A Juventus nyáron kénytelen volt értékesítenie több fiatal tehetségét, ezek egyike Matías Soulé, aki végül a Románál kötött ki, és örömmel nyilatkozott a Corriere dello Sport munkatársa számára.
„Annyira a Romához akartam csatlakozni, hogy az ügylet meghiúsulásának a gondolatától már könnybe lábadtak a szemeim. A pályán bizonyítani fogom, hogy érek annyit, amennyit a klub fizetett értem. Csodálatos érzés itt lenni. A tárgyalás hosszú volt, és ideges voltam amiatt, hogy nem fog megvalósulni, de aztán minden összeállt. A Friedkin család mindenképpen le akart igazolni, azonnal megértettem, milyen ambíciók fűtik őket a klubot illetően, és hova akarják eljuttatni a klubot. Most itt vagyok, edzek az új csapatommal, s többet nem is kívánhatnék. Keményen dolgozunk és nagy intenzitással, készen fogunk állni a Cagliari elleni első bajnokira.
Nagy csodálatot érzek Daniele De Rossival szemben. Sokat kér tőlünk, rengeteget dolgozik és kiváló edző. A tárgyalás során többször beszéltem vele, és elmondhatom, hogy nem csupán tud spanyolul, de argentin tájszólással beszéli azt. Beszélt nekem a Romáról, hogyan élik meg az emberek itt a futballt, és az edzőtábor alatt kivételes támogatást nyújtott. Győztes mentalitást sugároz a csapatnak, és biztosítja a szezonhoz alapvető fizikai és taktikai felkészítést.
Számomra Paulo Dybala olyan, mintha bátyám lenne, nem csupán a futballban nyújt útmutatást, hanem az életben is. Amikor fiatalabb voltam, akkor szent szörnyként tekintettem rá, olyan játékosként, akit nem lehet megközelíteni, mert annyira csodáltam őt. De aztán elkezdtük megismerni egymást, megtaláltuk a közös hangnemet, s jó kapcsolat alakult ki a Juventusnál. Van egy történet, amit soha nem fogok elfelejteni. Az utolsó éve volt Paulónak a Juventusnál, s az egyik utolsó meccs a szezonban. Még volt hátra negyedóra, amikor láttam, hogy távolról Marco Landuccival beszélt, és közben rám mutatott. Sajnos a cserék elfogytak már, de Paulo Dybala azt kérte, hogy cseréljenek be engem, mert még akart volna játszani velem, mielőtt elhagyja a Juventust. Ezt az emléket megőrzöm magammal, mert megmutatta, hogyan viszonyul hozzám, és mennyire becsül engem. Amikor elhagyta a Juventust, írtam neki egy üzenetet, amiben azt írtam, hogy teljes szívemből azt kívánom, hogy játszhassak vele egy csapatban egy nap. A sors pedig vicces olykor, három évvel később most itt vagyunk egy csapatban.
Az átigazolás híre? Nyaraltam Punta Canán, a Dominikai Köztársaságban, amikor az ügynököm tájékoztatott a Roma érdeklődéséről. Pár nap után pedig az érdeklődésből valódi átigazolási kérés lett, és ugyanazon a napon kaptam egy üzenetet Daniele De Rossitól, miszerint vár engem a Trigoria edzőkomplexumban. Ekkor lett a szikrából tűz. Annyira akart engem a csapat, hogy nem mondhattam nemet. Az edző felhívott, aztán a Friedkin család is személyesen bevonta magát a tárgyalásba, és a vezetőség is kihangsúlyozta, mekkora figyelmet kívánnak nekem szentelni. Az általuk mutatott vágy arra sarkallt, hogy csak ezt a lehetőséget vegyem figyelembe annak ellenére, hogy voltak megkeresések a Premier League-ből. A Leicester nagyon szeretett volna a keretében tudni, az edző és a sportigazgató is felvette velem a kapcsolatot telefonon, hogy meséljenek a klub projektjéről. De akkor már éreztem a szeretetet Daniele De Rossi, a Roma és a csapattársak felől, akik felvették velem a kapcsolatot, és akkor úgy döntöttem, hogy az összes klubot elutasítom, és csak a Romára gondolok ezer és egy okból.
Az Olimpico? A szurkolók varázslatosak, és ez nem csak olyan mendemonda. Tavaly Paulo és Leo meghívott az Olimpicóba, hogy nézzem meg a Feyenoord elleni EL-meccset. Beléptem a stadionba, s hallottam a 70 000 szurkolót, amint a himnuszt énekelték, s a meccs végéig énekeltek. Amint távoztam, azt mondtam a testvéremnek, hogy soha nem láttam ilyen szenvedélyes szurkolókat. Hihetetlen érzés volt, hidegrázós élmény. Őszintén mondhatom, hogy már akkor gondolkodtam a Roma kapcsán, miközben nem tudtam, hogy folytathatom-e a karrierem a Juventusnál.
A Juventustól való távozás viszonylag fájdalmas téma, különösen 2024 első hónapjait tekintve. Én nem gondolkodtam a távozáson, sőt, jól akartam játszani a Frosinone csapatában, hogy kiharcoljam a lehetőséget a Juventusnál. De aztán januárban megtudtam, hogy a klub egy szaúdi klubnak értékesítené a játékjogom, miközben nekem semmiféle szándékom nem volt abba a bajnokságba szerződni, s közben nyilvánvaló lett, mit tartogat számomra a jövő. Csalódott voltam, mert azt gondoltam, hogy játszhatok a Juventusnál, de aztán elfogadtam a helyzetet.
Thiago Motta csodálatos ember. Mindig közeli személynek éreztem őt, támogatott engem, edzett, és számos tanáccsal szolgált. Aztán meg viccelődött is velem, hogy csak 70 millió eurós ajánlatért kész elengedni engem. Az igazság az, hogy Thiago Motta a Juventusnál tartott volna engem, véleménye szerint tökéletesen illeszkedtem a terveibe és a támadásokhoz. De végső soron a Juventus már döntött, kellett az értékesítésem a bevételekhez, és ezt elfogadtam, ezt követően pedig alig vártam, hogy végre távozhassak. Nem bántam meg semmit a Juventusszal szerzett tapasztalat kapcsán, nagyon boldog voltam a klubnál, csak ne lett volna az a váratlan januári felkérés a távozásra.
Alig várom, hogy visszatérjek a Juventus Stadiumba. Nem bosszú miatt, Isten ments, de szeretném bizonyítani, hogy jól tudtam volna teljesíteni a Juventusnál. Örömmel látom majd ismét Thiago Mottát, aki azzal viccelődött, hogy a nyakamra küldi Federico Gattit, hogy ő őrizzen emberfogással. Most már a bianconero mez a múlt, a giallorosso mez a jelen és a jövőm, úgy érzem, megérkeztem. S természetesen szeretném megnyerni azt a meccset a Roma mezében, amiért szenvedtem is egy keveset. Voltak napok, amikor attól féltem, hogy meghiúsul az átigazolás, és ezek a fejlemények könnyeket csaltak a szemeimbe, de aztán felhívott Daniele De Rossi, hogy megnyugtasson és meggyőzzön. Aztán viccelődve mondtam neki, hogy már az első üzenettel meggyőzött. Végül minden jól alakult, köszönhetően a tulajdonosok által jóváhagyott komoly befektetésnek, ami lehetővé tette, hogy a fővárosba költözzek. A 30 millió eurós árcédula? Ez motiváció, hogy bizonyítsam, megérem ezt a pénzt. A futballban a nyomás természetes, nyomás nélkül nincs motiváció és fejlődés. Majd a pályán bizonyítom, hogy a Friedkinek által befektetett 30 millió euró nem volt hiábavaló.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dringo 2024.08.09. 15:00:32
Rocky80 2024.08.09. 15:16:15
Fájdalmas volt ezt olvasni, én is hittem volna ebben a gyerekben...
Ráadásul egyelőre a semmiért áldoztuk fel, a szívem megszakad érte.
A másik gondolat ami már régóta érlelődik bennem: milyen üzenetünk van a fiataljainak számára a közelmúlt történései alapján? Kb. én azt gondolnám, hogy könyörgöm, csak kölcsön ne adjanak hogy "fejlődjek", mert akkor nekem végem, ez azt jelenti hogy lemondtak rólam, onnan már nincs visszaút. Egyedül csak Fagio volt a fiatalok közül akiért "kiállt" a klub és a kölcsön után is volt számára hely, mindenki más ment a levesbe... Nem csoda hát hogy ennyire ragaszkodnak hogy maradhassanak, illetve hogy ennyire válogatnak az ajánlatok közül: tudják hogy ez már a jövő...
venember83 2024.08.09. 15:20:30
venember83 2024.08.09. 15:29:14
NagyonJuve 2024.08.09. 15:33:21
Rocky80 2024.08.09. 15:42:54
Todibot is buktuk magunk miatt, Koop is maga kellett kézbe vegye a dolgait, a fiataljainkat is bukjuk úgymond, azért, hogy telepakolhassuk külföldi zsoldosokkal a keretet. Lehet hogy jobbak a külföldiek, meg nem válnának be a gyerekek, de a mondanivalóm lényege a viselkedésünk...
Metalwarrior88 2024.08.09. 15:50:49
RunnerLaca 2024.08.09. 16:09:44
rabsic02 2024.08.09. 16:23:49
Nincs a kizárás és a rohadt nagy mínusz... akkor talán ő is maradt volna, bár ami megy ennél a klubnál, én már ezt sem hiszem el. Szomorú.
Rikster 2024.08.09. 16:32:25
Leram7 2024.08.09. 16:43:53
Én azt gondolom, hogy nem jó afrikai és dél amerikai származású játékosokkal telerakni a csapatot. 3-4 ilyen játékos elég egy keretbe.
Ha megnézzük ezek nagyon durván vándorolnak és saudi liga javarészt afrikaiakkal és brazilokkal lett feltöltve kiegészülve 1-2 lejárt szavatosságú sztárral.
Todibo is egy ilyen vándormadár, aki 24 éves korára most fog az 5. európai bajnokságába igazolni. Ezért sajnálom Calafiorit, még ha szinte lehetetlen is volt megcsípni.
Attilio79 2024.08.09. 16:52:53
Ha nem lenne a semmirekellő DS, a létszámfeletti McK, Arthur, Kostic stb. akkor ezt a srácot nem kellett volna beáldozni. Nem értem, hogy miért nem lehet keményebben fellépni a nem távozók ellen.
MdewC 2024.08.09. 17:20:13
Most fog kijönni, hogy mennyire ótvar volt a keretünk és tényleg nem lesz elég az egy nyár. Talán jövőre tovább erősödünk, a kérdés az, hogy a mostani félkész csürhe milyen eredményeket ér majd el.
JeetTrader 2024.08.09. 18:14:17
McKennie is kezdi kihuzni a gyufát, pedig relatíve szimpi volt.
természetes alapú logaritmus 2024.08.09. 18:25:07
Milyen játékosokat? Néhány hónapja még egy Inter szintű keret volt, nagyszerű (vagy legalább jó) válogatott játékosokkal.
Andras74 2024.08.09. 19:05:44
Leram7 2024.08.09. 19:22:19
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Motta alá akarunk venni csapatot.
Ilyenre nem emlékszem, hogy szezon előtt ki lett jelentve kb. 8-10 játékosról, hogy nem részei a terveknek.
Viszont olyanról sincsenek emlékeim, hogy megvannak a fizetésbeli megegyezék... Koop, Todibo, Calafiori is elvileg fizetésben megállapodott velünk, aztán mégsem jönnek.
Chiesa fateros megbeszélésről van info?
Seria A magyar közvetítési jogokról van info?
Victory7 2024.08.09. 19:30:56
"Seria A magyar közvetítési jogokról van info?"
Az infó az,hogy senkinek sem kell sajnos. A sport tv nem újítja meg a szerződést( ami mondjuk érthető abból a bánásmódból,ahogy tavaly kezelték...)
A többi sport csatorna meg tele van egyéb közvetítésekkel....
Számomra egyébként felfoghatatlan,hogy egy francia,skót vagy akár egy német bajnokság vonzóbb lehet a nézőknek mint az olasz. A PL meg a La liga érthető.
Leram7 2024.08.09. 19:42:06
Nekem hiányérzetem lenne, ha nem lenne magyar közvetítés.
Attilio79 2024.08.09. 19:49:24
A válogatott Tek, Kostic, McK többet érnek és igen, aAllegri kerete többet érhetett volna.
dringo 2024.08.09. 19:59:03
Rettentő szomorú vagyok.
Rikoo 2024.08.09. 20:05:15
Motta tervezett volna Souléval, ehelyett jön Nico González? Miért?
Del Pybala 2024.08.09. 20:11:05
Zsupi44 2024.08.09. 20:16:29
Én nagyon kedvelen Nico Gonzalezt, és a tavalyi szezonja kiemelkedő volt , legalábbis a játéka biztosan.
Én még jobb játékosnak tratom , mint Soulet...
Rikster 2024.08.09. 20:25:44
Csikócsapattal nem mehetünk neki ennek az évnek, amivel egyet is értek a vezetőséggel, és tulajdonképpen az elmúlt években nem is kápráztattak el minket a srácok se a játékkal, sem a trófeákkal. Ezért kellenek a tapasztaltabbak, mint Nico is Soulé helyett.
Rövid távon jobb lesz az ilyen játékosok leigazolása és arra is, hogy legalább BL helyen tartsuk magunkat, trófeákért küzdjünk, hogy később a megfelelő játékospolitikával megerősödjön a csapat és szilárd alapok legyenek a további építkezésre.
dringo 2024.08.09. 20:37:36
dringo 2024.08.09. 20:49:45
Del Pybala 2024.08.09. 21:00:07
Leram7 2024.08.09. 21:09:20
Soulé 25 + bónuszokért ment, Nico 30M. Ezen még haszon sincsen.
Lehet rutinosabb Nico jelenleg, de ő már nem lesz klasszis, Soulé még szerintem többre viheti. Aztán lehet nem lesz belőle semmit.
Én csak arra tudok gondolni, hogy Guintoli nagyon bízott abban, hogy Sancho kölcsönvehető.
3 hét és vége a mercatonak, jövő héten bajnoki, én kíváncsi vagyok mi lesz. Nagyon sok a kérdés.
Leram7 2024.08.09. 21:10:44
Attilio79 2024.08.09. 21:15:45
dringo 2024.08.09. 21:16:49
Kulcspasszok meccsenként: 2,3 vs 0,8 Soulé javára
Gólpasszok ebben a szezonban: 3 vs 2 Soule javára
Várható gólpasszok: 5,34 vs 3,13 Soule javára
Sikeres cselek meccsenként: 2,8 vs 1,2 Soule javára
Cselek hatékonysága: 50% vs 42% Soule javára
Kialakított gólhelyzetek: 8 vs 3 Soule javára
Visszaszerzett labdák meccsenként: 4,9 vs 2,9 Soule javára
Del Pybala 2024.08.09. 21:21:21
Del Pybala 2024.08.09. 21:22:05
dringo 2024.08.09. 21:25:07
dringo 2024.08.09. 21:30:18
Gól: 12 vs 11 Gonzalez javára
Del Pybala 2024.08.09. 21:34:29
dringo 2024.08.09. 21:36:41
Rikoo 2024.08.09. 21:38:45
JeetTrader 2024.08.09. 22:27:16
Azt se feledjük h Sulénak meg volt az esélye h bizonyítson de sajnos úgy tűnt neki nagy a Juve meze. Senki nem tartja érdekesnek hogy egy Miretti előbb beepult mint Sulé? Erre persze lehet mondani h későn érő típus. Ami lehet h igaz is. Jövőre kiderul, mit tud a Rómában. De emlékszem én meg egy bizonyos Henry-ra akit eladtunk az Arsenalnak...van az úgy hogy nem megy valakinek csak égy bizonyos jatekrendszerven. Persze, mondhatnank azt is h nem kapta meg Mottanal az esélyt, de erre a válasz az első megállapítás....vagy marad Sulé meg Huijsen és probalgatjuk a regi kerettel Motta taktikájat (sztem az úgy garantált bukta lett vna) vagy elengedjuk őket és a pénzből olyan csapat épül amely Motta rendszeréhez passzol....szerencsére ez utóbbi lett.
Zsupi44 2024.08.10. 07:43:16
Sule egy nagyon penge kis játékos , akiben lenne potenciál , de fizikálisan könnyű elnyomni, és azért neki a teljesítménye sokkal hullámzóbb volt, a 2. féléve a Fro-ba is jóval gyengébb lett nem véletlen , hogy az ára is lejjebb csúszott, ha a 2. felese lett volna olyan mint az első , akkor gyanítom 40+ért kelt volna el...
NagyonJuve 2024.08.10. 07:56:59
NagyonJuve 2024.08.10. 08:00:23
dringo 2024.08.10. 09:22:00
A Soule Gonzalez összevetésben a sofascore csak megerősíti amit a pályán látok! Soule sokkal jobban cselez, több kulcspasszt ad, agilisebb, gyorsabb, jobban ad be, kreatívabb meglátásai vannak!
Mennyi lenne az ára Nicolas Gonzaleznek ha nem akarna elmenni? 2028-ig van érvényes szerződése, mitől esne le drasztikusan az ára?? És kérdezném, hogy rajtunk kívül ki érdeklődik az akciós Nico Gonzalez iránt? Én senkiről nem hallottam! És ő közel sem csap akkora balhét, mint Koopmeiners az Atalantánál! És érte 60 milliót kérnek! A Fiorentina nem hülye, tudják hogy Gonzalez közel sem pótolhatatlan és mivel 26 éves és sérülékeny, ennyi pénzt el kell fogadniuk érte! Gudmundssonnal már meg is lesz a pótlása, akit én egy jobb játékosnak tartok nála.
Mark Szabo 2024.08.10. 12:26:36
Mark Szabo 2024.08.10. 12:37:17
Ethan Hunt 2024.08.10. 12:40:38
Azért, mert a könyvelésben szerepelnie kell eladásoknak is, nem lehet csak örökké vásárolni, főleg, amikor a bevételi oldalon kapásból 100 millió euró esik ki BL-szereplés nélkül...
Mark Szabo 2024.08.10. 12:41:03
Mark Szabo 2024.08.10. 12:42:25
NagyonJuve 2024.08.10. 12:55:03
dringo 2024.08.10. 13:10:48
Ethan Hunt 2024.08.10. 13:25:16
1) Hadd tudja már jobban Giuntoli (meg azok, akik a klub pénzügyi, illetve FFP-szabályoknak való megfelelésért felelnek), hogy milyen bevételeket kell produkálni és miből lehet azt elérni egy adott pénzügyi évben, ha ilyen vagy olyan kiadásaink vannak...
Egyébként semmi új nincs ebben azok számára, akik követik valamennyire a klub félévente kikerülő pénzügyi jelentéseit, sőt még Agresti is megírta egy nyár eleji bejegyzésében, hogy játékoseladásokat kell produkálnunk, nincs más út...
Azt, hogy pontosan mennyit kell, az mindig attól függ, hogy a feleslegesnek gondolt játékosoktól milyen mértékben tudunk megszabadulni, illetve kiket akarunk leigazolni és milyen összegekért...
2) Lehet, hogy nem kellett volna eladni Soulét, főleg miután Motta is jelezte, hogy számítana rá, csak ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezzük, akkor improvizálni kell. Lehet, hogy az egész csak annyin múlott, hogy McKennie elfogadja az Aston Villa ajánlatát és most 15-20 millióval beljebb lennénk. De bevételt csak abból lehet produkálni, akiért érdeklődés van...
Az is lehet, hogy Giuntoli úgy ítéli meg, hogy egy Soulé-féle inverz szélsőt könnyebben tudunk pótolni a piacról, mint egy Koopmeinerst, akinek a posztján a jó játékosokat amúgy csillagászati összegekért szoktak árulni, ha egyáltalán árulnak és egyszerűen fel kellett állítani egy prioritási sorrendet...