Médiavisszhang a történelmi vereség után

ferrara_ciro_civilben_nyilatkozik.jpgA Juventus történelmi vereséget szenvedett, hiszen utoljára otthon 4-0-ra 1967-ben kapott ki, a mester a mérkőzést követően pedig részben a fiatal kerettel indokolta az összezuhanást, ám nem mindenki ért ezzel egyet, a DAZN műsorában Ciro Ferrara teljes tévútnak nevezte a játékosok életkorával való takarózást: „Ha a Juventusnál vagy, a győzelem megszállottja kell, hogy legyél. Ez a cél. A fiatal játékosokkal kapcsolatos kijelentés egyszerű kifogás, ami nem állja meg a helyét. Valójában, ha fiatal vagy, akkor gyorsan meg kell értened, hogyan mennek a dolgok. A mai hibákat nem a fiatal játékosok követték el.”

Nicolò Schira a Juventus háza tájáról számolt be, és a megbízható újságíró szerint a Juventus vezetősége nem fontolgatja Thiago Motta azonnali menesztését. Az edzővel kapcsolatos döntéseket a szezon végén hozzák meg.  Az újságíró szerint a mester távozása sem opció, az edzőben még csak fel sem merült ez a lehetőség. Ugyanakkor Thiago Motta munkáját számos kritika éri, az egyik ilyen kritika az egydimenziós jelleg, mivel a mester mindig ugyanazt a felállást használja, és emiatt gyakran nem a megfelelő pozícióban játszat futballistákat. Mindeközben a csapat nélkülöz mindenféle tartást, egy amorf csapat benyomását kelti, és az eltelt kilenc hónap ellenére a Juventusnak továbbra sincs meghatározott játékstílusa, és közben a csapat kiesett az összes kulcsfontosságú versenyből, maximum a BL-hely elérése lehet a mentség szezon végén.

A TuttoJuve a fentivel ellentétes pletykát osztott meg, a lap szerint a vezetőség felvette a kapcsolatot Igor Tudorral a tegnap esti fájó vereség után, és a Tuttosport is arról számolt be, hogy a vezetőség szintjén jelenleg is tart az edző helyzetének a kiértékelése.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3118813594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabo2323 2025.03.10. 11:18:24

Tudor szerintem hozzá tudna adni ehez a kerethez! Szerintem az ő legiazolása pozitív lenne!

tv88 2025.03.10. 11:25:04

Az hogy egy edző lemondjon, gyakorlatilag elképzelhetetlen lett a lelépési pénzek miatt. Én ezt mondanám a leggusztustalanabbnak a mai futballban. Ha év végén a 8.helyen végeznénk, ez a gerinctelen, Interes kókler akkor se állna fel magától. Csak az amúgy teljesen inkompetens vezetőségben bízhatunk, szomorú ez.

Leram7 2025.03.10. 11:33:08

Vlahovic elcsúszásos labdaeladása, ami egy tökéletes indítás is volt egyszerűen lehetetlen.

Ez nem csak egy szerencsétlen elcsúszás volt, hanem egyben egy tőkéletes indítás is az ellenfélnek. Ilyet én még soha nem láttam.

Amúgy ki lehet kapni egy atalantától, igaz itt mennyiség azért erős, de nekem még mindig jobban fájnak a kiscsapatos reménytelen meccsek.

west30 2025.03.10. 11:39:11

Szamomra erthetetlen es elfogadhatatlan,hogy Motta meg mindig a Juventus edzoje.

Attilio79 2025.03.10. 11:49:08

Ha lejár Deschamps szerződése a válogatottnál és elvállalná, ő lenne a megfelelő szakember.
Ugyanakkor a játékosok fejében is rendet kellene tenni, mert ez a jelenlegi állapot nagyon nem oké.

Zsupi44 2025.03.10. 12:33:16

Az, hogy 5 embert ugyanarra a posztra cserél az k.rva gáz.
Pontosan lehetett tudni , kb. mikor és ki helyett jön Vlahovic, és mindezt 0-3-nál.
Vajon mi volt az elképzelés...?
Szerintem Ő sem tudja.
Aki ennyire képtelen kiszakadni saját elképzeléséből az nem alkalmas egy ilyen szintű csapat padjára...

Gaben Smith 2025.03.10. 12:46:42

Egy dolgot tegyunk tisztaba. Attol ,hogy Motta szar edzo Allegri legutobbi teljesitmenye ugyanugy szar volt. Ahogy szerintem Guintoli jo munkat vegzett , senki nem gondolta ,hogy Motta igy foldbe all. Ahogy a vezetoseg elkuldeset sem ertem, igenis kell a penzugyekben tapasztalt ember egy gazdasagi tarsasagkent mukodo klubbhoz. Szoval azzal egyetertek ,hogy Mottat el kell kuldeni,ez a szezon vegen meg is fog tortenni ,addig folosleges ezen agonizalni.

xXPeiperXx 2025.03.10. 12:57:08

@Gaben Smith:

Maximálisan egyetértek veled.

Sajnos Motta nem jött be, lehet gondolkodni az utódon ès azon, hogy miből legyen ez finanszírozva. Mert az látszik, hogy a minősèget meg kell fizetni ès nem èrdemes kísèrletezni.

Persze, Motta akár be is jöhetett volna, mint anno Conte... Sajnos már januárban látszott, hogy nem Motta lesz az aki nyerő csapatot kreál.

Kíváncsian várom a májust, amikor már lehet sejteni, hogy ki èrkezhet, mert jelenleg csak vadabbnál-vadabb pletykák lesznek.

SuperTrezi 2025.03.10. 13:01:25

@szabo2323: Seggbe lenne rúgva, aki nem hajt, az biztos. @Leram7: Én úgy láttam, ballal kitámasztott, hogy jobbal elrúgja a labdát, de ezt úgy sikerült kivitelezni, hogy a ballal rápöccintette a jobb cipőjére a labdát, s csodásan indított. ?

SuperTrezi 2025.03.10. 13:03:25

@Gaben Smith: Nem hiszem, hogy nem inog a kispad Motta alatt. A BL-szereplés elmaradása katasztrófa lenne.

SpiritoJuve 2025.03.10. 13:29:31

@Gaben Smith: A baj csak az hogy a 4edik hely is veszélyben van ezzel a madárral.

Jön a Fiorentina pl. Kín 200-on fog pörögni ellenünk. Biztos nem lenne jobb opció akárki ehelyett a madár helyett? Nem baj ha csak dísz a szezon végéig, de lehet a csapat többre menne grundfocival mint ezzel az 1dimenziós fogalmatlan Sz...al.

venember83 2025.03.10. 13:37:30

@tv88: "Nem érdemeljük meg, hogy így fejezzük be a szezont. Próbáltam mindent megtenni, hogy átfordítsam ezt a csapatot, de a csapat most túl törékeny. Lássuk, hogy a csapat beindul-e, ha már nincs itt Lippi. Szóval, ha velem van a probléma, úgy döntöttem, hogy lemondok. Vállalom a teljes felelősséget."

Nem ma volt. Lippi távozása 1999 februárban.

Leram7 2025.03.10. 13:39:51

@Gaben Smith: Allegri utolsó teljesítménye tényleg nem volt jó, pláne az utolsó hónapjai.

Az a bajom, hogy nem tisztázták le azt a vezetők, hogy mit várnak el szezon előtt. Nem emlékszem arra, hogy mi a minimum elvárás Mottával szemben.

Azt gondolom, hogy Motta jelenleg a minimum elvárás körül van.

Rengeteg igazolás volt, papíron a mercato nagyon jól nézett ki. Én arra számítottam, hogy a bajnokságban végig harcban leszünk, erre ráerősített az első 2 meccsünk is.

Aztán viszont Motta szinte semmit nem csinált, maradt a felállás, nem volt tűz és nem volt edzői reakció. A csapatunk edzőjének ennél azért több taktikai eszköztárral kéne rendelkeznie.

@SuperTrezi: Most már szerintem meg fogják várni a szezon végét, viszont nyáron jelen helyzetben szerintem új edzőt fognak kinevezni.

De nekem továbbra is az a bajom, hogy nincs mit számonkérni addig, ameddig nem tudjuk mi volt a cél a vezetőségben. Lehet az a megállapodás, hogy legyen BL szereplés és ennyi elég a folytatáshoz.

Leram7 2025.03.10. 13:41:26

@venember83: Lippi egy hatalmas kedvenc. Kappa kabátban szivarozott :)

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 13:52:29

TOP 4 ESÉLSEK

36020 04 Juventus

1,53
36020 11 Lazio

2,35
36020 02 Bologna

15,00
36020 10 Roma

26,00
36020 05 Milan

35,00
36020 06 Fiorentina

40,00

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 13:55:40

Tedd meg az inter bajnoki címét!!
És ingyen lesz a nyaralás!!!!
-hivatalos

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 13:59:01

Juventus hol van anjuvéban
Zizu del pinyeru
Trezegól
Nedved
Davids
Détari

SpiritoJuve 2025.03.10. 13:59:41

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Nem mixelek már egy jó ideje. Olasz bajnokságra meg pláne nem.

Napolinak örülnék Conte miatt.

Victory7 2025.03.10. 14:00:15

Soha nem láttam még olyan pocsék játékot a Juventustól ,mint mikor Ferrara volt itt az edző.... Erről ennyit

venember83 2025.03.10. 14:09:34

Gazzetta: A 4. hely megszerzése sem jelent biztos torinói jövőt Thiago Motta számára. Az Öreg Hölgy vezetősége Gian Piero Gasperini, Antonio Conte és Roberto De Zerbi felé mozdulna, ha Motta távozik.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 14:45:53

Juvéba kell 1 lukaku aki minimum összehoz szezononként 20 gólt(gól+assziszt)

SpiritoJuve 2025.03.10. 14:50:28

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Azt a kétballábas Szerb is tudná Conte alatt(csak engednie kéne a fizujàból)

Lukaku itt jelenleg kb ugyanazt hozná mint Vlaho. Semmit. Nem a kerettel van itt a baj.

SpiritoJuve 2025.03.10. 14:53:30

Amikor az ember nézi a videókat a volt Fiorentina, Atalanta, stb játékosokról, és látja ezt a Juventust szekunder szégyenérzete támad...

Wizzurah 2025.03.10. 15:05:00

Nagyon nagyon nem örülnék Tudornak. Elég az ilyen kezdő, feltörekvő edzőtehetségekből. Robbanjanak be máshol...

Bianconeri Thomass 2025.03.10. 15:08:10

@SpiritoJuve: ott a pont?lehet azt mondani rá h nemzetközileg 0!De hogy Conte el tudja hitetni a játékosaival pláne a Juventusba hogy ők a vilag legjobbjai az biztos!Ez a hit pedig a 12.játékos a pályán ? Jelenleg egy ilyen stílusú edzőre van itt szükség kérem!Mert ki lehet kapni meg lehet itt jönni a statisztikákkal de ilyen játékkal ami tegnap volt vagy inkább nem volt ez igy ku...va gyenge!Forza Juve ??

Zsupi44 2025.03.10. 15:09:41

Xabi Alonso...

a keret illene hozzá...

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:11:51

@SpiritoJuve: Vlao már honapok ota nem jatszik pedig az egyetlen1 klasszis a csapatban

Persze ti juvésok utáljatok de nem baj

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:14:35

@Zsupi44: senki nem fogjavátvenni a juvét...
Egy gyenge seria A kozepes képességű keretét@
Csak olasz edző vagy termeszetesen murinyooo
Mert ő törökböl bárnelyik top4 lugába lelépne

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:19:21

Amugy konszenszaoval mi van???
Az ő játékát még krdvelem a juvébaa neki off a szezon???

Andras74 2025.03.10. 15:19:41

@SpiritoJuve: lassan bárki csak hozzátenni tudna ehhez a foshoz....

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:21:58

Amugy ilyen agyhalott 11est összehoznii erről tuti nem motta tehet

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:27:56

Amugy az EL-ben a lazio nyerhet így mégiscsak 5 olasz lesz a BL-ben
Lazionak nagyon jó a sorsolása

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 15:31:17

Juve leigazolja Tonalit és Rabiot
A két legtúlértékelt embert

SpiritoJuve 2025.03.10. 15:38:46

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Sajnos tegnap elcsúszott és adott egy gólpasszt csórikám XD Mentségére szóljon hogy bárki elcsúszhat, és akkor már mind1 volt.

Én sajnálom hogy valszeg túladunk majd rajta, de ha neki derogál a fizucsökkentés akkor menjen. Más jàtékrendszerben vígan el lesz ahol lesznek folyosók neki a 16os előtt.

Akkor viszont kéne majd Darvin Nunez a Pool-ból mert ugyanaz mint Vlaho. Nem azért kéne mert béna szar az is, hanem mert gyilkos befejező. És ha a kókler edzőtől majd megszabadulunk akkor win-win.

Nunez nyakán mindig lógnak a Pool-ban(kb ugyanannyi PL-t nézek mint serie a-t)de ezzel folyosót nyit Salah-éknak. A Juvéban ki nyit folyosót konszinak, yildiznek, gonzaleznek? A kóklernél oda vannak parancsol a szélekre..

Leram7 2025.03.10. 15:53:26

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

"Persze ti juvésok utáljatok de nem baj"

Az uraságod kinek szurkol?

Krisztianson 2025.03.10. 16:16:11

@Leram7: Leginkább az éppen aktuális szelvényének.

Wizzurah 2025.03.10. 16:43:10

@Krisztianson: Akkor már értem a frusztráltság okát. :D

Gaben Smith 2025.03.10. 16:49:22

@SpiritoJuve: gyilkos befejezo Darvin Nunez? Hat pont hogycsillio helyzetbol alig rug be parat ?

SpiritoJuve 2025.03.10. 16:58:07

@Gaben Smith: Jó de az nem ajtó/ablak mind na :P

asvééd 2025.03.10. 17:06:06

@Victory7: Azért ZACCHERONI alatt még annál is mélyebben voltunk szerintem....

asvééd 2025.03.10. 17:06:44

Zidane kellene ide de az nekünk elérhetetlen.....

JeetTrader 2025.03.10. 17:17:07

Gondolkozzunk fordítva! Mégis melyik edző vállalna egy egy csapatot, tudván azt, hogy kb 2 hónap van hátra a bajnokságból, fejben a csapat gyenge, épp szét vannak esve de be kéne hozni őket a negyedik helyen.

Ezek mellett igen nagy eséllyel te csak egy átmeneti megoldás lennél, mert tuti nem vállal most el valaki olyan akivel a prijektet folytatni akarják, hisz irtó könnyen felsülhet. Mi lesz ha idejön bárki aki mondjuk elsődleges cél és felsül? Szezon végén ő is mehet és vissza a tervezőasztalhoz...

Mondják itt Tudort, aki mondjuk grintát tudna is hozni, de sztem ő többet akarna, nem csak egy átmeneti padot. Sztem most a vezetés "nagyobb névben" gondolkozik edzői fronton. Nem hinném hogy sokat bizonyított Tudor is mint edző.

Szerintem már a legutóbbi alkalommal megszületett a vezetésben a döntés hogy Motta off a szezon végén, több más játékossal együtt! Ez most trigger simán lehetne ha offolni akarnák Mottát, de sztem csak azért nem mert tényleg nincs meg/nem vállalja értelmes edző, amit szintén megtudok érteni...

Szarban vagyunk, Hölgyek, Urak! :(:(

SpiritoJuve 2025.03.10. 17:21:07

A képen két Juventus legenda látható, ámbár mindketten más vonatkozásban érték el ezt a titulust

i.kek.sh/gHoIiz02HnZ.jpg

SpiritoJuve 2025.03.10. 17:33:35

@JeetTrader: Ez van sajnos ne szomorkodj :( Nincs mozdítható alternatíva.(bár egy vészmegoldásból se nézek ki kevesebbet a szezon végére mint az identitás eltüntető kóklerből) Bízzunk benne hogy azért a BL hely meglesz, aztán a kóklertől elköszönünk, nagy sóhaj, és reméljük majd a legjobbakat a szünetben.

venember83 2025.03.10. 17:33:58

Sportmediaset: Allegri neve is felmerült a vezetőségben. Mert a mester jó a hibák kijavításában, és természetesen már bizonyított.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 17:35:45

Erre a 9 meccsre már felesleges új edzőbe gondolkodni!!@
Jó edző a juvéhoz nem fog jonni!!Csak valsmi 60+os olaszországjoz köthető +murinyo
Juve nagy nevű középcsapat lett aki a BL indulásért harcol...ez a teteje ennek a csapatnak

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 17:36:54

2 hónapra max 75 +os edző úlne le a madra lippi ha él még vagy trappatoni esetleg arsen wenger

SpiritoJuve 2025.03.10. 17:38:16

@venember83: Isten őrizz. Így sincs identitása a csapatnak nem hogy még bizonytalanságot sugározzon.

Tanulni kell a hibákból majd a szünetben és elkerülni azt hogy a köv. szezonban mi legyünk az Olasz Manchester United.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 17:59:51

Pedig ebben az olasz mezőnyben kis befektetéssel garantálni lehetne a kovetkező 5 szezonra a fix top2es helyet
Mert kb az összes csapat csöves

SpiritoJuve 2025.03.10. 18:18:58

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

De hülye vagy X"DDD :D

Amúgy ha elfogadsz egy jó tanácsot(én már lassan 2éve nem fogadok Serie A meccsekre)kerülöd az Olasz ligát a fogadási irodáknál mint kempingezők a bocsaival cammogó medvét.

Ethan Hunt 2025.03.10. 19:20:12

@szabo2323: Átmenetileg lehet, hogy jó lenne Tudor, de nem valószínű, hogy vele hosszabb távon terveznénk vagy kellene terveznünk. Egyszerűen nem olyan rezüméje, hogy egy Juve-kaliberű csapatot rá lehessen bízni az állandó eredménykényszerrel. A Laziónál nem tudta tartósan megvetni a lábát, pedig az lehetett volna a belépője a nagyobb klubokhoz, akár hozzánk is... Szóval ő szóba jöhetne afféle megbízott edzőnek, de nagy kérdés, hogy megelégedne-e ennyivel...

Mottával kockáztattunk, mert felépített valami egyedit Bolognában 2 szezon alatt, elsülhetett volna jól is, de sajnos kevésnek tűnik ez, amit ő jelen pillanatban nyújtani tud nekünk és nem igazán lenne szabad hazardírozni újra. Valaki olyannak kell őt váltania, aki tud eredménykényszer alatt és sorozatos heti 2 meccses terhelés mellett is győzelmeket produkálni egy fiatal csapattal, márpedig ilyen nem sok van számunkra elérhető.

Conte ilyen: de nem tudjuk mennyire mozdítható és ha az is, iszonyat költségekkel járna; Gasperini ilyen: neki lejár a szerződése, tud fiatalokkal bánni, feltette az Atalantát az európai futball térképére és ízig-vérig Juventino, ő tudja milyen szellemiség uralkodik ennél a klubnál és megfizethető is, valamint összeillene a Giuntoli által követett igazoláspolitikával, ami egy pénzügyileg fenntartható csapatban gondolkodik. De Zerbi abszolút lutri szerintem, elsülhet nagyon jól vagy nagyon rosszul is, bár ő maga nyilatkozta, hogy számára a szép játék fontosabb, mint az eredményesség...

Shyr Kahn 2025.03.10. 19:21:35

Ferrara egy egeszen jo kis szezonkezdetet produkalt, aztan 2 honapra elfogyott a tudomany.

Az ev vegeig varnek tovabbra is. Azzal sem ertek egyet, hogy egy dimenzios lenne, hiszen Weah nem jatszott full-back-et az ev elejen (volt O a szelen, jatszott Vlaho helyen is). McKennie mindenhol volt mar es meg sorolhatnank a jatekosokat, akik kulonbozo poziciokban lettek kiprobalva. Neha kenyszerbol, neha mert probalkozott valtoztatni. Az hogy a felallas mindig ugyanaz, nem jelent egy dimenzios edzoi munkat.

Az mar mas kerdes, hogy a motivacio teljes mertekben hianyzik es a csapat nem kepes felporogni.

Ha ebbol a szempontbol nezem es az ev vegi elbocsatas megtortenik, akkor csakis Conte az elfogadhato alternativa.

Zsupi44 2025.03.10. 19:28:27

@JeetTrader:

Én azért váltanék, mert mielőtt elküldjük a fél keretet kíváncsi lennénk valaki mással is ennyire gyengék jobb sorsra érdemes játékosok, vagy csak ebben a szisztémában szenvednek ennyire látványosan...

Rikoo 2025.03.10. 19:40:39

@venember83: Az a morbid az egészben, hogy Allegri nevét skandálták a stadionban tegnap. XD

FJuve 2025.03.10. 19:42:39

@Shyr Kahn:
Sajnos pont e miatt egy síkú.
Nem a játékosok erősségeit próbálja kiemelni, arra alapozni a taktikát, hanem belepakolja ugyan abba a sablonba az összeset és ki jobban, ki rosszabbul teljesít, adott helyen.
Egy tapasztaltabb edző, mint pl Gasperini ezt simán leveszi és felkészül. Ha nincs nálunk egyéni extra teljesítmény (mint pl az Inter ellen Muani gól előtti ténykedése) akkor szimplán meddők vagyunk és Mottának semmi ráhatása erre csak pakolgatja be az embereket ugyan azokba a pozíciókba, hogy hátha valamelyik több erős Pistát evett a meccs előtt és hajtja a tűz, mert a mestertől ilyet nem várhat :/

Ethan Hunt 2025.03.10. 19:48:21

@west30: Miért az? Most csak valami 'caretaker' menedzser vehetné át az irányítást, olyat meg nem könnyű találni...

Nyilván nem ugyanaz az anyagi vonzata, ha most rúgják ki Mottát, mintha júl. 1-jén. Giuntoli biztosan ki fog mellette tartani, amíg elérhetőnek látja vele a BL-indulást.

@Gaben Smith: +++

@Leram7: "Az a bajom, hogy nem tisztázták le azt a vezetők, hogy mit várnak el szezon előtt. Nem emlékszem arra, hogy mi a minimum elvárás Mottával szemben."

Miért gondolod, hogy nem tisztázta le Giuntoli Mottával a szezon eleján négyszemközt, hogy mi az, amit kötelezően hoznia kell? Ez abszurd lenne...
Giuntoli egyébként nemrég azt nyilatkozta, hogy a BL-indulás jogának megszerzése: KÖTELEZŐ! Télen rendesen megtámogatta Mottát igazolásokkal, hogy ez a cél elérhető legyen, szóval szerintem nincs kire mutogatnia már az edzőnek...

@venember83: Épp a minap írtam, hogy az 1.helyen álltunk mikor Del Piero térdszalagja elszakadt, aztán február elejére már a 9.helyre zuhantunk, mikor Lippi felállt a padról, végül Ancelotti a 6.helyre mentette a szezont...

@SpiritoJuve: "Napolinak örülnék Conte miatt."

Én az Atalantának is örülnék, meg persze Contének is, igazából bárki csak ne az a ganéj Inter legyen a bajnok, de ők a legesélyesebbek szerintem...

@Zsupi44: "Xabi Alonso..."

Egyszer biztos megérne egy próbát, csak előtte vissza kéne állítani a Juventus státuszát, mint bajnoki címvédő...

FJuve 2025.03.10. 19:51:21

@Ethan Hunt:
Nagyon sok igazságot írsz!
Annyi, hogy én sem szeretném, hogy úgy küldjünk el játékosokat, hogy nem tudjuk más edző alatt mit alkothatna. Gasperininek nagyon örülnék, bár ő benne is bőven van kockázat, de talán a legkisebb.

A bolognai 2 év kezd egy kicsit átértékelődni bennem.
A Bologna előtte is javuló pályán volt és tavaly nyáron lefejezték és kiherélték a csapatot. Ennek ellenére hasonló szinten tolják mint tavaly. Sőt, ősszel 3 frontos terhelésük volt és így is birták és szerintem a BLben sem bőgtek le. Szóval Motta inkább az élvezője volt a körülötte zajló szakmai munkának, mint kovácsa. Legalább is szerintem.

delpi0823 2025.03.10. 19:59:57

@Rikoo: Az a baj hogy egyszeruen olyan erzese van mar az embernek,hogy johet barki itt edzonek,semmi nem fog valtozni.Kezdunk lassacskan united fele jatekostemetore hasonlitani..........Kolo Muanival is nagy hurra hangulat volt,de volt egy olyan erzesem hogy korai meg az az orom,szepen vissza is esett........Az evek ota tarto seruleshullammal meg konkretan semmit nem tudunk kezdeni........

ggbuffon 2025.03.10. 20:16:54

Ezt a fiatal csapatozast en nem tudom ki talalta ki..mintha a kezdo 80%a 20evesekbol allna.

Ehelyett tnap Yildiz volt az EGYETLEN 23 even aluli.

8-9 honap utan mar latszodnia kellene h h formalodik a csapat.

Ehelyett ott jarunk h igazabol a jelenlegi csapatbol senkiert se lenne kar a jelenlegi formajuk, idei teljesitmenyuk alapjan.

Conte kellene ide en mondtam. A hullafos Napollyal (foleg a gruz eladasa utan) a tavalyi leboges utan most bajnokeselyesek.

Ertem en h nincs nemzetkozi szereples, de ezek marhara nem veletlenek.

Ethan Hunt 2025.03.10. 20:22:02

@venember83: "Allegri neve is felmerült a vezetőségben. Mert a mester jó a hibák kijavításában, és természetesen már bizonyított."

Az lenne még csak valami elbaszott, groteszk csavar a történetben, de szerintem senki nem ment el teljesen az esze azért, hogy amikor végre egyszer megszabadultunk tőle, visszahozzuk...

@Rikoo: "Az a morbid az egészben, hogy Allegri nevét skandálták a stadionban tegnap. XD"

Bizonyos csoportok biztosan szimpatizálnak vele, hiszen minden szart elnéztek neki, de nem hinném, hogy a többség visszasírná. Plusz attól mert Motta úgy tűnik, nem vált be, attól még létezik más edző is, aki beválhat legközelebb...

Én abból indulok ki, hogy Giuntoli egy győztes! Bárhová ment, megcsinálta és elég hamar! A Carpival évről évre osztályokat ugrott, a Napolit már a 3. sportigazgatói évében bajnokká tette volna Sarrival, ha végig koncentráltak tudtak volna maradni egy fele olyan értékű kerettel, mint a miénk...

Nálunk még nem tud teljesen az igazi feladatára koncentrálni, mert figyelemmel kell lennie az irgalmatlan mínuszokra is a pénzügyi mérlegben, amiket már évek óta görgetünk magunk előtt.

@FJuve: Azért ne vegyük el Mottától azt, amit ott tett, mert semmilyen Bolognával nem volt reális az 5.helyre odaérni, pláne nem úgy, hogy mindössze 6-szor kapnak ki 38 forduló alatt... Itt valami munkát le kellett rakni, hogy ez megvalósulhasson. De előtte a Speziát is benntartotta a Serie A-ban, aztán rögtön kiestek, ahogy ő távozott...

Nyilván Italiano nagyszerűen vette át a helyét, ez elvitathatatlan...

Rikoo 2025.03.10. 20:30:51

Érdekes lenne a 67 éves Gasperinit kinevezni a kispadra, de láthatóan ennyi idősen is tele van energiával.

Shyr Kahn 2025.03.10. 21:04:50

@FJuve: A Bologna 3 eve teljesen mas volt. Az nem a felfele ivelo palya miatt volt, hanem mert Motta tette oket arra a palyara. Itt nincs min vitatkozni. Egy edzo nem feltetlenul tud mindenhol ugyanolyan teljesitmenyt lehozni. Ettol egyebkent Motta sem lett rosszabb edzo, mint volt. Ugy tunik itt nem tudja azt mutatni, mint a Bologna elen. Ennek sok oka lehet, de sztem nem szabad leegyszerusiteni a dolgot es vegkepp nincs ertelme elvitatni azt, amit ott letett az asztalra. Csak azert hogy helyere tegyuk Motta-t, nincs ertelme elvenni tole a mult sikereit. A tortenelmi BL-ben indulas kapcsan a kornyezetnek nem lehet akkora beleszolasa abba, hogy elertek ezt ott. Hasonlo a keplet Conte Juve-ja es az azt koveto Allegri fele Juve kozott. Conte sikereit felesleges elvitatni.

@delpi0823: "Kolo Muanival is nagy hurra hangulat volt,de volt egy olyan erzesem hogy korai meg az az orom,szepen vissza is esett" - csak azert mert nem szerzett golt az elozo merkozeseken, nem esett vissza. Egy joval hasznosabb jatekos, mint Vlaho. Kepes labdat kezelni es varatlant huzni, gyorsan befutni teruletekre. Ez nem valtozott es valoszinu nem is fog. Az egyetlen befolyasolo tenyezo a Juve kapcsan az a nyomas. Itt ez extra magas. Mar amikor kimondjuk, hogy a gyozelem nem az egyetlen, de a legfontosabb dolog... mar akkor problema van, mert a mai uj generacios jatekosok nem igy vannak nevelve es nem igy nonek fol, hogy ezt a nyomast kezelni tudjak.

@Rikoo: Semmi ertelme mar az oregre alapozni. Az Atalanta az O jatszotere, ahol a legtobbet tudta letenni az asztalra. Elotte a Genoa-val (ahol Motta volt az egyik jatekosa) tolt jot, de nagy csapatoknal nem vetette meg egyszer sem a labat es ezert hatalmas riziko lenne a kinevezese.

A Juventus, az nem az Atalanta. Itt nincs 5-6 ev az epitkezesre, hogy szep lassan megvalositsuk az elkepzeleseinket.

Az egyetlen ertelmes alternativa Conte lenne, mert O az egyeduli, akinek nem kell sok idot adni, hogy garantaltan fel tudjon valamit mutatni (Scudetto).

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 21:09:20

Napoli tényleg jól teljesít idén de en még most is csak 15%esely latok a bajnoki címükre@
Inter nem fog már pontot veszteni max utolsó mondjuk 4 fordulóban amikor már belefér majd

Amugy az hogy ez a kolasinacos bergamo 3.
Az hogy ez a juve 4. Az a seria A gyrngeségét tökéletesen mutatja!!

Ez még akkor is tartom ha a lazio negnyeri esetleg az EL-t

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 21:11:41

Juvénél ez nrm edzőkérdés barki jön ide a 3.helyért fog harcolni jó esetben
Ebben nagyon biztos vagyok!

FJuve 2025.03.10. 21:25:06

@Shyr Kahn:
@Ethan Hunt:
Nem elvenni szeretném az érdemeit, mert ő volt az edző. Szimplán csak a súlyát kérdőjeleztem meg az eredményekben.
A Bologna előző szezonokban már kezdett helyenként jó játékot mutatni és tudatosnak látszik az építkezésük.
Management oldalnak adtam nagyobb százalékot a történetben és nem Mottanak, ennyi.
Azt is meg lehet nézni, hogy a tavaly tavaszi meccsen is úgy hoztuk 3:0ról 3:3 a meccset a Bologna ellen, hogy lehozta Calafiorit és 10 perc alatt 3at vertünk.
Mottanak egyéni képességek kellenek.
Felszórja ezt a pályára a kis rendszerében és oldjátok meg.
Ha kipöckölsz egy masszívabb elemet akkor összeszakad. Ha ezeknek a játékosoknak nem megy az adott meccsen akkor szintén nem összeszakad a játék. Semmi ötlete Mottának az egyéni képessegeken túl.
Italiano ezért sokkal komolyabb teljesítményben, számomra mert ezeket a masszív játékosokat elvesztette a Bologna, kapott egy 3. frontot őszre és eddig még sem vallott szégyent.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 22:59:57

10 meccs vissza
A már kiesett monza és velence ellen 6 pont
Az adigra a nyaralásukat tervezgető udine ellen 3 pont
Genoa+lecce ellen minimum 4 pont
És a fio+bologna+róma+lazio+parma ellen 7 pont
Akkor meg lesz a 4.hely
Fio remélhetöleg 120perces meccs után lesz
Bologna ha addigra már bejut a kupa döntőbe akkor a bajnokságot ekengedik

Mindent egybevéve meg ezzel a szükös gyenge kerettel is a 4.helynek meg kell lennie

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.10. 23:06:09

A lazio május 8.-án EL elődöntőt játszik
Május 11.én lazio-juve

Ez is a juvénak tökéletesen alakulhat

Rikoo 2025.03.10. 23:09:11

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Milyen szűkös gyenge keret? :D
A Napoli meg az Atalanta megy a Scudettoért egy olyan kerettel, ahol jóval gyengébb képességű játékosok vannak...

Rikoo 2025.03.10. 23:11:56

@Shyr Kahn: Szerintem Conte elvágta magát a vezetőségnél, de majd kiderül. Mindenesetre katasztrófális a hangulat a Continassán, még az is lehet, hogy egy firenzei vereség esetén azonnal be kell avatkoznia a vezetőségnek, hogy legalább a nagyon minimális elvárás, a BL-be jutás valahogyan nagy szenvedve meglegyen.

JuveMI 2025.03.10. 23:39:33

Közel egy év alatt az alábbi tapasztalatokat gyűjtöttem be Mottáról (saját vélemény, nem fontos egyetérteni!)...
- a felállás/játékstílus nagyon hajaz Erik ten Hag rendszerére,
- labdát akar birtokolni, de nem igazán tud mit kezdeni vele,
- számomra túlságosan defenzív és hátulról építkezős,
- túl sok a hátrapassz,
- többet használja játékszervezésre a középső védőket, mint a középpályásokat,
- elég erősen átmenetekre épít,
- egyik fullback mindig inverted (behúzódós) szerepkörben van,
- irányítót (Koopmeiners) össze-vissza rakosgatja szélre, vagy a 9-es mellé (ten Hag Bruno Fernandessel játszotta ezt állandóan),
- nincs séma a támadásra, oldják meg a játékosok,
- nagyon nem használja ki a fullback és a középső védő közötti rést,
...
ezek a hátrányok az én olvasatomban ölik a futballt! Van számos jó ötlete is Mottának (pl. néha nagyon jó a pressing, rohamhátvéd szerepkör, feltolt védelem, labdabirtoklás...), de összességében számomra nem meggyőző a futballja. Ehhez társul még egy kislányos man-management... Szóval nálam lefőtt a kávé Thiago!
...
Ha már edzőkérdés...
- én Contét 15 éve nagyon nagyra tartottam, egy igazi újító zseni volt, hatalmas karizmával és man-managementtel... nekem Ő a futball Napoleonja... DE nagyon túl van már a saját Waterlooján... én már nem hoznám vissza!
- Gasperini öreg, 20 évvel ezelőtt (a mai tudásával) jó lett volna, de én jelenleg nem bíznám rá a "sztár"csapatomat... ráadásul szerintem egy igazi kisstílű f@szkalap az ember!
- Zinedine Zidane egy nagy játékos volt... de nálam edzőnek egy üres bohóc... miután elment margithoz én meg is utáltam örökre... ide ne jöjjön edzőnek ez a faszi!
- én olyan edzőt hoznék, aki a jövő embere... egy taktikai zsenit, aki ért a játékosok nyelvén, tapasztalt és van karizmája... nálam a modern Conte neve Roberto De Zerbi... egy korszakos zseni... és úgy érzem, alig várja, hogy igazi nagycsapat edzője legyen!
...
A játékoskeretünk egyébként nagyon nem sz@r... sőt igen jó nevekből áll... vannak lyukak, de egy jó DoF ezt akár egy nyár alatt tudja orvosolni.
Szóval én De Zerbire szavaznék! (ha esetleg hozná magával Mason Greenwood-ot... na az nagy húzás lenne!)

alexGicamo 2025.03.11. 04:00:07

@Leram7: Csatlakozom !
Nekem is Marcelo Lippi a kedvenc edzőm . :-)

venember83 2025.03.11. 05:44:14

@Rikoo: annak a vezetőségnek, amelyik bújócskát játszik, s nem áll ki a szurkolók/média elé? Nem vétlen, a játékosok főleg nem, de a vezetőség is ugyanolyan jellegtelen, felelősséghárító, mint maga a csapat. Kíváncsian várom, mit hoznak a következő hónapok, milyen változások lesznek a székházban.

venember83 2025.03.11. 05:48:00

Schira: Tudor nem akar rövidtávú szerződést kötni, már több Serie A klub ajánlatát elutasította.

Én még emlékszem egy kissé sértett nyilatkozatára, amikor elmondta, hogy a Juve kedvéért leült másodedzőként a padra, de ilyen több nem lesz. Gondolom, nem is vállalja a szezon befejezését, magát és munkáját kompromittálva, hogy aztán félretegyék nyáron, s elinduljon teljesen másik irányba a Juve De Zerbivel vagy bárki mással.

Kives 2025.03.11. 08:01:21

@JuveMI: + + +
Teljesen hasonló a véleményem.
Mottától kezdve Contén át, Zidaneig mindenben egyet értünk.
Greenwoodnak én is örülnék! De Zerbi tényleg egy jó választás lehetne.

Igazából nekem az is megfelelne, ha egy ismeretlenebb név lépne elő és tündökölne. Csak legyen már egy jó csapat, jó edző kapcsolattal!

Forza Juve

steven.h 2025.03.11. 08:10:55

@venember83: Igen, anno a Napoli padjára is azért nem ült le, mert 1,5 éves szerződést szeretett volna, de csak tűzoltásnak fél évre akarták leültetni.

Mondjuk ahhoz képest a Laziot meg elvállalta, bár gondolom utólag megbánta azt is.

steven.h 2025.03.11. 08:30:35

@Shyr Kahn: Gasperini egy igazi juventino, Conténál is nagyobb szerintem. Ez lehetne a pályája csúcsa amiért bármit megtenne hogy sikerre vigye. Lehet hogy eddig nem volt nagy csapatnál, de az Atalantával már nem tudom hányadik éve 3 frontos küzdelemben teljesít jól, nemzetközi kupát is nyert. Az internél baromira nem kapta meg a bizalmat, pedig valószínűleg az akkora rohadt rosszul managelt csapatot is össze tudta volna rakni.

@Rikoo: én nagyon tudnám támogatni az ő kinevezését, simán van benne még minimum 6 év.

JeetTrader 2025.03.11. 08:50:13

@venember83: hát igen...pont ezt írtam, hogy nem látom lelki szemeim előtt azt az edzőt aki leülni a padunkra úgy, hogy tudja csak átmeneti megoldás mert nyáron lecserélik.

Az egyegtlen megoldás az lehetne ha az ülne le a padra akivel eleve a projektet folytatni akarjuk, de nlga a kiszemelt most épp másutt edző ő meg azért nem fog elmenni.

Így nem is tudom ki marad...szvsz ismert név erősen kétlem h most leülne a padunkra.
Ki most a next gen edzője? Neki van a legnagyobb esélye jenelleg...komoly bajban vagyunk az a helyzet. A Lazio volt olyan kedves és xelt, de jöhet még kutyára uthenger...:/

SuperTrezi 2025.03.11. 09:01:07

Hát a kor csak egy szám. Egyesek ötvenévesen is rottyon vannak szellemileg-fizikailag, mások meg kilencvenévesen is virulnak. Gasperini nem az előbbiekhez tartozik. Helyre lennének téve fiaink, abban biztos vagyok. Egy-két renitensnek a lába se érné a földet, úgy lenne kirúgva. Az Atalantánál is folyton változik a kerete, aztán valahogy mégis sikerül tartania a magas szintet, sőt.

Il Principino 2025.03.11. 09:13:48

@steven.h: nem lenne rossz ötlet sztem sem Gaspi.
Talán általa menthető lenne a Koopmeiners üzlet,ő tudná használni is,nagy szükség lenne 1 jó Koopra már.
De Zerbi megint egy érdekes lehetőség..
Mottaout

FJuve 2025.03.11. 09:28:02

@JuveMI: +++
Nagyon jól összefoglaltad!
Én Gasperinivel sem dőlnék a kardomba, sőt!
Viszont az tény, hogy a hosszú távú jövő De Zerbié.

Zsupi44 2025.03.11. 09:45:17

@JeetTrader:

Tudom, hogy óriási lutri.
De a legnagyobb húzás DelPierro lenne...

FJuve 2025.03.11. 09:55:55

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:
Az a Monza aki ellen megszenvedett az Inter hétvégén?
Vagy az a Venezia akivel a "nagy Man City" verés után éppenhogy 2:2-t játszottunk és a 95 percben hoztuk az X-et? Nincs itt könnyű meccs nekünk. Pedig a keret nem lenne rossz.
Ha a Lazio döntőt játszik akkor tuti kér halasztást a bajnokira, amit a liga valahogy ki is eszközöl nekik még ha mi nem is akarunk belemenni. (Ez csak saját pesszimista sejtésem).
Bologna miért dobna el bármit is? Az olasz kupa döntő egy meccs. Ha ősszel bírták a több frontot akkor az Empoli elleni oda vissza és ha összejön nekik akkor a döntő sem lesz extrán nagy plusz terhelés.
A Fior, Bologna, Lazio, Roma tipikusan azok a meccsek ahol nagyon megeghetünk.
A Genoa viszonylag kevés gólt kap, ami szintén nem jó nekünk.
Parma, Lecce ősszel sem ment.
Szóval ez kemény menet lesz.
Sajnos itt az odds és a tippix nem segít.
Akkora lutri hullámvasút lesz a következő 10 meccs, hogy azt ember nem tudja megjósolni.

venember83 2025.03.11. 10:24:33

@JeetTrader: "Ki most a next gen edzője?"

Brambilla. Igen, felmerült a neve.

FAF 2025.03.11. 11:33:46

@Rikoo: Lehet, hogy jóval gyengébb képességű kerettel megy a Napoli és az Atalanta, de ez a pályán nem látszik. Melyik Atalanta játékos tűnt gyengébb képességűnek a meccsen???

Számomra az a kérdés, hogy hol vannak azok a jó képességű játékosaink amikor a pályára lépnek. Itt most vegyük ki az edzőt mert annak már úgyis mindegy szerintem és az hogy nem tud motiválni (egy játékosnak nem elég motiváció egy rangadó???) meg hogy milyen rendszerben játszatja a játékosokat és milyen poszton mert az nem magyarázza, hogy a jobb képességű játékosaink ne hajtsák ki a belüket ne tudjanak passzolni, ne lássanak a pályán, csetlenek botlanak, lötyögenek csak. Ha nem tetszik a játékrendszer akkor játszák azt ami szerintük jó és nyerjenek, ezzel lázadjanak ne azzal hogy telibe szarják az egészet.

És sajnos ez nem egy idén keletkezett probléma. Na már most vagy szarnak bele az egészbe a játékosok vagy mégse annyira jó képességű játékosok.
Amíg nem lesz a klub vezetőségében egy olyan ember aki lemegy és szétrúgja a següket ha kell vagy teljesítmény alapú béreket tesz a szerződésekbe addig ez probléma lesz a klubnál.

Edzőnek meg jöhet Tony D'Amato. Lehet itt már csak ő segíthet vagy a piócás ember. :DDD

SpiritoJuve 2025.03.11. 11:39:25

@Zsupi44: Del Piero a kedvenc játékosom ameddig világ a világ. Miatta lettem anno Kr.e Juvés. Aztán vitt magával a Spirito Juve és teljesen rabul ejtett.

DE

0-kilóméteres(mint edző)emberekkel, legyen ő akármekkora legenda is, felesleges próbálkozni. Rutintalan edző nem kell a Juve padjára. Még akkor se ha Alexnál jobban sztem senki nem tudja mit jelent ez a mez.

Meg ő a pályán és a magánéletben is mindig higgadt volt és kiegyensúlyozott. Ő nem fog tudni katonasàgot varázsolni az öltözőből a temperamentuma miatt. Hiába viseltetett mindig szenvedéllyel és alázattal a Juventus iránt. Ő egy igazi szerény 'handsome guy. Egy példakép, egy legenda, de nem edző.

Nekem Conte a favorit de ezt már sokszor írtam itt. De itt a többiek által említett edzők is jók. Zizu, Gasp, De Zerbi. A kóklernál rosszabb egyik se lehet.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:42:05

0 kilométeres edző is lehet jó lásd zizuuu!!

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:45:45

@FJuve: bologna:nem bírta a kettős terhelést BLben nullák voltak
A már kiesett mobzavés venezia nrm fog puposkodni
Inter és a milan is pobt 0:2-ről fordít pont ugyanabbaj a fordulóbaj ilyen véletkenek nincsenek

Ahogy a bayern ,leverkusen zakó sem volt véletlen...ugyanazon a napon

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:47:44

@FJuve: Bologna amugyis kiszáll a 4.helyért vívott csatából...nagyon durva a sorsolása nekik a kupa megnyerésre reális fél lehet 1 neccsen az inter is verhető

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:54:15

De au számomra hihetetlen hogy a hozzászólok 90%-a szerint a Juve eredmenyessége az az edzőkérdésen múlik...hihetetlen

Bárki lesz az edző ancelotti guardiola duó akkor is ez a juve nem lesz bajnok!!a következő 5 évben!
Max a 3.helyért lesz nagy csatában!
De mondom vasárnap estig bajnokok leszünk dumaaa és én vagyok a hulye hogy szt mondogatam hogy esélytelen mert nem nyer a juve 16 meccset zsíborban és az inter sem veszít 6 pontnál többet
Tehát vasárnap bajnokok leszünk.. vasárnap estétől meg az edző a gyenfe és ebből bl ibdulás sem lesz....

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:57:18

Amugy ha 15 fős a kereted akkor mit tudsz csinálni???sokat varriálni nem lehet!
Ez a vezetőség szégyene hogy egy juventusnak egész szwzoban 15fős kerettel kell jatszania

Zsupi44 2025.03.11. 11:58:27

@SpiritoJuve:

Egyet is értek meg nem is.
DelPierro pont azért tudna hatni mert nem egy zongora cipelő hanem egy igazi művész volt.
Egy karakter egy legenda , akinek megtiszteltetés halgatni a szavait.
Taktikailag szerintem rendben van , hisz egy borzasztó ügyes, jól látó , pengés játékos volt. Fizikailag meg az a nagy büdös helyzet ennél szarabbak és több sérültünk nem igazán lehet , ráadásul erre stáb is van.
Nem tudom , hogy jó ötlet-e. Nem tudom, hogy megvalósítható-e.
De Ő egy olyan megoldás, akinek minden szurkoló csak örülni tudna és zokszó nélkül fogadná el ha nem jönne össze a BL, ami teszem hozzá Mottával is abszolút lutri.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 11:59:56

Most fentebb megírtam és levezettem hogy innen a top4 simán meglesz mert 10 meccs alatt 20 szerzett pont elégleez bőven a top4hez
Akkor mrg azt írjátok hogy a monzw meg s venezia is erős a juvénak

Itt a blogon 0 azaz nulla realitással bíró emberek vannak

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:02:00

10 meccs vissza
A már kiesett monza és velence ellen 6 pont
Az adigra a nyaralásukat tervezgető udine ellen 3 pont
Genoa+lecce ellen minimum 4 pont
És a fio+bologna+róma+lazio+parma ellen 7 pont
Akkor meg lesz a 4.hely
Fio remélhetöleg 120perces meccs után lesz
Bologna ha addigra már bejut a kupa döntőbe akkor a bajnokságot ekengedik

Mindent egybevéve meg ezzel a szükös gyenge kerettel is a 4.helynek meg kell lennie

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:05:25

@Rikoo: milyen szükös keret??
Ember oké akkor bő a juve kerete!!Igazad van!!

Zsupi44 2025.03.11. 12:05:30

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

DiGreg, Perin, Pinsog.

Savona, Rouhi, Costa, Cabal,Kalulu, Bremer,Veiga, Kelly Gatti, Cambiasso

Weah, McKennie, Thuram, Luiz, Loca, Kop, Yildiz,Conseisao,Nico, Mbangula

Milik, Vlaho, Muani

Ez 26 ember
Ebből 3 régóta sérült, az 23.
Luiz gyakorlatilag egész pályafutása alatt nem volt annyit , mint most Motta alatt.
És a többiek is elgondolkodtató miért és hogyan sérültek meg.
Ahogy Allegri-nek is volt szerepe a sok sérülésben, úgy Mottának is van.
Arról nem beszélve Giuntoli-nak mekkora keretet kellene kialakítania neki?
35-40?
Ez nem a Chelsea...

Zsupi44 2025.03.11. 12:10:02

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

4 közvetlen riválissal is játszunk ráadásul mind idegenben.
Lazio (60 percig emberelőnyben egy öngóllal sikerült nyerni)
Roma ( egy fos döntetlen )
Bologna (hatalmas mákkal egy bűnrossz meccsen hoztuk döntetlenre)
és Fio-r (ez is 2-2 lett)
Szerintem ezek a meccsek totál lutrik és amilyen formában a Roma van, nálam Ők számítanak a 4. hely esélyesének, főleg ha otthon vernek minket...

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:15:37

@Zsupi44: RRóma...
Igen nyilván a róma lehoz 20 neccset veretlenúl zsínorban.....isnételten 0 realítasodat tüktözi

Vasárnap reggel még: bajnokok leszúnk
Most neg már top4 sem lesz meg oke

Juve 10+pontot fog a rómára verni!!!!!

Ha a juve szerez 20 pontot 10 meccs alatt ami nagyon reális akkor a rómának alapból nkncs esélye!!!
De mondom juve 10+ pontot ráver a rómára

Az hogy mi volt kit érdekel?

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:17:50

@Zsupi44:
De tudod mit megnéztem neked....
Itt van életed lehetősége ha már ilyen hulyeséget le mersz írni..
TOP4
36020 10 Roma

26,00

Dobjál rá par 100.000 ftot

SpiritoJuve 2025.03.11. 12:19:31

@Zsupi44: A tisztelet ide kevés. Nagyon örülnék Alexnek ha már valahol bizonyított volna edzőként, de azt gondolom semmi szükség a lutrira egy klub legenda esetében. A mi Alexünkön ne csattanjon az ostor akkor se ha vele elnézőbbek lennének a szurkolók.

Most már fejezzük be a kóklerrel ezt nightmare szezont, vagy ha a Fio után majd kib####ák mert majd az is durván alakul, akkor a sűlyedő hajóra ne Del Piero-t tegyük vizet merni kiskanállal.

Talán majd egyszer. Nagyon szuper lenne ha Del Piero sikeres edző lenne, de attól hogy a pályán világklasszis volt, nem biztos hogy egy csapatot is tudna menedzselni. A kettő nem jàr együtt sajnos.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:23:29

Vasárnap reggel bajnokok leszünk
Most meg már mindenki erős ellenfél nekünk monza venezia stb ja és a fio ellen is csúnyán kikapunk

Realítás nulla!!

Zsupi44 2025.03.11. 12:25:10

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

6 pont van a Juve és a Roma között
És mi megyünk Roma-ba , ahol ha kikapunk 3 lesz , de az egymás elleni miatt valójában kettő .
Ranieri nagy mágus és 15. helyről hozta vissza a Roma-t.
Dybala nagy formába lendült de van egy csomó ügyes játékosuk mint Soule, Baldanzi vagy Pisili
Tény , hogy messze a Roma sorsolása a legnehezbb mert játszanak velünk, Atalanta,Milan,Lazio, Inter,Fio-r, Torino-val is.
3 könnyű meccsük van a Cagliari, Verona, Lecce és állnak még az EL-ben is .
Ranieri viszont pont ezeknek a helyzeteknek a mágusa, nem komolyan venni őket óriási könnyelműség...

SpiritoJuve 2025.03.11. 12:29:31

Jó nagy g#cik hogy Dominikék meccsét ma is csak a retek plusz adja...Indulhat majd megint a streamhalászat este :-/

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:32:24

@Zsupi44: Rómás eszmefuttatásod nem érdekel@
Róma nem fog lehozni 21 meccset veretlenül!

Amugy meg a nagy rómád még ilyen teljesítménnyel is csak 6 pontot hozott a juvén az elmúlt 10 meccsen!!
De még egy ilyen 10es sorozatott nem fog hozni a róma!
Róma top6ban sem lesz!!

FJuve 2025.03.11. 12:33:39

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:
Szerintem el vagy tévedve.
A realitás pont az, hogy ez a csapat a jelenlegi állapotában (ezt inkább szellemi, mint fizikális téren értem) bárki ellen nagyot tud borulni.
A Venezia 5 pontra van a bent maradástól jelenleg. Én sem tennék rá nagy tétet, hogy bent is maradnak, de azért ezt a 10 fordulót szerintem komolyan veszik.
A közvetlen rivális 4est nem ecsetelem.
Az Udinet én nem becsülném le, bár tény, hogy otthon ellenük én is győzelmet várok.
A Monza Nestaval nekem sötét ló
Lehet kiestek, de az edzőnek és a játékosoknak is érdeke, hogy mutassanak valamit. Egy jó hajrával a csapatból sokan jövőre is az élvonalban játszhatnak.
Genoat ahogy írtam fentebb
A Lecce, Parma meg szerintem nem akar az utolsó fordulókban izgulni, szóval ők sem lesznek feltétlen könnyű falatok.
Ha ez a csapat össze esik a teljesítés kényszerétől ,akkor minél közelebb a végjáték annál könnyebben meg fognak remegni a lábak.
Tényleg bármi lehet még itt.
Ahogy valós esély volt a dobogó (kis szerencsével akár legfelsőbb foka is) vasárnap estig, úgy a korábban sokat megénekelt 6-8 hely sincs vészes messzeségben a hétvégi zakó után.
Az hogy tipszmixűsz(elviekben...) és itt vezeted le a fölösleges streszt az már csak a sokadik korbácsütése a blog közönségének ebben a szezonban.

Leram7 2025.03.11. 12:34:07

@SpiritoJuve: Én elvből nem fizetek elő, nem támogatok ilyen erkölcstelen csatornát.

Zsupi44 2025.03.11. 12:38:50

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum:

Csak én őket nem tartom vetélytárnsak mert gyenge a keretük...

alexGicamo 2025.03.11. 12:41:03

@venember83: Ha ez a tényállás, megértem !

steven.h 2025.03.11. 12:43:56

@SpiritoJuve: Azért fizettek érte annyit, hogy ők választhassanak meccset, attól függetlenül, hogy egyébként mindet adják, minőségben meg messze magasabb képminőségben meg stúdiós felvezetésben is mint a TV. Itt nagyon minimális reklámidő van, érdemi stúdiós beszélgetés és elemzés van, nem úgy mint a Sport tv-n ahol nettó 1 percet beszélnek kb a 15 perces szünetben.

@Leram7: nem akarok vitát generálni, de mitől erkölcstelen? a foci is egy üzlet, ők meg kipengettek érte nem kis összeget. minőségben össze sem lehet hasonlítani az elmúlt évek közvetítéseivel, nem beszélve, hogy nem a tv döntésére vagyok bízva és nézhetem minden héten a Barcelonát meg a Realt mindegy ki az ellenfele miközben rangadók maradtak ki a kínálatból. Tv-n belépek ott van az összes meccs kiváló képminőséggel, kommentátorral.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 12:49:59

@Zsupi44: ami egyedül a juve ellen szól az az összeségében 2.6 milliós nyereményem ha a juve 4.lenne

Szóval valami foss tuti közbejön

kidelpiero 2025.03.11. 13:03:02

@steven.h: abszolut igazad van, aki pedig fillerb*szo az nezze porno linkes arab kommentarral ingyen...

Rocky80 2025.03.11. 13:42:28

@steven.h: a minőség nem kérdés, inkább ez a "terelgetés" a fizetés felé a gusztustalan az élet minden területén.

Régen a yt is ingyenes volt, most megőrülsz a reklámoktól ha nem fizetsz. A kedvenc csapatod meccseit nagy valószínűséggel adta valamelyik csatorna, most szép lassan eljutunk oda hogy mindig fizetned kell azért hogy lásd. De ugyanez a helyzet az egészségügyben is: ha nem akarsz megdögleni, magán ellátást vagy kénytelen vàlasztani.

Nekem is van előfizetésem amúgy, nem is tartom drágának, csak ez már a sok kicsi sokra megy esete, plusz hogy nincs más választásod ha nem akarsz streamekkel sz*pni. De nyilván benne van az is, hogy miért fizessünk azért ami eddig ingyen "járt".

Gabi 69. 2025.03.11. 13:47:37

Dele Pierot edzőnek? Felé lenne tisztelet? Milyen? Nem két döntetlen után zavarnánk el hanem három döntetlen után?

Leram7 2025.03.11. 13:49:17

@kidelpiero: @steven.h: Én nem vagyok spúr, csak vannak elveim és nem támogatok olyan csatornát, ahol aberáltak vannak. Leírhatnám, de nem akarom.

steven.h 2025.03.11. 13:53:57

@Rocky80: Azért ne csináljunk úgy mintha régen ez nem ment volna - Digisport? Az más volt? Egészségügyet azért nem keverném ide mert az politika, semmi köze ehhez.

És egyébként meg szerintem baromira nem adták úgy a meccseket hogy az igazságos legyen. A Messi Ronaldo érában nézhettek minden héten a Barcát meg a Realt, mindegy volt ki ellen játszottak a 3. csatornán meg talán befért egy Juve meccs, de ott is akkor már inkább Bayern, MCity meccsek voltak prioritásban.

Eddig sem járt ingyen, a TV előfizetésért eddig is fizettél, hacsak nem kizárólag az M4 sportot szeretted volna nézni, és itt visszautalnék a Digi sztorira fentebb. Azért is fizettél.

Nyilván igen, mindenért lehúznak, de ez eddig is így volt, most meg még pofátlanul az adásidők 90%-át a reklám teszi ki (ha levesszük a meccsek idejét). Ezért felesleges stúdiós felvezetés.

Egyébként meg nyilván 2990-et jobb dolgokra is valószínű el lehet költeni havonta, meg nyilván sok úgy hogy még mellette egyéb streaming szolgáltatásra is költ az ember vagy még Net4+-ra az olasz bajnokság miatt, ami meg meg se éri az árát, mondjuk erre ott a megoldás, hogy akkor a TV előfizetést kell lemondnai és csak netet fizetni, de az RTL+ ennyit megér, hogy én döntök arról hogy melyik meccset akarom nézni.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 13:55:49

Liverpool jelentős kihívással néz szembe a Kerkez Milos megszerzéséért folytatott harcban, ugyanis az olasz Juventus is beszállt a versenybe a magyar balhátvédért – értesült a Sky Sport svájci szerkesztősége. Azt írják, a torinói klub első számú célpontként tekint Kerkezre, ha Andrea Cambiaso távozik a nyáron.

A korábban az AC Milannál is megforduló játékos képviselői már megkezdték a tárgyalásokat Cristiano Giuntolival, a Juve sportigazgatójával, aki úgy véli, hogy Kerkez minden olyan kvalitással rendelkezik, amely egy Juventu

PL-BŐL A SERIA A-#BAA

Gabi 69. 2025.03.11. 13:57:23

Tudjátok amikor a feleségem meg a sógornőm elmennek ruhát vásárolni a férjével egy dologban egyből megegyezünk. Sajnos még a gyárat nem gyártották le ami a két asszonynak megfelelő ruhát gyártson. Így nagyon nehezen találnak magukra valót. Na ez Blog teljesen ilyen. Itt még nem született meg az az edző amely mindenkinek jó lenne.

SpiritoJuve 2025.03.11. 14:01:49

@steven.h: A stúdió engem pont hidegen hagy. "Megszakértem" én magamnak a meccset köszönöm szépen, illetve a félidőben van jobb dolgom is.

Itt ugye az van(nem egyedül élek)hogy(telekom)tv, internet, telefon, két készülékrészllet, gigabites net, telón is korlátlan net, nem 2 forint havonta. Telekomnak simán belefért volna hogy ne húzzanak le egy plusz bőrt azokról akik a legjobban várt meccseket szeretnék nézni a BL-ben. Szóval itt sztem nem feltétlenül a fogyasztó a "fillérb.szó"
A másik meg hogy ha csak a Pool érdekel nem fogok egy plusz havidíjat még a nyakamba venni.

SpiritoJuve 2025.03.11. 14:06:27

Ha már streamingről szó esett azon is lehet éppenséggel spórolni egy bizonyos n-betűs oldal által, de ez itt nem a reklám helye.

steven.h 2025.03.11. 14:40:22

@SpiritoJuve: Jó, de akkor neked is felteszem a kérdést, amikor a Digi csinálta ezt az rendben volt? Annó rengeteg ismerősöm csak azért vett még plusz parabolát meg Digi előfizetést, mert minden meccs csak ott ment, cserébe a többi csatornakínálata nem volt jó és 2 előfizetést tartottak fenn az emberek.

Egyébként a Telekom nem tudom hogy jön az RTL-hez, bár nyilván én is jobban örülnék, ha a Telekom előfizetésem mellé RTL+-t adnának és nem TV2GO-t meg Selektet, amivel semmire nem megy az ember.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 15:34:11

Engem valahogy a BL érdekel a legkevésbé
Kb mindih
Real
Barca
Atletico
City
Pool

Nyer amikor nem akkor csak azért mert a döntőig vezető uton kiejtették 1mast

Olyan nagy az előnye ennek a két bajnokságnak hogy a PL top8 és a La liga top8 indulhatna a BL-ben lazán

Ott a sevilla lazán nyeri az EL-t 100x
Ott az aston villa lazán 8 kozott van a BL-ben
De ugyan ez a sociedad lazan tovabbmrnt a bl csopirtából vagy egy evvel előtte eppen a villarreal játszott bl elődöntőt stb stb

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 15:41:00

A szuper ligát is jó ötletnek tartom tudom ezzel is egyedül vagyok de most kit érdekel a BL-ben
A doneck,slovan,brest,monaco,surm graz,salzburg,zvezda,lille,sporting,zágráb,stuttgart stb

MdewC 2025.03.11. 15:45:19

@Gabi 69.: hónap kommentje. xD

Az én feleségem (és sógornőm) is copy paste, ezért vesznek 2 naponta vmi cuccot, gyakorlatilag a vásárlás élteti őket. (Mint minden nőt.) :D

Ezért ha apa néha meccset nézne, akkor nem sajnálja a jobbféle közvetítésre azt a pár ezret. ;) Lassan a Juvet is kirakhatnák vmi appra, bár először legyünk jobbak. (Egyéb káros hobbim vagy szenvedélyem nincs még mielőtt vkiben felmerülne, szóval…)

#Mottaout

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 15:47:22

Ha lapát lesz Mottának akkor remélem átveszi a Milant!! Milannal simán top2ben lesz!!

SpiritoJuve 2025.03.11. 15:50:42

@steven.h: Értelek. Hát, ez van :)

Ma este hajrá Pool, hajrá Szobi! :)

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.11. 15:52:03

Szoboszlai fixen top15ben lesz az aranylabda szavazáson

Shyr Kahn 2025.03.11. 17:02:50

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: "De au számomra hihetetlen hogy a hozzászólok 90%-a szerint a Juve eredmenyessége az az edzőkérdésen múlik...hihetetlen" - ez sajnos a vilagon minden nagycsapatnal igy van. Szoval bar ez szomoru, de sajnos realitas.

A szurkolok szeretnek almodozni es ezzel egyutt probalnak idealisat belelatni mindenkibe, aki nagyobb edzonev eppen es nem nalunk van :). Anno Motta erkezesenel is lattuk, hogy mit tett le a Bologna-nal. Sztem nem lett tehetsegtelenebb edzo, de sokan szepen megindokoljak, hogy miert az megis. Persze null kilometeres edzokent (aka fotelszurkolokent) is lehet velemenyunk es ez is rendben van, de sztem fenntartassal kell kezelni ezeket a velemenyeket.
Amugy De Zerbi kis csapatokat vezetett csupan. A konyve alapjan nem is igen kivan nagy csapathoz menni es egyebkent sem erzem kompatiblisnek a Brighton-nal letett utolso eves teljesitmenye ota, ami sztem gyenguszra sikeredett.
Tudor (ha nem lenne munka nelkul mar egy ideje) jobb alternativa lett volna.
Ha edzot valtunk (amire valoban egyre nagyobb az esely), akkor csakis Conte szamomra az elfogadhato alternativa. Mar leirtam miert. Sztem az elozo vezetoseggel rugta ossze a port. Nem tudok rola, hogy Giuntoli-val lett volna osszetuzese, de lehet csak a "kozos" multjukat nem ismerem elegge.

SpiritoJuve 2025.03.11. 18:19:06

@Shyr Kahn: Így van. Conte. 12'ben is lerakta az alapokat az új stadionban(ADP bucsúszezonja)Allegrinek.

Lehet hosszabb távon vele is lennének buktatók, pl a BL-ben, de engem már nem érdekel megmondom őszintén, csak az hogy végre egy Juventust lássak.

Nem kell mindent megnyerni, de ebből a szerencsétlenkedésből itt elég volt.

Conte mondjuk zsebbe nyúlós mert ő megmondja kit akar kib*szni a keretből,(Napoli/Osimhen pl)és kikkel képzeli el a közös munkát. De bele kell 'feccölni a lóvét.

Ha esetleg Conte visszatérne akkor meg az utódját is okosan kell majd megválasztani 1-2 szezon múlva. Még egy ilyen "edzőnevelde" senkinek nem hiányzik. Ezt a klubot Juventusnak hívják és nem Monza-nak v Venezia-nak.

Joachim21 2025.03.11. 20:40:05

@SpiritoJuve: Külön jó lenne ha Giuntoli összehozná az Osimhen-Conte párost a Juvéban újra. :D Anno talán Inzaghi volt hasonló helyzetben, hogy elment a Milánhoz Ancelotti miatt is, a Milán meg kinevezte Ancelottit. Valami ilyesmire emlékszek.

kidelpiero 2025.03.11. 20:51:09

@SpiritoJuve: nem akarok en senki zsebeben turkalni de ha csak valaki Szoboszlai meccsei fizetne elo, az is 1500 ft-ot fizet meccsenkent. Kvazi egy fel mozijegy arabol kijossz meccsenkent. Ertem en h a nepunk hozza van szoktatva az ingyen dolgokhoz, de lassan meg kell tanulni h ingyen ebed nincs...

kidelpiero 2025.03.11. 20:53:34

@Leram7: ajj pedig meghallgattam volna valami jo kis szalonnaci ervelest toled.

Joachim21 2025.03.11. 21:04:02

Calciomercato-n olvastam egy vicceset, másnál is felmerült Olaszországban, hogy Maldini lehetne Giuntoli utódja az új Juventusban. Pedzegettem ezt én is, hogy Paolo nem feltétlen lenne rossz választás ha Giuntolinak is megköszönik év végén.

SpiritoJuve 2025.03.11. 21:15:01

Vezet a psg. :( Dembele...

SuperTrezi 2025.03.11. 21:19:58

@kidelpiero: Én inkább mozira költök (bár mostanra tényleg pofátlanul magasra szöktek a jegyárak; évente tuti rámegy 80-90 ezrem, plusz kajával megvan vagy negyed milla :/ ), streamingre eddig soha nem fizettem egy fillért se, arra bezzeg kurvára sajnálom :). Ritkán van olyan meccs, amit nem ad a tévé, azt megnézem valami ingyenes streamen (monstanra már sokkal jobbak és stabilabbak vannak, mint pár évvel ezelőtt), vagy akár másnap este torrentről letöltve. Mondjuk mindezeket senki se kérdezte, csak valamiért kikívánkozott belőlem. :D

kidelpiero 2025.03.11. 21:31:56

@SuperTrezi: nalunk most kisgyerek van, igy joval ritkabban jutok el moziba. Rtl+ra en a Juve miatt fizettem elo, Szobo miatt meg meghagytam az elofizetest, plusz mivel tobb keszuleken nezheto,igy edesapam is lathatja a meccseket. Igy mar sztem tenyleg "ajandek", a BL vegen pedig visszamondom.

Ahogy oregszem ilyen tekintetben ugy leszek egyre "igenyesebb/lustabb", ingyen stream mar nem nagyon jatszik nalam, torrentet pedig csak olyan filmekre hasznalok ami a ket nagy streaming szolgaltaton nincs fent. Meccset felvetelrol nem szoktam nezni

SpiritoJuve 2025.03.11. 21:51:24

Hát feltámadt a Pool de nincs meg az egyenlítés még.

Gabi 69. 2025.03.11. 21:58:11

@SuperTrezi: Én sem fizetek érte. Megnézem az összefoglalót ha csak fizetősön van élő közvetítés. A műholdas tv-t fizetem. De azt is átalakítanám ha szolgáltató lennék. Köteleznek több mint 130 csatornára a 60-70% nézhetetlen. Én minden csatornát fizetősre tennék. Állítsa össze magának a vevő hogy melyik kell neki azokat fizesse a pénztárcájához mérten. Mondjuk ritkán elmegyek stadionban annak van különlegesége. De ahoz kocsikáznom kell.

SpiritoJuve 2025.03.11. 22:15:33

Szoboszlai kiegyenlít erre elveszik a gólt egy fél perccel korábbi les miatt XD

Nincs a helyzet magaslatán a partjelző... Szánalom. Sztem mindig a varra várnak.

SpiritoJuve 2025.03.11. 23:49:25

Pápá Liverpool... :( Ilyen pocsékul nem lehet 11eseket lőni gyerekek...

alexGicamo 2025.03.12. 03:38:38

@Rocky80: Teljesen egyetértek !
Plusz, a kábeltévére ugyanúgy előfizet az ember, az sincs ingyen ...

Rocky80 2025.03.12. 08:39:58

@steven.h: ki mondta hogy rendben volt? Csak ez már a 28. nincs rendben dolog, aztán ilyenkor már borul a bili.

Amúgy most olyan vagy, mint amikor kritizálják Mottát és visszakérdeznek, meg megàllapítják, hogy "miért, Allegri rendben volt?!" :D Kit érdekel a Digi? Az első kanál rossz kaját megeszem, de egy egész tányérral nem kérek.

Rocky80 2025.03.12. 08:47:31

@alexGicamo: inkább az a lényeg, hogy úgy mentek a dolgok eddig, hogy ami normális annak van egy ára, az extráért meg fizetsz. Most meg kezdünk átlépni abba, hogy a normálisért is fizess még többet, mert különben nincs; mert úgy döntött valaki, hogy már az is extra. Szerintem ez nincs rendben, ha TV, ha egészségügy, tökmindegy.

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés hogy mi lehet a következő? Egyáltalán nem nézhetsz BL meccset plusz fizetés nélkül? Egyáltalán nem mehetsz orvoshoz plusz nélkül? És még sorolhatnám. Lehetne az is ennyi erővel, hogy ha iskolába akarod járatni a gyereked, fizess. Mondtam egy példát. Már kicsit ez is van amúgy ha normális iskolát szeretnél.

steven.h 2025.03.12. 09:09:05

@Rocky80: nem ez a lényeg, nem az a lényeg hogy akkor rendben volt-e, hanem a közfelháborodás, hogy az RTL elveszi a nézőktől és fizetőssé teszi a BL-t, mintha ezt ők találták volna ki, holott ez már nagyon régóta így megy. Ott volt a Digi esete hogy mindent felvásárolt azért hogy előfizess, cserébe nem volt elérhető minden sportcsatorna náluk, lefedettségük se volt úgy, lehetett ugyanúgy két előfizetést fenntartani. Aztán felvásárolt mindent a Spíler és ott is ha jól tudom nem volt elérhető minden szolgáltatónál.

Az a különbség, hogy most nem 2 tv előfizetést kell fenntartanod hanem egy streming szolgáltatásra kell előfizetni, ami egyébként olcsóbb összeségében és még te döntheted el hogy melyik meccset nézed és nem azt amire a TV társaság azt gondolja hogy mindenki kíváncsi. Ha a tavalyi rendszer maradt volna, hidd el, nagyjából a City elleni Juve meccset láthattad volna az egész csoportkörből.... akkor meg azon menne a hőbörgés, hogy hogy tűzik műsorra a meccseket.
Gyakorlatilag soha semmi se jó leginkább. Külföldön is streaming szolgáltatók uralják a meccsközvetítési jogokat, ez a jövő, ez van, majd eljutunk oda hogy a TV előfizetés indokolatlanná válik és mindenki azt a pénzt az általa választott streming szolgáltatóknak fizeti helyette, csak még nem járunk itt.

Az egészségügy meg változatlanul politika és közszolgáltatás, ahogy az iskolai színvonal is politika és közszolgáltatás, a foci üzlet, nem keverendő semmilyen szinten.

alexGicamo 2025.03.12. 09:29:12

@Rocky80: Teljesen egyetértek ! Nagyon szomorú ez minden szinten !

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 14:56:29

BL-t ugyis a real nyeri messze kiemelkedik a mezőnyből bár persze amikor ezt írtam akkoris egyből nekem támadtak hogy a s..r real elig jutottvtovább és a fő esélyes a pool

Attilio79 2025.03.12. 16:04:20

D. Luiz bulizni ment a meccs után, szerintem érti, hogy mi zajlik a klubnál... :D
Komolyan szánalom. Remélem megkapja a kis büntetését.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 16:11:10

@Attilio79: ez miért baj??
Ez soha nem értettem!!!
Ez csak 1 meccs volt a 100 közül most ha otthon sír akkor az min változtat??Ha ezért megbüntetik az a képnutatás felsőfoka!!
Szabadidejébem miért ne bulizhatna pláne hofy a következő meccs 1 hét múlva lesz

Attilio79 2025.03.12. 16:53:13

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: Tulajdonképpen van oka a bulizásra, sérült volt, hasznára is volt a csapatának és eredménykényszer sincsen, megértelek, ez egy profi hozzáállása!
ADP is ezt tenné....

Shyr Kahn 2025.03.12. 16:56:30

@SpiritoJuve: "Ha esetleg Conte visszatérne akkor meg az utódját is okosan kell majd megválasztani 1-2 szezon múlva." - sztem hosszabb idore jonne vissza a csapataba (emlekezz, hogy megtapsolta a nezoket nosztalgikusan a Juve merkozes utan... valamint a galara is, amikor a regi legendaink jatszottak). Nem feltetlenul kellene utodokban gondolkozni. En ugy erzem tapasztalt mar annyit, hogy ne menjen el tolunk rovid ido utan. Egyebkent 10 eve is 3 szezon utan bucsuzott, ami talan a leghosszabb klubnal toltott idoszaka volt. Idosebben altalaban nem lesznek turelmetlenebbek az emberek. Ebbol indulnek ki optimistan.

steven.h 2025.03.12. 18:40:46

@Shyr Kahn: érdekes hogy a búcsúzott szót használod, én inkább az "elárulta a csapatot a szurkolókat a vezetőséget és lelépett a felkészülés kellős közepén, mert szerinte 10 eurós volt a keret amivel nem lehet vele sikereket elérni"

fun fact: az a keret bl döntőt játszott rögtön utána, ha valaki nem emlékezne és az erősítések amiket követelt azok miatta sem tudtak megvalósulni, tekintve hogy kizúgott a BL csoportkörből és az EL-ben sem sikerült döntőzni sem, ezzel jelentős összegektől elesve, amik akkoriban még nagyon kellettek volna.

venember83 2025.03.12. 18:47:17

@steven.h: a távozott az jó szó. Rugalmas. Mindegyik edző távozik. Így vagy úgy.

Shyr Kahn 2025.03.12. 19:11:43

@steven.h: Pro es kontra. Mondhatjuk, hogy osszerugta a port a vezetoseggel, mert jobb jatekosokat akart, de vajon mi utan?
Lehet felhozni a BL eredmenyeket, mint rossz dolgot. Mindenki tisztaban van ezzel. Azonban azt kevesen emelik ki, hogy a hetedik hely utan legyozte azt a joval erosebb Milan-t, amit Allegri vezetett akkor. Majd hozott egy evet amikor legyozhetetlen volt a csapat a bajnoksagban es 102 pontot produkalt. Majd egy ujabb Scudetto-t. Nem-e volt alapja igenyeket szabni ezek utan? Sztem volt. A lelepes mag nem volt szep, de Deschamps-e sem anno. Kicsit hasonlit a ketto egymasra, bar Conte eseten az euros hasonlatot fel tudjuk hozni, mint egy tusket ez ketsegtelen. En speciel nem haragszom ra, hanem azt az X-et latom, ami meg mindig benne van.

Pro es kontra. Allegri szepen bevezetett bennunket 2015-ben a BL dontobe (majd ket evre ra ujra), de tudott O valaha egy olyan melyen levo csapatbol epiteni, mint amit Conte kapott 2011-ben? Igen-igen... egy ido utan kicserelodott a csapat nagy resze, de az a sikerre valo ehseg, amit velhetoen Conte adott nekik es a BL-ben meneteles karbantartott ott volt vegi a csapatban (Chiello, Bonu, Marchisio ...)

Sokan neheztelnek mindket edzore, de az bizonyos, hogy Conte mindenhol kepes volt kihozni a legtobbet a csapatabol. Kulonosen az olasz bajnoksagban. Juve, Inter, most a Napoli. Ez a Napoli, Kvara es Osimhen-t nelkulozve ott van a bajnoki versengok kozott, mikozben vitathatoan erosebb kerettel tavaly a 10. helyen zartak. Ez a nem mindegy. Na meg az, hogy Conte 14 evet toltott el a Juventusban jatekoskent, a legsikeresebb idoszakunkban, amibol meg mindig epitkezik a sikereit kovacsolva.

Shyr Kahn 2025.03.12. 19:15:33

Egyebkent Marotta is Conte-hoz nyult, amikor atment az Interhez... ugyanaz megy ott is utana. Conte letett az alapokat, aminek hatasa meg mindig el. A lendulet letezik a csapatoknal is, hiszen ha nyersz valamit, valakivel, akkor az lenduletet adhat a kovetkezo szezonra... majd az az utanira.

Sajnos Conte leult Marotta-nak valaszolva, aki mind a Juve-nal, mind az Internel erdekes modon Conte-val karoltve erte el az elso sikereit. Furcsa egybeeses nemde? Talan nem is annyira. Marotta-nak is kell az X es az X faktora is Conte volt mindket klub eleteben.

Attilio79 2025.03.12. 19:18:51

@Shyr Kahn: Az érdekes, hogy ha fordítva nézzük, utána Conte mennyire tud sikeres lenni Marotta nélkül....

steven.h 2025.03.12. 20:32:48

@Shyr Kahn: "Na meg az, hogy Conte 14 evet toltott el a Juventusban jatekoskent, a legsikeresebb idoszakunkban, amibol meg mindig epitkezik a sikereit kovacsolva." - ezért meg is kapta a jól megérdemelt csillagját, amit senki sem vitathat el tőle, de ahogy Nedvednél is külön kell választani a játékost és az alelnököt, úgy Conténál is külön kell a játékost meg az edzőt.
Mindezt azért, mert Conte edzőként legalább annyit köszönhet a Juventusnak, mint a Juventus Conténak. Egy kezdő edző volt aki igazából a Barival tudott igazán felmutatni eredményt, mindenki szidta is Marottát hogy miért őt hozta ide.... (még annyit se tudott felmutatni mint most Motta)

"a bajnoksagban es 102 pontot produkalt. Majd egy ujabb Scudetto-t. Nem-e volt alapja igenyeket szabni ezek utan? Sztem volt." - lehetett volna, csak mondjuk pont a 3 évben az egyik legerősebb Juventust rakta össze neki Marotta a lehetőségekhez képest, ehhez képest ott sikerült a legnagyobbat buknia - függetlenül a Scudettotól. Dupláznia sem sikerült soha, pedig a 2. és 3. évben már elindult a lejtmenetben az inter és a milan is. Emiatt jelentős bevételektől is elesett a klub és pont amiatt, hogy szerintem pont ugyanannyit köszönhet ő is a Juvenak, azért az szerintem nem nagy elvárás, hogy ne hagyja cserben első alkalommal, hogy valami nem úgy van ahogy ő akarja a csapatot a felkészülés közepén.

"lelepes mag nem volt szep, de Deschamps-e sem anno" - Deschamps lelépését meg lehetett érteni, tekintve hogy az akkori vezetés szakmaisága bőven hagyott kivetni valót egyetlen dolog ami miatt nem lett rögtön lebőgés nekik, hogy belenyúltak Ranieribe (a saját stadionért persze köszönet nekik)

"de tudott O valaha egy olyan melyen levo csapatbol epiteni, mint amit Conte kapott 2011-ben? " - nem kellett neki soha, úgyhogy nem tudjuk (prime Allegrire értve). Szerintem a 2015-s feltámadás, ahol a csapat gerincében jelentős változás volt (kp csere, csatársor csere) elég jól összerakta és mindig ott voltunk a 3 frontos küzdelemben.

gomorra21 2025.03.13. 16:09:06

@Shyr Kahn: Általában tudok menni a gondolkozásoddal ,de az, amit Marotta kapcsán írsz, nekem rosszindulatú szőrszálhasogatásnak tűnik. Érződik, hogy nem szereted Marottát, és ebből visszafejtve akarod értelmezni a dolgokat.

Szerintem Marottát súlyozottan az első juventusos évével jellemezni nem komolyan vehető. Az első éve volt egy nagy klubnál, az egész klubot meg kellett ismernie. És Del Neriről sem kellett tudnia, hogy nagy rá a kabát. Amúgy valószínűleg őket csomagban hozta Agnelli.

Lehet, hogy Conte a zseni, és Marotta csak kinevezte kétszer a zsenit, és ő egyébként nem egy nagy durranás. Engem tulajdonosként ez sokkal kevésbé érdekelne, mint a sikerek, amiket Marotta szállít. Az, hogy a csapatában ki a zseni, számomra lényegtelen. Lehet, hogy ahhoz Contét sem ő akarta kinevezni, csak a felesége rábeszélte a vacsoraasztalnál. Nem tudjuk, csak azt, hogy a végső nagy döntései jól sülnek el.
(Egyébként te most Conte zsenialitásával akarod Marotta érdemeit kisebbíteni. Korábban itt a blogon, amikor még Marotta volt a góré, akkor Paratici zsenialitásával kisebbítették egyesek Beppe érdemeit.)

Olyan meg nincsen, hogy Conte úgy belök egy csapatot, hogy az a BL döntőig guruljon úgy, hogy Conte maga viszont sosem járt a BL döntők közelében. Allegri és Inzaghi olyat mentek a BL-ben, amit Conte nem tudott volna teljesíteni. Nem voltak ők rossz választások Conte után.

steven.h 2025.03.13. 17:43:17

@gomorra21: Gyakorlatilag pont ez történik egyébként. Marotta egy kiváló szakember és nem is értem, amikor azt feszegetik mások hogy az internél is Contéhoz nyúlt, pont az mutatja hogy mekkora koponya. Pontosan tudta Conte mire képes és hogy fel tudja építeni a csapatot. És egyébként első évében majdnem megtörtént ugyanaz mint a Juventusos első évében, hogy a listavezető elszórakozza a bajnoki címet, csak aztán végül a Sarri féle Juventus előnye elég volt.

Conte után pedig újra tökéletesen kiválasztotta, hogy ki tudja még eggyel fentebb emelni azt a csapatot anélkül, hogy pénzügyileg az egyensúly kibillenne. Tökéletesen választotta ki Inzaghit, mint ahogy nálunk Allegrit így utólag értékelve.

Lehet hogy egy baromi nagy mázlista és mindig belenyúlt és elég sz@r nézni hogy most az inter élén is hozza ugyanazt és ha őszinte akarok lenni , megértem hogy mosolyog meg örül egy Juventus elleni siker esetén, mert vele szépen elbántak itt a klubnál. Conte inkább a klubbal bánt el a távozásával még szerencse, hogy az akkori kompetens vezetésnek voltak tervei.

gomorra21 2025.03.13. 19:11:55

@steven.h: "ha őszinte akarok lenni , megértem hogy mosolyog meg örül egy Juventus elleni siker esetén, mert vele szépen elbántak itt a klubnál."
Pontosan. Full érthető a viselkedése. Ettől még utálhatja őt egy Juve szurkoló, de ha meg akarjuk érteni, hogy hol romlott el a klubvezetés, akkor érdemes ezeket a folyamatokat harag nélkül értelmezni.

Lehet, hogy Marotta legnagyobb erénye az, hogy mindig józan, és első blikkre ez nem tűnik egy nagy erénynek, de hát közben látjuk, hogy a többiek hogyan részegültek meg a hatalomtól. Agnelli és Para inkább átvitt értelemben, szegény Nedved meg szó szoros értelmében. Bár, ha felidézzük, hogy Paratici egy szalvétára írogatta a nagy ötleteit, és utána elhagyta, akkor feltételezem, hogy ő is úgy tolta, mint a Wall street farkasa.

venember83 2025.03.13. 19:59:36

@gomorra21: elbántak vele? Szerintem óriási sikereket ért el a klubbal, de egyszerűen megrekedt a fejlődésben a csapat, és más utat választott az elnök/tulajdonos. Halkan megjegyezném, Beppe azóta sem jutott magasabb szintre az Interrel sporteredmények tekintetében. Persze, most már elnöke a klubnak, ebből a szempontból előrelépett, és nyilván bizonyította is hozzáértését egy csődközeli klub legmagasabb olasz szinten tartásával, miközben az Inter olykor szép BL-menetelést is mutat.

gomorra21 2025.03.13. 20:53:28

@venember83: azért az kérdéses, hogy a második BL döntő után egy szezonnal lehet-e azt mondani, hogy megrekedt vele a Juventus. Illetve hol rekedt meg? Már maga a megrekedés szó fura, mert folyamatosan nyerni a scudettót, és az európai top élmezőnybe tartozni az nem olyan rossz dolog. Döntő, nyolcaddöntő, döntő, negyeddöntő.
Szerintem ő akkor váltott volna edzőt, ha van olyan edző Olaszországban, aki stabilan jó focit játszat, és hasonló focit, mint amit a keret ismer, és nem kell szétbombázni miatta a csapatot.

"Beppe azóta sem jutott magasabb szintre az Interrel"
Ez igaz. Csak nem tudom, hogy mit bizonyít. Marotta nem önszántából hagyta el a klubot az interért. Tudjuk, hogy ő a Juventusszal tervezett. Nem akart ő egy gyengébb lehetőségekkel rendelkező csapathoz menni.

Ethan Hunt 2025.03.13. 22:06:10

@gomorra21: "Nem tudjuk, csak azt, hogy a végső nagy döntései jól sülnek el.
(Egyébként te most Conte zsenialitásával akarod Marotta érdemeit kisebbíteni. Korábban itt a blogon, amikor még Marotta volt a góré, akkor Paratici zsenialitásával kisebbítették egyesek Beppe érdemeit.)"

Te nem pont ugyanezt teszed Marottával, amivel Shyr Kahnt vádolod?!

Mi abban az érdemkisebbítés, hogy elismerjük, hogy Paratici zsenialitása nélkül a célpontok feltérképezésében és kiválasztásában nem lett volna 9 Scudettós sikerkorszakunk? Ezt azok vitatják, akik átvették pár itteni blog, fórum meg csoport fogalmatlan adminjának narratíváját... Olyanok, akik nem olvastak eredeti forrásokat soha, csak magukévá tették, amiket mások a szájukba adtak... Ez sosem volt egy egyszemélyes show...

Conte kapcsán is épp ez lenne a kulcskérdés, hogy végülis kinek az ötlete volt őt kinevezni a Juventus edzőjének? De nagyon komoly összeget rá mernék tenni, hogy ő sem Marotta ötlete volt, hanem sokkal inkább vallana Nedvedére... Viszont az ember tanulékony, ahogy Marotta is, szóval semmi meglepőt nem tett azzal, hogy az Interhez szerződtette, látván, hogy mit ért el a Juventusszal...
Hozzánk nem jöhetett vissza Allegri után, mert Agnelli megvétózta, pedig Paratici meg Nedved őt akarta volna...

Azt sem tudjuk, hogy Allegri kinek az ötlete volt Conte után...

Az Internél Conte után teljesen logikus választás volt az ugyanúgy 352-ben gondolkodó, ígéretes és berobbanásra váró Simone Inzaghit kinevezni...

Ethan Hunt 2025.03.13. 22:45:42

@venember83: "Szerintem óriási sikereket ért el a klubbal, de egyszerűen megrekedt a fejlődésben a csapat, és más utat választott az elnök/tulajdonos. Halkan megjegyezném, Beppe azóta sem jutott magasabb szintre az Interrel sporteredmények tekintetében."

Pontosan!

"Persze, most már elnöke a klubnak, ebből a szempontból előrelépett, és nyilván bizonyította is hozzáértését egy csődközeli klub legmagasabb olasz szinten tartásával, miközben az Inter olykor szép BL-menetelést is mutat."

Kinevezték elnöknek, mert az Oaktreenek fingja sincs egy futballklub üzemeltetéséről, napi szintű működtetéséről, Marotta meg ezt csinálja nagyon régóta, semmi okuk nem volt lecserélni...

@steven.h: "és nem is értem, amikor azt feszegetik mások hogy az internél is Contéhoz nyúlt, pont az mutatja hogy mekkora koponya. Pontosan tudta Conte mire képes és hogy fel tudja építeni a csapatot."

Áruld már el, mi abban a koponyaság, hogy látván, hogy mit tett Conte a Juvéval, úgy gondolta, hogy ezt megteszi majd az Interrel is? Mert tök logikus dolog volt ezt feltételezni. Conte egy győztes típusú edző és éppen ez a fanatizmus és elhivatottság hiányzott a Dögevőkből, akik totál fásultak voltak már az évtizednyi nyeretlenségtől... A koponyaságot ott lehetne tetten érni, ha tudnánk, hogy miatta lett Conte a Juve edzője, mert akkor tényleg egy látnok, de nagy eséllyel szó nincs erről...

"És egyébként első évében majdnem megtörtént ugyanaz mint a Juventusos első évében, hogy a listavezető elszórakozza a bajnoki címet, csak aztán végül a Sarri féle Juventus előnye elég volt."

A Conte-féle Inter nem volt versenyben velünk abban az évben, csak a Lazio. Behozhatatlan 7 pontos előnyünk volt 2 fordulóval a vége előtt...

"Tökéletesen választotta ki Inzaghit, mint ahogy nálunk Allegrit így utólag értékelve."

Igen, ő nevezte ki, ennyit tudunk biztosan. Arról meg semmit, hogy a vezetőségből konkrétan ki miatt döntöttünk Allegri mellett...

"és ha őszinte akarok lenni , megértem hogy mosolyog meg örül egy Juventus elleni siker esetén, mert vele szépen elbántak itt a klubnál."

Senki nem bánt el vele! Egyszerűen más jövőt képzelt el a Juventusnak, mint amit Agnelli meg Paratici. Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy a legnagyobb ellenségünkhöz szerződött, akik tönkre akarták tenni a Juventust örökre, plusz a puszipajtása lett annak a féreg Gravinának, aki "véletlenül" Inter-szurkoló...

gomorra21 2025.03.13. 23:11:12

@Ethan Hunt: "Te nem pont ugyanezt teszed Marottával, amivel Shyr Kahnt vádolod?!"

Nem vádoltam semmivel. Annyit írok, hogy szerintem rosszul látja ebben az esetben a dolgokat.

Én ezt a Marotta/Paratici/Giuntoli/bárki kérdést egy nagyon egyszerű példával tudom megvilágítani: Ha egy étteremben van egy konyhafőnök, aki alapvető gasztro dolgokkal nincsen tisztában, de mindig jó emberekkel veszi körbe magát, meg van a szemközti étterem, ahol a konyhafőnök zseni, de rossz alkalmazottakat választ, és valamiért mindig az előbbi éttermében jó az étel, akkor engem a többi nem érdekel. Járhatsz a szemközti étterembe odaégett, elsózott kaját enni, megmagyarázhatod a dolgokat minden nap, hogy éppen ki baszta el a konyhaművész mestertervét, én meg majd jóllakok vigyorogva a másik oldalon.

Persze a helyzet ennél sajnos nehezebb: egy étterembe járunk, és mind a kettőnknek elbaszták a vacsoráját:((

venember83 2025.03.14. 04:45:16

@gomorra21: "Illetve hol rekedt meg?"

A vezetőség BL-címet akart, ahogy a szurkolók is a sorozatos bajnoki sikerek után, ezért Agnelli egy igencsak kockázatos all int nyomott. Igen, hibás döntés volt CR abból a szempontból (is), hogy a Juve csak távolabb került a BL-győzelemtől, de a vezetőség döntését az legalább igazolja, hogy Beppe máshol melózva, kvázi nagyobb döntési szabadsággal (ha figyelmen kívül hagyjuk a klub anyagi helyzetéből adódó megkötéseket) sem érte el a BL-címet.

gomorra21 2025.03.14. 11:54:48

@venember83: azt elhiszem, hogy Agnelli a sebét nyalogatva ezzel védi magát, hogy Marottának egyedül sem sikerült, tehát jogos volt kirúgni. De szerinted ez igaz?
Szerintem Marotta anno azzal érvelhetett, hogy a BL a sudettoval ellentétben nem csak teljesítmény, hanem szerencse is, tehát össze lehet rakni egy olyan csapatot, ami rövidtávon scudettót nyer, de olyat nem, ami rövidtávon BL-t nyer. Nem sikerült az olaj csapatoknak sem rövid távon felépíteni egy BL győztes csapatot, ilyen nincsen.
Marotta újra összerakott egy csapatot, ami Európában is komolyan vehető, de gólt nem fog rúgni, tökéletes edzőt nem fog szülni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3633) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1016) elemzés (40) előzetes (912) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10412) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2527) meccsek (4463) mercato (4323) nyilatkozat (7813) Olasz Kupa (338) összefoglaló (456) pletyka (4347) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (319) video (246) Címkefelhő
süti beállítások módosítása