A Cagliari elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus hét közben fantasztikus győzelmet aratott az RB Leipzig otthonában, s vasárnap ebédidőben már a bajnokságban lép pályára, a Cagliari együttese látogat Torinóba.

A hétközi, emberhátrányban aratott győzelem sajnos nagyon súlyos áldozatokkal járt, a csapat brazil oszlopa, Gleison Bremer keresztszalag-sérülést szenvedett, így számára már be is fejeződött a szezon, míg Nico Gonzélezre 30 nap kihagyás várhat. Rajtuk kívül Thiago Motta keretéből továbbra is hiányzik majd Arkadiusz Milik, valamint Timothy Weah.

A Cagliari nem kezdte túl acélosan a szezont, s ugyan az előző fordulóban 3:2-es győzelmet aratott a Parma otthonában, a szardíniai együttesnek a korábbi fordulókban mindössze két döntetlenre, valamint három vereségre futotta.

12:30-kor kezdődő mérkőzést az ARÉNA 4 közvetíti majd élőben.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Danilo, Kalulu, Cambiaso, Cabal, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7618701680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.10.06. 11:40:12

Juventus: Di Gregorio; Savona, Gatti, Kalulu, Cambiaso; Locatelli, Thuram; Conceicao, Koopmeiners, Mbangula; Vlahovic

gbb17 2024.10.06. 11:59:49

Cambiaso nagyon jo es nagyon szeretem, de Caballal mi lehet?
Roma ellen meccs embere lett, azota nem jatszott egy arva percet sem.

Leram7 2024.10.06. 12:02:11

Szeretem ezeket a déli meccseket, ágyból nézni, remélem nem alszok vissza és focizni fogunk.

Érdekes, hogy DL ismét nem kezd.

NewJuve1986 2024.10.06. 12:09:54

Jöhet egy újabb Vlaho, Conceicao show!! ;)

@gbb17: Gondolom Cambiaso jobb formában van, de azért ilyenkor játszhatna Cabal is! Bár lehet pont az ilyen Cagliari-k ellen kell még jobban a kreatívabb Cambiaso...

kidelpiero 2024.10.06. 12:26:45

@venember83: jo kezdonek tunik, tetszik ahogy Motta rotalja a csapatot, szukseg lesz ra a sokmeccses ideny miatt!

Mark Szabo 2024.10.06. 12:30:57

Csere a tizesünk....érdekes.

kidelpiero 2024.10.06. 12:44:00

Vegre egy jo kenyszerito, annyira keveset latni manapsag

Mark Szabo 2024.10.06. 12:46:05

Na akkor ez szépen 11-es!

BigChris 2024.10.06. 12:47:36

Ez a tizi is egy bullshit, de ennyi már kijárt nekünk

Khedira 2024.10.06. 12:47:50

Furcsa szabály ez.

kidelpiero 2024.10.06. 12:48:03

Ilyenert am hulyeseg tizit adni, attol fuggetlenul h most mi jarunk jol vele

Zsltrk977 2024.10.06. 12:48:56

Szép gesztus a csapattól a gól utáni ?

juve28adam 2024.10.06. 12:48:56

Tényleg vicc egy büntető, de kéz volt. Ellenünk is befújták volna. Akkor illik megadni nekünk is.

juve28adam 2024.10.06. 12:50:11

Kopi bammeg... Ez a legszarabb megoldás volt...

BigChris 2024.10.06. 12:51:53

@kidelpiero: ezért gondolnám azt, hogy a 16-son belüli kezezést újra kellene gondolni....

alexGicamo 2024.10.06. 12:54:43

@Zsltrk977: Az biztos!
Nemes gesztus volt ! Büszke vagyok a fiúkra ! :-)

kidelpiero 2024.10.06. 12:55:12

@BigChris: sztem a VAR bevezetesevel parhuzamosan, az "amerikai sportok" mintajara probalja atvenni a donteseket/szabalyokat labdarugas is. Igy viszont elveszik a biroktol a jozan esz alapjan torteno merlegelest..

Ethan Hunt 2024.10.06. 12:57:54

Miért lenne vicc ezért 11-est adni?! Koopmeiners a kapura fejelte a labdát, az ellenfél pedig az öklével (nem szabályos érintkezés) befolyásolta a labda irányát, mozgását... Tök egyértelmű!

Ugyanez történt szerdán is, amikor Luiz hárított nem szabályos módon és döntően befolyásolta a labda útját a kapu felé...

Mark Szabo 2024.10.06. 12:59:38

Miért nem a hosszúba?

BigChris 2024.10.06. 12:59:54

Koop kezd idegesl enni, mert nem jön a gól...

alexGicamo 2024.10.06. 13:01:49

Kicsit egyoldalúan játszunk, minden támadás jobb oldalon vagy középen történik, hol a baloldal ?

Del Pybala 2024.10.06. 13:03:25

@kidelpiero: a biro dontott miutan megnezte az esetet a monitoron..valszeg jozanul

alexGicamo 2024.10.06. 13:04:52

Na végre ! Megtalálták a balszélt is ...

kidelpiero 2024.10.06. 13:06:44

@Del Pybala: a szabalyoknak megfeleloen dontott. De a szabalyok vannak ugy kitalalva h nincs benne jozan merlegeles.

Puhl Sanyi idejeben a "kez keresi a labdat, vagy a labda a kezet" szabaly szerintem tobb teret adott a biroknak. Nekem az szimpibb

Del Pybala 2024.10.06. 13:08:36

Egyebkent regen kozvetett szabadrugas jart a nem szandekos szabalytalansagokert a 16oson belul..azzal mi tortent? Ilyenekert nem kene buntetot itelni szerintem.

NewJuve1986 2024.10.06. 13:25:06

Ha Koop nak úgy menne a gól lövés, mint a labdaszerzés már 3-0 lenne..
Szegénykém, még mindig elég idegen testként mozog sokszor!
Nehéz a beilleszkedés, de remélem ennyi pénzért sikerülni fog!
Yildiz eddig sokkal jobb volt a posztján, sőt Yildiz sokkal jobb volt azon a poszton, mint a sajátján!

kidelpiero 2024.10.06. 13:37:46

@NewJuve1986: le is hozta, mondjuk kar h nem Yildizt kuldte a helyere

Del Pybala 2024.10.06. 13:46:04

@NewJuve1986: a csapat legjobbja volt Koop...mi ez az idegen test szoveg :D

Del Pybala 2024.10.06. 13:49:57

Vlaho meccsrol meccsre egyre sutabb

RunnerLaca 2024.10.06. 13:50:24

Nehezen indul be a motor, de a szerdai után szép ez is. Csak még egy gól kéne, ne MAXoljuk ki a végét..

Mark Szabo 2024.10.06. 13:55:02

Jó lenne valami kreativitás, ne abból álljon ki minden támadásunk hogy a szélre adjuk és majd lesz valami.

Mark Szabo 2024.10.06. 13:55:54

@NewJuve1986: Nem megy neki sajnos egyelőre. De bízom benne hogy felveszi a ritmust.

Rikoo 2024.10.06. 14:05:26

Koopmeiners fájdalmat érzett a szünetben, ezért lett lecserélve.

Mark Szabo 2024.10.06. 14:10:59

Drága jó istenem Vlahovic.

BigChris 2024.10.06. 14:11:17

Vlahovic helyett Varga Barnabás

Del Pybala 2024.10.06. 14:11:44

atyaeg ez a selejt :D:D:D

Ethan Hunt 2024.10.06. 14:11:49

Baszki Vlaho, azért ez ezen a szinten, nem kéne, hogy gondot okozzon... :(

Wizzurah 2024.10.06. 14:12:04

Ha netán valaki még azt hinné, hogy Vlahovic jó lett.... Páros lábbal kellene kirúgni. Még tavaly.

Pilsnerurquell 2024.10.06. 14:12:42

Vlahovic XD Te jószagú lekváros kenyér XD

juve28adam 2024.10.06. 14:12:44

Ezt hogy lehetett mellé?

Wizzurah 2024.10.06. 14:12:52

Ha lenne csatárunk, már mennénk vagy 5-0-ra. Eszméletlen fos a szerb. Nagyon fontos meccsek és pontok, kupák fognak rajta elmenni, amíg itt rontja a levegőt.

Rikoo 2024.10.06. 14:13:03

Az a baj, hogy az egész játékunk arra épül, hogy Vlahovic vagy gólt lő vagy nem.

Zsltrk977 2024.10.06. 14:13:18

Vlahovic.... Ezt még a mennyei megyeiben is ciki kihagyni. Ott is röhögnének rajta. Ilyeneket hogy nem képes berúgni? Még csak komoly technikai kêpesség se kell hozzá.

rabsic02 2024.10.06. 14:16:09

Ennyi helyzetet kihagyni nem szabad... Elég lazán veszik ezt a meccset... Csak nehogy baj legyen...

Ethan Hunt 2024.10.06. 14:17:33

Na, jön a Cagliari 11-es :(

rabsic02 2024.10.06. 14:17:53

Meg is érdemelnénk

steven.h 2024.10.06. 14:18:18

Istenem ez a Douglas Luiz…

BigChris 2024.10.06. 14:18:29

Ez tiszta tizenegyes

Wizzurah 2024.10.06. 14:19:20

Danilo, Douglas Luiz a pályán, mire is számítunk. életveszély. Vlahoviccal együtt az összes fos a pályán van.

juve28adam 2024.10.06. 14:19:25

Douglas Luiz... Komolyan sírok ettől az embertől

Zsltrk977 2024.10.06. 14:19:36

Luiz az amatőr. Vlaho utan itt a másik. Sima 2-0 lehetne ehelyett jön a 11-es...

Mark Szabo 2024.10.06. 14:19:59

Na most fájó Vlahovic balfaszsága.

Mark Szabo 2024.10.06. 14:20:53

Ez most nem az összeszokás, meg legyünk türelmesek történet. Ez itt hatalmas gáz most.

BigChris 2024.10.06. 14:21:24

Az a helyzet, hogy megérdemeltük....22 helyzetet hagytunk ki.... rúghatott volna w gólt Koop...ziccer volt mindkettő

Direct_01 2024.10.06. 14:21:57

6méterről mellé lőni, az a tehetség!

Zsltrk977 2024.10.06. 14:22:06

@Wizzurah: pontosan. D.Luiz leigazolasat nem is értem. Értelmes meccse nem volt még. Koop se sokkal jobb. 50 meg 52 milláért luxus amit előadnak.

juve28adam 2024.10.06. 14:22:21

Nem kellne számítson ez a büntető... Rengeteg helyzetet baxtunk el. Magunknak köszönhetjük

Ethan Hunt 2024.10.06. 14:22:37

Ezt vissza se nézik???

Forzalex78614 2024.10.06. 14:22:53

F....m a 60m-s igazolásba.
Simább meccsnek gondoltam

BigChris 2024.10.06. 14:23:02

Azért a kis portugál esését vissza lehetne nézni.... kézzel tolt rakta egyet a védő

Mark Szabo 2024.10.06. 14:23:17

Ez nem volt sárga. De teljesen mindegy.

Zsltrk977 2024.10.06. 14:23:19

A kiscsávö kiállítasa 2. sargával röhej. A bíró is egy sz@r.

Rikoo 2024.10.06. 14:23:47

Hát nem tudom, én nem érzem, hogy veszélyesek lennénk a Scudetto-ra. Sokkal inkább a Conte féle Napoli lehet veszélyes az Interre.
Coppa Italia lehet talán idén is a reális célkitűzés, ott még a sorsolás is viszonylag kedvező.
Az összes támadásunk attól függ, hogy Vlahovic gólt lő-e vagy sem, nyilván mindenki fel tud készülni erre.

Belaera 2024.10.06. 14:24:12

Vissza se nézik,vicc

Mark Szabo 2024.10.06. 14:24:32

Na majd ezt a mercatot az év végén fogjuk értékelni.

Belaera 2024.10.06. 14:25:34

Ezt is behúzzuk 10 emberrel

steven.h 2024.10.06. 14:26:43

Ügyesen kiszórták a legveszélyesebb játékost a Lazio elleni meccs előtt. Végig faragták egy sárgát nem osztott ki, neki meg rögtön elsőre.. az meg hogy utána még egy ilyenért ki is szórja az a nevetséges kategória

Wizzurah 2024.10.06. 14:27:31

A bíró is kapott egy kis borítékot meccs előtt, azért kemény, amit leművel, ettől függetlenül 1-0-nál behozni az összes féket úgy, hogy csatára nincs a csapatnak luxus..... Douglas Luiz óriási bukta, pl-ben csak az iram van, taktika és ész nincs, látszik is, hogy mennyire képzetlen. Kicsit drága volt és még adtunk is érte kettő fiatal tehetséget, az a legfájóbb...

Del Pybala 2024.10.06. 14:27:49

koszonjuk a retardalt vlahonak ezt

Andras74 2024.10.06. 14:29:55

Vlaho sajnos még mindig nagyon hullámzó teljesítményt nyújt.
Douglas kritikán aluli. Nála csak a bíráskodás volt rosszabb.

Mark Szabo 2024.10.06. 14:31:07

@Andras74: Vlaho inkább egy röghegy. Többször nagyon szar, párszor jó.

Dante01 2024.10.06. 14:33:43

Lehetne szépíteni, de Vlaho ekkora fizuval ekkora bizalommal mögötte ilyet nem hagyhat ki.Luiz pedig inkább ne is mennyen védekezni hátra mert két meccs alatt két 11-est kaptunk róla.Full De Light jut eszembe.

Lanzafame 2024.10.06. 14:33:47

Bravo Vlahovic és Arthur!

Forzalex78614 2024.10.06. 14:35:01

@juve28adam: Sajnos számított. Luiz beállt, megint minek. Megkockáztatom, ha nem így lett volna akkor nincs kiállítás sem.
Kakukktojás eddig a teljes képet nézve

Apuleius 2024.10.06. 14:36:03

Nem lehet ennyi helyzetet elbalf@szkodni, Koopmeiners és Vlahovic már rég megnyerhették volna ezt a mai meccset is. Az ilyen meccseket, főleg hazai pályán, illene megnyerni, nagyon fognak hiányozni ezek az elszórt 2 pontok a végén.

Andras74 2024.10.06. 14:36:14

@Mark Szabo: ezt a meccset nyilvánvalóan elcsalta a bíró. Nincs mit szépíteni.

Mivel tudjuk, hogy amint lehet, ártanak nekünk, 6 méterről be kell rúgni a másodijat, és akkor az összes bíró mehet a πcsába.
Nem Vlaho miatt lett X, viszont ő megnyerhette volna a meccset.

Zsltrk977 2024.10.06. 14:36:58

Kiállítas ide vagy oda, ezt a meccset a jatékvezető f@szságai ellenére meg kellett volna símán nyerni a gyenge Cagliari ellen. Vlahovic kihagyhatatlant mellé rúgta azzal le is zárta volna a meccset. Luiz meg adott egy lehetőséget az ellenfélnek. Az azért beszédes hogy a kettő legdrágább igazolás (Koop, D.Luiz) semmi extrát nem jelent a pályán. Pedig elvileg ezért lettek leigazolva. Közben meg nincs egy igazán jó csatárunk.

Mark Szabo 2024.10.06. 14:37:47

@Andras74: Vlaho ebbe a meccsben keményen benne volt. Nem csak hogy üres kapura nem tudta belőni de voltak még ziccerei.

danimester1 2024.10.06. 14:37:51

Ez a mai megint a játékvezetésről szólt!Meg sem nézte a var hogy mi történt,pedig piros lapnál megszokták.Az,hogy ma nem 3 pont lett köszönhető Vlahovic Luiz kettősnek.Kár érte,de ma magunkat vertük meg,a játékvezetés meg kritikánaluli volt minden tekintetben.

JuveMI 2024.10.06. 14:40:23

Motta! Mi volt ez az ok@dék második félidő?? Miért hagytad ezt a szánalmas tingli-tanglit... egyértelműen látszott, hogy ez lesz a vége!!!!!
u.i.: 15 éve, mikor NB2-ben kosárlabdáztam, számos alkalommal már alig várták a bírók, hogy kezdődjön a meccs, és ők aljas módon szétfújhassák, a tervek szerint a hazai csapat javára... de még azok a v@glények is gerincesebbek voltak, mint ezek a mostani profi játékvezetők! Hogy lehet ennyire (hivatalból) szétcsalni a futballt?

Pilsnerurquell 2024.10.06. 14:40:48

Nos a személyes szubjektív véleményem az, és ezért itt elnézést urak, hogy megérdemelte ezt ma a Juve.

Bíró ide vagy oda, kiàllítás ide meg amoda, megérdemelték hogy nem lett meg a 3pont.

Miért? Nos úgy a 60-70-edik perc környékén vakartam a fejem azon az alap igazsàgon, hogy 1 gól nem gól. Első gondolatom erre az volt, hogy ha tovàbbra sem jelent a csapat semmi veszélyt a Cagliari kapujára, mert annyira kényelmesre veszik, akkor arra rà fognak b###ni a végén.

És sajnos így is lett :( Remélem ebből tanultak ma. Szégyelljék magukat!

Forza Juve!

Pilsnerurquell 2024.10.06. 14:42:48

A Cagliarinak pedig gratulàlok. Jót küzdöttek.

Zsupi44 2024.10.06. 14:43:32

Vékony az átmenet a között , hogy valaki hős lesz vagy átkozott. Luiz jól szált be, de megint sikerült túl buzognia.
Ami pozitív , az az hogy rendkívül sok helyzetünk volt simán nyerni kellett volna.
Pozitív, hogy uraljuk a meccseket és enne a csapatnak van tartása.
Pozitív , hogy volt időszak , amikor egyszerre 6 olasz játszott (Loca, Fagio, Scav. Camb, Gatti, DiGreg.)
És pozitív , hogy a kis portugál és Kalulu óriási igazolások voltak.
Ami negatív, hogy Vlahovic döntő helyzetben baszta nagyon csúnyán el.
Negatív, hogy Loca azt a színtelen szagtalan szart hozta , mint tavaly az év nagy részében.
És negatív , hogy a bírók itt is látványosan ellenünk fújnak. Valami hihetetlen gáz volt a bíráskodás.
És ami még feltűnt az Mina irdatlan undorító viselkedése. Na valahogy Őt nem fogom sajnálni ha valaki idegből kettétöri a lábát...

Del Pybala 2024.10.06. 14:49:03

iranyitottuk a meccset...egy normalis csatarral ez 3 vagy 4:0 lett volna

BigChris 2024.10.06. 14:49:13

Az én véleményem pedig az, hogy ha januárban nem jön ide egy normális, labdát kezelni tudó játékos, akkor Giuntoli sem látott egyetlen meccset sem.... kellene egy olyan ember az öltözőbe, mint Conte...leüvölti a hajukat,mint a szart

delpiero1023 2024.10.06. 14:49:54

a kihagyott ziccerről inkább nem írok semmit, de ami ultragáz szerintem, hogy a kis portugál a maga 150 centijével meg 40 kilójával több párharcot nyer meg mint Vlaho...
egyébként ma nem volt meg annyira a tűz, az akart, a passzok is sokszor potatlanok voltak, nem lábra mentek vagy ha igen akkor elpattantak..hát sajnos van ilyen..

Calcioregista 2024.10.06. 14:50:04

A mérkőzést elszórakozta a Juventus, leginkább a támadószekció. Vlahovic nagyot harcolt a mezőnyben, tényleg kifejezetten megdolgozza és fárassza a védőket az egész mérkőzés során, de a technikai perfekció nincs meg nála. Hihetetlenül jó felépítésű játékos, de egész egyszerűen kiélezett helyzetekben nem tudja a megfelelő technikai megoldásokat választani. Egy klasszikus befejező csatárnak ennél sokkal élesebbnek kellene lenni, sajnos látni kell, hogy nincs két jó mérkőzése egymás után. Mindenképpen kellene találni arra a posztra még egy embert ,mert hosszútávon Vlahovic nem képes hatékonyságra. Az meg ezen a szinten nem elég, ha minden harmadik- negyedikmeccsen zseniális megmozdulása van. Nem véletlen, hogy a szerb válogatottban sem hozza azt, amire szükség lenne.

A játékvezető ténykedése kritikán aluli volt, nem csak az általatok említett szituációkban, hanem mindezt megalapozta főleg a mezőnyben. Három sárga elmaradt a Cagliari-nál, és aki focizott az tudja, hogy ez alapvetően meghatározza az ütközések minőségét és a középpályás védekezést. A kis portugált is szanaszét rúgták egész meccsen, egyetlen alkalommal nem volt progresszív büntetés. Néha az az embernek a benyomása, hogy a VAR nem, hogy tisztábbá tenné a játékot, hanem a szelektív használata miatt még nagyobb káoszt teremt.

babo0410 2024.10.06. 14:52:31

@Del Pybala: És miért Vlahonak? Mert ki lett kiáltva sz.rnak? Bezzeg az előző két meccsen...
Ezt a teljes csapat rontotta el. Csak az első felesben volt 15 helyzetünk.
Kár érte, de csak 3 pontra van a Napol8, és botlanak majd ők is. Ne temessük a csapatot. Sokat kivett a Lipcse a srácokból.

Del Pybala 2024.10.06. 14:55:00

@babo0410: minden 10. meccsen nyujt elfogadhato teljesitmenyt ez a szar selejt...ez 100%-ban vlahovicon ment el...technikailag analfabeta sulytalan rakas szar

Andras74 2024.10.06. 14:57:04

@Mark Szabo: világos. Ugyanakkor 1:0-ra is megnyerhettük volna.
Nem mentem fel Vlahovicsot, amiért nem nyerte meg a meccset, viszont nem miatta kaptunk gólt.

Pilsnerurquell 2024.10.06. 14:59:28

@Calcioregista: Tisztelt fórumozótársam.

Le kellett volna otthon rendezni egy Cagliarit. Nincs miről beszélni. Jóccakát.

#
Vlaho meg egy igazi flop. Ezt tudtuk eddig is. De nem csak ő szerezhet gólt. Ugyebár.

Remélem ebből a meccsből tanult a csapat.

Andras74 2024.10.06. 15:01:06

@BigChris: szerintem továbbra sem az edző hibája, ha egy játékostól minden labda elpattan. Nincs az a mester, akinél ez másképp lenne. El kell fogadni, h a szerb csak kevés esetben képes meccset eldönteni.

BigChris 2024.10.06. 15:09:47

@Andras74: abszolút egyetértek... és felőlem maradhatna, de kell mellé egy olyan játékos mint Tevez...aki képes helyzetet teremteni a semmiből, aki technikailag képzett. Aki egy az egyben megveri a védőket.... jó lenne erre a kis Concenciao, de ő meg szélső.... kár, hogy Koop-nak nem megy a góllövés.. ő kisegíthetné a szerbet, de egyelőre ő sem hozza azt, amiért szerződtették. Szóval egyelőre elöl lyukasok vagyunk.

Zsltrk977 2024.10.06. 15:12:00

@Del Pybala: erre írtam hogy ezt még megye 3. ban is illik berúgni. Aki védi Vlahovicot azt nem is értem. Darwin Nunez a Liverpoolban ugyanez. 1-2 jó meccs utána meg nagy semmi meccseken keresztül. Az igazán jó támadó az ilyen lehetőségeket kegyetlenül bebassza. Kell egy csatár még mert ahogy calcioregista írta ezen szinten ez kevés. Továbbra is tartom azt avéleményem hogy D. Luiz, Koopmeiners parosból valamelyik helyett csatárt kellett volna igazolni.

Calcioregista 2024.10.06. 15:13:50

@Pilsnerurquell: Természetesen igazad van, le kellett volna rendezni a mérkőzést. De azért maradjunk annyiban, hogy ha a játékvezetők az olyan kezdeményező, látványosan játszó játékosokat hagyják komposzttá rúgni, mint Conceição akkor előbb-utóbb az lesz a vége, hogy nem fog felvállalni mindent. Aztán utána akkor lehet megint paslogni, hogy vajon miért nem nézik és fordulnak el sokan az olasz bajnokságtól. Jó lenne, ha a játékvezetői felfogás a támadójátékot preferálná.

Khedira 2024.10.06. 15:14:09

A Kúpon meg csak mosolygunk, hogy szegénykének, megint nem sikerült. Most már kb annyi ziccert hibázott mint a szerb, csak neki még gólja sincs.

Forzalex78614 2024.10.06. 15:14:50

Ez a Juventus hosszú idő után ismét egy érzelmi hullámvasút lett legnagyobb szerencsére. Nyilván keserű a pirula egy ilyen meccs után.
A problémák, a hozzászólások alapján: Vlahovic hozzáadott értéke nem állandó /más szavakkal is lehet.
Luiz teljesítménye nagyon gyenge / az asszonya lehet jobban tolja/
Valamint Koop, Loca és Danilo. Kb sorrendben így jönnek a " szavazatok" alapján.
Erre még rájön a bírói munka is.
A játékos kérdéseket lehet és kell is kezelni. Viszont a keretünk sokkal elszántabb és sikerre éhesebb, mint volt. Nem a piaci érték számít Nálunk, nagyon úgy látom.

BigChris 2024.10.06. 15:20:19

Én anno, mikor ide szerződött mindenki itt a fórumon odáig volt, hogy mekkora király érkezik....én kicsit óvatosan örültem, mert mégiscsak egy balkáni játékos, akik mindig kurva szeszélyesek voltak... kiváló meccs után jön 3 szar, meg 2 közepes....boldog lettem volna, ha nem igazolódik be a közhely.

BigChris 2024.10.06. 15:22:39

@BigChris: mióta itt játszik, azóta figyelemmel követem a szerb válogatott meccseit...kb. egy jó meccse nem volt EB-n, VB-n sem.

Khedira 2024.10.06. 15:22:55

Lajos olyan mint a sportszelet ember... Segíteni (védekezni) próbál, de nincs benne köszönet. Bosszantó. Ha megye 1-ben ilyet csinál, azt mondom nincs szerencséje, de juró 10milliókat költünk rá és fizetünk neki. Itt ezek nem férnek bele. Talán 5 évente egyszer.
A szerb és a holland helyzetkihasználása több mint aggasztó. Azokra is egy vagyont költünk és...
A játékvezetés előtt értetlenül állok. Én csak azért nem döbbentem meg annyira, mint szegény Konszi, mert ismerem az elmúlt évek szeles időjárását. De néha kétségem sincs, hogy jól fizetik a játékvezetőket.

Mark Szabo 2024.10.06. 15:26:22

@Zsltrk977: Ez a véleményen nekem is.

Khedira 2024.10.06. 15:32:50

Lajos olyan mint a sportszelet ember... Segíteni (védekezni) próbál, de nincs benne köszönet. Bosszantó. Ha megye 1-ben ilyet csinál, azt mondom nincs szerencséje, de juró 10milliókat költünk rá és fizetünk neki. Itt ezek nem férnek bele. Talán 5 évente egyszer.
A szerb és a holland helyzetkihasználása több mint aggasztó. Azokra is egy vagyont költünk és...
A játékvezetés előtt értetlenül állok. Én csak azért nem döbbentem meg annyira, mint szegény Konszi, mert ismerem az elmúlt évek szeles időjárását. De néha kétségem sincs, hogy jól fizetik a játékvezetőket.

Wizzurah 2024.10.06. 15:39:18

Szerintem a csapat teljesen jól játszott és akartak. Máskor az első félidőben általában csak keressük a fogást, most óriási fölényben játszottunk igazából a teljes mérkőzésen. A helyzeteink megvoltak. Másnak is, nem csak Vlahovic-nak, viszont ő került többször olyan helyzetbe, amit egyszerűen be kellett volna rúgni. Megint nem rúgott akciógólt, pedig ordító helyzetei voltak. Senki másra nem lehet panasz a kezdőből. A bíró kritikán aluli volt és nem azért írom, mert Juventus szurkoló vagyok. Ha ezt a sintér ellen művelik le, ugyanúgy egy csaló szarság. Mottát én annyiban hibáztatnám, hogy 1-0-nál, amikor az ellenfél bármikor visszajöhet a meccsbe, nem nyúlok bele ilyen szinten a csapatba, nem hozom be azokat, akikre látványosan nem számítok és a legnagyobb fékekeket, értsd Douglas Luiz, aki azt se tudja milyen bolygón él, mióta ide igazolt, Danilot, akinek minden megmozdulása életveszély lassan és a full érdektelen McKenny-t. Nem lehet az összes selejtet behozni úgy, hogy nincs csatára a csapatnak. Én őt ebben hibásnak tartom, a kezdő 11-et semmiben, Vlaho 5 szinttel feljebb játszik, mint amilyen csapatba a képességei alapján való lenne.
A Cagliari a bírónak és a szerencsének köszönheti a pontot, hogy megérdemelte és nagyot küzdöttek, nos.... A kapusuk valóban kiemelkedő volt.
Hogy a bajnoksgában 7 forduló után nem lehet beleszólásunk megint csak túlzó megnyilvánulás. Más csapatok is buktak és fognak is. Nemrég még arra lehetett fogadni, mikor fog Conte balhézni és lelépni Nápolyban, most meg hirtelen ő lett a legnagyobb esélyes. Aham. Biztos van, aki vevő az ilyen szélsőségekre és túlzásokra, én nem. Ezt meg kellett volna nyerni, minden adott volt, elkúrtuk, ennyi... Bosszantó, de semmi több.

Forzalex78614 2024.10.06. 15:52:26

@Wizzurah: A díszes társaságból kilóg Mckennie szerintem. Sok mindenben igazad van és több fórumtársunknak is.
Ezek amik próblémaként vannak általunk felhozva, bizonyosan Torinóban is látszik. Reméljük tenni fognak az ügyekben, Mi pedig élvezzük az idei szezont ami szerencsére mást nyújt!

juve33 2024.10.06. 16:17:19

Amúgy engem nem a bl érdekel hanem a bajnokság hogy mindig megnyerjük inkább x volna a bl be most meg nyertünk volna egy a lényeg hogy mocskos inter meg a mocskos napoli előtt végezzünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3455) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (876) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10150) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4237) mercato (4251) nyilatkozat (7577) Olasz Kupa (331) összefoglaló (424) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (214) Címkefelhő
süti beállítások módosítása