Conte elutasítása után Gasperininél próbálkozik a Juve

gasperini_gian_piero_conte_kezfogas.jpgNicolò Schira a Juventushoz kapcsolódó számos ügyben friss információkkal szolgált, az újságíró megerősítette, hogy Gian Piero Gasperini 48 órát gondolkodott az AS Roma ajánlatán, mielőtt elfogadja és aláírja a Giallorossi által felajánlott hároméves, évi 5 millió eurós bért garantáló szerződést. A rómaiak attól tartanak, hogy a késlekedés mögött más klubok, például a Juventus beavatkozási kísérlete áll. A Juventusnál bekövetkező változások jelentősek lesznek, az újságíró szerint nem csak Cristiano Giuntoli távozik, hanem a szakember munkatársai is, Peppe Pompilio és Stefano Stefanelli története is véget ért Juventusnál. A megbízható újságíró szerint a Juventus egy másik bergamói iránt is érdeklődik, ezért a torinói klub felvette a kapcsolatot Mateo Retegui képviselőivel.

A DAZN is megerősítette a Juventus érdeklődését Gian Piero Gasperini iránt, és a tegnapi pozitív találkozó után a Roma egyértelműen vezeti a versenyt, de a bianconero képviselők tegnap este újabb lépést tettek az ügyben.

Nicolò Schira az aktuális edzőről is írt, és az újságíró szerint a változások forgatagából Igor Tudor kerülhet ki győztesen, mivel jelenleg a Juventus a vezetőség megreformálásán dolgozik, nem lehet tudni, ki marad és ki távozik. Néhány fej hullani fog, és végül Igor Tudor csendben maradhat edzőként. Igor Tudor kapcsán felmerült az Atalanta neve is, de jelenleg egyáltalán nem zárható ki a horvát szakember maradása.

A Corriere dello Sport is megerősítette a kapcsolatfelvételt Mateo Retegui ügynökével, de a lap szerint Rasmus Højlund környezeténél is érdeklődtek a képviselők. A tárgyalások mindkét célpont kapcsán fokozatosan intenzívebbé válnak. A Juventusnak a játékosokért legalább 45-50 millió eurót kellene fizetnie az Atalantának, illetve 40-45 millió eurót a Manchester Unitednek.

Fabrizio Romano és Matteo Moretto egybehangzó értesülései szerint a klubhoz visszatérő Matteo Tognozzi korántsem a játékosmegfigyelők vezetője lenne, hanem sokkal fontosabb szerepet tölthetne be Cristiano Giuntoli és stábjának távozása után.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1718870852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventina7 2025.05.30. 09:28:59

Koopmeiners kedveli ezt.

venember83 2025.05.30. 09:35:36

@Juventina7: ő is valamelyik magyarországi akadémián nevelkedett, vagy miképpen sajátította el ezt a nyelvet?

Joachim21 2025.05.30. 09:37:24

@Juventina7: Ő tuti profitálna Gasperini érkezéséből, de a kinti cikkeket olvasva van egy olyan érzésem, hogy ez a hajó is elment. :/

Alex8610 2025.05.30. 09:55:15

Nála mondjuk nem fogom érteni, ha kikosaraz minket a Romaért.

FJuve 2025.05.30. 10:29:14

Úgy felkavaradott az álló víz, hogy megjósolhatatlan, hogy mi lesz, az meg még kevésbé kiszámítható mi lenne nekünk a jó lépés.
Én örülnék Gasperininek, de nagyon sok azért a kérdőjel. Ha ő se jön össze, akkor viszont marad nekünk a szegény ember Contéja, Tudor.
Kedvelem, de én is úgy érzem kevés ő ide, ha viszont marad remélem rám cáfol.
Edzőtől is függ, de akkor már csak De Laurentis és Conte ba*zogatása miatt beszállnék a De Bruyne harcba.
Írták mások, hogy ő lehetne az "új Priló(i karier ív)" itt nálunk és igen, lehet benne valami.
Ha meg nem sikerül megszereznünk akkor is legalább felvernénk a fizetését a Napolinak, meg valamivel később kerülne oda.

MdewC 2025.05.30. 10:47:16

Igor vagy Gasp? (Nekem gőzöm sincs ki lenne jobb. Megéri Igort elzavarni az öreg miatt?)

Kinek mi a véleménye? Illetve érveket is szeretnék olvasni. :)

Leram7 2025.05.30. 11:07:19

Nagyon nehéz kérdés, hogy mi a jó megoldás.

Egyrészt papíron jó dolgokat csinált Giuntoli és jó pár hülyeséget is. Kérdés, hogy tudunk e jobbat nála. Ha igen, akkor a jobb kell.

Tudor egy rossz csapatot vett át, sokat nem tett hozzá, de kudarcot sem vallott.

A szívem azt mondja, hogy Gasperini jobb lenne, de ugyanakkor Tudor és Gasperini közül egyik sem tud lerakni győzelmeket edzőként.

Kérdés az, hogy tudunk jobbat Tudornál? Szerintem Gasperini picivel jobb, mint tudor, de nem gondolom azt hogy Gasperini bajnokcsapatot tudna itt most csinálni.

Mentalitásban Conte az aki szerintem nagyon sokat fejlesztett volna Gatti, Yildiz, Koop féle játékosokon.

MdewC 2025.05.30. 11:07:56

Annyi még, hogy így jövőre ismét nehéz lesz a top 4.

inter valszeg még ott lesz
napoli egyértelmű Conteval
milannak is lesz annyi esze Maxxal, hogy a kicsiket megverje
na és ott lehet a roma is…
Juvenak össze kell kapnia magát és végre a kicsiket bedarálni.

Szóval nagyon képben kell lenni.

Andras74 2025.05.30. 11:20:11

@MdewC: ha Tudort elküldik, akkor kipróbàlhatnánk végre egy modern, európai (nem olasz) edzőt.
Tudorral megvárnàm a VB végét.

Karizmatikus, meccselni tudó, rugalmas edzőben kéne gondolkodni, mert - szerencsére - van sok fiatalunk.

Személyeket nem szeretnék tippelni, mert semmivel sem tudnám alátámasztani.

Andras74 2025.05.30. 11:21:35

@MdewC: igen, a férgek, afrika és a Lóma ott lesznek, és jó eséllyel Maxi sem betlizik nagyot a silánnyal.
Össze kell kapnunk magunkat!

Tony. 2025.05.30. 11:45:03

Tudor... aki jó ha 1 évet kihúzott eddigi állomáshelyein, természetesen bármiféle eredmény nélkül.

MdewC 2025.05.30. 11:50:38

@Tony.: ez egyébként jogos.

bigvee 2025.05.30. 12:50:15

Tudor első olaszországi csapata az Udinese volt, amit a 2017/18-as szezon végén sikeresen benntartott. Ennek ellenére távozott a klubtól. Majd a következő szezonban visszahívták, ismét tüzet oltani. Ismét sikeresen benntartotta a csapatot. A következő szezonban megkapta a lehetőséget, de rossz szezonkezdés után elküldték.

A 2021/22-es szezonban a 3 meccs után 3 vereséggel álló Hellast vette át Di Francescotól. A 9. helyre sikerült behoznia őket, a szezon egyik meglepetés csapata voltak. De nem értett egyet a vezetőséggel, így közös megegyezéssel távozott. A következő szezonban a Hellas a 18. helyen végzett.

Utána végre kapott egy komolyabb csapatot, a Marseillet. A szezon vége rosszul sikerült nekik, de így is több pontot szereztek mint az előző szezonban, 3. helyen végeztek és elérték a kitűzött célt a BL indulást. Itt ő maga mondott le a szezon végén szakmai okok miatt. A következő szezonban a Marseille 8. lett.

Utána 2024-ben a Laziohoz is a szezon végén, tüzet oltani érkezett. Ugyanúgy 9 meccset kapott, mint ebben a szezonban nálunk. És ugyanúgy 5 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség lett a mérlege. A 9. helyről a 7-re hozta be a csapatot, ezzel elérte azt, amiért odavitték, az EL indulást. Itt sem az eredményei miatt távozott, hanem mert nem tudtak megegyezni a nyári átigazolásokról a vezetőséggel.

Nálunk pedig kapott 9 meccset és vissza lehelte a lelket a csapatba. Ha valaki azt hiszi, hogy 9 meccs alatt Conte ennél többet tudott volna kezdeni, az el van tévedve. Ennyi idő alatt menteni kell a menthetőt, nem űrfocival hengerelni. Kurva Lloyd Kellykkel kellett játszania, meg szélsővédőket játszatnia középhátvédként, mert a fél keret sérült vagy eltiltott volt. Kurva nehéz dolga volt, és mindent kihozott belőle. Hatalmas tiszteletet érdemel, és megérdemelne egy teljes szezont a csapattal. Az hogy nem ért el sehol eredményeket az nettó fas*ság. Contéra lecseréltem volna, de nem jött össze, így én adnék neki egy esélyt. Szeretik a játékosok, ő szereti a klubot, és nincs nagy előrelépést jelentő edző elérhető.

SuperTrezi 2025.05.30. 13:02:02

@Leram7: Azért az Atalata mentalitásával se szokott gond lenni. Az öreg fel tudja pörgetni őket rendesen.

@Andras74: Kőkeménynek tűnik nekünk jelen pillanatban jövőre is bemenni a 4-be... Marabuk-Afrikaiak-Milan-Roma-Atalanta-Lazio meg még 1-2 szokásos meglepetéscsapat menni fog a BL-helyekért. Virítanunk kell. Ha tudunk...

Leram7 2025.05.30. 13:12:42

@bigvee: Van igazság abban amit írsz, de én egy picit másképpen látom.

Genoa - nyertünk, ez papírforma.
Roma - döntetlen, reális.
Lecce - nyertünk, ez papírforma.
Parma - kikaptunk, ami kudarc.
Monza - nyertünk, ez papírforma.
Bologna - döntetlen, reális.
Lazio - döntetlen, reális.
Udinese - nyertünk, ez papírforma.
Venezia - nyertünk, ez papírforma.

Szóval Tudor megtette, de azért ez 6 könnyű, 3 közepes meccs volt. Persze ez csak papíron.

Nem az a kérdés, hogy mit csinált a szezon végén, illetve eddig, hanem az, hogy mit tudna jövőre.

Én azt gondolom, hogy Conte napolija, Inzaghi intere, Allegri milanja bőven jobbak és még ott az atalanta, talán Gasperini romaja, egy olyan edző kéne, aki feléri ezt a szintet.

Lehet Tudor is feléri, de szerintem ez nagyon kétséges. Én nem látom Tudort, mint top edzőt. Márpedig nálunk olyan romok vannak, ahova igenis kell komoly edzői munka.

steven.h 2025.05.30. 13:34:16

@Leram7: hát, azért értem hogy így leírva papírforma, de ha megnézed, hogy Mottával hogy nézett ki az utolsó két meccsen a csapat, meg hogy a Genoa Vieraval egyáltalán nem rossz csapat és a Parma Chivuval is valamennyire összekapta magát pont nagyjából akkor voltak jó szériában mikor velünk találkoztak.

Tehát értem hogy alapesetben a Juventusnak ez papírforma, de a kontextusba helyezve egyáltalán nem neveztem volna papírformának akkor mikor átvette a csapatot.

venember83 2025.05.30. 13:42:00

Albanese: Gasperini a legesélyesebb a Juve padjának az elfoglalására.

Pedro32 2025.05.30. 14:15:43

Szerintem Conte Napolijának nemlesz ennyire “könnyű”a szezon.
Lényegesen nagyobb terhelést fognak kapni a játékosai.Abban,hogyDe Laurentis betartja az ígéreteit,abban sem vagyok biztos.
Antonio Conte személyisége is elég nehéz.Ha a következő szezon után is Conte fog ülni a Napoli padján,Én nagyon meg leszek lepve.

Juventino86 2025.05.30. 14:17:47

Gasperini nyilván előrelépés Tudorhoz képest, ez vitán felül áll. Nem gondolnám viszont, hogy ő lenne a megfelelő megoldás. Az ő taktikája inkább illik egy Atalantához. Ráadásul nem is túl rugalmas, gyakorlatilag egytaktikás edző. Pioli lenne a jó megoldás szerintem.

MdewC 2025.05.30. 14:21:58

@bigvee: ez is egy új szempont. Faxa. :)

@Leram7: ma mindenki sziporkázik? :D

Igazából egyik se qrva nagy név, bármelyik lehet op de flop is.

@venember83: x.com/ridtherock/status/1928402660194935002?s=46

:D

Rocky80 2025.05.30. 14:27:25

@bigvee: én még Contéra sem, de minden szavad arany.

@steven.h: +1

Nekem mindkét megoldás tetszik, Gasp is meg Tudor is, annyi kiegészítéssel, hogy igazságtalannak érezném, hogy Tudor mindenhol "hozza magát" és mégsem kap esélyt a folytatásra! Kapjon nálunk már végre, a szíve csapatánál!

Én 60-40 Tudor vagyok ebben a kérdésben, tessék megmutatni!

Rocky80 2025.05.30. 14:29:32

@Juventino86: lehet egy taktika, de azzal végigveri Európát ha kell. Plusz igazán jó kerettel még nem dolgozott, járna neki is.

Il Principino 2025.05.30. 14:29:52

@bigvee: +1
Én Tudornak adnák bizalmat.

Juventino86 2025.05.30. 14:38:42

@Rocky80: Ebben is van igazság, jogos. Az biztos, hogy Tudorhoz képest mindenképpen előrelépés. Nincs bajom Tudorral, a szíve a helyén, de ide most komolyabb mester kell.

Zsupi44 2025.05.30. 14:58:46

@Rocky80:

Én egyetértek.
Max annyiban nem, hogy én Gasperinit nem tudom hová tenni.
Ha azt nézem milyen játékot tolt kikkel és milyen eredményeket ért el az Atalanta-val, akkor azt mondom az igen.
Ha viszont azt nézem, hogy még égett már nagycsapat kispadján, a mi csapatunk mentalítást vagy indentítása messze nem ilyen és anno Sarrival is szerintem megégtünk plusz nagyon nem fiatal. Akkor még a fene tudja.
Ha a keretet nézem ami most van, az szerintem Gasperininenk jobban állna mint Tudornak, de mi lesz ezzel a sok kölcsönnel?
Ez egy borzasztó nehéz kérdés és nem tudom, hogy Tudor-nál aki nyilván lutri, jelenleg ki lenne aki biztosan jó lenne most hozzánk.
Zidane, Mancini? Valami fiatal?
Esetleg Xavi?
Esküszöm nem tudom, ezért én is azt mondom hajrá Tudor.

west30 2025.05.30. 15:15:37

Hogy lehetne elkezdeni a szezont egy olyan edzovel akiben a klub nem bizik,Tudor is tudja hogy a klub nem bizik benne,es ezek a toketlen jatekosok is.Egyszeruen nem maradhat a padon.

steven.h 2025.05.30. 15:18:43

@Zsupi44: Ha az interre gondolsz akkor én azt nagyon nem érzem fairnek és mérvadónak. Semmi időt nem kapott Gasp az internél, kapott 5 meccset és elküldték, úgy hogy egy nem túl jó intert vett át.

Ráadásul azóta nagyon sokat letett az asztalra, 3 frontos versenyben is bizonyított és európában is nyert kupát és eljutott BL ?elődöntőig?, egy olyan csapattal ami minimális költségvetésből építette fel magát ide.

Én ennyit hagynék itt:
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT3_AqpskAUH87YZa0qmuajDgF2b9r5l14lMw&s

Rocky80 2025.05.30. 15:21:54

@west30: le lesz cserélve a vezetőség is, az új majd bízik! :D

@Zsupi44: két évvel idősebb Ancelottinál, na puff. Vannak ilyen edzők, olyanok mint a jó bor.

JeetTrader 2025.05.30. 15:22:22

Én határozott és tiszte jövőképet szeretnék látni. Ehhez jó alapoknak kell lenni. Az első lépés a szakértő vezetés. Ezt elvileg épp most húzzák újra. Ez rendben van, de az idő dönti el sajna ezt is.

A következő ahogy haladunk az edző. Egy fiatal edzőbe nagyon bele kell hinni. Nekik hosszú időt nem mer senki adni. Sokkal inkább adnak időt egy már másütt, trófeát, de inkább trófeákat nyerő edzőnek. Véleményem szerint erre lenne szükség. Most stabilitás kell, hogy tudjuk építkezni.

Ha a fenti kettő adott, na akkor jöhet a célnak megfellelően a keret. DE! Minden legfelül kezdődik. Kijelöli a szakvezetés az utat, ennek a legmegfelelőbb edzőtt kiválasztja azok közül aki jelenleg elérhető, és utána együtt elkezdenek építkezni. Szerintem....

Ha most lenne egy Tündérkeresztanyám, akkor sem tudom kit kívánnék a padara, mert nem tudom mit akarunk csinálni, hova akarunk eljutni. A BL indulás nem lehetne cél, annak minimumnak kellene lennie, amit mindenféle komolyabb megerőltetés nélkül elérünk. Hát lassuk hogyan tovább.

Rocky80 2025.05.30. 15:23:40

@JeetTrader: a mi Tündérkeresztanyánk Elkann! :D

Zsupi44 2025.05.30. 15:51:02

@steven.h:

Én eltudom fogadni Gasperinit és a vele kapcsolatban az álláspontokat.
Egyszerűen túl bonyolúlt most minden és először rendeződnek le a vezetőségben és a sport igazgatói székben a szerepek.
Mert mi van ha igazak lesznek a pletykák és visszatér Agnelli a RedBullal a háta mögött és hozzá magával Kloppot..

west30 2025.05.30. 15:52:18

@Rocky80: Nagyon ketlem.:) Hozzak majd a sajat embereiket.

steven.h 2025.05.30. 16:00:07

@Zsupi44: Ahhoz hajlandóság kellene Elkann részéről hogy eladja a klubot és még ott van a Tether is aki folyamatosan növeli a részesedését.

Én nem gondolom reális forgatókönyvnek Agnelli visszatérését, annak már akkor történnie kellene és nem arról kellene szólni a hireket hogy Elkann mekkora takarítást csinál.

MGB75 2025.05.30. 16:00:15

Aztán majd marad Tudor, meg az idei keret nagy része és folytatódik a kínlódás, mert Tudor sem tud a botlábúak helyett focizni... :) Úgyhogy optimista vagyok. Jövőre a 4. helynek meg kell lennie. :)

venember83 2025.05.30. 16:16:31

@MGB75: a 4. hely a cél már jó ideje, kb. Pirlo óta.

JeetTrader 2025.05.30. 16:28:55

@Rocky80: azzzazzz!!! :):):) Reméljük tud valamit varázsolni :):):)

FJuve 2025.05.30. 16:34:29

@MdewC: erre a képre félre nyeltem a söröm
Krva nagy ! :D

BigChris 2025.05.30. 16:41:56

Itt most 2-3-4 edzőnévvel dobálózik, hogy ez lenne jó meg az lenne jó. De a legfontosabbat elfelejtitek! Mi a helyzet az erőnléti edző kérdéssel?? Pintus érkezik vagy ba....hatjuk azt is? Mert legyen bárki az edző, ha az erőnlét baszakszik, akkor sok sérült lesz meg 60 perces játékosok..

BigChris 2025.05.30. 16:44:22

@BigChris: itt most mindenki 2-3-4....a mindenki szó kimaradt, bocs

Wizzurah 2025.05.30. 16:45:58

Giuntolit ki kell rúgni azonnal, már tegnap is késő lett volna.
Tudor remélem nem marad az edző.
Retekruitól mentsen meg a sors, akkor már inkább Dzsonatán Dávid, ha mindenképpen csak ilyen szarok közül lehet választani...

JuveMI 2025.05.30. 17:00:42

Fogalmam sincs mi bajotok van ezzel a kerettel! A csapat gerince nagyon jó játékosokból áll... Bremer (remélem lábra áll)-Thuram-Yildiz abszolút klasszis matéria (új Davids, új Thuram, új Del Piero kell? Itt vannak!). Koopmeiners-Cambiaso-Gonzalez szintén felső-közép polcot képvisel.
Kalulu-Gatti-Locatelli csupaszív vízhordók, ilyenek nélkül el se induljunk. 9 fős gerinc... ennél több alapnak nem kell.
Egy jó edző kell hozzájuk... ez nagyon fontos! Klubvezetés? (magasról sz@rok a projektekre, meg célkitűzésekre... ez a Juventus... Bl indulás a minimum, mellette harc a scudettoért és/vagy kupagyőzelem... ez alá nem lehet menni) Hagyjuk már... kell egy jó könyvelő, aki kordában tartja a pénzügyeket... kell egy jó sportigazgató, aki tud a JÓ edző keze alá dolgozni... meg kell egy vezér (pl. Chiellini), aki rendben tartja az egókat meg a morált.
Most ki kell választani a jó edzőt... és fiatal klasszisokat kell hozni (lehetőleg minél kevesebb pizsamás fek@ divatmajmot, mert szétcsapják az öltözőt)... Yukaku meg De Bruyne féle nyuggerek meg kíméljenek meg a jelenlétüktől!
Karizmatikus edző kell, aki érti a modern irányvonalakat, és támadó felfogásban akar játszani... Gasperini-Tudor-De Zerbi félékben kéne gondolkodni... a Pioli-Manchini-Spalletti féle defenzív őstulkokat meg el kell felejteni.
U.i.: Ha én lennék Elkann... De Zerbit hoznám... Mason Greenwooddal csomagban. De akkor sem leszek szomorú, ha Tudor, vagy Gasperini kap lehetőséget.

babo0410 2025.05.30. 17:09:14

Neeeeee! Jó edző. Atalanta szinten. Az internél belebukott fél ev alatt a csapat újáépítesébe

babo0410 2025.05.30. 17:27:41

@bigvee: a lelket visszahozta? Nem ezt láttam. Pláne azokon a meccseken, ahol egy jó félidőre egy borzalmas jutott. Lehet az eredménysor, amit leírtál, szépen hangzik, de nem olyan kiemelkedő, hogy elájuljak tőle. Több helyen 1 szezon után nézeteltérésekkel távozott. Tőlünk is többek közt. Összekülönbözött Pirloval. Állítólag az se tetszett neki, hogy miért ő Pirlo segédje. Szóval én nem marasztalnám Tudort.

alexGicamo 2025.05.30. 17:30:56

@bigvee: Adom .
Bár azért megnézném Gasp apót, mit művelne nálunk ...

bigvee 2025.05.30. 17:32:03

@babo0410: "Állítólag az se tetszett neki, hogy miért ő Pirlo segédje"

Gondolom pisztolyt tartottak a fejéhez hogy ő legyen Pirlo segédje.

BigChris 2025.05.30. 17:32:57

@alexGicamo: baszki....Gestapo-nak olvastam elsőre ??

JeetTrader 2025.05.30. 17:41:54

Gasp egy lassan építkező edző, legalábbis ez történt az Atalantánál. Viszont ha a gerince megvan a csapatának, akkor egész jól muzsikál és sikerült mindig valakivel pótolni a nagy neveit akik elhagyták.
Ha jön sztem tuti jön vele Retegui, plusz Kopiba is új életet lehellhet.

Plusz ő is Juventino!

....de idő fog kelleni neki....sem nálunk sem más elvileg stabilan top 4 re törekvő csaptanál nincs idő. Azonnal impact kell. Az egyetlen ilyen edző jelenleg Conte volt...Ranieri mutatott még ilyet, de a többiek nem nagyon.

Az hogy anno az Internél gyorsan megbukott, még nem feltétlen jelenti azt hogy ő rossz edző. Ancelotti sem volt anno nálunk nagy sikerkovács de a Milánban utána az lett. Majd később Everton, Napolinál sem vált be és mindenki már leírta....és jött hirtelen a Real...a többi történelem.

Ha Gasp nem jön, akkor tuti marad Tudor. Akit nem tudom még mindig mit tud igazán....

Shyr Kahn 2025.05.30. 18:04:59

Gasp pro:
Az Atalanta-ban minden kozepszeru jatekos ugy ment, mint a mergezett eger... eladvan oket, egyikuk sem mutatott sokat sehol sem. Ha valaki tud Conte utan motivalni, 1v1 szitukra bivalyerosre gyurni jatekosokat es nagyon jo kis tamadofocit epiteni, ami tetszetos, akkor az O.

Tudor pro: igen, valoban csak 9 merkozest kapott, de lehet tobb van benne. Igen szimpatikus arc, aki szivet lelket kitenne a csapatert es e miatt nalam a ket edzo 50-50.

Erdekes ez a Roma egyebkent. Ranieri olyat tett veluk, amit nem tudtam volna elkepzelni a szezon kozepen es megis... most Ranieri nem is alternativa.

A ket oreg: Ranieri es Gasperini is az idosebb korukra valtak klasszis, igazan jo edzokke. Ha ezt nezem megis lehet Gasp-ra lenne szuksegunk? Ugyanakkor sajnalnam Tudor-t. Conte kapcsan egyertelmuen bealdoztam volna, de most, hogy Conte beintett nem tudom egyertelmuen kizarni Ot sem.

Shyr Kahn 2025.05.30. 18:08:12

Egyebkent en kedvelem, amit Retegui tett az Atalanta-ban. Rendkivul jo golszerzove erett es ez bizony nekunk mar jo ideje hianyzik egy hasonloan hatekony golszerzo. Kerdes, hogy Gasp nelkul is igy tudna-e menni... ezzel kapcsolatban van nemi ketsegem.

Gabi 69. 2025.05.30. 18:12:33

@venember83: Ha Pirló óta a 4. hely a cél akkor nem értek valamit. Miért nem maradt Pirló? Szerintem a stabil 4. helyet hozta volna ha kap játékost. Nem lenne gond az edzők cserélésével.

alexGicamo 2025.05.30. 18:13:42

@Shyr Kahn: Nagyon adom a gondolatmenetedet !

Rikoo 2025.05.30. 18:22:46

Úgy néz ki Gasperini tartja a szavát és a Roma edzője lesz.

JeetTrader 2025.05.30. 18:41:12

@Rikoo: ajjjajjj...hogy hogy?? Mondjuk ha tőlünk nem tesz senki lépéseket akkor úgy nehéz bárkit is igazolni. Csak azért mondom mert ugyan lehetett hallani h Gaspra megyünk rá de arról már nem h volt e kontaktalas

BigChris 2025.05.30. 19:02:20

@Rikoo: fasza....a nagy edzőket bukjuk...ha valóban nagyok. Xavi szál elhalt?

BigChris 2025.05.30. 19:06:31

Mondjuk nem csodálkozom, hogy visszautasítanak. Nem túl vonzó egy olyan klub, ahol minden bizonytalan.

Rocky80 2025.05.30. 19:09:33

@Rikoo: gentleman az öreg, respekt akkor.

Hajrá Tudor!

Rocky80 2025.05.30. 19:15:21

@JeetTrader: úgy képzelem hogy elígérte magát hozzájuk, mi buktuk Contet és adtunk egy ajánlatot neki, aztán erre kért 48 órát, de mivel vannak elvei, megy oda mert ígérte magát. Korrekt.

Habár álmai ajánlata voltunk lehet, de a szava a szava.

MdewC 2025.05.31. 09:22:57

@Rocky80: b verzió, hogy elege volt már neki is belőlünk, így eszébe se jutott ide jönni. Ugyan úgy megérthető.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3651) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1030) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1715) játékosokról (10432) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2538) meccsek (4480) mercato (4330) nyilatkozat (7834) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4364) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (329) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása