Elkann mellett Douglas Luiz és McKennie is edzésre jelentkezett

motta_thiago_scanavino-elkann-ferrero_tarsasagaban.jpgA Juventus hivatalos közleményben számolt be arról, hogy ma a legmagasabb vezetőség látogatott Continassába: „John Elkann ma délelőtt Continassában tartózkodott, és részt vett a Juventus edzésén két nappal a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. Az Exor vezérigazgatója találkozott Maurizio Scanavinóval, Cristiano Giuntolival és Thiago Mottával az edzőközpontban, ami a legjobb módja annak, hogy együtt, egységesen és elszántan közelítse meg a csapat a szerdai nagy estét.”

A mai edzésen már a többiekkel dolgozott Weston McKennie, aki nemrégiben a CBS számára is nyilatkozott a Juventus idei évéről.

„A csapatunk fiatal és tele van potenciállal. Olyan csapat vagyunk, amely minden nap fejlődik, és dolgozik is azon, hogy javuljon. A Juventusnál lenni azt jelenti, hogy állandó nyomással kell szembenéznünk, de ez olyasmi, amivel meg kell tanulnunk együttélni. Amikor nem szerezzük meg az összes pontot, kritikából nincs hiány, de tudjuk, hogy ez a játék része. A csapat mentalitása egyértelmű: egy meccs után azonnal a következőre kell koncentrálnunk, és arra, hogyan nyerjük meg azt. Ez a hozzáállás mindig a célokra összpontosít. Az én életmódom a futball tekintetében lényegében állandó. Minden nap keményen, odaadóan dolgozom, és azon vagyok, hogy folyamatosan fejlődjek. Ez az, amit szeretek csinálni, és ami arra motivál, hogy mindig a legjobbat nyújtsam.”

A Sky Sport ma arról számolt be, hogy Douglas Luiz is ismét a többiekel dolgozik, és valószínűleg a szerdai keretbe is bekerül a Manchester City elleni mérkőzésre.

Mirko Di Natale értesülései szerint Andrea Cambiaso valószínűleg legalább két hétre kiesett, a játékos már jobban van, ám a szakemberek vélhetően nagyon óvatosak lesznek a visszatérését illetően. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4118748538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joachim21 2024.12.09. 20:46:01

Mekkora lebaszás lehetett? Mosolygós kép, de faszák vagyunk nyilatkozatok, aztán az irodában meg összetört pár váza és leestek a képek a falról! :D

ggbuffon 2024.12.09. 21:45:57

Remeljuk Csiagunak elmagyaraztak h 30Xel meg egy 5-6.hellyel itt komoly jovoje lehetne. Mindezt ugy h eltapsikoltak a sz*r helyzetbe levo Elkann szamlarol olyanokra akiket hasznalni sem tud. Ez az ev egyertelmuen gatya. Legalabbis en nem vagyok hajlando annak tapsikolni h megvan nagynehezen a top4. De tudom, itt szinte altalanos amnesztia es imadat van ezirant a kokler irant.

bulldeo 2024.12.09. 22:12:23

@ggbuffon: "szinte altalanos amnesztia"
Neked nem kommenteket kellene írnod, hanem verseket.
(Füzetbe.)

Leram7 2024.12.09. 22:50:44

Ez egy kedves látogatásnak álcázott elbeszélgetésnek tűnik nekem.

Gabi 69. 2024.12.10. 00:02:58

Itt nem elbeszêlgetni kell hanem bővíteni a keretet. Ha eredményeket akarnak két védő két csatár a minimum.

OnodiJ 2024.12.10. 03:58:32

@bulldeo: Látom,megint nincs önálló véleményed,csak ennyit tudsz,hogy bele állj másba.

Joachim21 2024.12.10. 08:26:42

@Gabi 69.: Felesleges bővíteni a keretet. Az újak ugyanúgy lesérülnek, vagy kiégnek a jelenlegi edzésmódszerek mellett. Remélem Elkann benyomta Motta fejét a WC kagylóba és lehúzta rá a budit hogy felébredjen, mert kezd a ménes szétszaladni. 9 pont mímuszban van Allegrihez képest, akit agyon gyaláztam én is itt, a mutatott játék semmivel sem jobb, a játékosok kifelé hőzöngenek már a módszerei miatt. Ennek így hatalmas bukás lesz a vége. Motta számára ez csak egy rosszul sikerült kaland lesz zsíros végkielégítéssel, nekönk meg 4 év mire visszaérünk oda ahol idén év elején tartottunk.

venember83 2024.12.10. 08:45:01

@Joachim21: szerencsére a mestert még nem győzte meg egy másik klub sem, talán még vissza lehet hívni. Ő mindig örömmel segít.

FAF 2024.12.10. 10:17:29

@venember83: Jó pénzért és mint a sportszeletes fickó :DDD

Gabi 69. 2024.12.10. 10:27:26

@venember83: Ismét le venne bennünket jó adag pénzel. Én nem értem hogy van ennyi rajongója. Amikor nyerte a bajnokságokat is más csapatával nyerte. Kész csapatot kapott egy a foci történelem egyik legjobb védelmével. Jó pár sztárral a középpályán volt csatárunk. A focija akkor is olyan volt mint legutóbb. Rúgtunk egy gólt be álltunk védekezni. Tiszta ideg voltam amikor ahelyett hogy gólokat rúgtunk volna az utolsó percekben örülni kellett hogy nem lett döntetlen. Chielliéknek köszönhetően.

ggbuffon 2024.12.10. 10:33:49

@Gabi 69.: igen, Allegri nem epitkezos edzo, ezt eddig is tudtuk, azt terheli a felelosseg aki 2022ben ot hozta.

De ugy nez ki Csiagu se az. Az h lemaradunk a BLrol ha ez marad, sztem ennek a Juvenak ebben a helyzetben nem fer bele. Es akkor repulnek Dzsuntolival a francba. Nekunk meg maradt az ujabb karokozas utani fejvakaras.

OnodiJ 2024.12.10. 11:28:49

@Joachim21: Két lehetőség lehetett, amit te írtál, a másik pedig, hogy a csapat fejét nyomta a WC-be, tudatosítva hogy ha tetszik ha nem Motta marad.... Persze ez csak fikció, soha nem tudjuk meg mi történt a színfalak mögött.
Ez a látogatás egy kis impulzus volt a teljes csapatnak.

Kives 2024.12.10. 11:35:37

@Gabi 69.: Teljesen egyet értek. Valamint a kérdésed is igazán találó, én is kíváncsi vagyok rá, hogy van/volt ennyi rajongója.

@ggbuffon: Abszolút igaza: aki 2022 ben visszahozta, na ez annak a nagy - nagy felelőssége.

OnodiJ 2024.12.10. 11:39:43

Még egy észrevétel a csapatról: minden meccsen az az érzésem, hogy simán nyerhettünk volna legalább 5 meccset a sok X-ből, de a támadásokba pont annyit fektetnek, hogy ne kapjunk ki. Hátrányba elkezdenek játszani, jönnek az egyéni villanások. Legjobb példa az internet elleni meccs, (mondjuk 4-2nél örülhettünk, hogy nem lett 7-2,) de Yildiz két villanása után 4-4-nél már nekünk állt a meccs lélektanilag és ellenfél játékosainak testbeszéde alapján, volt még bőven idő hátra és újra vissza vett a csapat, megint jöttek a hátra és keresztbe passzok.
Legalábbis én így láttam.

Kives 2024.12.10. 11:40:26

@ggbuffon: Bevallom év végére kicsit sok lett a munkám, és keveset írtam/olvastam itt a fórumon. De nekem nem feltűnő, hogy olyan sokan imádják vagy dicsérik Mottát. Vagy igen?
Láttam abba beléd álltak, hogy sokat szidod, de azt mostanában nem látom, hogy valaki agyon dicséri.
Szerintem sokan inkább /velem együtt/ várjuk minden következő meccs előtt a csodát, hogy NA MAJD MOST ...
Aztán még várunk, hátha alakul valami.

Azt aláírom, hogy az első pár forduló után ment a nagy mantrázás, de azóta mindenki kétkedve figyel, és reménykedünk ...

Nagyon remélem, hogy mielőtt ismét méltán ragyogni fog a Juventus!

sleepy8 2024.12.10. 11:51:41

@Gabi 69.: @Kives: Csak kicsit vicces, hogy a nagy Thiagorol ne mondjál semmi rosszat, meg semmi nem az Ő hibája, közbe meg magyarázzátok hogy Allegri miért nem jó edző.

Mi alapján elvárás hogy a nyeretlen, (eddig) semmit nem bizonyító Mottanak járjon minden tisztelet, amikor a klub és a liga történelmének egyik legsikeresebb edzőjét sem ismerik el az emberek?

Lehet itt filozgatni, a tény meg jelenleg annyi, hogy Motta Allegri cipojet nem vihetne utána. Aztán persze, lehet hogy majd Motta is sikeres edző lesz egyszer, csak hát ezt ki tudja garantálni ugye.

Érti mindenki, nem kedvelitek Allegrit, lépjünk már túl rajta. (Mert ugye megint a "fanjai" hozták fel a témát. :D)

Kives 2024.12.10. 12:22:25

@sleepy8: Írtam én olyat, hogy nem lehet Mottára rosszat mondani? Vagy nem lehet a nyakába varrni?

Írtam én olyat, hogy elvárás lenne Mottát tisztelni?

Ellenkezőleg, épp azt írtam a hozzászólásomban /amire válaszoltál/ hogy alig olvasok olyat bejegyzést amiben valaki is isteníti vagy magasztalja Mottát. Én magam sem írtam semmi dicsérőt. Reménykedek nagyon, ezt azért nem lehet dicsérőnek ítélni.

Ne haragudj, de nem nagyon értelek. Biztos nekem szántad a válaszod?

sleepy8 2024.12.10. 12:29:04

@Kives: "@Gabi 69.: Teljesen egyet értek. Valamint a kérdésed is igazán találó, én is kíváncsi vagyok rá, hogy van/volt ennyi rajongója."

Én erre, illetve amire itt te válaszoltál reagáltam eredendően.

Kives 2024.12.10. 13:00:30

@sleepy8: Jaaa, az más. Csak rákattintottam az előzményre, amire választ írtál.
Így egy részét értem amit írtál.

De azt továbbra is tartom, hogy nem kértem semmilyen Motta magasztalást, nem írtam hogy nem lehet szidni vagy felelősségre vonni.

Juvino 2024.12.10. 13:21:19

@Joachim21: Megint finoman jeleznem, h ha mar osszehasonlitas, akkor Allegri visszajovetelenek elso szezonjaval hasonlitsuk ossze Mottat, ne a tavalyival. Raadasul Maxinak volt helyismerete, Mottanak minden uj.
21/22: 15m 24pont 20-16 golarany
24/25: 15m 27pont 24-10 golarany.
Vagy ha tavalyi szezon, akkor a Bolognaval erdemes osszehasonlitani, ahol egy joval gyengebb kerettel ert oda a bl helyre. Ettol fuggetlenul nem vedem Mottat,m nekem sem tetszik sok minden es en sem ertek egyet sok huzasaval, de legalabb legyunk objektivek es varjuk meg az ev veget. Mi tortenhet? Max jovore ujbol kezdjuk, amig meg nem talaljuk ujra a helyes iranyt, m ahogy tettuk ezt a kizarasunk utani visszajovetelnel is. Motta megert egy probat, m sokat nyerhetunk vele es az mar nem mehetett ugy tovabb,ahogy Maxi tolta. Remenykedjunk es szurkoljunk, ne pedig szethuzzunk! Forza JUVE!!!

Andras74 2024.12.10. 13:26:07

@ggbuffon: mindenkinek joga van eldönteni, hogy a szar az szar-e vagy inkább mogyorókrém. Ha ízlik, egye nyugodtan.
Nem várható el egy szurkolótól, hogy elégedett legyen az eddig látottakkal. Én nem vagyok túl bizakodó.

Shaky79 2024.12.10. 13:46:50

Jó hír, hogy jönnek vissza a sérültek szép lassan, csak ne legyen belőlük több. Szerintem nem kell senkit senkihez hasonlítgatni, mivel teljesen mások a körölmények. Valaki Allegrit sírja vissza, valaki utálja! Mottát senki nem ajnározza, csak egy kis türelemmel kellene lenni felé, márha a nagy mester 3 év türelmet kapott a semmire, itt még egy fél szezon sem ment le és már elzavarnák egyesek! Ha visszajönnek a sérültek és nem kezdjük el nyerni a meccseinket, rövid időn belül, akkor lehet bégetni, de addig szerintem nincs itt az ideje!

Gabi 69. 2024.12.10. 13:54:37

Lehet Motta soha nem lesz jó edző. De amikor még minden játékos rendelkezésre állt nézhető volt amit játszott a csapat. Allegri egy zseni ha a védelmet kell összeállítani és ezzel vége. Hozzá kellene egy támadó kordinátor mint az NFL ben van, hogy nézhető focit játszon a csapata. Lehet Motta soha nem lesz olyan eredményes de megpróbálunk nyerni minden meccsen ha egészséges lesz a csapat akkor engem meg vett. Lesz elképzelés az már haladás.

sleepy8 2024.12.10. 14:03:26

@Gabi 69.: "Lehet Motta soha nem lesz olyan eredményes de megpróbálunk nyerni minden meccsen ha egészséges lesz a csapat akkor engem meg vett. Lesz elképzelés az már haladás."

Azért kíváncsi lennék Allegri mit ért volna el, ha még nyerni is akar. Ez amúgy már tényleg az a szint amire nem lehet mit mondani. :D

Nekem mondjuk nem lesz elég, ha csak megpróbálunk nyerni, de hát ugye kinek mi.

Andras74 2024.12.10. 14:15:38

@Juvino: abban egyetértünk, h már érdemesnek tűnt váltani.

Sajnos, Mottával elfogult vagyok, az interes múltja miatt. Persze, ha jól menne a csapatnak, akkor őszintén tudnék örülni, mert csak a Klub számít!!!

gomorra21 2024.12.10. 14:23:45

@Gabi 69.: "Allegri egy zseni ha a védelmet kell összeállítani és ezzel vége." Ez az utolsó éveire nem volt igaz, és szerintem pont hogy Mottának az egyik érdeme, hogy jól rakta össze a védelmet. Ez a csapat most nem 11 emberrel védekezik, szóval az egyik dolog, amiben nagyon sokat fejlődött a csapat a tavalyi évhez képest, az a védelem. Nincs szükség arra, hogy az egész csapat szűkítse hátul a teret.
Egyéni hibák egyre gyakrabban vannak megint, de ez a csapágyasra hajtott szűk védősort látva nem meglepő. Sajnos az is benne van a pakliban, hogy jön még 1-2 kieső, és teljesen beszakadunk hátul. De az már látszik, hogy Motta a védelmet nagyon jól össze tudja rakni. A védő játékosaink fejlődése kiemelkedő. Tavaly semmit nem tudtam Savonáról, idén meg hatalmas kedvenc lett.

Juvino 2024.12.10. 15:01:37

@Andras74: Igy van, valtani kellett es kesz! Nem jon be? Na es akkor mi van? Semmire nincs garancia! Allegrivel is ugy voltunk masodszor,h a jatek nem lesz szep, de legalabb hozza majd az eredmenyeket. De erre azert senki nem szamitott...10 evet oregedtem harom alatt! En sem vagyok oda az interes mult miatt, ezert nem tudom megkedvelni Digreget sem, de jo valasztasnak tunt es nekunk nincs mas dolgunk, csak szurkolni. Aztan lehet,h jovo nyaron valtunk...

Andras74 2024.12.10. 16:43:52

@Juvino: attól tartok, Gregorio ingyen fog menni a férgekhez, miután kifut a szerződése

Szerintem a kapusposzthoz kár volt hozzányúlni, pláne így.
Egy olcsóbb, fiatal, Juve szimpatizáns kapust esetleg be lehetett volna vállalni

Juvino 2024.12.10. 23:19:15

@Andras74: Az a baj,h ilyen most nem nagyon volt. De mire Greg kifut, talan kinő egy a foldbol. Aztan az is lehet,h az interes kapus megszeret minket:))

alexGicamo 2024.12.11. 03:57:11

@Juvino: Osztom !
Türelem, rózsát terem !
Én értem, hogy mindenkinek más s vérmérséklete, nem vagyunk egyformák és ez így van jól .
DE !
A körülményeket figyelembe véve ne legyenek már irreális elvárásaink !
Köszönöm !
Alás szolgája .
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3535) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (976) elemzés (40) előzetes (893) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10283) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2505) meccsek (4346) mercato (4287) nyilatkozat (7696) Olasz Kupa (335) összefoglaló (438) pletyka (4302) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (229) Címkefelhő
süti beállítások módosítása