A Juventus kész megválni Giuntolitól is

giuntoli_cristiano_sky_mikrofonnal_szinfalak_mogott.JPGA Juventus tegnap menesztette a csapaz vezetőedzőjét, Thiago Mottát, s helyére Igor Tudort nevezte ki, azonban a Tuttosport értesülései szerint ezzel nem értek véget az átalakítások a klubnál, s John Elkann kész arra, hogy megszabaduljon Cristiano Giuntolitól, valamint a szakember stábjától.

A torinói székhelyű napilap szerint így júniusban a végéhez érhet Giuntoli küldetése a klubnál, mivel Elkann távolról sem elégedett a jelenlegi vezetőséggel, amely ugyan egyfelől részben sikeresen helyreállította a költségvetést, köszönhetően a Bajnokok Ligájából származó bevételeknek is, másfelől azonban lényegében összes a sporttal kapcsolatos célját elbukta, s olyan alapvető stratégiai döntéseket hozott, amilyen Thiago Motta kinevezése is volt a csapat kispadjára.

Az összképet tovább rontja, hogy megváltak olyan játékosoktól, akik a Juventus génjeit hordozták, s így tartást adtak a csapatnak, valamint olyan fiatal játékosoktól, így Huijsentől, Keantől és Fagiolitól, akik új csapatukban újra kivirágoztak.

Mindezeken túlmenően, a klub nagyon komoly beruházásokat hajtott végre a játékospiacon, s olyan játékosokat igazolt, akik mindeddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s nem tudtak felnőni a Juventus mezéhez. Az Exor berkeiben a Tuttosport szerint erős vágy uralkodik, hogy a Calciopoli-időszakot követő nagy sikerek egyik fő letéteményesét, Antonio Contét visszacsábítsák a klubhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4418824056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dreadyblnt 2025.03.24. 09:36:59

Mehet akár most is!Segítek pakolni….cserébe elég egy gin-tonic.

SuperTrezi 2025.03.24. 09:37:17

Húha... Azért Elkannt mégiscsak érdeklik az itt zajló/félresiklott dolgok, úgy látom. Bízom a szebb közeljövőben.

steven.h 2025.03.24. 10:06:44

Ezt picit egyébként elhamarkodottnak érzem, ha a stílusa miatt van, meg nem lehet vele sem együtt dolgozni, akkor nyilván el kell gondolkodni rajta, de a pénzügyeket rendbe rakta (még ha sok mindennel nem is értettem egyet) meg szerintem jól igazolt, az edzővel egyeztetve, csak itt rossz lóra tett. Igazából ez a ténylegesen első éve, tavaly nagyon későn érkezett, és Marotta sem váltotta meg a világot egy év alatt.

Nem igazolt szerintem teljesen rosszul, a pénzügyeket meg rendberakta. Csak akkor küldeném el, ha valaki atombiztos nevet hozunk, csak az egyetlen aki eszembe jut az pont Bolognából érkezne, az meg egyszer már besült - edzői szinten.

Nehéz kérdés

west30 2025.03.24. 10:21:27

@steven.h: Egyebkent olyan,mint ha szerencsetlennek lenne vagy 3-4allasa a klubnal.Egy nyar alat nehez mindent rendbe rakni,elodjeinek sem ment.

venember83 2025.03.24. 10:24:34

@steven.h: szerintem is elhamarkodott. Teljesen új keret, félresikerült edzőválasztás, rengeteg sérülés, nem tudom egyértelműen bűnösnek tekinteni Cristiano Giuntolit.

JeetTrader 2025.03.24. 11:00:32

Szerintem is jóval árnyaltabb a kép....mindenki tudta, hogy nagy a rizikó egy ilyen restartnál, és kizárt hogy tökéletesre lelehet hozni egy ilyen átalakítást.

Anyagi oldalról szépen csökkentette a terheket. Játékos oldalról felemás a munka. Az olcsón hozottak és zs-tervek közül páran nagyot mentek, az A tervek és drága igazolások meg besülni látszanak.
Az hogy a csapat elbukja az elsődleges terveket, nem csak a sportigazgató sara. Attól függ mely játékosok kinek a kérésére érkeztek.

Akik elmentek és kivirágoztak másütt, sztem nagy részben azért a játékosoknak is betudható! Fagiolinak és Keannek volt esélye más edzőkkel is bizonyítani ebben a közegben és valahogy nálunk nem tudták hozni azt amit most más kluboknál hoznak.
Ha Tudor sem tud ezen változtatni, akkor újabb jövés-menés lesz.

Senki sem elégedett és most már mindenkit is gőrcső alá vesznek. Bárkire rálehet húzni a vizes lepedőt...én Conténak amúgy asszem örülnék, de félek tőle...ez a fránya káposzta dolog.

FJuve 2025.03.24. 11:03:44

@SuperTrezi:
Lehet a Agnelli féle visszatérési vágynak akar alá vágni és azért akar rendet tenni.
Hogy ez a klub megtartása miatt vagy a klub értékének teljes bezuhanásának megállítása miatt van az kérdés.
A második esetnél is lehet cél az eladás csak nem akarja olcsón adni.
A beavatkozása minden szempontból szükséges volt.

SuperTrezi 2025.03.24. 11:11:53

@FJuve: Erre az Agnellis dologra én is gondoltam. Egyébként nem hiszem, hogy el kéne küldeni. Ahogy írtátok, gazdaságilag jó dolgokat csinált. Én nagyon bízok benne, hogy az eddig alulteljesítő játékosok ha nem is megtáltosodnak, de végre komoly hasznunkra tudnak majd lenni - élükön Kooppal. Go Igor!

Tony. 2025.03.24. 11:15:53

Alapvetően nem végez rossz munkát. Akik elmentek nem kár értük, a szintjüknek megfelelő helyen vannak.
Akik jelenleg nem teljesítenek, egy EDZŐ kezei alatt könnyen formába lendülhetnek. Motta idehozatala persze óriási hiba volt, de Giuntolit még nem küldeném el egyelőre.

Leram7 2025.03.24. 11:21:59

Giuntoli szerintem jól igazolt. Néhány eladásért fájó, de Motta valóban nagy hiba volt.

bulldeo 2025.03.24. 11:58:27

Helyes, küldjék csak. Igazi féregembernek tűnik. Két éve van itt, és a második edző megy el szezon közben.
Elképesztően szűk kerettel kezdtük meg a szezont, és a téli védő igazolás sem úgy zajlott, ahogy elvárható lett volna.
Nápolyba illett ez a seftes, lókupec mentalitás.
Giuntoli mellett Conte, Gasperini vérmérsékletű edzőnk nem lesz. Igazi f@szméregető, De Laurentiis mellett szocializálódott suttyó.

Victory7 2025.03.24. 12:04:07

Helyes!!! Minden évben cseréljünk le mindenkit az elnöktől a takarítóig ,sőt a stadiont is romboljuk le és kezdjünk mindent előlről.A játékosokat is adjuk el és az árukat tegyük fel a rulett asztalon egy számra 100% hogy nyerünk ,mert ugye rosszabb már úgy se lehet.....
Sztm ez a helyes irány csak így lehetünk a legjobbak.

venember83 2025.03.24. 12:17:25

@Leram7: fájó eladások? Ne vicceljünk már. Ekkora változások mellett nyilván voltak fájó nyári távozók, pl. Huijsen. Hogy aztán Kellyt sikerült a helyére hozni, az nyilván rossz vicc, de adott időrendben kell nézni a dolgokat. Nyáron pénz kellett, s nyilván nem semmirekellőkből fog ösdzejönni a szükséges tőke, aki nem kell a Juventusnak, azért más sem nagyon áll sorba. Douglas Luiz a PL-ben nagyon jó volt, fene gondolta, hogy ennyire fogalmatlan lesz Olaszországban, Koop meg még nagyobb talány. Én nem látom értelmét CG kirúgásának, bár persze egy fejmosás ráfér Giuntolira, mert sok cinkes húzása visszaütött (pl. Vlaho egyszemélyes csatársor, Bremer kiesése után nagy lyuk középen Rugani és Huijsen elengedése után).

Attilio79 2025.03.24. 12:44:07

Felébredt a "Skynet". :)
Egyre mókásabb ez a klub, tavaly vágányra tették a projektet új emberekkel, ami február közepe körül kisiklott teljesen, erre március végén már mindenki fejét veszik, mert ma került elő a februári napilap egy vereséggel? :)
Jöjjön Tudor után Conte, nagy motiváció lesz ez a maradék meccs....

szabo2323 2025.03.24. 13:04:34

Én sem írnám még le! Azok az akik a nyáron érkeztek mind klasszisokkal jobbak voltak a nyári formáljuknàl ! Akik el lettek küldve az mind az edző keresésère és anyagi helyzet miatt lettek el passzolva! A téli igazolás már a tűzoltás nyakàba varrom! Konkrétan nem volt már védő a keretben ! Az volt a nagy hibája hogy bizalmat szavazott Mottànak. Én őszintén azt gondolom hogy Xabi Alonsot latták benne,és a Bologna sem az Európai kupák nagy indulója! Így én is és mások is Mottànak tudtàk be a sikert! És félő volt,hogy ha még egy sikeres szezonja lesz a Bologna padjàn akkor már nem három misi lesz az ár hanem sokkal több és valószínűleg nem is a Juventus lesz ezek után a sikerek után a vègàllomás! Ezek után Xabi Alonsot leültetnètek a padra ? Itt a legnagyobb hiba az ,hogy Motta most 15 misibe fáj amiből azért másfél évre már edzőt is kaptunk volna! Én azt mondom ide olyan játékosok kellenek mint akiket régen a Realbol még a Münchenbol kukáztunk. Akik a sikerekért játszanak nem a pénzért!

kidelpiero 2025.03.24. 13:15:56

Az nyilvanvalo minden a focihoz picit is erto szamara, hogy meg sem kozeliti Marottat. A kerdes nyilvan innentol h a Juve szamara mi a cel pl egy Interhez viszonyitva...

Wizzurah 2025.03.24. 13:38:57

Hullik a férgese? Még ezt a rusnya, jellemtelen logót kéne kirúgni és visszahozni a régi címert és akkor talán elkezdődik valami.

Leram7 2025.03.24. 14:17:06

@venember83: Én azt gondolom Kostic, Rugani tökéletes csereember lett volna.

Huijsen esetében pedig lehetett sejteni, hogy sokat fog érni. Holland és spanyol kettős állampolgár, magas, jól passzol, gyors. Nyilván nem volt rutinja, de ő érte nagyon kár.

Én Soulét is sajnáltam, de érte azért kaptunk legalább.

Persze nyáron is az első hírek arról szóltak, hogy Huijsen 40M van értékelve és ennyiért távozhat. Őt csak kölcsön szabadott volna adni.

Én azzal sem vagyok kibékülve, hogy Chiesa 12M ment el. Oké, sérülékeny stb, de ha csak 1000 - 1500 percet játszott volna a szezonban, már lehet csinált volna annyit mint Gonzalez és Conc együttvéve.

Szóval eladási oldalon áron alul, vásárlási oldalon pedig teli áron vagy felette vettünk.

Nézhetjük úgy is, hogy nem volt más megoldás.

Gabi 69. 2025.03.24. 14:20:38

Elgondolkodtató. Nem tudom el hinni hogy teljesen szabad keze lett volna a játékosok kapcsán. Eleve nem lehetett az mivel sakkoznia kellett a bevétel és a kiadás arányaiban. Nem azt mondták neki hogy itt van X összeg ennyiért vásárolhatsz. El is kellett adni hogy tudjon vásárolni. El adni csak azt lehetett akit meg is akartak venni. Mottával is egyeztetett hogy ki kell ki nem kell. Az meg hogy Motta besült inkább a Motta hibájának tartom. Ahogy Luist és Koppit is úgy gondolom hogy a saját hibájuk is hogy nem megy a játék nekik. Az elküldött játékosok? Huijsenen kívül nem nagyon sajnálom egyiket sem. Itt van előttem amikor Keant úgy szidta itt mindenki mert nem tudott egy egyenest rúgni a labdába. Kihagyta a helyzeteket homály passzai voltak. Máshol még is rúgja a gólt. Ez kicsit érthetetlen de biztos van valami oka.
A címer egyszerű nagyszerű. DE MÉGIS KÉRNÉNK VISSZA A RÉGIT!

Juvino 2025.03.24. 14:22:28

@venember83: A kirugasat en is tulzonak tartanam egyelore, de egy kis raijesztes-fejmosas rafer! Azert sok erthetetlen dolgot csinalt, bar mi nem latunk a szinfalak moge. Elkannak meg hamarabb kellett volna ebrednie, mert eddig ugy latszodott,h szarik mindenre. Félö is,h most mire ez a nagy buzgalom...

Leram7 2025.03.24. 14:37:29

@Gabi 69.: Én azt gondolom Kean sikerének a kulcsa a terület, nálunk felállt védelem ellen semmit sem tudott csinálni. Illetve szellemileg sem egy géniusz.

90%-ban mindenki örült, hogy elment Kean, ő nem vált be.

Nagyon kíváncsi vagyok Tudor mit fog csinálni.

gomorra21 2025.03.24. 14:40:45

@venember83: "Douglas Luiz a PL-ben nagyon jó volt, fene gondolta, hogy ennyire fogalmatlan lesz Olaszországban"

Ramsey sem volt rossz a PL-ben. Szerintem egy olyan csapathoz, ahol hagyományosan nem játszanak jól azok, akik csak a PL-ben bizonyítottak, nem lenne szabad ilyen drágán igazolni. Drágán igazolni a PL-ből meg az Atalantától: annyira amatőr.

Attilio79 2025.03.24. 14:44:39

@gomorra21: Van mindenre ellenpélda, Tevez gyakorlatilag megjárta Angliát, aztán a Juventushoz érkezve felszántotta a pályát...

Csak Csucsu 2025.03.24. 15:00:08

ha Tudor lesz a hosszútávú megoldás akkor most 19 re húzott lapot...de nem is bánom mert helyrehozhatatlan károkat okozott...azt csemegézhetjük kellyt, douglas luizt meg koopot...meg Vlahot is Tudor összerázza mostantól és még lehet marad is...na az lenne valami

Gabi 69. 2025.03.24. 15:00:38

@Leram7: Igazad lehet vagy inkább van. Én is gondoltam arra hogy a nagyobb terület miatt. Mert azért valljuk be fizikálisan, gyorsaságban nem rossz a srác. Egyébként finoman fogalmaztál a szellemi kapacitásáról de abban is igazad van!
Tudor? Ha beválik az sem baj ha marad jó pár évig. Fusson be egy szép edzői pályafutást mondjuk kezdve nálunk!

bulldeo 2025.03.24. 15:51:56

@Attilio79: nem az a baj, hogy valaki a PL-ben bizonyít, hanem hogy ha csak ott, akkor lutri.
Tevez játszott az argentin válogatottal nagytornákon, a legmagasabb szinten, és játszott BL-ben.
És mindemellett nem volt kifejezetten drága igazolás.

Douglas Luizt úgy vettük meg nagyon magas áron, hogy 26 évesen még nem játszott a BL-ben!!! Világ vicce. A válogatottal is csak sörmeccseken játszott. A brazilra meg Koopmeinersre elszórni ennyi pénzt... Elképesztő. 100 millió fölött két 25 év fölötti játékos, akik nálunk játszák az első BL meccsüket, és besülnek. Ezt nem lehet csak Mottán elverni.
Giuntoli hülyét csinált magából és a Juventusból.

ZED! 2025.03.24. 17:02:50

Még 1 évet megérdemelne szerintem, alapjában ez idő alatt többet tett, mint az elődje.

Shaky79 2025.03.24. 18:59:19

Szerintem Guintoli akkora balfék, hogy nem volt elég, hogy allegri ellen hergelte a torinói pletyka lapot (hiszen tudjuk itt pár bennfentestől, ezért őrült meg a kupa döntő után), most maga ellen is lejárató kampányt szervez ugyan abban az újságban!!! :D

Joachim21 2025.03.24. 19:38:36

Jöhet Sartori, ideje megugrani neki ezt a lécet is!

RealDogg69 2025.03.24. 19:45:11

Minél hamarabb annál jobb lesz, két legyet egy csapásra!

MarcoT 2025.03.24. 20:00:55

Két célt tűzte ki elé

MarcoT 2025.03.24. 20:08:05

Először is a bérköltségek csökkentése, másodszor versenyképes keret kialakítása. Eleve kérdéses, hogy a két szempont hogyan lett volna összeegyeztethető. Csak pénzből lehet nyerő csapatot építeni. Nyilván volt olyan igazolása ami bejött (Thuram pl.), meg olyan is ami nem, de azt például nem lehetett látni előre hogy D Lajos és Koop ilyen szar lesz. A belső védők közül Kalu és Veiga bejött, de mindketten megsérültek, miközben Kelly nyilvánvalóan mellénynyúlás volt.
Fagiolit vélhetően Motta miatt engedte el. Szóval összességében vegyes a kép Csintonik megítélését illetően. Persze ki lehet őt is rúgni, de kérdés, hogy kit hozzunk helyette és vajon miből és mire lesz pénz a következő mercato során.

venember83 2025.03.24. 20:44:13

@MarcoT: Fagiolit valószínűleg Motta miatt engedte el, plusz a játékosnak is jobb volt a távozás, mint maradni, és játszani még hónapokig a láthatatlan embert. Csak ugye valahogy a játékos akaratáról sokszor megfeledkeznek a szurkolók. Pedig egy híres egykori vezérigazgató, jelenlegi klubelnök szerint a játékos akarata döntő fontosságú.

Ethan Hunt 2025.03.24. 21:19:01

@Shaky79: +1000

De majd ne aggódj, jön juve2121 és elmagyarázza neked, hogy dehát az "tény", mert más Allegri-nyaloncok is annak tartják... :D

Shyr Kahn 2025.03.24. 22:01:25

Alapvetoen igaz a cikk. Ha bunost/bunosoket keresunk, akkor erdemes eszrevenni az osszes pontot a posztban. A felresikerult eladasok es vasarlasok toronymagasan az elso helyen vannak, nem is beszelve a nagyon kesoi es gyengen sikerult teli mercato-rol.

gomorra21 2025.03.24. 23:16:01

@Attilio79: Luiz csak a PL egyik csapatában bizonyított. Tevez nem csak a PL-ben bizonyított.
Luiz drága volt. Tevez nem volt drága.

gomorra21 2025.03.24. 23:24:40

Több helyen is olvastam olyan értelmezést, hogy Giuntoli Mancinit akarta, míg Elkann Tudort, illetve nyártól Contét. Giuntoli pedig nem akar Contéval dolgozni, és ez egy nehezen áthidalható problémának tűnik.

Shyr Kahn 2025.03.24. 23:57:00

@gomorra21: Ha ez igaz, akkor meg inkabb Adieu Giuntoli!

Ethan Hunt 2025.03.24. 23:59:59

@gomorra21: Én azt nem értem, hogy miért gondolja mindenki Contét elérhetőnek nyáron? Miért engedné el a Napoli?

"Giuntoli pedig nem akar Contéval dolgozni"

Ez is úgy hangzik, mintha valami személyes problémája lenne vele, pedig erről valszeg szó nincs, csak nem szeretne ahhoz a filozófiához igazolni, amit már Allegrinél sem preferált, azaz rutinosabb, idősebb játékosokat igazolni magasabb fizetéssel, amivel aztán a másik feladatát, a klub pénzügyi fenntarthatóságát tenné taccsra. Inkább ehhez keresne edzőt, aki tud a fiatalokkal is boldogulni és eredményeket elérni...

Rocky80 2025.03.25. 02:32:08

@Ethan Hunt: beszélj már normálisan, mi az, hogy Allegri nyalonc? Akkor te meg Giuntoli nyalonc vagy.

Attilio79 2025.03.25. 03:05:50

@gomorra21: Tevez európai csapatai a Juventus előtt: West Ham, Man. Utd, Man. City, tényleg nem PL csapatok.... :D
Tevez úgy jött ide, hogy csak a PL-ben bizonyított, kár tényeken vitatkozni...

Attilio79 2025.03.25. 03:27:01

@Attilio79: + mindketten olimpiai bajnokok válogatott szinten, ha jól tudom.
A drágán vettük relatív, Luizért adtunk két ifit és 21 millát, ha jól tudom (most ér 45-öt papiron). A matek még jó, de nem ide való, olyan játékos, mint Arthur, ez ide nem kell vagy majd Tudor rámcáfol.
Tekintve, hogy Luiz karrierje fut és 26-27 éves van még előtte pár év nem írnám le egy megfelelő csapatnál.

Rikoo 2025.03.25. 09:24:48

Giuntolit Tudor mentheti meg. Nem csak Tuttosport, egyre több helyen olvasható volt ugyanez.

gomorra21 2025.03.25. 09:36:01

@Attilio79: "Tevez európai csapatai a Juventus előtt: West Ham, Man. Utd, Man. City, tényleg nem PL csapatok.... :D"

Értelek. De én azt írtam, hogy Tevez nem csak a PL-ben bizonyított. Ha én nem nézek PL-t, de Tevezt mégis láttam focizni (és bizonyítani), az vajon hogy lehet, Sherlock? (Igen: a BL meccseken és a VB meccseken.)

"A drágán vettük relatív"....
Oké, hagyjuk.

gomorra21 2025.03.25. 09:39:20

@Ethan Hunt: Giuntoli nem akar Contéval dolgozni. Ebből a mondatból miért azt olvasod ki, hogy személyes problémája van vele? Semmi ilyenre nem utaltam. De amúgy azt se gondolom, hogy Conte fixen elérhető a nyáron. Sok mindent beleláttál ebbe a kommentbe;)

Ethan Hunt 2025.03.25. 09:48:41

@Rocky80: Nekem ez nem sértés, én nyíltan kiállok mellette és bízok benne! A múltja azt bizonyítja, hogy össze tud rakni olyan keretet kevesebből is és a megfelelő edzőt is megtalálja hozzá, amelyik bajnokot csinál a csapataiból.

Ellenben vannak itt olyanok, akik bizonyítékok nélkül, puszta feltevésekre, rágalmakra alapozva megbélyegeznek valakit, aztán már csak azt keresik, hogy miben támadhatják, mibe köthetnek bele...

Hallod-e nagy mágus ez a Giuntoli... Jól Allegri ellen hergel és kirúgatja a Tuttosport segítségével, most meg annyit sem tud elintézni, hogy ne írjanak tök nyíltan az ő szezonvégi kirúgásáról... :DDD

@Rikoo: Ha Elkann elképzelései mások az edzőt, illetve az igazoláspolitikát illetően, akkor Giuntoli számára teljesen mindegy, hogy Tudor hanyadik helyre viszi be a Juventust...

Attilio79 2025.03.25. 09:50:22

@gomorra21: :DD Oké, ne égesd magad tovább, szerintem is hagyjuk... :D

Rikoo 2025.03.25. 09:50:45

@Ethan Hunt: Egy győzelmi széria sok mindent megváltoztathat. Azt is igazolhatja, hogy nem a projekttel van a probléma, csak szimplán rossz edzőt neveztek ki.

Ethan Hunt 2025.03.25. 09:53:40

@gomorra21: Én egy szóval sem állítottam azt, hogy te gondolod ezt. Arra akartam rávilágítani, hogy sokan félreérthetik az ilyen mondatokat, hogy "Giuntoli nem akar Contéval dolgozni", mert alapból valami személyes ellentétre gondolhatnak kettejük között, de nem erről van szó, hanem az igazoláspolitikára tett hatásai miatt nem akar valszeg...

Ethan Hunt 2025.03.25. 09:59:42

@Rikoo: A próféta szóljon belőled!

gomorra21 2025.03.25. 10:24:18

@Ethan Hunt: persze, az eltérő felfogások a lényegesek. De azért az beszédes, ha Elkann rövidtávon a szigorú, fanatikus, régi Juve játékos Tudort preferálja, hosszabb távon meg a szigorú, fanatikus, régi Juve játékos Contét, míg Giuntoli választott egy Mottát, és utána Manicinit szerette volna. Kibontható mindez az igazoláspolitikából is, de szerintem ez ennél azért egy általánosabb képet is mutat. Elkann ezek szerint egy nagyon karizmatikus edzőt szeretne, aki annyira szereti a csapatot, hogy nem megy bele rossz kompromisszumokba, és feláll, ha arról van szó, míg Giuntoli a könnyebben kezelhető, kompromisszumosabb edzőkben gondolkozik, akik mellett neki nagyobb a szava.

Rikoo 2025.03.25. 10:49:57

@gomorra21: Nem tudjuk pontosan ki mit szeretne.

gomorra21 2025.03.25. 10:53:04

@Rikoo: nem tudjuk pontosan. De elég sok helyen lejött, hogy Elkann akarta Tudort, Giuntoli meg Mancinit.

Rikoo 2025.03.25. 10:54:48

@gomorra21: Elkann Forma1-es versenyeken van a Juventus meccsei helyett. Elég nehezen tudom ezt elképzelni.:D
Szerintem fingja nincs arról, hogy Tudor melyik csapatoknál milyen eredményeket ért el és milyen volt a játék képe vagy közösség alkotási képessége.

gomorra21 2025.03.25. 11:09:28

@Rikoo: lehet, hogy Elkann részéről ez egy mentőöv. Nincsen tudása a fociról, ez a régi vonal jó volt, akkor inkább legyen ez a vonal. Nagyfater beszélt valamit valami spiritoról, akkor nesze nektek. Egy ilyen nagyfőnök sokszor pontosan csak ennyit ért meg, és az ösztöneire hagyatkozik a túlbonyolítás helyett.

Azt tudjuk, hogy Giuntoli könnyedén kipörgetett mindenkit, aki régebb óta volt itt. Az egész keretből Tudorral szerintem csak McK és Pinsoglio találkozott, pedig annyira nem volt régen, hogy itt volt.

Il Principino 2025.03.25. 11:14:48

@Attilio79: csak úgy halkan megjegyzem Carlitos volt korábban az év játékosa is argentinként a brazil bajnokságban ,ami nem kis dolog ;)

Rikoo 2025.03.25. 11:22:33

@gomorra21: Én ilyen pletykáknak nem ülnék fel. 10% esélyt sem látok, inkább hangulatkeltést.

Attilio79 2025.03.25. 11:51:58

@Il Principino: És ez mit változtat azon, ami a kiindulópontja a beszélgetésnek?

OnodiJ 2025.03.25. 12:10:59

@Ethan Hunt: "Nekem ez nem sértés, én nyíltan kiállok mellette és bízok benne! A múltja azt bizonyítja, hogy össze tud rakni olyan keretet kevesebből is és a megfelelő edzőt is megtalálja hozzá, amelyik bajnokot csinál a csapataiból."

Azért mert volt 8 vagy hány éve kísérletezni és lett egy kifutott szezon, én nem mondanám, hogy bízonyított

kidelpiero 2025.03.25. 12:30:12

@Ethan Hunt: na Allegri es Motta agyasai utan megjelent Giuntoli elso szajhaja is. Remek!

kidelpiero 2025.03.25. 12:38:48

@Shyr Kahn: abszolut! Mar csak az a ket franya belso vedo hianyzott volna, aztan 95%os labdabirtoklassal meneteltunk volna a BL-ben egy sima bajnoki cim mellett...

Ethan Hunt 2025.03.25. 15:34:25

@OnodiJ: "Azért mert volt 8 vagy hány éve kísérletezni és lett egy kifutott szezon, én nem mondanám, hogy bízonyított"

Az, hogy nem lett meg 3 szezon alatt nekik 2017/18-ban Sarrival, csak az isteni szerencsén múlott, mert amúgy az ő kezükben volt már...

Ethan Hunt 2025.03.25. 15:35:39

@kidelpiero: Nem tud érdekelni a véleményed...

kidelpiero 2025.03.25. 16:06:35

@Ethan Hunt: azert ne legyel durci. Ha kirugjak te is tovabballsz?

Shyr Kahn 2025.03.25. 16:13:01

@kidelpiero: Hiszed vagy sem, a kesoi mercato es a vedelem foghijjassaga sok mindent befolyasolhatott. Persze ezt mar nem latjuk meg, szoval az egesz hipotetikus.

kidelpiero 2025.03.25. 16:20:11

@Shyr Kahn: :D oke, Motta a korulmenyek aldozata...

Shyr Kahn 2025.03.25. 16:29:27

@kidelpiero: Nem feltetlenul, de lehetseges, hogy maskent alakul, ha pl. Bremer nem serult le... ahogy irtam ez hipotetikus es nem akarok rajta rugozni. Motta sajnos igy is elveszitette az oltozot, amit viszont nem lehet csupan a foghijas vedelemre es korulmenyekre fogni. Nem tudjuk pontosan mik vezettek ide, de miutan elbocsatanak egy edzot sajnos a negativ szinben valo feltuntetes alapbol jelen van a forumon (tok mindegy melyik edzorol beszelunk), a helyett, hogy arnyaltan latnank a kerdest.

kidelpiero 2025.03.25. 16:47:46

@Ethan Hunt: "oreg" ez egy full ertelmetlen valasz volt. :D Am pedig ne erezd magad rosszul, az ilyen rajongassal szemben teljesen elfogado vagyok. Mondjuk fura h egy exnapolyi sportigazgato irant erzed ezt, de ki vagyok en, h itelkezzek...

steven.h 2025.03.25. 17:00:20

@Shyr Kahn: Az öltözőt valószínűleg ugyanígy elvesztette volna Bremer sérülése ide vagy oda, a védelmünk teljesen rendben volt decemberig, mégis már akkor jöttek a hangok, hogy klikkesedés van, Bremerből meg nem nézem ki, hogy ő egy igaz hangember aki visszaterel majd mindenkit és szembemegy Daniloval vagy Gattival vagy bárkivel.

Felesleges ezen rugózni, meglátjuk Motta mire viszi ezek után, lehet a Bolognánál olyan játékosai voltak, akikkel nem kellett ennyit beszélni hogy értsék mit akar, vagy nem igényelték azt hogy nagyobb pedagógus legyen (lehet bármit mondani Allegrire, de ő azért erre nagyon figyelt - Fagioli nyilatkozat pl), itt meg kellett volna és nem ment.

Azért arra is emlékezzünk hogy Allegrit mikor elküldték még azok a játékosok is szóltak róla pár jó szót, akikről tudtuk hogy nem jönnek ki vele (Chiesa, Vlahovic). Mottától MBangula köszönt el egyedül, ezt kivetíteni arra, hogy Bremer hiányzása okozta a vesztét....erős nekem.

"Ugyan több játékos sem volt jelen Motta legutolsó edzésén a válogatott szünet miatt. De akik nem utaztak el "szürreálisnak" nevezték Motta utolsó foglalkozását.
Állítólag a mester csöndben állt az oldalvonal mellett és csak néha szólalt meg. A játékosok szerint nem változtatott semmin a rossz eredményeket követően és ugyanúgy viselkedett, mint amikor ment a csapatnak."

Tökéletesen megmutatja ,hogy nem jó pedagógus Motta és nincs b terv. Ami Bolognánál nem okozott ekkora gondot, mert most hogy 4.-ek vagy 8-ak lesznek kb mindegy.

Ethan Hunt 2025.03.25. 17:12:45

@kidelpiero: Biztos új vagy még és nem tudod, hogy Moggi is egy ex-nápolyi sportigazgató, aki hozta magával 94-ben az ex-nápolyi edzőjét, Lippit, aki történetesen az egyik legnagyobb edzője lett a Juventusnak Trap mellett...

Kit érdekel, hogy honnan jön valaki? Csak az a fontos, amit elér a csapatunkkal. Giuntoli a Carpinál és a Napolinál is sikeres volt és hosszú éveket töltött el ezeknél a kluboknál. Semmi ok nincs azt feltételezni, hogy pont nálunk ne lenne ugyanúgy sikeres. Rossz pénzügyi viszonyok között vette át a klubot, meg kellett már jó pár kellemetlen döntést is hoznia és lehet, hogy elsőre rosszul is választott edzőt, de egyszerűen túl kevés idő telt el, hogy objektíven meg lehessen ítélni a munkáját és egy jó sportigazgatót találni baromi nehéz dolog...

kidelpiero 2025.03.25. 17:22:48

@Ethan Hunt: arra reagaltam, h irtad h szamodra nem sertes a "Giuntoli nyalonc" megnevezes, azota folyamatosan hergeled magad. Ahogy latom a kovetkezo lepes az lesz, h leirod h anno az atkosban te parabola antennarol fogva, 2 eves korodban mar Juve meccseket neztel....

Ethan Hunt 2025.03.25. 17:43:17

@kidelpiero: "@Ethan Hunt: na Allegri es Motta agyasai utan megjelent Giuntoli elso szajhaja is. Remek!"

Elkezdesz személyeskedni ok nélkül (hiszen senki sem kötött beléd), de én hergelem magam... :D

Közben te vagy az, aki napok óta kőkeményen provokálsz mindenkit, aki nem küldte el Mottát az anyjába legkésőbb akkor, amikor te megtetted...

Ehhez azért kell arcbőr...

kidelpiero 2025.03.25. 17:57:38

@Ethan Hunt:
"De majd ne aggódj, jön juve2121 és elmagyarázza neked, hogy dehát az "tény", mert más Allegri-nyaloncok is annak tartják... :D"

Elhiszem egy eloszoban torteno vita soran hazudozhatsz osszevissza, de az internet nem felejt... Es bizony ezt megint te kezdted... De meg egyszer mondom, en elfogado vagyok, szval nincsen azzal gondom h Giuntoli szamodra egy platoi szerelem.

Ethan Hunt 2025.03.25. 18:26:50

@kidelpiero: Talán több névvel irogatsz és te vagy juve2121 is, hogy megszólítva érezted magad?! Vagy te is egy Allegri-nyalonc vagy?

Ha skizofréniában szenvedsz, keress fel egy szakembert...

kidelpiero 2025.03.25. 19:14:03

@Ethan Hunt: a tied szamat meg tudnad adni? ;)

steven.h 2025.03.25. 20:22:01

@Ethan Hunt: @OnodiJ: én igazából azt kérdezném meg, hogy aki ennyire el akarja küldeni, az kit hozna a helyére? Mert én nem nagyon látok senkit jobbnak jelenleg nála aki elérhető lenne, Milannal is Paraticiben gondolkodnak ha jól tudom, ennyire nincs választék.

Most hozzuk ide Sartorit? Ő mivel tett le többet, vagy mivel jobb mint Giuntoli? Épp most bukott meg egy Bolognából érkezett edző, most hozzuk ide Bolognából a sportigazgatót?

Én Giuntolit csak akkor küldeném el, ha a személyisége miatt nem lehet vele együtt dolgozni, más esetben nem. Sz@rul nyúlt most bele az edzőbe, van ilyen, de csak ő vitte Nápolyba Spallettit, Sarrit... 15/16-ban vette át a Napolit, rögtön egy második hely, ami lehetett volna akár bajnoki cím is, ha nincs az a lehengerlő tavasza a Juvénak, minden évben 80 pont környékén teljesítettek (rengeteg ezüst éremmel), volt hogy 90 ponttal lettek 2.-ak.

Utána amúgy megint félrenyúlt Sarri után az edzővel, de aztán jött Spalletti és 90 ponttal bajnok.

Szerintem adni kell neki időt.

juve2121 2025.03.25. 20:22:55

Ez lenne a legnagyobb hír, ha kirúgnák ezt a beképzelt majmot!
Többen is írtátok, hogy egy ilyen projektben, benne van a hiba lehetősége, nem tartjátok hibásnak vagy csak részben és ez számotokra belefér.
Na, én ezt nem így látom!
Ő a legnagyobb hibás!
Kezdődött ott, ahogy kinyírta Allegrit. Tudom akik olvassák a hozzászólásaimat, már unják, de ez szerintem egy lényeges pont volt az ide vezető úton! Ez nem Allegri miatt fontos, hanem azért mert ez már alapban megmutatta milyen ember. Hátba szúrni a vezetőedzőt? Ez nagyon gennyes dolog. Saját sajtóba fals infókat leadni, hogy gyengítse a vezetőedzőt? Persze ezt a játékosok jól tudták, hisz olvasták a sok kamu hírt.
Allegri ilyen módon történő elküldése már rombolta a morált a csapaton belül, hisz többen nagyon jóban voltak vele. A módszer egy inkorrekt vezetőt mutatott. Ez aztán ott kristályosodott ki, amikor több játékosnak is azért kellette távozni, mert kifejezetten jó kapcsolatot ápoltak Allegrivel. Mondjuk sokukért nem kár, de azért a legnagyobb sérüléshullám közepén elküldeni Danilót, az már mindennek a teteje volt. Képzelhetitek mikor a csapatkapitányt kisétált az öltözőből, ami tele volt fiatal, frissen érkezett játékossal.
Az a pillanat sem lehette semmi. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Danilo elmondta miért is kell távoznia, a legnagyobb szar közepén.
Megértem, hogy új edzőt akart, de kirúghatta volna év végén Allegrit, mert nem vele képzeli el a jövőt és kész. Az lett volna a korrekt.
Gondolom többek közt az is probléma lehetett volna Allegrivel, hogy biztosan komolyabban beleszólt volna az átigazolásokba mint ez a szerencsétlen Motta. Ő egy irányítható edző volt Giuntoli számára. Mottában amúgy én látom a lehetőséget, de itt most kevés volt.
Giuntoli óriási kockázatot vállalt Mottával, ami sajnos nem jött be. Szinte minden játékos sokat gyengült a keze alatt, ez edzői hiba egyértelműen.
Eddig már legalább 3 drasztikus hibát említettem.
Azt csak zárójelben megjegyzem, hogy a Bologna két legjobb játékosát eladták és így is előttünk vannak, még mi igazoltunk 100 milliókért és kullogunk mögöttük.
Na és akkor ott vannak az átigazolások!
Hujsen, Kean, Fagioli, Rugani, Rabio, Danilo, Chiesa, Soule. Őket engedte és küldte el Giuntoli!
Több alap igazolás is csalódást okozott, plusz akiket tűzoltásként hozott, azok inkább a tűz meggyújtására voltak alkalmasak.
Most nem akarok belemenni, hogy kit miért engedtek el, vagy küldtek el, de láthatjuk, hogy szinte mindegyik hiba volt.
Szóval több fronton is hibát hibára halmozott Giuntoli, amivel szarba hozta a csapatot.
Hagyjuk már ezt a "rendbe hozta a költségvetést"!
Adott el valakit nagy pénzért, amivel kiérdemelte a dicséretet? Nem adott el senki. Az nem mutatvány, hogy aki drága az mehet, aki meg olcsóbb az jöhet.
A City itt kopogtatott 50-60 milláért Cambiasoért, erre nem adta oda. Ezt már nem is sorolom a nagy hibák közé, mert a csapat nem azért lesz egy széthullott gárda!

Összefoglalva, egy nagy pezsgőt bontok, ha ezt a pojácát kirúgják innen a francba!

juve2121 2025.03.25. 20:29:50

@Ethan Hunt:
Azt hiszed, hogy azért, mert személyeskedsz, akkor igazad lesz.
Sajnos vagy inkább nem sajnos, de én már 40 éve szurkolok a Juvénak, amitől nem biztos, hogy igazam van, de azért már sok rossz szériát megértem. Hála Isten sok felemelkedést is.
Szerintem, amit itt csinált Giuntoli, az katasztrófa, ha kirúgják nagyon megérdemli.
Lehet itt mentegetőzni, mindenféle statisztikákkal, meg költségvetéssel, a csapat nagyon nagy szarban van.
Nincs más hátra, mint szurkolni Tudornak, hogy összerántja ezt a csapatot. A sérültek is felépülhetnek stb stb.
Forza Juve!

juve2121 2025.03.25. 20:51:09

@Leram7:
Egyet értek, amit az átigazolások terén írtál!
Huijsen brutális hiba volt. Kellett a pénz, na hagyjuk már!!
Ja és nem volt lutri, mert a Rómában is sokat játszott!! Megjegyzem nem rosszul, már amit láttam!
Egy ilyen fiatal tehetséget elkótyavetyélni? Ezen csak felhúzni tudom magam, de nagyon!

Shaky79 2025.03.25. 21:08:24

@Ethan Hunt: Meg is magyarázta a hülyeségét századszorra is :D
Ne pazarold feleslegesen az energiádat primitív emberekre, akik csak a sértegetéskben élik ki magukat, és semmilyen értelmes hozzászólásuk nincs! Ez csak egy jó tanács!

Ethan Hunt 2025.03.25. 21:19:33

@juve2121: "Saját sajtóba fals infókat leadni, hogy gyengítse a vezetőedzőt?"

:DDD

Ethan Hunt 2025.03.25. 21:34:48

@Shaky79: Igazad van, csak baromi nehéz megállni, amikor valaki rágalmakat tényként ad el, máshol szándékosan ferdít, megint máshol belehazudik a pofánkba...

Juvino 2025.03.25. 21:54:55

Az tok jo,h Tudor mentheti meg Gintonikot, mikor ő meg Mancinit akarta:))

juve2121 2025.03.25. 23:34:45

@Ethan Hunt:
Úgy látom a legnagyobb baj, hogy tájékozatlan is vagy!
Tavaly mikor elkezdődött a kudarcsorozat Giuntoli nem beszélt Allegrivel. Közben a Tuttosportban olyan cikkek jelentek meg, hogy Allegri elvesztette az öltözőt. De ez nem volt igaz. Az infőkat a klubtól kapták.
Allegri azt is megtudta, hogy a Tuttosport tudta, hogy azok az infók, amiket a klubtól kaptak nem igazak, de ennek ellenére megjelentek a cikkek.
A kupadöntőn szakadt el Allegrinél a cérna. Emiatt fenyegette meg a Tuttosport főszerkesztőjét, és mutogatott Giuntolinak, hogy húzzon el az ünneplő csapat mellől.
Ha belegondolsz, ki csinál ilyet? Aki már tudja, hogy ki lesz rúgva a francba!
Amúgy ezt az ultrák is tudták, ezért voltak Allegri drapik az utolsó meccseken.
Ezek nem feltételezések, hanem az olasz sajtóban megjelent cikkek alapján írtam!

Látom oda vagy Giuntoliért. Ez a nagyszerű vezető. már több mint egy éve dolgozik itt, de sok jó döntése nem volt, sőt ha jól belegondolok, mint fel írtam, nagy részben inkább rosszul döntött. Mondjuk Alkaraz és Djalo idehozatalával nyitott. Amit aztán csak folytatott.
Szerinted Elkann miért akarja kirúgni. Azért, mert alkalmatlan! Én már hónapok óta mondom, de csak igazam lesz, bár ne lenne!

Ethan Hunt 2025.03.26. 00:16:00

@juve2121: Leírhatod még százszor is ugyanazt, amíg nem mutatsz arról bármilyen bizonyítékot, hogy a Tuttosport Giuntoli megbízásából írta a negatív cikkeket a csapat meg Allegri kapcsolatáról, addig számomra ez csak egy rosszindulatú feltételezés, puszta rágalom, amit azok terjesztenek "igazságként", akik Allegrit védték a végsőkig és akik bosszúból Giuntoli ellen akarják hangolni az el nem kötelezetteket...

Amikor egy csapat elkezd szarul teljesíteni és sorra jönnek a gyenge teljesítmények a játékosoktól, ahhoz nem kell semmilyen külső behatás, hogy egy újságíró arról kezdjen el spekulálni az okokat keresve, hogy a játékosok elfordultak az edzőtől vagy klikkesedés, széthúzás van az öltözőben...

Az is egy nyilvánvaló dolog volt már Giuntoli kinevezésekor is, hogy az ő elképzelése a Juventus jövőbeli játékáról és az ahhoz szükséges igazolásokról teljességgel összeegyeztethetetlenek azzal, amit Allegri szeretne. Magyarán szólva, amint lehetősége lesz, elköszön Allegritől. Rengetegszer írtak róla, hogy a Napolihoz is elvitte volna Mottát és mivel nem akarta elszalasztani, tartván attól, hogy mások is szerződtetnék pl. a Milan vagy más csapat, ezért már jó előre elkezdte megkörnyékezni már januárban... Te elhiszed, hogy szegény Allegrinek fogalma sem volt arról, hogy nyáron elköszönnek tőle, miközben egész tavasszal ment a találgatás a sajtóban, hogy vajon hogy állnak Mottával a tárgyalások?! A kupagyőzelemkor én sem akarnám, hogy ott ünnepeljen velem az a sportigazgató, akiről tudom, hogy már hónapok óta az utódomat keresi és pár hét múlva ki akar rúgni... Ehhez nem kell semmilyen más ok...

"Amúgy ezt az ultrák is tudták, ezért voltak Allegri drapik az utolsó meccseken."

Egy vagy két ultracsoport tett ki pro-Allegri drapikat, nem az ultrák úgy összességében...

"Szerinted Elkann miért akarja kirúgni."

Ja, pont a Tuttosport írt erről! Giuntoli felbérelte őket megint, hogy írjanak a saját menesztéséről... :D

Rikoo 2025.03.26. 04:17:53

@Ethan Hunt: Bármi is volt ez már elmúlt. Egyelőre 4-5 különböző forrás is arról számol be, hogy Elkann és az Exor részvényesek megreformálnák nyáron a klub vezetőségét. Hogy ebben sportigazgató csere is lesz-e, azt meglátjuk.

west30 2025.03.26. 10:29:12

@Ethan Hunt: Egyebkent Allegri ugyan ugy hasznalta a mediat a sajat javara,valahogy ez mindig elfelejtodik.

kidelpiero 2025.03.26. 11:07:03

@Ethan Hunt: az a baj az ilyen vitakkal, hogy ilyenkor nyilvan habzo szajjal lehet hulyezni a masikat, csak amikor utolag kiderul, h tenyleg ugy volt, akkor meg kutyasz*r modjara megy a lapitas. Lasd Fagioli vs Motta, Danilo vs Motta, Gatti vs Motta. Azok is "teny nelkuli pletykak" voltak csupan. Aztan utolag csak kiderult, hogy is tortent...

bulldeo 2025.03.26. 16:44:15

@venember83: egy jó Calhanoglut 6 millás fizuval bármikor elfogadnék (a csapatba, nem otthonra).

kidelpiero 2025.03.26. 20:43:02

@venember83: arra gondolsz h a jelenleg 10gol 8 golpassznal jaro Lukakut nem tudta megszerezni az europaszerte kimagaslo fizetessel es 9gol 1 golpasszal rendelkezo Vlahovicert. Eleg draga hiba volt...

juve2121 2025.03.26. 21:57:39

@Ethan Hunt:
Nem én találtam ki, hogy Giuntoli állt a lejárató cikkek mögött, hanem az olasz sajtó.
De, ha logikusan gondolkozol, akkor nehezen érthető, hogy egy kupagyőzelem után, azt mondja a tulajdonosi körhöz tartozó újság főszerkesztőjének, hogy "letépem, a füled".
Azért ennek elég erős indoka lehetett. Biztos nem azért mondta neki, mert rossz helyen állt a folyosón.

Allegri tudta a legjobban, hogy ki fogják rúgni. Azért viselkedett úgy-ahogy, mert már minden-mindegy volt. Tudta, hogy ki fogják rúgni!

Na, de hagyjuk már Allegrit, könyörgöm. Az a baj, hogy nem értetted meg, miért hoztam ide. Giuntoli vezetési stílusára akartam rávilágítani. Ahogy intézte a dolgot, dolgokat. Danilo és Fagigoli is ide kapcsolható. Ezt fenntartom, hogy patkány üzemmód, vagy hatalmas hozzá nem értés!

Szerintem egy ejnye-bejnye nem elég. Miért is?
Azért itt nem a nagyi lekvárja esett le a kőre!!!!!
Minimum 100 millió eurós kárt okozott a Juventusnak, a döntéseivel.
Szerinted azt egy buksi simogatással el lehet intézni? Szerintem nem!
Mielőtt megkérdeznéd mi ez a 100 milla, akkor pár dologra rávilágítanék!
20 milla Motta és csapata kirúgása
Huijsent 15 milláért adta el, most a srác 41 millát ér. Nehogy azt mondd, hogy akkor ezt nem lehetett tudni, mert itt az összes blogtag, de szinte az összes Juve szurker a fejét fogja mikor eladta.
Moise Keant 13 millióért adta el, most 38 milliőt ér, ami egy csoda azt én is így látom, mert nálunk tökön rúgta magát, de azét egy harmadik csatárnak itt kellett volna tartani. Erre ide hozta a Kolo-t, nem kis kölcsönért. Ennél az esetnél is nagy kockázatot vállalt Milik sérülése miatt.
Akkor ott van Danilo esete. A legnagyobb sérüléshullám közepén elküldték, majd kölcsönbe idehozta azt a Kelly-t, akit a Huijsen 2 forduló alatt szorított ki.
Akkor azt már nem is mondom, hogy Kop, Luiz és sorolhatnám, formán kívül, mert az nem teljesen az ő hibája, de csak-csak ő hozta ide őket, nekik kellett volna tudni, hogy kire fizetnek ki 50 milla felett. Tudom, szegény ezt előre nem láthatta. Oké, ez benne van, de minden játékosnál ez van?

Közben tudott volna egy kis bevételt generálni Cambiaso-ból, de ott meg addig szivatta a MC,. hogy elmentek haza.

Még egy infó
Mottának a távozása utáni első 24 órában 1 ember írt, Bangula!
Képzed el, mekkora kapufa volt Motta!!

Szóval, ennél már sokkal kevesebbért is rúgtak ki igazgatót!
Nem sértegetésből mondom, de szerintem(ezt nem tudom, de majd kiderül), hogy a Juvénál mindenki arról beszél, hogy mekkora gennyláda ez az ember.
Már bocsánat!

Amúgy Forza Juve!

Ethan Hunt 2025.03.26. 23:16:49

@juve2121: "Nem én találtam ki, hogy Giuntoli állt a lejárató cikkek mögött, hanem az olasz sajtó."

Ha az olasz sajtó állítja ezt, akkor linkeld be nekem azt az oknyomozó cikket, ahol bebizonyítják, hogy Giuntoli áll mögötte! Hadd olvassam el én is! Ezt várom már mióta...

"azt mondja a tulajdonosi körhöz tartozó újság főszerkesztőjének, hogy "letépem, a füled".
Azért ennek elég erős indoka lehetett."

Persze, mert Allegrinek nem tetsző dolgokat írt róla a meg a csapat kapcsolatáról, ez kinek tetszene?! Ezt senki nem vitatja! Megint felteszem a kérdést, hol a bizonyíték arra, hogy ezt Giuntoli hatására állította és nem saját kútfőből spekulált?

Mert vágod, hogy most ugyanaz az újság Giuntoli nyári elbocsátásáról ír?! Most vajon Elkann szivárogtat vagy megint csak megy a találgatás a firkászok részéről... Mert rohadtul nem mindegy...

A többi, amit írtál annak semmi köze az akkor ismert tényekhez, pusztán a te totál elfogult Giuntoli-lejárató narratívád a dolgokról, egy csomó belőle az azóta történtek fényébeni utólagos okoskodás. Amit Huijsen meg Kean kapcsán írsz az a legszánalmasabb az egészben...

juve2121 2025.03.27. 09:28:27

@Ethan Hunt:
Persze, mutatok neked bizonyítékot Giuntoli kézjegyével, amin megírja a kamu infókat.
Ej Barátom, neked aztán fogalmad sincs, hogy mennek ezek a dolgok.
Akik minden nap, reggeltől-estig, a csapat közelében élnek, azok tudják, hogy kitől milyen infó mehet ki. Ők tudják összerakni a képet, amire tárgyi bizonyíték persze nincs!
Szóval, ha ilyet szeretnél látni, olyan természetesen nem tudok neked mutatni!
Te nyertél! Haha...!!

Igen-igen, Giuntolinak most visszanyal a fagyi!
Most az ő kirúgásáról cikkeznek, szerintem teljesen jogosan.

Nem tudom, míért lenne nagy hülyeség amit Huijsen-ről és Kean-ről írtam. Szerintem teljesen érthető és nem a jövő misztikuma miatt alakult így, amit írtam.

Huijsen 18 évesen kezdő lett a Rómában, kölcsönjátékosként, aki az utált Juvéból ment oda. Ezért csak kellett valami tenni, ha csak ezt nézem! Amúgy mikor nálunk beállt, akkor sem mozgott rosszul, sőőőt!
Egy fiatal, tehetséges, jó fizikumú srácot, aki a labdával is jól bánik, eladni potom 15 milláért, miközben a fiatalítás a cél.
Szerintem ez érthetetlen és katasztrófális hiba volt már az akkori körülmények ismeretében is. Szépítheted ezt bárhogy!
Nyugodtan vissza olvashatod mit írtam akkor amikor eladták, de nem csak én, hanem szinte minden blog tag és Juve szurkoló másik portálokon is! Jelenleg, 19 évesen 41 millát ér a srác.
Ezt a NAGY GIUNTOLI nem látta, de legalább nem sejtette? Pedig ő a nagy mágus!
Nem sokra, csak 15 évre oldotta volna meg az egyik belső védő pozíciót. Ez az idióta meg eladta!

Kean esetében más a helyzet. Ott nem azért kellett volna itt tartani, mert olyan jó volt nálunk vagy bárki látta volna, hogy megint szárnyalni fog, hanem azért, mert egy csatárral mentünk neki a szezonnak. Milik sérült volt a szezon elején és 30 felett van, plusz mint tudjuk elég sérülékeny.
Ja, hogy nem gondolta volna, hogy nem épül fel. Hát gyerekek, ez nem egy lottó, hogy talán bejön talán nem. Vlahovicot csapágyasra hajtotta Motta, mert nem volt más választása. Neki meg egyre jobban nem ment neki a játék, emiatt összevesztek, a végén meg be se tette. De szegény Mottát is akarom már bántani, mert ő már a helyére került.

Megértem én, hogy bízol Giuntoli-ban, mert a Nápollyal elért valamit, de sajnos a Juve nem Afrika!

Rocky80 2025.03.27. 11:28:32

@juve2121: csípem a gondolataid, a stílusod, írj gyakrabban!

Giu téma:

Én sem szeretem, ezt már kinyilvánítottam sokszor, ennek ellenére adnék még egy kis időt neki Tudor alatt hogy muzsikál.

Több hibáját is fel lehet sorolni, viszont a pénzügyeink-szerződéseink rendberakása egyértelműen mellette szól, illetve nem lehet mondani, hogy ne tett volna meg mindent a nyári és a januári mercato során, azért minden követ megmozgatott, még ha jó pár döntése hibàsnak is bizonyult, mondjuk ezek javarészt utólag derültek ki, azon még lehet vitatkozni, hogy ezeket lehetett-e làtni előre...

Mottában pl. szerintem szinte egyöntetűen a legjobb utódot láttuk szurkolóként, ezt nem varrom a nyakába; DL meg csak a PL legjobb kp-ai között volt, az idehozatalán viszont nagyon tudok vitatkozni, de mondjuk elhiszem, hogy a jó szándék vezérelte, nagyot akart villantani nálunk.

Amire inkább felhívnàm a figyelmet és nem nagyon hoztuk még szóba a témával kapcsolatban, az a klub modell, meg a hagyományok, amiket követnie kellene, meg ami eddig eredményeket hozott nálunk és követendő példa kellene hogy legyen:

Nálunk mindig is az volt az "alap", hogy mi adtuk az olasz válogatott gerincét, tehát a legjobb olasz játékosok zöme itt játszott és volt identitásunk ezáltal; ezt spékeltük meg pár világklasszis külföldivel, és így állt össze egy klasszis Juventus, amióta az eszemet tudom.

Sose volt más recept, mindig ez vezetett eredményre, tudom, hogy más divatok vannak már, meg néger Fradi, meg ezer nemzetiség mindenhol mert szabadon áramlik mindenki; de ez olyan mint anyám bejglije: lehet, hogy nem variál rajta 40 éve, de az mindig KiB*SZOTT jó és egy ezerszer működő és bevált recept, nem érdemes rajta változtatni, bármilyen idők is járnak. Na ILYEN kéne a Juventus legyen!

Éppen ezért ne adja el a Huijseneket meg Fagiolikat, mert ezekből a fiataljainkból lesz az identitásunk meg az olasz mag; viszont hozza magával azt, amivel nagy lett a Napolinál: keresse meg és hozza el az új Nedvedünket, meg a külföldi leendő világsztárjainkat, kb. ezt várom tőle! Ez nem a Nápoly, meg nem az Inter, egy összevásárolt zsoldos f*s, ez a mi csapatunk, mi így szoktuk, tessék ehhez alkalmazkodni vagy távozni.

Éppen ezért egyetértek azzal hogy ráijesztettek, ezekre a dolgokra fel kell hívni a figyelmét, aztán dolgozzon tovább a legjobb tudása szerint. Én így látom. :-)

Rocky80 2025.03.27. 11:31:36

@juve2121: de ezt mondhatom máshogy, egyszerűbben is, hogy egy igazi klasszikust idézzek: "a Juve nem Afrika!"

:D

gomorra21 2025.03.27. 11:47:18

@juve2121:
"Nem én találtam ki, hogy Giuntoli állt a lejárató cikkek mögött, hanem az olasz sajtó.
De, ha logikusan gondolkozol, akkor nehezen érthető, hogy egy kupagyőzelem után, azt mondja a tulajdonosi körhöz tartozó újság főszerkesztőjének, hogy "letépem, a füled".
Azért ennek elég erős indoka lehetett."

Mondjuk ha logikusan gondolkozunk, ez nem bizonyíték arra, hogy Giuntoli állt a cikkek mögött. Ez arra bizonyíték, hogy Allegri pipa volt az újság főszerkesztőjére, ahol őt ekézték. Azért nekem van egy olyan sejtésem, hogy egy ilyen újság főszerkesztőjének nem parancsolgat egy újonnan kinevezett igazgató. Lehet, hogy mind a két fél nem szerette Allegrit, meg az elképzeléseit, lehet, hogy egy oldalra sodródtak, de Giuntoli nem Andrea Agnelli (elnöki funkcióban), se most, se egy éve.
Szerintem Allegri kikészült anno, és a paranoiájában már túltolta ezt a hátbatámadás sztorit. Giuntolinak nem volt ekkora hatalma. Gyomra lett volna az áskálódáshoz, mert az látszik, hogy egy gátlástalan ember. Az is elképzelhető, hogy lobbizott a főszerkesztőnél, de ahogy akkor sem csak egy ember volt elégedetlen Allegrivel, úgy most is egymástól teljesen független emberek is lehetnek elégedetlenek Giuntolival.
Én tavaly Allegrivel, és idén Giuntolival is elégedetlen vagyok, eskü, nem fizet ezért senki. (Bárcsak.)

Rocky80 2025.03.27. 11:56:43

@gomorra21: én fizetek, mennyit kérsz? :D

kidelpiero 2025.03.27. 12:06:03

@juve2121: ezt a bizonyitek reszt en sem ertem. Komolyan meglepodok itt embereken, hogyan kepzelik a vilag mukodeset...

gomorra21 2025.03.27. 12:20:52

@Rocky80: jó, te mindig is fizettél, de most muszáj ezt mindenki előtt?

juve2121 2025.03.27. 14:19:06

@Rocky80:
@gomorra21:
Rendben, a "letépem a füled" valóban nem igazolja, se nem bizonyítja, hogy valóban Giuntoli áll a lejárató cikkek mögött, de nekem nagyon összeállt a kép, ami a kupa döntő után történt, meg ami megjelent az olasz sajtóban.

Mottáról annyit, hogy jónak tűnt, de ha belegondoltok, akkor nagy rizikót vállalt az idehozatalával, mint, ahogy nagy rizikót vállalt az egy csatár, meg egy sérült csatát szezonkezdettel is!
Miért volt nagy rizikó Motta.
Egy nem dolgozott igazán nagy klubnál. Tudom egyszer el kell kezdeni, de ez akkor is megkérdőjelezi a kinevezését!
A másik, hogy nem dolgozott még igazán nagy sztárokkal, ami egy kicsit következik az előzőből, de nem feltétlen, mert kisebb csapatoknál is lehetnek nagy nevek.
Biztos vagyok benne, hogy egy Vlaho-t kezelni nem könnyű, de ide tartozhat Luiz is, stb! Szóval ilyen téren is necces volt.
De ami talán a legelgondolkodtatóbb, hogy nem dolgozott még szerda-szombat ritmusban sem. Ami szintén egy újabb kihívás!
Összefoglalva, túl sok volt a rizikó, ami sajnos nem jól sült el, bár ne így lett volna!

Számomra az is furcsa volt, hogy nem a keretre szabta a taktikát, hanem a kerettel akarta a saját taktikáját megvalósítani. Kop csak szenvedett a tűzvonalban, majd egyszer visszavonta, ott sem ment neki, erre vissza! Szerintem ennek nem így kellene mennie. Itt van egy úgymond világsztár, akkor megnézem mi fekszik neki a legjobban, meg a csapat többi tagjának akiket kapott (Thuram, Luiz stb) és arra szabom a taktikát. Alap foci filozófiát nem kell váltani, mert az nekem is tetszik, de alakítani lehetett volna, sőt kellett is volna.

Megértem amit írtok, hogy adni kell Giontóli-nak még neki esélyt!
Oké, legyen, remélem de komolyan, hogy nektek lesz igazatok és egy új edző, egyenesbe hozza a csapatot és nagyjából kiegyenesedik a szezon egy 4. hellyel.

Huijsent akkor sem bocsátom meg! :-))))

gomorra21 2025.03.27. 15:21:19

@juve2121: az alapvető Giuntoli kritikáddal amúgy egyetértek, túl sok fronton volt vakmerő, ilyet egy nagy célokért küzdő klub nem engedhet meg magának. A nagytakarítást, amit Giuntoli végrehajtott a keretben, azt egy olyan edzőért/edzővel teszi meg egy normális igazgató, aki már bizonyított. Mottához hasonló, "újhullámos" edzőt meg akkor hoz a csapat élére, ha van egy működő, összeszokott csapat, ami nagyjából megfelel az edzőnek.
Giuntoli orosz rulettezett, aztán csodálkozik, hogy elsült a pisztoly.

steven.h 2025.03.27. 15:43:50

@gomorra21: Ez picit azért faramuci helyzet, mert azt mondjuk, hogy jöjjön egy edző aki már bizonyított csináljon csapatot, aztán meg hozzuk az újhullámos edzőt, csak az újhullámos edző így is úgy is újra fogja alakítani a csapatot az ő újhullámos elképzeléseihez. Jelenleg szerintem nem tudtál volna olyan edzőt hozni aki lerak egy olyan alapot ami Motta focijának megágyaz, mert annak sok értelme nincs hogy hozod Contét, beléjük veri a 3-5-2-t (meg a spiritot, de most maradjunk a taktikánál) aztán meg idehozod Mottát a 4-2-3-1-ével. Ezt úgy lehet max csinálni mint ahogy Marotta tette, hogy leteszi az alapot egy edzővel (bevált recepten ne változtass, úgyhogy ez Conte volt az internél is) majd hozol egy Inzaghit aki ugyanúgy 3-5-2-re épít, csak másként.

@juve2121: Abban egyetértek veled hogy Huijsent nagyon nagy hiba volt eladni, igazából már akkor is, így utólag meg főleg, tekintve hogy amellett hogy tehetséges még Juve szíve is van.

De azzal nem tudok egyetérteni, hogy a Kelly üzletet párhuzamba tesszük vele, én is rühellem a csávót, de ha nem sérül le Bremer, meg nem sújt minket ennyi sérülés, akkor Kelly a Juventus közelébe se tette volna a lábát, cserébe Huijsen se játszott volna annyit itt.

juve2121 2025.03.27. 16:04:01

@gomorra21:
Pontosan erre céloztam amit írtál! Úgy látom ebben egyet értünk!
Belőlem nem a rosszindulat beszél, mert én lettem volna az egyik legboldogabb, persze sokan másokkal együtt, ha ez jó sül el!
Sajnos nem így lett!

gomorra21 2025.03.27. 17:35:09

@steven.h: "csak az újhullámos edző így is úgy is újra fogja alakítani a csapatot az ő újhullámos elképzeléseihez"

Az rendben van, hogy az új edzővel jön 4-5 új igazolás.
De itt nyáron tarvágás történt, nem átalakítás. A keret nagyja ki lett kukázva. Így, hogy az edző sem maradt, gyakorlatilag elveszítette a maradék identitását is a csapat.
Jöttek ezek a jól begyakorolt "mi vagyunk a Juventus" szövegek, de úgy lett alakítva a helyzet, hogy nem nagyon maradt olyan, aki átadhatta volna a stafétát.
Az egész projektnek még egy kis szálka csúszott a körme alá: Danilo. Azért szerencsére ő is ki lett b@szva időben.

steven.h 2025.03.27. 18:09:52

@gomorra21: Ebben egyetértünk, de ha megnézed Marotta második évét, ott is tarvágás történt kb, csak ő jól nyúlt bele egy akkori újhullámos edzőbe.

Nyilván ott két 7. hely után voltunk és sok vesztenivaló nem volt pénzügyileg sem. Most egy esetleges BL bukta az végzetes tud lenni

Ethan Hunt 2025.03.27. 18:18:17

@juve2121: "Persze, mutatok neked bizonyítékot Giuntoli kézjegyével, amin megírja a kamu infókat."

Ember, te tettél egy súlyos állítást, sőt TÉNYként tálalod, akkor az a minimum, hogy alá tudd támasztani valamivel! Pl. mutatsz egy cikket arról - ha már azt állítod, hogy az "olasz sajtó" írta és ez egy elég nagy horderejű dolog -, hogy valaki - mondjuk egy újságíró egy másik laptól - összeszedte azokat az állításokat a Tuttosportból, amikről azt lehet feltételezni, hogy azt csak belső ember tudhatta/szivárogtathatta és nem találgathatott magától róla egy szimpla újságíró, aki arra kereste az okokat, hogy miért szar a csapat...

Ezt hívják bizonyításnak vagy tényfeltárásnak!

"Akik minden nap, reggeltől-estig, a csapat közelében élnek, azok tudják, hogy kitől milyen infó mehet ki. Ők tudják összerakni a képet,"

KIK EZEK??? A csövesek az Allianz körül vagy Giuntoli ivócimborái?
Vagy olasz Juvés szurkolói oldalak adminjai, akik hobbisták és az égvilágon nem tudnak semmivel sem többet a csapatról, mint mi vagy Blikk kaliberű újságok/oldalak, akik abból élnek, hogy történeteket színeznek ki meg hazugságokkal pótolják ki a homályos részeket, csak hogy nagyobbat üssön a sztori, aztán hadd menjen rá a kattintás?!

"Igen-igen, Giuntolinak most visszanyal a fagyi!
Most az ő kirúgásáról cikkeznek, szerintem teljesen jogosan."

Nem érted, hogy miért írtam be, ugye? :D
Giuntoli, aki szerinted olyan nagyhatalmú, hogy utasíthat újságírókat a Tuttosportban, hogy olyanokat írjanak, amivel alátehetnek Allegrinek, most hirtelen olyan gyenge lett, hogy nem tudja megakadályozni, hogy a várható menesztéséről írjanak ugyanabban a lapban! :DDD

Logika nem a barátod, azt látom...

"Rendben, a "letépem a füled" valóban nem igazolja, se nem bizonyítja, hogy valóban Giuntoli áll a lejárató cikkek mögött, de nekem nagyon összeállt a kép, ami a kupa döntő után történt, meg ami megjelent az olasz sajtóban."

Itt van saját magad leleplezése! ---> "nekem nagyon összeállt a kép"

Össze bizony és ehhez nem kellett semmi más csak egy hozzád hasonló Giuntoli-gyűlölő meséje, amit te kétely nélkül el is hittél...

Végül nézzük még meg tételesen miket hordtál össze Huijsen kapcsán:

www.transfermarkt.com/dean-huijsen/leistungsdaten/spieler/890290/plus/0?saison=2023

"Huijsen 18 évesen kezdő lett a Rómában" :DDD

Serie A: 13 meccs: 4x kezdő; Olasz Kupa: 1 meccs: 1x kezdő

2024.01.07 és 04.01 között minden meccsen pályára lépett a Romában, ha más nem percekre, aztán 04.01 és 05.26 között hátralévő 8 fordulóban mindössze 1x! Szerinted miért történt ez?

Ha jól rémlik, Rikoo nézegetett miatta Roma meccseket akkoriban és rendszeresen beszámolt arról, hogy játszott, aztán a legutolsó alkalmakkor azt írta, hogy súlyos hibákat vétett az egyik meccsen, aztán egy következőn is... Ami meg is magyarázza, miért lett mellőzve egyik pillanatról a másikra, holott nem volt se sérült, se bevethetetlen egyszer sem...

Igazoltunk mi már nagyreményű holland belsővédőt, Matthijs De Ligt személyében, aki több is volt már, mint nagyreményű tehetség, lévén az Ajax csapatkapitánya volt, vezéregyéniség, komoly BL-tapasztalattal. Aztán kiderült, hogy a Serie A nem biztos, hogy az ő világa vagy legalábbis évek kellenek míg akklimatizálódik itt valaki, aki teljesen más típusú védekezési kultúrából jön...

Erre azt állítani, hogy Huijsen 15 évre megoldotta volna a védőproblémáinkat, totál nevetséges, legjobb esetben nevezzük vágyvezérelt feltételezésnek...
És ezen az sem változtat semmit, hogy Angliában egy teljesen más védekezésű ligában, egy Bournemouth szintű klubban, teljesítménykényszer meg nyomás nélkül most jól szerepel és sokkal többet ér, mint amennyiért eladtuk...

"Amúgy mikor nálunk beállt, akkor sem mozgott rosszul, sőőőt!" :DDD

Mindössze 12 percet játszott a Juventusban, a felnőttben egyetlen meccsen...

A további komolytalan magyarázkodásaidtól, amit a témában nekem intéznél, kímélj meg légy szíves...

gomorra21 2025.03.27. 19:29:40

@steven.h: igen, az hasonló szitu volt, igaz, abban a csapatban azért volt Del Piero és Buffon, volt egy BBC, meg egy Marchisio, és az edző szájából sem hangozhatott olyan üresen, hog "mi vagyunk a Juventus". Szóval Marotta gondolhatta azt, hogy itt egy csapat, egy közösség fel tud rövidesen épülni. Én ezt nem látom bele a nyári helyzetbe. Szerintem Giuntoli olyan helyzetet teremtett, amiben annak volt kisebb valószínűsége, hogy gyorsan össze fog állni egy csapat egy erős, egészséges, győztes mentalitással.

juve2121 2025.03.27. 21:49:43

@Ethan Hunt:
Húhú, nehogy a végén bíróság elé keljen mennem, mert szegény Giuntoli barátodat megrágalmaztam. Mindjárt elsírom magam, mert szegénykét megbántottam.

Akkor nézzük a tényeket, nehogy kinyissák nekem Alcatrazt!
A sportigazgató hónapokig nem beszél a vezető edzővel, egy nagyon gyenge középpályára hoz neki a téli átigazolási időszakban egy Alcarazt, a Angol2-ből. Ezt követően olyan cikkek jelennek meg, ami lejáratja Allegrit, majd egy ünneplő csapat mellől elzavarja a vezetőedző a sportigazgató, akkor had adjak már hitelt annak az olasz újságcikknek, amiben arról írnak, hogy Giontoli, patkány módszer alkalmazott Allegrivel szemben.
Nem rajtam kell ezt számon kérni, nem én írtam a cikket, nem én állítottam mindezt, nem én vádaskodtam, hanem akik ezekkel a témákkal foglalkoznak napi 24-ben. Ők hülyék, te innen jobban tudod mint ők. Igen, valóban nem mellékeltek a cikk mellé egy aláírt Giontoli elismervényt, de a körülményeket figyelembe véve, én elhiszem, amit írtak.
Remélem megfelel az ügyész úrnak amit írtam, ha nem akkor irány a legfelsőbb bíróság!

Kik azok akik a csapat mellet vannak, illetve akik erről írnak?
Tudod ez úgy működik, hogy az újságokat, blogokat, youtube csatornákat el kell adni, ami úgy lehetséges, hogy minden történésről, minél hamarabb megpróbálnak infókat szerezni. Hogy történik mindez?
Vannak informátorok, akik néha maga a sportigazgatók. Miért lehet a sportigazgató, mert neki is szüksége van néha pozitív újságcikkekre, vagy egyszerűen csak tesztelik a szurkolókat bizonyos dolgokban. Hogy ezt megtegyék neki, ezért információkat csepegtet, mondjuk egy átigazolási tervvel, vagy egyebekkel. Ezekkel az infókkal eladják az újságot, de utána az informátor, jelen esetben a sportigazgató, viszont is kérnek szívességeket.
De infók kijöhetnek még a szertárostól, irodistáktól stb., mert ők ott vannak a csapat mellett, hallják a beszélgetéseket, még ha nem is nekik mondják. Főleg a veszekedéseket, amikor nem fogja vissza senki magát. Az infót megveszik, akik utána ezt megírják.
Szóval ezekről az emberekről beszélek, nem a csövesekről akik a stadion előtt heverésznek a napsütésben. Tudom te ezt gondoltad, de nem! Elég sokat dolgoztam a foci "belsejében" nyugodtan elhiheted, így működnek ezek a dolgok. Mindenki a saját érdekeit nézi, mert nagy pénzről van szó, főleg egy Serie A-ban.

Logika? Remélem a fent leírtak elég logikusak, de valójában nem is logikusak, hanem valóságosak!

Huijsen téma!
Nem azt írtam, hogy folyamatosan kezdő volt, hanem, hogy bekerült a kezdőbe!
A fiatal játékosokra pontosan ez a jellemző, hogy nem tudnak folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Persze vannak kivételek, de nagy részben ez a jellemző. 18 éves volt a srác, az nagyon nagyon fiatal. Ennek ellenére egy Serie A-s kluban bekerült e kezdőbe és 13 meccsen játszott is.
Ha már itt tarunk, mindenki megoldásként tekintett Yildizre az év elején a bal oldalon.
Ezt is nyugodtan visszaolvashatod, hogy a szezon elején már írtam, hogy Yildiz nagyon tehetséges, de még fiatal, nem lehet túl nagy terhet tenni rá hosszabb távon.
Bocs, de ez is bejött!
Igen, 12 percet játszott a Juvéban, de 12 perc alatt is lehetett látni, hogy barátságban van a labdával, jó felépítésú, és nem szarta össze magát, annak ellenére, hogy első meccse volt! Persze nem 12 perc alatt lesz valaki Juve játékos, de azért látni lehet, hogy van-e benne valami!
De, ha annyira szar volt Huijsen Rómában, akkor míért vitte el egy Premier Ligás csapat?
Tudod miért Barátom, mert ők látták bent a lehetőséget, nem úgy mint a Nagyságos úr!
Itt volt nálunk, csak adni kellett volna neki lehetőséget Mindenki látta, hogy tehetséges, kivéve egy embert,
Állítólag Motta rá célzott, amikor azt mondta volt olyan, akit nem szeretett volna eladni, de a Nagyságos Úr eladta. Mielőtt kérnéd, nics hangfelvételem Motta és Giuntoli beszégetéséről!

Bournemouth-ban nyomás nélkül játszik. Szerintem a MCity, Liverpool, Arsenál stb ellen csak kijut neki a nyomásból. Tudom Te az állandó nyerési kényszerről beszélsz, amit előre senki nem tud eldönteni valakiről. De, ha ki sem próbálod, akkor meg sem fogod tudni.

Csak ismételni tudom, Giuntoli óriási károkat okozott, én kirúgnám őt is a francba! Remélem így lesz, de meneküljön meg, ha a csapat felemelkedésének ez az ára!

Még abban is bízhatunk, most már végre megtanulja, hogy Torino nem Afrikában van!

juve2121 2025.03.27. 21:55:32

@steven.h:
Bocs, Kelly-t azért írtam , mert elzavarta Danilót, utána meg ide hozta Kelly-t.
Oké, nem a bal szél volt az alap posztja Danilónak, de az MC ellen nagyon szépen megoldotta!
Elzavarja csapatkapitányt, majd ide hoz egy Kelly-t!
Ez normális dolog? Szerintem nem!
Amúgy Daniló szélső bekként kezdte, vészmegoldásnak jól jött volna!

Ethan Hunt 2025.03.27. 23:02:56

@juve2121: "Ez normális dolog? Szerintem nem!"

Tudod, mi a nem normális? A gusztustalan ferdítésed minden kapcsán, amihez csak hozzászólsz!

Danilónak a szerződésében az volt, hogy ha a szezonbéli meccsek 50%-án pályára lép, akkor automatikusan meghosszabbodik a szerződése 1 évvel, a nettó 4 millió eurós éves fizetéssel. Tavaly hasonló helyzetben egyszer már pórul jártunk azzal, hogy ahelyett, hogy megszabadultunk volna Alex Sandrótól 1 évvel korábban, Allegri miatt elbuktuk ezt a lehetőséget, mert annyit játszatta az emberét, hogy automatikusan meghosszabbodott a szerződése, így újabb évre ki kellett fizetnie a klubnak a nettó 6-6,5 éves fizetést, cserébe Alex Sandro még szarul is játszott...

Ezek fényében teljesen nyilvánvaló, hogy Motta nem játszathatta annyit Danilót, hogy az nehogy előforduljon még egyszer, hogy egy öreg, eladhatatlan leszállóágban lévő játékossal, aki nem mellesleg Allegri egyik legfőbb embere volt a csapatban, a túl sok szerepeltetés miatt automatikusan meghosszabbodjon a szerződés egy rakás pénzért...

Arról nem beszélve, hogy döntő hibákat védett belső védőként egy bajnoki meccsen és az azt követő BL-meccsen is, amik miatta mentek el...

Szóval megint összehordtál egy csomó baromságot, csakhogy Giuntolit lejárasd, arról meg lövésed nincs, hogy mi volt a valódi ok, amiért Danilót nem játszatták...

gomorra21 2025.03.28. 00:22:35

@Ethan Hunt: "Arról nem beszélve, hogy döntő hibákat védett belső védőként egy bajnoki meccsen és az azt követő BL-meccsen is, amik miatta mentek el..." De hát Danilo nem egy négyvédős rendszer belső védője, ezt mindenki tudja. A szélen hasznosan játszott, amikor szűkebb volt körülötte a terület, és olyan játékos volt a középpályán az oldalán, mint Thuram. Akkor nem jött ki a lassúsága, ellenben a rutinját lehetett használni.

Motta nem játszatta Danilot, hogy ne kelljen szerződést hosszabbítani vele? Szerintem Mottának nem ez volt a dolga. Az a volt a dolga, hogy a legjobb 11-et küldje a pályára, és minimum elkerülje azt, hogy két meccsen 7-et kap a csapat.
Giuntoli két nagy igazolása besült, gazdálkodja ki ő a Juve pénzügyeit, és ne az edző. Persze elhiszem, hogy Giuntoli beleszólt a kezdő 11-be. Az eredmény az a gödör, ahová megérkeztünk.

Voltak játékosok, akik a mellőzöttséget úgy kezelték, hogy látványosan mocskolták a klubot. Van, aki számolgatja a dellát, miközben nem játszik semmit. Van, aki átmegy egy riválishoz. Danilo megmakacsolhatta volna magát, hogy vagy marad, vagy a Napoliba megy. Az utolsó utáni pillanatig a klubot szolgálta. Ezzel az emberrel egy normális mentalitású edző meg tudja beszélni, hogy maradj nyárig, nyomjunk egy utolsó nagy menetet, és utána eladunk bagóért egy brazil klubnak.
Danilonak van szíve, számtalanszor bebizonyította.

steven.h 2025.03.28. 08:40:51

@juve2121: ebben nem lesz vitánk, bár Danilot én a szezon elején a formája miatt ,meg amiatt hogy mintha hirtelen öregedett volna 5 évet én is szidtam rendesen, mert ott a védelmünk másokkal meg nagyon rendben volt.

Ettől függetlenül én nem varrnám teljesen Giuntoli nyakába, bár így hogy kénytelen volt dobni a projektet és ki kellett ábrándulnia Mottából, lehet a Danilo ügyet is megbánta, meg valószínű Fagiolit is (mindkettő azér tis távozott mert Mottanak nem kellett, vagy konfliktusa volt velük, Daniloval biztosan).
Azért szerintem nem kell elővenni egy sportigazgatót mert az edzőt próbálja támogatni és úgy alakítani a keretet - január végéig azért ekkora problémák nem voltak, hihette hogy meglesznek a célok. (Kelly ettől függetlenül érthetetlen). Azért már sokkal inkább ha betesz egy edzőnek, akit simán elküldhetett volna már a 0. pillanatban ha tudta hogy nem akar vele dolgozni, mindegy milyen eredményt hoz össze.

juve2121 2025.03.28. 09:34:47

@gomorra21:
Hasonlóan látom a Daniló ügyet!
Szerintem azért nem ment Nápolyba, mert nem akart a Juve ellen játszani, mint volt csapatkapitány! Ő tényleg megtiszteltetésnek vette a karszalagot.
Volt ellenvéleménye? Biztosan, de egyéniségek nélkül nem tudsz jó csapatot építeni. Itt minden elküldtek, akinek volt ellenvéleménye edzővel vagy igazgatóval. Lehet inkább meg kellett volna hallgatni, nem kirúgni őket.
Szerintem Elkann is tudja már ezeket, ezért lépett előre, mert látja nem jól mennek a dolgok.
Még az is felmerül bennem, hogy igazából a az edző cserét sem a Nagyságos úr kezdeményezte, hanem a felsőbb vezetés!
De persze ezt nem tudom bizonyítani, ezért félve írom le!

juve2121 2025.03.28. 09:42:20

@Ethan Hunt:
Ha jól emlékszem egyszer már írtam, hogy információ hiányban szenvedsz, de most megint kiderült. Talán többet kellene Juve oldalakat, híreket olvasgatni!

Valóban volt olyan záradék a szerződésében Danilónak, amit te említesz.
Viszont, Danilo ki akarta vetetni a szerződéséből ezt a pontot, azért, hogy ez ne legyen akadály a játékának. Persze ezt már nem engedték neki.
Ezt több helyen is olvastam, persze bizonyítani nem tudom Ügyvéd úr!

juve2121 2025.03.28. 09:58:01

@steven.h:
Abban egyet értek, hogy egy sportigazgatónak támogatnia kell az edzőt.
Ezért is írtam, hogy Allegrinek mindenképp mennie kellett, mert nem jött ki Giuntoli-val.
De azért vannak határok!
Gomorra írta feljebb, hogy Danolót tarja annyira korrekt csávónak, hogy le lehetett volna ülni vele és tisztázni a dolgot. Én is így látom!
Ezt a távozásával is bizonyította! Maradhatott volna még fél évet jó pénzért, vagy elmehetett volna Nápolyba, de nem ezt tette, hanem elment haza, kevesebbért.
Amúgy otthon játszik a bajnokságban(nem a kupában) és elsők, de ezt csak mellékesen jegyzem meg, nem jelent semmit!

Ethan Hunt 2025.03.28. 19:11:08

@gomorra21: "De hát Danilo nem egy négyvédős rendszer belső védője, ezt mindenki tudja."

Motta ezek szerint nem, de ha valakit számon kell érni ezért, az biztos, hogy nem Giuntoli...

"Motta nem játszatta Danilot, hogy ne kelljen szerződést hosszabbítani vele? Szerintem Mottának nem ez volt a dolga. Az a volt a dolga, hogy a legjobb 11-et küldje a pályára, és minimum elkerülje azt, hogy két meccsen 7-et kap a csapat."

Rég nincs már itt Danilo, a két esemény időben elég messze állt.

"Giuntoli két nagy igazolása besült, gazdálkodja ki ő a Juve pénzügyeit, és ne az edző. Persze elhiszem, hogy Giuntoli beleszólt a kezdő 11-be. Az eredmény az a gödör, ahová megérkeztünk."

Ez olyan, mintha juve2121 írta volna! :) Azért Giuntoli nem egészen rendezett pénzügyi körülményeket örökölt az elődjeitől, hanem irgalmatlan mínuszokat és azt a feladatot kapta, hogy komolyan faragja le a kiadásokat, amit csak lehet és amilyen gyorsan csak lehet... Régen rossz, ha Danilo nem játszatásán múlt bármi is nekünk a szezonban...

Abban igazad van, hogy besült a két legfőbb igazolása, csak még nem világos, hogy kié a felelősség ebben. Mottáé egyedül vagy eleve nem is kellett volna inkább szerződtetni őket, bár persze utólag mindenki baromi okos... Akárhogy is, minden igazolásnak következménye van, akkor meg pláne, ha rosszul sül el...

"Voltak játékosok, akik a mellőzöttséget úgy kezelték, hogy látványosan mocskolták a klubot. Van, aki számolgatja a dellát, miközben nem játszik semmit. Van, aki átmegy egy riválishoz."

Pontosan! És te is nagyon jól tudod, hogy az elmúlt jónéhány évben hány játékos élt vissza az erőforrásainkkal nagyon keveset nyújtva cserében. Akkoriban minden azt várta/remélte, hogy de jó lenne egy tökös sportigazgató, aki "kiszórja" a dead woodot...
Most meg, hogy lett egy ilyen, egy csomóan kritizálják a "durva" módszereit!

"Danilo megmakacsolhatta volna magát, hogy vagy marad, vagy a Napoliba megy. Az utolsó utáni pillanatig a klubot szolgálta."

Én nem ismerem Danilót, sem azt, hogy mennyire lenne korrekt a klubbal, amikor súlyos milliókról van szó. Lehet, hogy Giuntoli is úgy volt vele, hogy inkább kész helyzet elé állítja, minthogy próbáljon a lelkére hatni...
Egy dolgot akart: megszabadulni a nettó 4 milliós fizetéstől...

Ami még jelentős szempont lehetett az eltávolításában, hogy Allegri embere volt a keretben és nagyon úgy tűnt, hogy csapatkapitányként nem igazán ért egyet Motta módszereivel, ez meg nem szül soha jó vért...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3601) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1007) elemzés (40) előzetes (906) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1710) játékosokról (10375) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2522) meccsek (4432) mercato (4315) nyilatkozat (7784) Olasz Kupa (338) összefoglaló (450) pletyka (4333) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (316) video (241) Címkefelhő
süti beállítások módosítása