne két jó szélső. Ki? Sandro és De Sciglio? Persze van Kosticunk, de neki most előrébb kell lennie a sérülések miatt, és Di Mariank aki nincs is Pogbával és Chiesaval együtt. Akkor hogyan legyen jó a támadójátékunk, ha az egész el van baszva már a védelemnél. Kell előre igazolnunk még és kész. Milik és Depay is. Regista meg annyira kell, mint egy falat kenyér. Parades.
Aztán nem lesz baj ha lesérül a fele csapat.

Novice_71 2022.08.24. 07:56:26

@m.martin91: Egy "O" betűnek vélem... lehet, hogy lesz majd "U" meg "T" is... Roma meccsen érdemes lesz figyelni.

babo0410 2022.08.24. 08:16:07

@delpi0823: Mert Allegri ennyit tud sajnos. Hiba volt visszahozni. Semmi fejlődés. Majd ha egy sztár villan, ha épp nem sérült egyik kreatív játékos se, nyerünk. Allegri inkább elvesz, mint hozzátesz a játékhoz.

triplat 2022.08.24. 11:31:53

3,5 éve valami eltört közte és a csapat között.
Úgy látszik sajnos nem lehet megragasztani.
Pedig én kedvelem Allegri taktikus fociját de én is úgy veszem észre, hogy ez nem fog menni. :(

Szabiba 2022.08.24. 17:18:41

Ôk is èrzik hogy ez elég gáz ezért magyarázkodnak...egy idő után nekem ez már nem hiteles..jön a Roma otthon ha most nem nyerünk ès marad ez a gyengén felépített játék akkorlesz nagy a pofára esès...
Ha jò játékkal nyerünk ami talána legfontosabb akkor van remény...

Csak Csucsu 2022.08.24. 17:57:14

@m.martin91: egy kicsit gusztustalan bár nagyon kreatív kedvem e vagyok
Allegri felfedezte az öreg hölgy lyukát :D előre is elnézést a hölgyektől

Csak Csucsu 2022.08.24. 17:59:36

@m.martin91: A tiltott öreg hölgy lyuka taktika XD

Type-R 2022.08.25. 11:27:48

@m.martin91: Egészen egyértelmű, hogy ez a kép a közös bemelegítés alkalmával készült és azt látszik rajta, hogy a Juventus játékosai jókedvűen végzik a gyorspassz-gyakorlatot (aka. cicázás) az ellenfél játékosai közreműködésével.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása