Anellucci: „Bizalom híján Dybala inkább távozik”

dybala_paulo_golorom_roma_mezben.JPGPaulo Dybala a mercato utolsó napjaiban szinte bizonyosan eligazol Rómából évi 25 millió eurós bérért, s egykori ügynöke, Claudio Anellucci a Tuttomercatoweb munkatársának nyilatkozott a támadó aktuális és előző váltásáról.

„Ő olyan srác, akinek szüksége van arra, hogy a középpontjában érezze magát mindannak, ami körülötte történik. Amint úgy érzi, hogy hiányzik a bizalom, 50 százalékkal kevesebbet tud nyújtani Dybala úgy a pályán, mint azon kívül.

Nyilvánvalóan volt egy megbeszélés az edzővel, és rájött, hogy nem tud 100 százalékosan, Dybalához méltóan teljesíteni. Ezért inkább a távozás mellett döntött, és keres egy rakás pénzt, minthogy csak úgy maradjon, hogy  egy akármilyen játékos legyen.

Ugyanez történt a Juventusnál is, ahol hagyta lejárni a szerződését abban a reményben, hogy az Inter leigazolja.

A Románál a kalandja nagyjából úgy alakult, ahogy az emberek várták, jellemezte ezt a pár évet a törékenység, a negatív időszakok és a visszaesések. Amikor egy játékos fél attól, hogy megsérül, az problémává válik. Sokkal többet is elérhetett volna a Románál.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1218471615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2024.08.22. 20:50:24

Miert kell kozolni hazugsagokat nem igazan ertem :D egy sertodott ugynoktol akinek fogalma sincs ezekrol :D:D

Rikoo 2024.08.22. 20:56:30

Mégis marad. Elutasította a 75 millió eurós fizut 3 évre.

venember83 2024.08.22. 21:04:36

@Rikoo: amúgy sem amiatt közöltem a cikket…

Del Pybala 2024.08.22. 21:08:53

@venember83: tudjuk miert kozoltel egy teljesen bogus cikket :D

venember83 2024.08.22. 21:11:24

@Del Pybala: egyértelműen a szórakoztatásodra. Majd mindenkinek szentelek egy ilyen cikket, csak legyen türelme mindenkinek kivárni.

Attilio79 2024.08.23. 03:50:39

@venember83: Rabiot-ról én már várom, főleg, ha utcaseprő lesz jövőre (Madridban). :)

SuperTrezi 2024.08.23. 11:07:28

Annyira távozik, hogy nem távozik. Most ismét középpontnak érzi magát.

Csak Csucsu 2024.08.23. 11:51:25

Tipikus rosszul kezelt játékosok egyik esete az utóbbi pár évből..aztán ott tart most ahol ....anno ha nem is tudta feledtetni teljesen Tevezt de jó ideig hozta a számokat.... a Barcelona elleni 3-0 t sose feledem!!! LA JOYAA

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása