A Juventus Atalanta elleni veresége, a csapat teljesítménye és a klubvezetők viselkedése annyira felbőszítette a Juventus ultrákat, hogy az Öreg Hölgy meccseit bojkottálják a szurkolók, és a Fiorentina otthonában, a vendégek számára fenntartott nézőtéren egyetlen bianconero szurkoló állt. Bernardóval, a 17 éves szurkolóval Mirko Di Natale beszélgetett a mérkőzést követően.
„A kép, amikor egyedül voltam? Abban a pillanatban nyugalmat éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy szurkolóként mindent beleadtam a csapatért. Boldog voltam, hogy ott maradtam, ellentétben a többiekkel, akik a tiltakozásuk távolmaradással fejezték ki. Tiszteletben tartom a döntésüket, de én másképp gondolkodok.
Inkább maradtam a helyemen, még akkor is, ha felszólítottak a tiltakozásra. Az első 10/15 percben egyedül voltam. Én úgy gondolom, hogy mindenkinek a csapat oldalán kell maradnia, akkor is, amikor a csapat nyer, és akkor is, amikor veszít. A Juventusnak nagyon hosszú győzelmi periódusai voltak, most sajnos a csapat nem nyer, de nem szabad most sem elhagyni. Mindent meg kell tenni a csapat védelmében. A Juventus iránti szenvedélyem születésemtől fogva kezdődött, hiszen a családom összes tagja a Juventusnak szurkol.”
A Juventus legközelebb a Genoa ellen fog pályára lépni március 29-én, saját stadionjában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bonav70 2025.03.18. 21:39:42
alexGicamo 2025.03.19. 04:24:08
Joachim21 2025.03.19. 07:07:40
venember83 2025.03.19. 08:03:10
Alex8610 2025.03.19. 08:39:57
SuperTrezi 2025.03.19. 09:06:55
Gabi 69. 2025.03.19. 09:10:37
delpi0823 2025.03.19. 22:01:46
delpi0823 2025.03.19. 22:02:51
Joachim21 2025.03.19. 22:58:17
delpi0823 2025.03.19. 23:07:21
Joachim21 2025.03.19. 23:34:23
delpi0823 2025.03.20. 07:45:13
SuperTrezi 2025.03.20. 09:27:55
Debrecenben a kéziseknél is így gondolták, hogy ők a világ közepe, aztán kiderült, hogy mégse. A meccsek zajlanak, a nagyobb meccseken telt ház van, mint előtte. A hangulat persze gyengébb, de akik szeretik a kézilabdát, a csapatot, azok ott szoktak lenni mindig - attól függetlenül, hogy mondjuk hülye az edző, hülye a vezetőség, béna a csapat. És hát az van, hogy az ultrák hangos, de létszámban mégiscsak a sokkal kisebb részét teszik ki a publikumnak minden csapatnál.
Attól, hogy nem járnak meccsre, semmi se fog történni.
Gabi 69. 2025.03.20. 11:59:06
Rocky80 2025.03.21. 17:41:19
Nálunk is hoztunk egy döntést annó hogy legyen Motta, többségi döntés volt, elfogadtuk, mi Allegri özvegyek is.
De mondhatnám az uniót is: az sem járja, hogy Magyarország uniós tagként mindent vétóz. Egyszerűen ez nem működik a fentebb leírtak miatt. Ha olyan szervezet tagja vagyok aminek egy döntése sem tetszik szinte, akkor nem vagyok a szervezet tagja. Ez ilyen egyszerű.