Juventus - Empoli 4:1
Juventus - Empoli 4:1

A Juventus az Empoli csapatát fogadta vasárnap kora délután, s a mérkőzés nem éppen a házigazda elképzelései szerint kezdődött, mivel a zebramezesektől kölcsönben szereplő Mattia De Sciglio fejesével a vendégek már a negyedik percben megszerezték a vezetést. A szünetet követően a Juve néhány percen belül fordítani tudott, Kolo Muani először egyenlített, majd a vezetést is megszerezte, majd a ráadás perceiben végül a csereként beálló Dušan Vlahović ...

Az Empoli elleni mérkőzés
Az Empoli elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventusra a januárinál könnyebbnek ígérkező időszak vár februárban, s a hónap első mérkőzésén a tabella tizenhatodik helyén álló Empoli együttese látogat majd Torinóba, így minden adott ahhoz, hogy a zebramezesek újabb lendületet szerezzenek és begyűjtsék mind a három pontot.

Thiago Motta keretébe bekerült a frissen igazolt Alberto Costa, Renato Veiga és Kolo Muani,  de továbbra is hiányzik majd Gleison Bremer, Andrea Cambiaso és Juan Cabal, ahogyan ...

HIVATALOS: Arthur kölcsönben a Girona játékosa lett
HIVATALOS: Arthur kölcsönben a Girona játékosa lett

arthur_juventus_1.jpgA Juventus bejelentette, hogy a szezon második felére kölcsönadta brazil középpályását, Arthurt, aki így nyárig a Girona kötelékében folytatja pályafutását.

"Arthur a 2024/2025-ös szezon hátralevő részében Spanyolországban játszik majd, miután kölcsönben a Gironához került.

Az elmúlt szezont követően, amely során a Fiorentinánál szerepelt, s minden sorozatban összesen 48 alkalommal lépett pályára, ebből 32 alkalommal kezdőként, Arthur Melo ...

Motta: "A Juventusnak konzisztensnek kell lennie"
Motta: "A Juventusnak konzisztensnek kell lennie"

motta_thiago_melegitoben_mosolyogva_sajtotajekoztat.jpgA januárban aggasztóan gyenge és eredménytelen teljesítményt nyújtó Juventus az Empoli elleni hazai bajnoki mérkőzéssel próbálja megtalálni formáját és begyűjteni mind a három pontot.

"Azt akarom, hogy nyerjünk az Empoli ellen, ez egy fontos mérkőzés, hazai pályán, s nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk. Nem vagyunk elégedettek a legutóbbi eredményekkel, a legfontosabb, hogy a holnapi mérkőzésre összpontosítsunk és sikeresek legyünk. A futballban ...

Danso nem érkezik kölcsönben, Fagioli távozása bizonyos
Danso nem érkezik kölcsönben, Fagioli távozása bizonyos

fagioli_nicolo_nyilatkozat_bl-meccs_utan.JPGJorge Mendes tegnap Torinóba érkezett, és a különböző források csak találgatják az okokat, a Maisfutebol értesülései szerint az ügynök Gonçalo Ramos ügyében érkezett, és a pletykák szerint a 23 éves portugál támadó kölcsönben csatlakozhat a Juventushoz a PSG-től.

Nicolò Schira értesülései szerint a Fiorentina és a Juventus közötti tárgyalásokon sikerült megegyezni egyes kérdésekben, és a középpályás kölcsöne így kivásárlási ...

Danilo és Fagioli eltávolítása megrengette az öltözőt?
Danilo és Fagioli eltávolítása megrengette az öltözőt?

douglas_luiz_dusan_vlahovic_mellett_meccs_elott.jpgA La Repubblica értesülései szerint a Juventusál az öltözői hangulat egyáltalán nem rózsás, sőt, egyes játékosok szeretnék elhagyni a klubot, miután a klubvezetők Danilo és Nicolò Fagioli távozását tűzték ki célnak a téli mercatóra. A lap több távozni kívánó játékosról ír, az egyike ezen játékosoknak Douglas Luiz, akit Thiago Motta próbál motiválni, ennek ellenére a brazil középpályás nincs meggyőződve a torinói jövője kapcsán. A másik ...

A PSV lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája rájátszásában
A PSV lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája rájátszásában

psv_logo.jpgA héten végéhez ért az új keretek között megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája csoportköre, s a Juventus biztosította helyét az egyenes kieséses szakasz rájátszásában.

M a délben megrendezték a sorsolást, ahol csak az volt a kérdés, hogy a zebramezeseknek a PSV vagy az AC Milan ellenében kell kiharcolniuk a továbbjutást a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Mostanra megtudhattuk, hogy a Juventus következő ellenfele a PSV lesz, s az idei kiírás során a két csapat ...

Dansóval erősíthet a Juve
Dansóval erősíthet a Juve

danso_kevin_lens_mezeben.jpgA legutóbbi BL-meccsen megsérült Pierre Kalulu, így a Juventus nehéz helyzetbe került, hiszen a játékos legalább három hétig nem vethető be, de a pletykák szerint a vezetőség már lépett is az ügyben, és Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Lens elfogadta a Juventus feltételeit Kevin Danso kölcsöne kapcsán. Fabrizio Romano is arról tájékoztatott, hogy a Juventus közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a Lens új középhátvédjével, Kevin Dansóval. A végső ...

Del Piero: „Nagy az elszántság, de kevés a minőség”
Del Piero: „Nagy az elszántság, de kevés a minőség”

del_piero_alessandro_bl-mikrofonnal_kabatban.jpgA Sky szakértőjeként Alessandro Del Piero is értékelte a szerda esti teljesítményt, ami a Juventus vereségét hozta a Benfica ellen.

„Az első percekben érezhető volt a kölcsönös nyomás és tempó mindkét csapat részéről, ellentámadások sorozatát láthattuk, mindkét csapat aktív volt. Utána a Benfica kicsit visszahúzódott, a Juventus jól birtokolta a labdát, de nagyon kevés lehetőséget teremtett.

Ennek köszönhetően bőven maradt terület a Benfica ...

Motta: „Nem akarok kifogásokat”
Motta: „Nem akarok kifogásokat”

motta_thiago_csalodott_nyilatkozat_bl-meccs_utan.jpgA Juventus szerda este vereséget szenvedett a Benfica ellen, a kétgólos vereség után Thiago Motta vállalta a felelősséget.

„Úgy volt, hogy ez egy olyan este lesz, amely véget vet ezeknek az elmúlt időszakban látott teljesítményeknek, ehelyett egy újabb vereség lett a vége. Ez továbbra is negatív időszak számunkra. A Benfica hosszú szakaszokon keresztül fölényben volt velünk szemben.

Olyan csapattal találkoztunk, amely megérdemelte a győzelmet. Ma nem ...

A Benfica elleni mérkőzés
A Benfica elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgMa este záró fordulójához érkezett az új keretek között zajló Bajnokok Ligája csoportköre, s a Juventus a Benfica együttesét fogadja Torinóban.

A zebramezesek pozíciója már nincs veszélyben, az eddigi fordulókban összegyűjtött 12 pont már garanciát jelent arra, hogy a csapat a sorozat rájátszásában folytatja majd küzdelmeit.

Thiago Motta keretében még nem lesznek ott a januárban igazolt, s így a Bajnokok Ligájára nem nevezett játékosok, mint Alberto ...

Conceição: „Különbséget akarok jelenteni a csapat számára”
Conceição: „Különbséget akarok jelenteni a csapat számára”

conceicao_francisco_teli_edzes_kozben.jpgA Benfica elleni meccs előtt Francisco Conceição is megszólalt Thiago Motta mellett, és a fiatal futballista összehasonlította a portugál és az olasz bajnokság színvonalát is.

„Tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon minőségi csapattal fogunk találkozni, mely szereti megtartani a labdát. Arra akarunk koncentrálni, amit tennünk kell, és amin eddig dolgoztunk.

Jól akarunk reagálni, továbbra is mindent megteszünk, amit az edző kér tőlünk, és három fontos ...

Motta: „A győzelemért lépünk holnap pályára”
Motta: „A győzelemért lépünk holnap pályára”

thiago_motta_bl_sajtotajekoztato.jpgThiago Motta a szerdai BL-meccs előtt beszélt a rendelkezésre álló keretről, amelyből hiányozni fog Andrea Cambiaso, ám a védő nem a játékospiaci pletykák, hanem enyhe sérülés miatt marad le a Benfica elleni meccsről.

„Andrea Cambiaso nem lesz holnap bevethető, az elmúlt hetekben bokaproblémái voltak, és jelenleg nem érzi magát 100 százalékos állapotban.”

Holnap egy nagyszerű mérkőzést akarunk játszani, hogy megszerezzük a győzelmet. A végső cél ...

HIVATALOS: Renato Veiga csatlakozott a Juventushoz
HIVATALOS: Renato Veiga csatlakozott a Juventushoz

veiga_renato_bejelentes.jpgA Juventus ma egy új játékost igazolt Renato Veiga személyében, a Chelsea együttesétől kölcsönben érkező portugál védő tegnap este érkezett meg Torinóba, ma pedig sikerrel teljesítette a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat.

"A Juventus örömmel köszönti a portugál védőt, Renato Veigát, aki a Chelsea-től kölcsönben csatlakozik a klubhoz a 2024/25-ös szezon végéig." - ad hírt a fiatal védő szerződtetéséről a Juventus hivatalos honlapján.

"A ...

HIVATALOS: Danilo elhagyta a Juventust
HIVATALOS: Danilo elhagyta a Juventust

danilo_koszon_napszemuvegben.jpgAz elmúlt időszakban sok szó esett az idény elejétől sokat mellőzött Danilo távozásáról, s ma a Juventus bejelentette a szerződésbontást a felek között.

„A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti a közös megegyezéssel történő szerződésbontást Danilo Luiz da Silvával.

Ennek a műveletnek nincs gazdasági hatása a 2024/2025-ös pénzügyi évre, mivel a futballista játékjogának nettó könyv szerinti értékének az első félévben bejegyzett, 2,5 millió ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3633) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1016) elemzés (40) előzetes (912) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10412) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2527) meccsek (4463) mercato (4323) nyilatkozat (7813) Olasz Kupa (338) összefoglaló (456) pletyka (4347) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (319) video (246) Címkefelhő
süti beállítások módosítása