Gigi Buffon a minap a TuttoJuve számára adott nyilatkozatot, amiben beszélt a klub jelenéről, de természetesen a Juventus múltjának meghatározó pillanatait is felelevenítette.
„A Juve jelenleg egy teljesen új projekt és út elején van. Elmondanám, hogy nagyon kedvelem Thiago Mottát, mert nagyszerű csapatokban szerzett tapasztalatot, és ez segítségére lesz, a jövőben segíteni fogja őt, vagy legalábbis remélem, hogy így lesz. Figyelembe véve az ő futballszemléletét egyáltalán nem segít neki, hogy a Juventusnak háromnaponta meccset kell játszania, s közben ne feledjük, hogy a klubnak mindig nyernie kell…
Általánosságban úgy véli, hogy a jó játék segíthet a győzelemben, és ez valószínűleg igaz is. De a Juventusnál kombinálni kell a kettőt, miközben a hét során kevés idő jut az edzésre, és a Juve már négy éve nem nyert bajnoki címet, az idei lesz az ötödik év, amikor a Juve nem nyer scudettót, és ez az időszak kezd nagyon elnyúlni.
A cardiffi pletykák az öltözői balhéról? Ez csupán pletyka volt. Ez volt az, amit a szurkolóknak el lehetett adni, mert a meccs után mindenki frusztrált volt, és nem tudta elfogadni, hogy csúnya vereség lett a vége. Egyértelműen nem volt ránk jellemző, hogy ilyen csúnya vereségbe szaladjunk bele. Az igazság az, hogy az első félidőben annyi energiát emésztettünk fel arra, hogy a Real Madrid szintjén maradjunk, hogy a második félidőben egyszerűen összeomlottunk. Ez az igazság és én így értelmezem a meccset, amit a pályán éltem meg.
Öltözői események? Nálunk néha felmerültek szavak, olyanok között, akik már évek óta ismerik egymást, de nem több ez a vélemények egyszerű megosztásánál.
A legnagyobb örömöm a Juventus mezében? Nos, ne beszéljünk a BL-döntőkről, mert ezek számomra nem keserű emlékek, mert ezek még mindig azt jelentik, hogy nyertem az elődöntőkben. A legnagyobb öröm számomra az első scudetto volt Antonio Contéval. Mert ezzel lezárult egy kör, és így értelmet nyert a kitartás a Serie B-ben. Türelmesnek kellett lennünk, de végül rendkívüli elégedettséget érezhettünk a győzelemsorozatnak köszönhetően.
A május 5-i scudetto különleges és váratlan volt a körülmények miatt. De a bajnoki cím Antonióval azoknak a scudettója volt, akikben megvolt a büszkeség, az elszántság és a képesség a harcra a pályán, akik nem akartak beletörődni egy szomorú végkifejletbe, ami nem képviselt sem minket, sem a Juventus történelmét.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ggbuffon 2025.02.12. 06:52:13
Alex8610 2025.02.12. 07:52:31
Hatalmas volt az a visszatérés Contéval.Egyedül talán Del Piero búcsúja "árnyékolta" be egy kicsit.Ferrara korábbi nyilatkozatával értek egyet, és ebben látom a jelenlegi probléma gyökerét amit te is írtál hogy nincsenek már bajnokok,legendák a jelenlegi csapatban akik űzik a többieket akik a Juventusnál lettek halhatatlanok.Nincs olyan személy az öltözőben akik képes hatni a csapatra.Ilyenkor lenne jó egy olyan edző mint Conte aki ezt a spiritot képes átadni és vezéreket teremteni.Motta erre képtelen sajnos.Conténál meg bármikor benne van az asztalborítás.