A Juventus a szeptemberi találkozóhoz hasonlóan tegnap este is legyőzte a PSV csapatát Torinóban, ezúttal 2-1-re, az Öreg Hölgy mestere szerint azonban sok minden változott az őszi mérkőzés óta.
„Sok minden változott, többek között a meccs fontossága, és nem egyetlen meccsről van szó, hiszen a párharc 180 percen át tart.” - kezdte értékelését Thiago Motta a Sky Sport Italia számára.
„A mai győzelem egy lépés a jó irányba, de a második mérkőzésen is a maximumot kell nyújtanunk, hogy felvehessük a versenyt egy olyan támadó csapattal, amelyik nyomást gyakorol és igazán jól futballozik. Készek leszünk elérni a célunkat, ami a Bajnokok Ligájában való továbbjutás.
Fabio Capello szerint ezúttal a Juventus több játékossal támadott és törekedett a gólszerzésre? Egyetértek azzal, hogy nagyon kiegyensúlyozott mérkőzés volt, és határozottan javultunk abban, hogy több futballista kerül a tizenhatoson belülre.
Folyamatosan dolgozunk ezen, itthon és idegenben egyaránt, hiszen támadnunk kell a büntetőterületet, és túl gyakran a csapat nem adott elegendő támogatást ezekben a helyzetekben. Ma este egy kicsit jobban csináltuk, ezt minden nap megbeszéljük, minél több ember van az ellenfél tizenhatosában, annál nagyobb az esélyed a gólszerzésre.
Van egy nagyon támadó hátvédünk Timothy Weah személyében, de van három középpályásunk, három csatárunk is, mind olyan játékosok, akiknek a tizenhatost kell támadniuk, mert onnan lehet gólt lőni.
Dušan Vlahović ma küzdött és megtapsolták őt? Minden játékos, aki a kispadról jött, megfelelő hozzáállással játszott, szükségünk van rájuk, mert 95 percet kell nyújtanunk a legmagasabb szinten, így azoknak, akik kezdenek és azoknak, akik bejönnek, végig fent kell tartaniuk ezt a szintet.
Ez a sport a közösségről szól, és ha egyéni teljesítményekről van szó, akkor engem terhel a felelősség, és nekem kell javulnom. Mindig is mondtam, én vezetem ezt a csapatot, sok mindent el kell magyaráznom nekik, és jobban meg kell magyaráznom ezeket a dolgokat.
A hozzáállás az alapja ennek a szakmának, ez az alapja mindennek. Mindenki másképp tud hozzájárulni, a saját tulajdonságaitól függően, de ez egy csapatsport, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk.
Folyamatosan változik a középpálya? Nem hiszem, hogy ez zavart okoz. Mi vagyunk a Juventus, 2-3 naponta játszunk, ezért fontos, hogy a fenntartsunk egy szintet. Öt kiváló középpályásunk van, és jelenleg Weston játszik többet, mert más tulajdonságai vannak, mint a másik négynek, de mindannyian tudják, mi a dolguk, akár kezdőként számítok rájuk, akár padról állnak be.
Intenzívebben kell mozognunk, dinamikusabban kell játsszunk a labdával, növelnünk kell az ellenfélre gyakorolt nyomást, mert ma este egy olyan csapatot láttunk, amely jól futballozik, és nem hagyhatunk időt nekik, amikor ők birtokolják a labdát.
Nálunk az fog játszani, aki a legjobb formában van, de ez mindig a csapat és a Juventus javát szolgálja.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MarcoT 2025.02.12. 08:06:15
epaska 2025.02.12. 09:04:32
A második félidőben mondjuk, ha nem csukott szemmel nézik a PSV gól előtti szituációt, lélektani előnybe kerülhetett volna a csapat. Egyértelmű kezezés volt.
Veiga, a körülményekhez képest magabiztos. Kelly-nek is adnék bizalmat. Nem tudom hibáztatni a gólért. Onnan, így nem sok támadó verte volna el a rövidbe, de nem is tudnák minden védő mellett így ellőni. Di Gregorio-nak újabb feketepont.
Motta most úgy néz ki abban látja a hibát, hogy Vlahovic és Koopmeiners gyengék, formán kívüliek. Egyet értek a padoztatással, a kapust is melléjük kellene ültetni. Tény, hogy egy éles Vlahovic és egy, az elmúlt éveit idéző Koopmeiners vagy korábban, a legjobb PL kozéppályások közt emlegetett Luiz nagyon nagy lendületet adhatna a csapatnak. VISZONT! Én nem mennék el az mellett, hogy a szélsőink, Yildiz, Conceicao, Mbangula, Gonzalez egytől-egyig csak középszerű teljesítményre képesek. Ehhez jön még Locatelli szürke focija. Nálam ebből, az a konzekvencia, -gondolok itt arra, hogy tulajdonképpen mindenki saját tudása alatt teljesít- az edző teljesen alkalmatlan a feladata ellátására. Allegrihez képest semmilyen változás nincs. Nála is voltak olyan meccsek, amikor eszükbe jutott a játékosoknak letámadni...Mindössze annyi különbséget látok, hogy az interes bohóc pofásabb keretet kapott. A jelenlegi futballunk is elképzeléstelen, kiszámítható.
SuperTrezi 2025.02.12. 09:09:12
Elgondolkodtam amúgy a tegnapi hátvédsort látva, hogy szinte csoda, hogy még elvagyunk valahogy. Gyakorlatilag a teljes hátvédsor hiányzott, akiket Motta a csapatba álmodott szeptemberben. És volt itt nekünk 2 olyan csávó, akiknek még térkép kell az edzőközpontban, hogy merre van a gyúrószoba.
Az első félidő teljesen korrekt volt tőlünk. Bőven vezethettünk volna 2 góllal is. Ez a PSV kb. egész meccsen a semmit ragozta csak, pedig a góljuk után teljesen magunk alá kerültünk vagy 20-25 percre, de ezt se tudták kihasználni. Ami aggasztó volt, hogy a cserék mennyire rosszul szálltak be. Kooptól a szokásos nulla játék jött (egészen félelmetes, milyen színvonal alatt tolja), de a szélsők is el voltak tévedve. Vlahovics meg. A fejét se kéne látni az embernek, csak a siralmas labdaátvételeit, máris felismerné. Maúni többszintbeli ugrás technikailag és összjátékilag.
gbb17 2025.02.12. 10:50:15
McKennie nekem nem pozitiv csalodas, mikor majdnem eluldoztek sem ertettem, hogy miert akarjak kidobni? Tavaly is a szezon egyik legjobbja volt. Imadom.
Douglas Luizt pedig eroltetni kene Koop helyett.. Sokszor mar most is tobbet villan, mint Koop pedig kozel sem kapott annyi lehetoseget. Barmi lehet belole, NORMALIS eselyt kell neki adni, nem pedig elherdalni.
Veiga is brutal lehet, az eddig latottakbol jo lenne megtartani valahogy. Eroszakos, jol tamad, technikailag is rendben van, jol is vedekezik, van benne tüz. Ha Motta taktikajat nezzuk, szerintem siman lehetne egy Calafiori fele vedot csinalni belole, aki tud tamadni is.
Leram7 2025.02.12. 10:51:20
Ezt én is majdnem pont így látom, Annyi különbséggel, hogy nálam Gonzalez azért mezőnyben jól játszik, csak a gól, gólpassz kevés.
Viszont Weah nagyon tetszett.