Gatti visszatérhet az Inter ellen

gatti_federico_csk-szalaggal_motta_mellett.jpgA Tuttosport Federico Gatti helyzetéről írt, miután az elmúlt időszakban Thiago Motta pihentette a védőt, a Lazio ellen Andrea Cambiasóra bízta a csapatkapitányi karszalagot, majd a Stuttgart ellen Danilonak szavazott bizalmat, illetve Khéphren Thuramot is Jonas Rouhi váltotta a legutóbbi bajnokin. Federico Gatti kapcsán kisebb sérülésről is lehetett olvasni, és nehéz egyéb okot találni a mellőzésére, a szükségszerű pihentetésen túl. Viszont a védő ma már jól van, és kezdő lehet a milánói meccsen. Visszatérését a közösségi médiában is aláhúzta a Juventus, mivel több felvétel is megjelent, amin az edzés elején az edzőt öleléssel üdvözli. A torinói lap szerint egyébként a klub és a játékos képviselői között zajlik az egyeztetés a szerződés 2029 nyaráig való meghosszabbításról.

A Corriere dello Sport összehasonlította a mai rangadó két csapatát, s az átlagéletkorban öt év a különbség a felek között. Az eddig pályára lépett játékosok tekintetében az Inter rendelkezik a legmagasabb átlagéletkorral a Serie A-ban 29,2-es értékkel, míg a Juventus a Parma mögött a legfiatalabb csapat a 24,6-os értékkel. Az Inter tekintetében megkérdőjelezhetetetlen a tapasztalat és az elmúlt években végzett építkezés, míg a Juve egy új, szintén fiatal tehetségekre épülő ciklusnak köszönhetően próbál visszatérni a csúcsra, s ez a két megközelítés magyarázza a nagy a szakadékot a csapatok átlagéletkora között.

A La Gazzetta dello Sport szerint Teun Koopmeiners és Douglas Luiz egyidejű hiánya tovább bonyolítja Thiago Motta dolgát. Az olasz-brazil edzőnek ugyanis el kell majd döntenie, hogy ki játszik majd a csatár mögött, a középpálya előtt. Teun Koopmeiners távollétében ugyanis Douglas Luiz volt az, aki a trequartista szerepét töltötte be, jelenleg viszont a legvalószínűbb opciónak Nicolò Fagioli tűnik. A fiatal középpályás előretolva segíthetné a támadókat, míg a védelem előtt Manuel Locatelli és Weston McKennie játszhat. Az amerikai középpályás helye nem biztos, könnyen meglepehet, hogy a mester Khéphren Thuramnak szavaz bizalmat, de az sem zárható ki, hogy Kenan Yıldız lesz középen, és így Nicolò Fagioli balra szorul. A mester számára mindössze négy középpályás érhető el, ennek ellenére korántsem biztos, milyen szerepkörökben ad lehetőséget a kevés elérhető játékosának.

A Sky Sport szerint Thiago Motta akár padoztathatja is tízesét, és így Timothy Weah jobbról, Francisco Conceição pedig balról támogathatja az egy szem centert.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4418717292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2024.10.27. 06:38:12

Nezem ezt az Atalanta - Verona merozest. A 14. percnel jarok es 3-0. Valami buralitsna jol jatszik az Atalanta. Nem tudom mit etet veluk Gasperini, de amig el es ott dolgozik, szobrot is emelhetnek neki koszonetkeppen, mert egeszen hihetetlen munkat vegez mar evek ota ott. A BL-ben sem tunnek teljesen eselytelennek a legjobb csapatok ellen sem. Pl nem veletlenul vertek meg a Leverkusen-t sem tavaly.
A nagy szerencsenk, hogy kicsit hullamzo a teljesitmenyuk es nehany ilyen zsenialis teljesitmeny utan, rendszerint szurkekke valnak.

Ami Gatti vissztareset illeti, orulhetunk neki. Azonban furanak erzem, hogy Yildiz nem szerepel elso alternativakent Koop helyere (D. Luiz hianyaban sem). En Fagioli-t nem erzem trequartista-nak, de lehet tevedek es bejon majd a dolog. Kivancsi vagyok mit talal ki vegul a mester.

alexGicamo 2024.10.27. 08:15:40

@Shyr Kahn:
Osztom a véleményed !
Szerintem, Gasperini egy varázsló .
Örülnék Gatti visszatérésének !
Yildiznek mindenképp középen kéne játszania , nekem is fura lenne Fagio a csatár mögötti poszton .
Remélem, jók leszünk és győzni tudunk !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Attilio79 2024.10.27. 09:19:38

@Shyr Kahn: Azt gondolom, hogy ez az ellen kontráival magyarázható, Yildiz egy-egy átfűzős csele után simán elszórja a labdát, talán a szélen ez nem annyira fájó, mint középen lenne.
Nem tudom mi a statisztika az elveszett labdák tekintetében, de Yildiznél elég sok rémlik azokon a meccseken, amin láttam.
Szóval vélhetően a védezeséssel magyarázható a középen játszatás hiánya.
Hogy ez helyes döntés vagy sem, Mottának kell éreznie-tudnia, gondolom az edzéseken pár dolog jobban kiderül, mint nekünk.

alexGicamo 2024.10.27. 09:23:45

@Attilio79: Az biztos, hogy ő jobban tudja, ő látja úket edzésen /

Juventina7 2024.10.27. 10:54:27

Már most szeretném jelezni, hogy valaki dobjon majd be legyen oly kedves egy működő linket a meccsre, köszönöm! ?

KokoSRB 2024.10.27. 11:07:55

@Juventina7: én itt szoktam találni egész jókat: fan.soccerstreams100.io/

Fontos lenne Gatti jelenléte a pályán! Harapjanak a fiuk és akkor nem lesz gond

Juventina7 2024.10.27. 11:11:31

@KokoSRB: Köszi szépen, majd sasolom. ?

Gaben Smith 2024.10.27. 11:41:59

Nekem sem tetszik feltetel nelkul az eddigi szezon,de azert azt vegyuk figyelembe ,hogy keson erkeztek meghatarozo jatekosok a szezon rajtja utan jatszottak kicsit aztan leserultek.
Szerencsetlen helyzet Mottanak iszonyu nehez igy suru a menetrend is. Egy x a legvaloszinubb . Majd ha mar eltelt legalabb egy fel ev akkor kaphatunk objektivebb kepet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (225) Címkefelhő
süti beállítások módosítása