Leonardo Bonucci nemrégiben hosszú interjút adott a Prime Sport számára, és természetesen előkerült számos kényes téma, amit megvilágíthatott a védő saját szemszögéből.

„A távozásom Milánóba? Június vége volt, az ügynök felhívott, és közölte velem, hogy létezik ez a lehetőség. Valami eltört a Juventusszal kapcsolatban a cardiffi döntő után. Tárgyaltunk a klubbal, s azt mondták, hogy mennem kell, és a Milan jött szóba. Azt mondták, hogy én lennék az újjászületés szimbóluma, nekem adnák a csapatkapitányi karszalagot, s hogy meg szeretném-e változtatni az erőegyensúlyt… Nem az én mondataim, de megtartottam ezeket, amiket a sajtófőnökömtől kaptam. Lényegében azt akarták, hogy segítsek a Milannak, hogy a klub újra győztes legyen. Akkor engem nem érdekelt, hogy mi van a Juventusszal, és magamra gondoltam. Annyira rosszul éltem meg, amit velem tettek, hogy csak a saját javamat tartottam szem előtt. A távozás megbánása? Abban a pillanatban az ember az adott körülmények alapján hoz döntéseket. Egy évvel korábban a klub azt mondta nekem, hogy még 100 millióért sem adnak el. Aztán végül 42 millió euróért adtak el az AC Milannak, és az ügylet része volt Mattia De Sciglio is, tehát lényegében 30 millióért adtak el. Akkor már nem arról volt szó, hogy mindenáron meg akarnak tartani.

Ahhoz képest, amit a Juve számára jelentettem, és amit Allegri az első öt évben tett, elszalasztott lehetőségként tekintek arra, hogy nem lehettem részese az út egészének. Ugyan távoztam, de a mester idejében azok között voltam, akik a legtöbbet játszottak. A helyzetek nem tették lehetővé, hogy jól kijöjjünk egymással. Az egyik munkatársa mondta nekem, hogy érkezésükkor engem el akartak távolítani, mivel előtte a meccsekre készülve rám játszották ki a helyzeteket, mivel én hibáztam. Mi viszont Antonio Conte módszereivel edződtünk, és nyertünk, Massimiliano Allegri pedig a megfelelő időben érkezett hozzánk. De aztán ott van a futball és a pálya. Megszoktuk, hogy domináljuk a játékot, és abban a pillanatban az elképzelések nem voltak olyan egyértelműek, és minden bonyolultabbá vált. Massimiliano Allegri, akinek nagyszerű csapata volt, irányított, de neked kellett megtalálnod a megoldásokat. Minden elromlott, rossz volt, amikor le kellett ülnöm, és ez az én hibám volt, mert nem tudtam csendben maradni, aztán jó nagy bajt kevertem, és elromlottak a dolgok.

Az eseményeket megelőző fordulóban a Palermo ellen Claudio Marchisio visszatért a keresztszalag sérüléséből, és a 60. percre kipukkadt, és mondtam neki, hogy kérjen cserét, de ő nem akarta ezt. Jeleztem Massimiliano Allegrinek, hogy cserélje le a 8-ast, mert kifulladt. 5 perc múlva lecserélte Stefano Sturarót Tomás Rincónra, én beintettem neki, ő meg elküldött melegebb éghajlatra. Azt mondta, hogy én játékos vagyok, meg egyéb dolgoknak is nevezett, elég megnézni a felvételeket. A meccs végén visszatértem a témára, megtaláltam Marco Landuccit, aki megpróbált megállítani, én nekicsaptam őt az ajtónak, aztán berohantam az öltözőbe. Egymásnak mentünk az edzővel, ami addig tartott, amíg szétválasztottak minket. Akkor odamentem hozzá és azt mondtam, hogy nem értette, mire gondoltam. Ő továbbra is forrt a méreg miatt, és azt mondta, hogy nekem kint tágasabb, és vége a sztorinak. Azt akarta, hogy kereten kívülre tegyenek, aztán a vezetőség közvetített az ügyben, én kihagytam a Porto elleni meccset, majd visszatértem a csapatba, de akkorra már megtört a kapcsolat. Közvetítési kísérletként a klub azt mondta nekem, hogy fontos vagyok, az edzőnek pedig hamarosan lejár a szerződése, ám a a cardiffi döntő előtt lényegében jogosan meghosszabbították Massimiliano Allegri szerződését. Aztán a sajtó arról írt, hogy mit tettem Cardiffban az öltözőben, és felhívtam az igazgatót, és a klub értékes erőforrásaként azt kérdezem tőle, hogy nem kellene a klubnak kiadnia egy nyilatkozatot, amiben tagadják az öltözői csetepatét? Mire azt a választ kaptam, hogy nekik semmit sem kell nyilatkozniuk az ügyben.

A BL-döntők? A Barcelonával közelebb voltunk a győzelemhez, jól ment a játék, a döntőt egy kontratámadásból veszítettük el, elég magabiztosak voltunk a győzelmi esélyünkben. A Real Madrid ellen? Az öltözőben semmi sem volt igazi, nem volt rendellenes viselkedés. Odamentem Paulóhoz, és mondtam neki: szükségünk van rád, hogy Dybala legyél, fontos vagy nekünk. Mondtam, hogy felejtse el, mi történt, és játsszon tovább. De Paulóval remek a kapcsolatom.

Igen, bántottak Wojciech Szczęsny szavai, méghozzá az öltöző szentsége miatt is. Én a csapat érdekében beszéltem, aztán amikor én beszéltem, ő nem volt ott, bezárkózott a mosdóba, nem mondom meg, hogy mit csinált, de ő is beszélt róla. Matthijs De Ligtet is említette, miközben nagyon jó volt a kapcsolatom vele. Egy pillanatig visszavonult, aztán visszatért, talán zavarában mondta ezeket a dolgokat. Nagyon meglepett a sok szarság, amit összehordott.

A gólörömöm? Otthon kezdődött, egy vacsora alkalmával a barátaimmal Viterbóban, közvetlenül azelőtt, hogy a Juventushoz igazoltam. Mindig is Juventus-rajongó voltam, így számomra a Juventushoz való érkezés volt a legnagyobb álom. Azt mondtam, ha szerzek öt gólt, akkor ő is le kell borotválja a haját, de a barátom inkább azt javasolta, hogy adott gesztussal ünnepeljem meg a gólt, és akkor tudják, hogy ez nekik szól. Így történt, aztán persze erről is számos fiktív sztori született, miközben teljesen egyértelmű volt a dolog.

Kedvenc gólom? A 2014-es, Roma elleni 3-2-es gólt élveztem a legjobban. Egy kapáslövés, ami a 87. percben a sarokban kötött ki. A Roma ellen játszottunk, ezzel lett 3-2. Abban az ujjongásban nem hallottam semmit, a lelátó alá mentem üvölteni, ott volt mindenki a csapatból, de nem hallottam semmit. Amikor folytatódott a meccs, még mindig oxigénhiányos állapotban voltam. Azt követően a gyerekek elkezdtek a gólünneplésemmel üdvözölni engem.

A gólöröm a Milan mezében? Újra megtenném. Akkoriban az AC Milanban játszottam, és megéltem, hogy bármelyik csapatban mindent beleadok, a Juvén belül egy figura úgy bánt velem, ahogy nem kellett volna. Számomra tiszteletlenség lett volna az új szurkolóimmal szemben, ha nem ünneplem meg a gólt. Amikor elhagytam a Juvét, köszönetet mondtam a szurkolóknak, az elnöknek, az igazgatóknak, a korábbi csapattársaimnak és ennyi... Hiányzik valaki? Szerintem kitaláltátok…

A BBC sor a játékoskarrierek tökéletes pillanatában találkozott. Kiegészítettük egymást. Rájöttünk, hogy mi voltunk a három legerősebb játékos a 2016-os Európa-bajnokságon. Ott értük el az összhang csúcsát. Minden meccsen tudtunk játszani, és biztos volt, hogy mi meg tudjuk oldani a feladatunkat, és miénk lesz a trófea. Mögöttünk a futballtörténelem legerősebb kapusa volt, aki embertelen önbizalmat adott. A pályán kívül is sok időt töltöttünk együtt, és ez csak tovább erősítette az összhangot.

Külföld? 2016-ban és 2017-ben is nagyon közel álltam a Cityhez. Beppe Marotta azt mondta, hogy még 100 millióért sem adna el, és az Angliából érkező ajánlat sem volt messze ettől a számtól, de Andrea Agnelli és Beppe Marotta állta a szavát. A következő évben Pep Guardiola azt mondta, hogy el kell adnia Mangalát és Otamendit, és utána vinne engem, de én nem tudtam várni. Aztán felmerült a lehetőség, hogy a PSG-hez menjek. Ez volt az a két alkalom, amikor külföldre igazolhattam volna.”