Bonucci és Džeko a kívánságlistán
Bonucci és Džeko a kívánságlistán

A Juventus a Bari védőjével, Leonardo Bonuccival erősítené meg keretét, valamint nem tettek le Edin Džeko leigazolásáról sem, legalábbis a Tuttosport információ szerint.

Edin Dzeko

Džekot nagyon szeretnék Torinóban látni, akit a Manchester City is szívesen vinne. A Bianconeri erősen próbálkozik őt megszerezni, de a magas fizetése komoly akadályt jelenthet, mivel a torinói csapat nem kíván bankot robbantani.

Abban az esetben, ha Džekot nem sikerül megszerezni, akkor ...

Kérdéses Diego sorsa
Kérdéses Diego sorsa

Továbbra sem lehet biztosan tudni, hol folytatja a brazil játékmester.

A Calciomercato információja szerint a Juventus Németországban keres új csapatot Diegónak.

A játékos múlt nyáron érkezett a Werder Bremen együttesétől, de nem sikerült megfelelnie az elvárásoknak, és a Luigi Del Neri által alkalmazott 4-4-2-ben is nehéz neki helyet találni.

A pletykák szerint a Juve képviselői a héten találkoztak a Bayern München vezetőivel, ugyanis szerették volna ...

Felipe Melo nem futamodik meg
Felipe Melo nem futamodik meg

A brazil középpályás nem akarja elhagyni Torinót a csalódást keltő első idénye után.

A 26 esztendős válogatott játékos tavaly nyáron 25 millió euró ellenében csatlakozott a Juventushoz, de nem tudott megfelelni az elvárásoknak, és a kritikusok célpontja lett.

A héten Ciro Ferrara arról beszélt, hogy a tréningeken gond volt Melo hozzáállásával, és emiatt a csapattársak is nehezen kedvelték meg.

"A fekete-fehér mezben akarok nyerni. Még négy év van a ...

Simone Pepe aláír(t)? - nem hivatalos jelentés
Simone Pepe aláír(t)? - nem hivatalos jelentés

A Juventus több olasz jelentés szerint is már csak egy hajszálra van Simone Pepe leigazolásától.

Mindhárom nagy olasz sportnapilap mai számában említést tesz a transzferről. A Tuttosport és a Gazzetta Dello Sport címlapján csak kijelentő módban ennyi áll: Pepe a Juve első igazolása. A Corriere Dello Sport az összeget is megnevezi: 12 millió euró. 

A szélső érkezését már egy ideje pedzegetik az újságírók, ám ezt hamarosan a klubok hivatalosan is ...

Krasić jöhet
Krasić jöhet

A játékos ügynöke szerint a Juventus élénken érdeklődik.

Vlado Borozan, a középpályás ügynöke megerősítette, hogy a Juventus érdeklődik Miloš Krasić iránt.

A Calciomercato.it cikke szerint a játékost a Manchester United, a Manchester City, az Arsenal és a Liverpool is megkörnyékezte, ám a Bianconerinek mégis jók az esélyei, hogy leigazolják a szerb játékost, akiért mintegy 15 millió fontot kellene fizetni.

"Van valami a Juventustól." - mondta ...

Olasz válogatott játékosok érkezhetnek
Olasz válogatott játékosok érkezhetnek

Hazai játékosokkal töltené fel a keretet a Bianconeri.

A Juventus átigazolási stratégiája idén nyáron arra fókuszál majd, hogy minél több, az olasz válogatottban rendszeresen szerepet kapó játékost csábítsanak Torinóba.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Andrea Agnelli és Beppe Marotta a lehetőségek szerinti legolaszabb klubot szeretné kialakítani.

Az első feladat Leonardo Bonucci leigazolása lesz. A fiatal védő tulajdonjogát a Bari és a ...

Ferrara: "Nem csak az én hibám volt"
Ferrara: "Nem csak az én hibám volt"

A Juventus korábbi játékosa a kispadon eltöltött hónapjaival kapcsolatban nyilatkozott.

Ciro Ferrara úgy gondolja, hogy a Juve rettenetes teljesítménye miatt nem csak ő a felelős.

A 43 esztendős trénert januárban menesztették a Bianconeri kispadjáról, miután sorozatban rossz eredményeket ért el. A helyzet ugyanakkor Alberto Zaccheroni érkezésével sem javult, és a Juventus csak hetedik lett a bajnokságban.

"Zaccheroni beismerte, hogy a dolgok nem javultak. Velem ...

Cannavaro az Al-Ahli csapatába igazol
Cannavaro az Al-Ahli csapatába igazol

Távozik a világbajnok védő.

Fabio Cannavaro búcsút intett a Juventusnak, és a dubai-i Al-Ahli csapatába szerződött, akikkel két éves szerződést kötött.

A 36 esztendős játékos szerződését nem hosszabbították meg Torinóban, így már korábban is biztossá vált a távozása. Érdeklődött iránta a Milan és a Napoli is, de az Al-Ahli lett a befutó. Az együttes weboldalán az alábbi közlemény olvasható:

"Bejelentjük a világbajnok olasz válogatott ...

Véglegessé vált a világbajnokságra utazó olasz keret
Véglegessé vált a világbajnokságra utazó olasz keret

Marcello Lippi tegnap este, a határidő lejárta előtt adta le a névsort.

Lippi május elején hirdette ki bő keretét , melyből később kiesett Antonio Candreva és Fabio Grosso is.

Most, a végleges keret leadásakor öt további játékostól vált meg az ősz mester, így Salvatore Sirigu, Mattia Cassani, Andrea Cossu, Marco Borriello és Giuseppe Rossi nem utazik Dél-Afrikába.

Az utolsó pillanatokban Mauro Camoranesi részvétele is veszélybe került, hiszen a Juve ...

Marchisio: "Köszönöm, Calciopoli"
Marchisio: "Köszönöm, Calciopoli"

A középpályás szerint a bundabotrány nagyban megkönnyítette a helyzetét.

Claudio Marchisio szerint a Claciopolinak köszönhető, hogy mostanra olasz válogatottnak vallhatja magát.

A 24 éves játékos az első lehetőséget akkor kapta a Juventusnál, amikor a csapatot visszasorolták a második osztályba.

"Ismét szeretném megköszönni a Calciopolinak, hiszen a botrány nélkül sokkal később kerültem volna ide." - mondta Marchisio az olasz válogatott ...

Blanc: "Marotta egy nagyszerű Juventust épít"
Blanc: "Marotta egy nagyszerű Juventust épít"

A Bianconeri volt elnöke beszélt az új vezetőkről.

"Legyünk nyugodtak, Marotta és a stábja azon dolgozik, hogy olyan játékosok kerüljenek a Juventushoz, akikre szükségünk van."

Jean-Claude Blanc a Sky Sport 24 mikrofona előtt erősítette meg, hogy a Juve vezetősége elkötelezte magát amellett, hogy egy erős csapatot építsen a következő szezonra.

"Újra azt az utat szeretnénk járni, amit az elmúlt években, azokban az időkben, amikor másodikak és harmadikak ...

Molinaro nem tér vissza - Frissítve
Molinaro nem tér vissza - Frissítve

A Stuttgart él opciós jogával, és megvásárolja a védőt.

Cristian Molinaro ügynöke megerősítette, hogy a játékos nem tér vissza Torinóba, mivel a Stuttgart megveszi a balbekket.

Molinaro januárban került kölcsönbe a német együtteshez, a Stuttgart pedig opciós joggal is rendelkezett a védő kivásárlására.

"A Stuttgart úgy döntött, hogy kihasználja az opciós jogát, mely május 31-én járt le. Minden hitelesítve lett, nincs kétség ezzel kapcsolatban." ...

Bonucci: "Nem tudnék nemet mondani a Juventusnak"
Bonucci: "Nem tudnék nemet mondani a Juventusnak"

A fiatal olasz tehetség szívesen játszana a Bianconeri együttesében.

bonucciA Bari 23 esztendős védője, Leonardo Bonucci szerint örültség lenne visszautasítani a Juventus ajánlatát.

Bonucci jelenleg az olasz válogatottal készül a világbajnokságra, a pletykák szerint a gyakorlások alatt ő Fabio Cannavaro belső párja, míg Giorgio Chiellini így bal szélen kaphat szerepet.

"Hogy akar-e engem a Juve? Nem tudom." mondta Bonucci a Tuttosport riporterének. "Minden ...

Roberto Bettega távozott
Roberto Bettega távozott

A Juventus és Roberto Bettega a mai napon hivatalosan is bejelentette a két fél közötti együttműködés megszüntetését.

Roberto Bettega

A Juventus köszönetet mondott, amiért Roberto Bettega egy igen nehéz időszakban sietett a klub segítségére.

Roberto Bettega pedig háláját fejezte ki a klub, a csapat és az összes szurkoló felé, akik felejthetetlen helyet foglalnak el az életében, és akikkel nagyszerű pillanatokat, élményeket, és keserű tapasztalatokat oszthatott meg a ...

Változások a csatársorban
Változások a csatársorban

Pazzini érkezhet, Amauri és Trezeguet pedig távozhat.

A Juventus egyre élénkebben érdeklődik Giampaolo Pazzini iránt, mivel mindenképpen szeretnének igazolni egy befejező csatárt az új idény kezdete előtt.

Pazzini már elég régen felkerült a kívánságlistára, és Beppe Marotta, illetve Luigi Del Neri érkezésével meg is nőtt az esélye a Torinóba költözésének.

A következő két-három hétben a Bianconeri vezetői valószínűleg előállnak majd egy olyan ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1931) bajnokság (3688) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1056) elemzés (40) előzetes (924) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10575) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2567) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4551) mercato (4407) nyilatkozat (7925) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4429) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (351) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása