Scanavino: „A görbék szép jövőt ígérnek”

scanavino_maurizio_napszemuvegben.JPGMaurizio Scanavino a Radio TV Serie A műsorában beszélt a Juventus terveiről, s az ügyvezető igazgató elmondta, a költségcsökkentés csupán a fenntarthatóságot szolgálja, nem állandó célkitűzés a klub számára.

„A Juventus kell maradjon az a csapat, amely perspektivikusan a legmagasabb költségvetéssel rendelkezik a sportági befektetések tekintetében.

Az elmúlt szezonok után különleges helyzettel találtuk magunkat szembe, a fizetések és az amortizációk különösen magasak voltak a klubnál. Az idei valós veszteséget azonban 70 millió körüli összegnek kell tekinteni, ami több mint 50 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kimutatások görbéi nagyon jók a jövő tekintetében is. Ez garantálja a magas versenyképességet, aztán persze megfelelően kell válasszunk, szükségünk van egy megfelelő átigazolási időszakra, és némi szerencse sem árt.

Cristiano Giuntoli és Thiago Motta keményen dolgoznak azon, hogy olyan erős játékosok alkossák a keretet, akik egységes csapatot képesek alkotni, és akik különbséget tudnak jelenteni. Célunk, hogy áthidaljuk a különbséget adott klubokhoz képest, amelyek bajnokok komoly halmazával rendelkeznek, akiket viszont gyakran nehéz együtt tartani.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8618745878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2024.12.05. 19:45:10

Remélhetőleg a téli és a jövő nyári mercato még jobban sikerül majd.

Wizzurah 2024.12.06. 00:29:47

Megszabadulnánk még Danilo, Artur Melo és Vlahovic fizetésétől, az évi 22 millió.
Amúgy furcsa ez a cikk, pont gondoltam, hogy a dühöngőbe írjak e róla, hogy nem tudom valamelyikőtök olvasta-e, hogy az EXOR, mint főrészvényes pl. a Stellantis-ben igen durva minuszban van, vagy 30%-kal csökkentek az egy évvel ezelőtti bevételek. Ugyebár ez egy igen komoly cégcsoport, brutális autómárkákkal, amelyek amúgy a mai villágban döglődnek. Pl. a Maserati-t el is akarják adni egy az egyben, stb. Igen komoly leépítések lesznek, stb. Persze ép ésszel még így is felfoghatatlan a bevételük, de azért ez szerintem egy intő jel. Egyrészt az is, hogy bármilyen anyagi biztonság, így a Juventusé is igen hamar változhat, valamint számomra sokkal inkább az, hogy az Agnelli család vezetői Gianni óta finoman szólva is megkérdőjelezhetőek. Számomra nem kérdés, hogy Andrea igazából teljesen alkalmatlan vezetőnek, de John képességeiben is kételkedem, hogy a mai felgyorsult világhoz szerintem nem tudnak alkalmazkodni, bár ez szerintem alapvetően olasz "betegség".
Nem azt mondom, hogy gond van, de azért semmi biztató sincs....

rabsic02 2024.12.06. 02:36:07

@Wizzurah: én ehhez egyáltalán nem konyítok, de egy normális klub filozófiát, ami a kirakatban lévő nagybetűs Csapatot illeti, nem kéne hogy érintse. Felesleges 100 milliókat kidobni átlagos szar játékosokra. Én azt vettem észre, hogy gyakorlatilag minden nagyobb klub (a PL kívül) próbálja leszorítani az indokolatlanul magas béreket.
Egyszerűen nem lehet túl sokáig finanszírozni ezt az évek óta tartó hatalmas veszteségeket. Ami nekem ebből következik, hogy Motta ilyen teljesítménnyel nem marad sokáig, nincs idő várni.

MarcoT 2024.12.06. 10:01:05

@rabsic02: ebből a nyilatkozatból szerintem éppen az ellenkezője jön le. A vezetőség pontosan képben van helyzettel és tudja hogy kis pénz kis foci nagypénz nagy foci. Sajnos a 10-15 évvel ezelőtti előnyünket sikerült elherdálni a többi csapattal szemben sorozatos rossz pénzügyi döntések és átigazolások eredményeként ezért nulláról kell újraépíteni az egész klubbot ez folyik jelenleg akármennyire és fáj ez nekünk évekbe fogtálni vélhetően nem hiszem hogy mondta személlyel az egyedüli kártya az előrejutásnak

MarcoT 2024.12.06. 10:01:51

Motta a gátja... sorry.

juve2121 2024.12.06. 20:38:18

"A kimutatások görbéi nagyon jók a jövő tekintetében is."
Ezt hogyan kell értelmezni?
Nem termel nagy mínuszt a Juventus?
Oké, de azért kellene egy jó csapat is! A tendencia az, hogy kirúgnak vagy kinyírnak mindenkit aki jól keres! Ez nem biztos, hogy hosszú távon kifizetődő!
Reméljük, hogy ez a nagy tudású Giuntoli télen megoldja a játékoskeret problémákat és
Motta és az orvosi csapata is megtalálja a helyes utat!

Ethan Hunt 2024.12.06. 22:51:34

@Wizzurah: "Persze ép ésszel még így is felfoghatatlan a bevételük, de azért ez szerintem egy intő jel. Egyrészt az is, hogy bármilyen anyagi biztonság, így a Juventusé is igen hamar változhat"

Reméljük ilyen drámai hatásai azért nem lesznek, de az biztos, hogy újabb tőkeinjekciókra nem kerül sor egy ideig és tovább kell folytatni gőzerővel a kiadások lefaragását (ami előre is vetíti az általad említett 3 játékostól való mielőbbi megszabadulást), valamint kitalálni azt, hogy hogyan tud egyszerre versenyképes maradni a klub, miközben gazdaságilag fenntartható módon működik. Erre jelen helyzetünkben igazából egyetlen lehetőség van: jó áron megszerezni nagy potenciállal bíró fiatal játékosokat, akiknek alacsony/közepes a bére, kinevelni őket, aztán eladni nagy (könyvelési) nyereséggel...

Nyilván nem kell, illetve szabad eladni mindenkit, aki tehetséges, mert fel kell építeni egy magot is, amelyik képes a bajnoki címért harcban lenni, de egyértelműen csak folyamatos játékoseladásból lehet ezt menedzselni.

Igazából szerintem nálunk is azt kell csinálni, ahogy a Napoli működött Giuntoli alatt...

@juve2121: "Ezt hogyan kell értelmezni?
Nem termel nagy mínuszt a Juventus?"

De, de a korábbi évekhez képest komoly változás van a jó irányba, a nullszaldó felé...

"A tendencia az, hogy kirúgnak vagy kinyírnak mindenkit aki jól keres! Ez nem biztos, hogy hosszú távon kifizetődő!"

Nincs választása Giuntolinak, mert azok a bérek egy másfajta pénzügyi-gazdasági helyzetet és bevételeket feltételeztek, ami már rég nincs (talán nem is volt) és így fenntarthatatlan az egész, mert csak a nagy mínuszokat állandósítja...

A kiadásokat (aminek a legnagyobb részét a bérek és az amortizáció teszi ki) olyan alacsonyra kell hozni, amilyenre csak lehet...

alexGicamo 2024.12.07. 05:46:35

@Ethan Hunt: Szóval, legyünk egy játékosnevelde Atalanta 2.0 ?

OnodiJ 2024.12.07. 06:10:25

@Ethan Hunt: Remélem a vezetők nem így gondolják ahogy te. Egy Juventusnak nem szabad játékos neveldének lenni mint a portugál és holland csapatok.Ha már kineveljük maradjon a miénk!

sleepy8 2024.12.07. 12:09:51

@Wizzurah: A Stellantis éppen a napokban jelentette be, hogy litium-ken akkumulátorok fejlesztésébe kezdtek a Zeta Energy-vel. Az első ilyen akkuval szerelt autó 2030-ban gurulhat le a gyártósorról. Papíron elég jónak ígérkezik a dolog, akár game changer is lehet az elektromos autó piacon.

Sokkal olcsóbb előállítási költség, mint barminek ami ma létezik, emellett káros mellek termék is joval kevesebb keletkezne. Sokkal nagyobb energiasuruseg, mellé 50% gyorsabb töltés, mint ma barminek.

Persze kérdés hogy ebből mi meg hogy valosolul meg, meg hát nyilván nem a Stellantis az egyetlen akik még akarják reformalni az akku gyártást, de azért vannak pozitív előjelek is.

Ethan Hunt 2024.12.07. 12:11:38

@alexGicamo: Nem hinném, hogy számunkra az Atalanta lenne a követendő példa. Náluk nem kitűzött cél, se nem elvárás, hogy trófeákat nyerjenek. Ők a "boldog létezés" állapotában vannak... :)

De mi a baj azzal, hogy Giuntoli-féle Napoli 2.0-ák legyünk? Ő egy feleakkora értékű kerettel, sokkal szerényebb bérekkel, a megfelelő edzővel, 3 év alatt abszolút kihívót csinált nekünk és ha szerencséjük van, a 2017/18-as bajnokságot ők nyerik... De ami késik, nem múlik, pár év múlva csak révbe értek a vezetése alatt...

Az egy hosszútávon is fenntartható gazdasági modell, ami Olaszországban mindenképpen sikeres és működőképes lehet!

@OnodiJ: A Juventus egy cég, amelyet fenntarthatóan kell vezetni (szándékosan nem nyereségesen-t írtam). Teljesen biztos lehetsz benne, hogy a vezetők a könyvelési számok mentén fognak gondolkodni és nem úgy, mint egy szurkoló, aki nem visel semmilyen pénzügyi terhet a klub működtetésében. Ha nem vetted volna észre - legkésőbb a covid óta - a Serie A egy nagy játékosnevelde lett, ez alól a Juventus sem kivétel, ez a rideg valóság, fölösleges ezen siránkozni meg moralizálni...

Éppenhogy látni kéne az erőfeszítéseket a vezetéstől, hogy úgy próbálja ezt az átmenetet végrehajtani, hogy a Juve versenyképessége ne sérüljön túl sokat...

sleepy8 2024.12.07. 12:21:46

@Ethan Hunt: "Ha nem vetted volna észre - legkésőbb a covid óta - a Serie A egy nagy játékosnevelde lett, ez alól a Juventus sem kivétel, ez a rideg valóság, fölösleges ezen siránkozni meg moralizálni..."

Milánó sötétebbik felének mondjuk elfelejtettek szólni erről az apróságról.

venember83 2024.12.07. 12:43:34

@sleepy8: ők el voltak foglalva azzal, hogy leplezzék, amennyire csak lehet, a klub csődközeli helyzetét. Cserébe a keret jelentős része eléggé kiöregedőben van, s pénz sem nagyon lesz igazolni, marad a szabad ügynökök piaca a Kobrának s csapatának.

Joachim21 2024.12.07. 12:47:37

Megszólalt a könyvelő, ilyenekkel vagyunk tele a vezetésben.

OnodiJ 2024.12.07. 13:21:42

@Ethan Hunt: Remélem nem tőled kér majd tanácsokat a "cég vezetése", mert akkor lehet agyalni, mi a fontosabb a BL pénzek, szurkolók, marketing, tv bevételek vagy adjunk el nyaranta 30 millióért ifjú tehetségek.......
Ezek szerint te már észrevetted, hogy mekkora játékos nevelde a Seria A a covid óta.Mert most nyáron lenyúlták a Bolognát és Atalantát azért én nem igen látom ezt.

sleepy8 2024.12.07. 13:27:08

@venember83: Legjobb tudomásom szerint az Oaktree pont hogy pénzügyileg is feltámasztaná az intert, és Marottaval (elvileg kb tejhatalommal) az elnöki székben.. Hát nem tudom mi nyugtalanít jobban, a mi helyzetünk, vagy ez.

Ethan Hunt 2024.12.07. 14:54:05

@sleepy8: "Milánó sötétebbik felének mondjuk elfelejtettek szólni erről az apróságról."

Az Inter valamivel kisebb, de hasonló kaliberű veszteségekkel zárt az elmúlt jónéhány évben, mint a Juventus. Olyan jól sikerült vezetni a klubot, hogy a Suning el is vesztette, mert nem tudott visszafizetni egy kamatokkal 400 millió euróra duzzadó kölcsönt. De nálunk nem szerepelt napirenden a klub eladása, se tulajdonhányad átadása, így a működési költségeket kellett lefaragni...

Az Inter szerencséje az elmúlt években, a két edzője Conte és Inzaghi jelentette, akik értettek ahhoz, hogy hozzák ki a maximumot a játékosaikból, nem úgy, mint nálunk, ahol csak csökkentek a játékosok értékei Allegri alatt egy-két kivételtől eltekintve...

Az, hogy Lukakut (->Chelsea) és Hakimit (->PSG) a brutális áraik ellenére is masszív nyereséggel tudták eladni, az kizárólag az edzők érdeme. Ahogy nyilván jól jött az ingyen megszerzett Onana (->Man Utd), következő évi továbbadása 50 millióért. Ilyenekkel azért költségvetéseket kozmetikázni...

Látva ezt a három vásárlót, illetve rögzítve azt a tényt, hogy az Inter a Contéval megszerzett bajnoki címe óta kizárólag két Bayern által megunt játékost (Pavard és Sommer) tudott szerződtetni pénzért egy Serie A-val egyszintű vagy jobb ligából, felteszem a költői kérdést: Biztos, hogy nem tud róla az Inter, hogy ő is a játékosnevelde része, sleepy8?

venember83 2024.12.07. 14:54:07

@sleepy8: amerikai befektetők. A Roma amerikai tulajdonosi köre is komoly terveket szőtt, aztán azóta sincsenek sehol. Ígérgetni bárki tud, látod, feljebb is Scanavino versenyképességről beszélt, közben meg a csapat folyamatosan a döntetleneket gyűjtögeti a győzelmek helyett.

Ethan Hunt 2024.12.07. 15:11:36

@sleepy8: "Legjobb tudomásom szerint az Oaktree pont hogy pénzügyileg is feltámasztaná az intert"

Ha tudnál dobni erre egy linket, szívesen rettegnék veled, miután ezek a befektetési alapok pont nem arról híresek, hogy hajlamosak lennének komoly kiadásokba verni magukat garantálhatatlan jövőbeli sikerek reményében...

venember83 2024.12.07. 15:18:31

@Ethan Hunt: pár hónapja dobtak egy kb. 50 millió eurós csontot az Internek tőkeinjekcióként. Nyilván a tervek magasztosak, de csak költségtudatos keretek között. Egyelőre stadiont akarnak, annyi bizonyos. A körülmények viszont bőven kérdésesek.

Tessék, egy cikk a tervekről, de mindenféle konkrétum nélkül: sempreinter.com/2024/10/01/the-inter-milan-strategic-transition-oaktree-capitals-vision-for-the-nerazzurris-future/

Rikoo 2024.12.07. 15:21:46

@sleepy8: Ameddig nem tudják értékesíteni a klubot, addig ott semmi nem fog történni. Új tulajdonosra van szükségük, addig az Oaktree segít nekik nem csődbe menni.

Rikoo 2024.12.07. 15:23:58

@venember83: Láthatóan nem tudják értékesíteni a klubot, úgyhogy valamit ki kell találniuk.

venember83 2024.12.07. 15:31:17

@Rikoo: tudtommal az Oaktree bő négyszázmillió eurós kölcsönt adott a kínaiaknak anno, azt Zhang vállalata nem tudta/akarta visszafizetni, így most az Oaktree tulajdona az Inter, de befektetőként nyilván nem negatív szaldóval akarják továbbadni a klubot. Érdekes lesz vevőt találni egy csődközeli olasz klubra 500+ millió euróért (az őszi tőkeinjekciót is beleszámítva) saját stadion és megfelelő utánpótlásnevelő rendszer nélkül.

Rikoo 2024.12.07. 15:31:35

@Ethan Hunt: "nem úgy, mint nálunk, ahol csak csökkentek a játékosok értékei Allegri alatt egy-két kivételtől eltekintve..."
Motta alatt is csökkennek, szóval újdonság nem történt.

Frattesi és Gosens összesen 60 millió euróért érkeztek, azért az jelentős kiadás volt.

Egyébként ami a Juventust illeti, én továbbra is tartom, hogy mi nem látjuk azt a görbét, mint amit Scanavino-ék. Láthatunk bármilyen kimutatást, nem voltunk ott a FIFA-val történő tárgyalásokon illetve a belső értekezleteken. Az már a nyári mercato-n is látható volt, hogy a klubnak komoly tervei vannak, mint ahogy a téli célpontok sem a free market piacról érkező játékosok.
Ahelyett, hogy a lejáró szerződésű Boscaglira mennénk rá, inkább Hancko és Antonio Silva a célpontja a klubnak középre...

Rikoo 2024.12.07. 15:45:16

@venember83: Vannak ott még brutális hitelek is, nagyon sz@r helyzetben van az Inter. Átmenetileg kisegített az Oaktree, de elvileg pont a tartozások miatt nem akarják még az arabok sem megvásárolni a klubot. Korábban 1-1,2 milliárd euróért árulták, nem tudom most mi lehet a helyzet.
Oaktree-nek valami strukturális változtatásra lesz szüksége, hogy népszerűbbé tegye a klubot.

sleepy8 2024.12.07. 16:14:07

@venember83: Én nem tudom, nekem ez a cikk pl nem hangzik rosszul. Persze, ígérgetni mindenki tud, de ahogy fentebb is írtad, ennyi erővel jelenleg nálunk is csak ígérgetés van, csak legalabb ők nyernek is mellé.

venember83 2024.12.07. 16:27:36

@sleepy8: "Én nem tudom, nekem ez a cikk pl nem hangzik rosszul."

Pedig az adott oldal interistáknak készül(t). Nem juventinóknak. :)

Kicsit komolyabbra fordítva a szót, ők most akarnak maguknak második csapatot indítani, a Next Gen mintájára a 25/26-os idényben, nincs stadionjuk, még jóváhagyott tervek sincsenek a stadionra, nincs tőkeerős tulajdonosuk stb. Szóval sokkal könnyebb ígérgetni és látni a következő szükséges lépéseket, mint a Juventusnál, amelyik kitaposta Olaszországban ezt az utat az elmúlt években.

Ethan Hunt 2024.12.07. 16:30:41

@venember83: Köszi! Ezt a cikket biztos nem olvasta sleepy8, mert pont az ellenkezője van benne, mint amit ő vár... :)

Épp arról beszél a cikk, hogy az Oaktree-tól ne várjon senki csilli-villi igazolásokat, ahogy tulajdonosváltásokkor ez szokott esetleg máshol történni. Ők azt tartják követendő felfogásnak, hogy költségeket faragjanak le, megszerezzenek alulértékelt játékosokat, kineveljék őket, aztán eladják őket haszonnal. Ez az a módszer, ami lehetővé teszi a hosszútávú fenntarthatóságot és sikeres szereplést anélkül, hogy túlzott pénzügyi kockázatokat vállalna a klub.

Az Oaktree az Inter értékét akarja növelni az új stadion építésével, gondolom, hogy kelendőbb legyen az eladáshoz és haszonnal tudjanak kiszállni belőle. Szó nincs itt semmilyen feltőkésítésről. Majd, ha el tudják adni egy olyannak, aki valóban hajlandó ezért áldozni...

Ez a cikk pont arról szól, hogy ameddig az Oaktree lesz a tulaj, a fillérbaszás lesz napirenden a Dögevőknél...

Ethan Hunt 2024.12.07. 17:17:23

@Rikoo: "Motta alatt is csökkennek, szóval újdonság nem történt."

Igen, csak az az apró különbség, hogy ez Mottánál még változhat, elvégre nincs egy fél éve a klubnál és az a fajta játékfelfogás, amit ő követ, az, ha jól működik, tudja növelni a játékosok értékét. Nem úgy, mint Allegrié, ahol a védők tudták tartani az értéküket, mert minden rajtuk múlott...

"Frattesi és Gosens összesen 60 millió euróért érkeztek, azért az jelentős kiadás volt."

Ők a ligán belülről érkeztek és szerintem egyik sem volt jó vásár, talán Frattesi még lehet az, de ő sem ért annyit, amennyiért vették...

"Egyébként ami a Juventust illeti, én továbbra is tartom, hogy mi nem látjuk azt a görbét, mint amit Scanavino-ék."

Én meg azt tartom, hogy a félévente nyilvánosságra hozott könyvelési adatokból (mekkora a veszteség, mekkora az adósság, milyenek a tendenciák a korábbiakhoz képest, stb.) világosan kiolvasható - LÉNYEGILEG -, hogy éppen aktuálisan milyen helyzetben van pénzügyileg a klub és hogy ennek fényében milyen lépések várhatóak a klub részéről. El kell-e adni az értékeinket vagy nem, tudunk-e komoly igazolásokat tenni vagy nem... Számomra ez éppen elég...

Olyan értelemben nyilván totál vakon vagyunk, hogy hogy sikerült azt megoldani, hogy már a sokadik éve tetemes mínuszban zárunk és mégsem jelent problémát se a ligánál, se az UEFA-nál. Vagy hogy hogy zajlik a brutális adósságaink újrafinanszírozása meg ehhez hasonlók...
Nyilván azért is, hogy kihátráltunk a Szuperliga-projektből és visszatértünk az akolba az UEFA-hoz, járt nekünk a jutalomfalat és kicsit engedékenyebbek lettek a bácsik...

"Az már a nyári mercato-n is látható volt, hogy a klubnak komoly tervei vannak, mint ahogy a téli célpontok sem a free market piacról érkező játékosok."

Ennek számtalan más oka is lehet. A sajtó spekulál össze-vissza nevekről, de nem tudjuk, hogy igazán kiért vagyunk bent vagy hogy Giuntoli pontosan milyen profilú játékosokat keres, se azt, hogy minden elsőszámú kiszemeltünk akar-e egyáltalán hozzánk szerződni vagy azért kell más célpontra váltanunk, mert az illető más bajnokság más klubjaira vár...

Ami a pénzügyi részét illeti, az csak jó, ha valójában egy kicsivel nagyobb mozgástere van Giuntolinak, mint amit a mérlegkönyvek sejtetnek, de ahogy nyílt titok lett, hogy januárban igazolni fogunk, úgy erősödtek fel a hírek Fagioli (és talán Mbangula) távozásáról is, azaz most sincs afféle tartalék csakúgy igazolásra...

Rikoo 2024.12.07. 17:34:32

@Ethan Hunt: Hát de pont ez a lényeg, hogy eddig nem működik jól. Ha ragaszkodik továbbra is a nem működő dolgokhoz, akkor a saját sírját ássa meg, mint ahogy számtalan edzőtől láthattuk ezt az elmúlt években.
Nem szabad ragaszkodni egy berögzült dologhoz, változtatni kell.

alexGicamo 2024.12.07. 17:51:30

@Ethan Hunt: Nem ledegradálni szándékoztam az Atalantát, mert szerintem, kiváló munkát végeznek ott .
Arra gondoltam, hogy általában a kis - és középcsapatok szoktak a játékosneveldék lenni .
Minket még hadd soroljam a magasabb polcra, nem játékosneveldének tartom szeretett klubunkat .
Nincs ellenemre az utánpótlás képzés, stb . , csak nekünk , szerintem nem ez a fő profilunk .
De egyébként értem miről beszélsz és van benne igazság .

Rikoo 2024.12.07. 18:59:49

@Ethan Hunt: Teljesen mindegy a félévente kijövő könyvelési adat, ha eközben teljesen mást mond a vezetőség és mást látunk az igazolásoknál.
2 szezonra lebontva 300 millió eurót költ a klub csak az átigazolásokra és a tendencia tovább fog folytatódni most télen és jövő nyáron, miközben az értékesítések többsége csak az akadémisták illetve a problémás szerződésű játékosok. Ezek eddig a tények.
A könyvelési adatokból kiindulva az Interhez hasonló mercatokra kellene számítani, ehelyett pont az ellentettje történik.

A második bekezdéssel egyetértek. Nagyon homályban tapogatózunk, mert hiába a rossz számok, ha eközben mégis képes nagyon komoly befektetéseket eszközölni a klub és még az adósságot is 100 millió euróval csökkenteni.

A sajtó spekulációjában nem értek egyet. Hosszú évek óta nem volt ennyire megbízható egy mercato alatt, mint most nyáron.
Fagioli eseténél ott is a probléma, hogy az edző nem elégedett vele, ő pedig inkább távozna, mint hogy üljön egész szezonban a padon.
Viszont a jövő évi költségvetést előrehozhatja a klub már télre, mint ahogy Vlahovicnál tették korábban.

sleepy8 2024.12.08. 15:00:45

@Ethan Hunt: "Ez a cikk pont arról szól, hogy ameddig az Oaktree lesz a tulaj, a fillérbaszás lesz napirenden a Dögevőknél..."

Ezt a cikket olvastam, pusztán máshogy értelmeztem. Marotta neve garancia a sikerre, főleg ha az a siker, hogy kis befektetések mellett pénzügyileg rendbe szedj egy klubbot. Ha a jelenlegi eredmények mellett ez sikerül, mellette megoldják a stadion problémát és indítanak egy Serie c-s csapatot az nálam simán "feltámasztás". De alairom, lehet erősen fogalmaztam.

Ethan Hunt 2024.12.08. 18:48:19

@sleepy8: Ne haragudj, de mire garancia itt Marotta?! Nem ő a tulajdonos, ő csak egy megbízott vezető, aki viszi a boltot addig, amíg sikerül új tulajdonost találni, ami ki tudja mikor lesz...

Ez a cikk is világosan leírta, hogy az Oaktree csak az Inter értékét növelő dolgokba akar invesztálni, mint saját stadion meg utánpótláscsapat indítása, azonkívül meg feszes költekezés meg a működési költségek lefaragása lesz napirenden. Amíg a stadionból bármi lesz, az még évek, nem beszélve a költségeiről, közben van egy tetemes adósság, amivel szintén kezdeni kell valamit. Minél tovább van az Inter egy ilyen átmeneti tulajdonossal, annál jobb a Juventusnak...

Ethan Hunt 2024.12.08. 18:49:59

@alexGicamo: "Arra gondoltam, hogy általában a kis - és középcsapatok szoktak a játékosneveldék lenni ."

Ez oké, csak a bevételeink okán már rég nem tartozunk az "elitbe", igazából már 2006 óta nem, csak az, ami akkor még olyan 100-150 milliós különbség volt éves szinten, az mára 400 millió euró lett...

Szerintem nem nagyon van itt olyan kommentelő, aki 2006 óta lenne a klub szurkolója, tehát megkockáztatom, hogy mindenki olyan Juventusba szeretett bele, amelyik az egyik legnagyobb bevételekkel rendelkező klub volt a világon... Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem véletlenül nem akarunk ezzel a helyzettel megbarátkozni, de már nagyon régóta ebben a helyzetben vagyunk. A Juventus már csak a történelme folytán tartozik az elitbe, nem a bevételei alapján sajnos...

Van ez a közkedvelt duma is, amit a rögeszmés Puzsér is szokott hangoztatni, hogy "a Juve sosem sztárokat vett, hanem kinevelte azokat..."

Jó nagy hazugság! :D

A Juve a történelme során 4-szer (!) vásárolt világrekord áron játékost (Sivori, R.Baggio, Vialli, meg még valakit régről) és Moggi sem csak kevésbé ismert mazsolákat vett, mint Zidane meg Henry, hanem jött ott rengeteg sztár is, mint Nedved, Thuram, olasz gólkirály Inzaghi, sőt akkorra már Buffon is egy bejáratott név volt... Ahogy Trezeguet vagy pláne Emberson meg Vieira volt...
Pont a Farsopoli következménye lett, hogy elvesztettük ezt a képességünket, de addig teljesen más volt a helyzet...

"Nincs ellenemre az utánpótlás képzés, stb . , csak nekünk , szerintem nem ez a fő profilunk ."

Nem is arra céloztam, hogy nekünk utánpótlásnevelő klubnak kell lennünk, hanem hogy az az egyetlen mód, hogy valamennyire ellensúlyozzuk a hátrányunkat, ha folytatunk egyfajta játékoskereskedelmet is a csapatépítgetés mellett...

Ethan Hunt 2024.12.08. 19:35:46

@Rikoo: "Hát de pont ez a lényeg, hogy eddig nem működik jól. Ha ragaszkodik továbbra is a nem működő dolgokhoz, akkor a saját sírját ássa meg, mint ahogy számtalan edzőtől láthattuk ezt az elmúlt években."

Oké, de még semmi sincs veszve! Én még azért várnék a vizes lepedővel addig, amíg egyrészt lőtávolon belül vagyunk a 4.helyhez, másrészt legalább látnánk, hogy valóban nem működik a dolog akkor sem, ha legalább elől rendelkezésre állna minden játékosunk...

"A könyvelési adatokból kiindulva az Interhez hasonló mercatokra kellene számítani, ehelyett pont az ellentettje történik."

Ebben kétségtelenül van valami, bár nem tudjuk mennyi időt szabott a tulajdonosi kör arra, hogy az egyenleget nullára rendezzük. Olvastam bizonyos várakozásokat erre nézve, de azoknak aligha van bármi realitása... Azt látjuk, hogy az UEFA-t nem különösebben érdekli, főleg mióta elkezdtük a kihátrálást a Szuperligából...

Ezzel együtt azért Giuntoli elég keményen faragja is a költségeket és nemigen lesz senkinek maradása a korábbi időszakok igazolásai közül, ez legkésőbb 2026 nyarára le is zajlik...

"A sajtó spekulációjában nem értek egyet. Hosszú évek óta nem volt ennyire megbízható egy mercato alatt, mint most nyáron."

Én az előttünk téli átigazolási időszakra gondoltam, hogy bedobták egy rakás védő nevét, akiket teljesen más feltételekkel lehetne leigazolni, lásd Skriniar (kis pénzes kölcsön, de nagy fizetés) vagy A. Silva (nagy pénzes kölcsön, de kis bér), plusz olyanokat, akikre reálisan csak év végén lehet esély, mint Hancko, ráadásul komoly összegért és nem számolnak olyannal, mint a lejáró szerződésű Boscagli, de lehet hogy Giuntoli igen...

venember83 2024.12.08. 19:40:41

@Ethan Hunt: "Szerintem nem nagyon van itt olyan kommentelő, aki 2006 óta lenne a klub szurkolója"

Pedig én azt hittem, az itteni szurkolók legalább 60-70%-át is CR csábította az Öreg Hölgyhöz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása