A Spurs Chiesával erősítene

chiesa_federico_j_medical_elott.jpgA Tuttosport megerősítette a Mediaset munkatársa, Gianni Balzarini értesüléseit, miszerint a Spurs komolyan gondolkodik Federico Chiesa megszerzésén, és hivatalos ajánlat készül a Juventus számára, amely értéke megközelítőleg 30 millió euró.

Nicolò Schira arról számolt be, hogy Cristiano Giuntoli már 2020 nyarán le akarta igazolni Karim Adeyemit, amikor a játékos még a Salzburg futballistája volt. Nemrégiben pozitív egyeztetés történt a sportigazgató és a játékos apja és ügynöke, Abbey Adeyemi között. A Juventus a müncheni születésű szélsőt szemelte ki magának, a Borussia pedig 45 millió eurós árat határozott meg. Giovanni Albanese a futballista kapcsán 35 millió eurós árról tájékoztatott.

Gianluca Di Marzio megerősítette, hogy Dean Huijsen kapcsán megköttetett a megállapodás a Juventus és a Bournemouth között, csak az orvosi vizsgálatok és az aláírás hiányzik. Így a védő 15 millió euró + 3 millió eurós bónuszok fejében csatlakozik az angol klubhoz, amely 10%-os részesedést is biztosít a Juventusnak a fiatal futballista következő értékesítéséből.

Nicolò Schira úgy tudja, hogy amint a Juventusnak sikerül tőkére szert tennie Dean Huijsen és Matías Soulé távozásából, a vezetőség támadást indít Jean-Clair Todibo és Teun Koopmeiners ügyében. A következő napokban lezárulhat a védő szerződtetése, így egy viszonylag költséges kölcsönben csatlakozik a játékos a Juventushoz, és az Öreg Hölgynek adott feltételek teljesülése esetén kivásárlási kötelezettsége származik majd a szerződés alapján. Ezt követően a klub az összes erőforrást Teun Koopmeiners megszerzésére fogja irányítani, így 48-50 millió eurós ajánlatot küld majd az Atalantának a 60 millió eurós kérésére. Feltehetően 50-55 millió euró plusz bónuszok üthetik majd a bergamói klub markát, illetve talán egy 10%-on részesedés a középpályás következő átigazolásából. A középpályás csak a Juventushoz akar csatlakozni, ez pedig komoly előny a tárgyalás során.

Alfredo Pedullà beszámolója szerint a Juventus a szélek megerősítésén gondolkodik, és ezért a bal oldalra érkezhetne a keretbe Karim Adeyemi vagy Galeno, míg a jobb szélre kölcsönben Francisco Conceição és Jadon Sancho közül választ majd a vezetőség, jelen lehetőségek szerint.

A távozók tekintetében is vannak fejlemények, a Sky Sport szerint a Fiorentina érdeklődik Weston McKennie és Daniele Rugani iránt, Alfredo Pedullà pedig konkrét tárgyalásokról beszél az amerikai középpályás kapcsán, akiért a Juventus 15 millió eurót szeretne. Alfredo Pedullà Fabio Miretti helyzetéről írt, mivel a Como a pletykák szerint jelentős ajánlattal csábítaná el az olasz középpályást.

Mirko Di Natale úgy tudja, hogy Facundo Gonzálezt nagyra értékelik Torinóban, mivel edzésen nagyon jó benyomást kelt, és bár valószínűleg kölcsönben fogja lejátszani a következő idényt, az sem zárható ki teljesen, hogy a védőjátékos Torinóban maradna.

Romeo Agresti lényegében megerősített több fenti pletykát is, a megbízható újságíró szerint hamarosan közvetlen tárgyalás lesz a Dortmund képviselőivel Karim Adeyemi ügyében, és amint (várhatóan pár órán belül) Matías Soulé csatlakozik a Romához, a Juventus új ajánlatot fog küldeni Teun Koopmeinersért. Emellett új kapcsolatfelvétel volt a Juventus és a Nice képviselői között, Jean-Clair Todibo egy 5-6 millió eurós kölcsön keretében csatlakozna a Juventushoz, s az olasz klub 30 millió euróért vásárolhatja majd ki a futballistát. A klubok közötti egyeztetés gyorsan halad, állítja a klubközeli újságíró.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5618454819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.07.26. 12:32:48

Erről a pletykáról Di María egyik nyilatkozata ugrott be: "Fáj, amikor az ember mindig a legjobbat hozza ki magából a klubjáért, aztán azt hallja, hogy a Tottenhamhez kerülhet."

Még a Marcának nyilatkozta ezt az argentin szélső, amikor a Real Madrid mezét viselte.

Gondolkodok is, hogy a pénzen és a Premier League csillogásán túl mi lehet vonzó egy játékosnak a Spursnél? A trófeák nem, a könnyű továbblépés nem, a kellemes időjárás és jó kaják nem.

babo0410 2024.07.26. 12:58:24

@venember83: Azért a Spurs nem lenne olyan rossz, csak ne Paratici igazolna nekik.

Leram7 2024.07.26. 13:02:56

Chiesa jobb játékos, mint Adeyemi. Nem értem miért nem akarunk vele hosszabbítani. 20-30M vihető Chiesa, tőlünk meg vagyonokat kérnek sokkal rosszabb játékosokért.

Ha kölcsön jönne, nem kötelező opcióval még el tudnám viselni, de 45millió egy közepes csimpánzért? 5 gólja és 2 gólpassza volt az előző szezonban és sokat is volt sérült.

Ott van Joao Félix is, nem értem miért akarunk így igazolni, ennyiből Soulé is maradhatott volna.

MarcoT 2024.07.26. 13:16:32

@Leram7: mert Géza teljesen más karakterű játékos. Úgy tűnik, egy tipikus vonal szélső kell Mottának, aki megfelelően ki tudja szolgálni a centert. Erre Géza nyilvánvalóan nem alkalmas. Ő egy öntörvényű tehetség es aki nyilván nem illik bele az új elképzelésekbe. Adeyeminek nem volt rossz szezonja a bajnokok ligájában kifejezetten brillírozott. Szerintem legtöbbet dusán fog nyerni vele

MarcoT 2024.07.26. 13:17:35

Egyes hírek szerint egyébként Danilo is a piacon van. Hiába ő még a kapitány papíron, ha jó ajánlat érkezik érte mehet.

Wizzurah 2024.07.26. 13:27:15

@venember83: Mint Angliában élő kikérem magamnak az időjárás és a kaják kritizálását. Sokkal jobb, mint a 40 fok. Mindezt leszámítva ha egy Tottenhamből nem lehet tovább lépni, akkor honnan? Miért ne lehetne? A Juventusból utoljára ki került olyan csapatba és mikor, ami előrelépés volt a karrierjében?
Biztos, hogy a legjobbat hozza ki magából, adott helyzetben Chiesa, szóval neki ez a legjobb? Mert akkor neki egy Como illene valóban, egy Tottenham viszont a mostani legjóbbjához képest brutális előrelépés.

Lezárulhatnának már ezek A Chiesa-Soulé-Huijsen sagák, mert utána jönni fog a McKenni és az igazi semmire kellők keringője, attól tartok hosszú hetekig.

venember83 2024.07.26. 13:30:26

@Wizzurah: úgy értettem, hogy Levy nehezen válik meg az értékeitől, lásd Kane, lásd Bale. Azt belátom, hogy az időjárás és a konyha jóval szubjektívebb kérdés, de általánosan tekintve Olaszország mindkét utóbbi szempontból optimálisabb.

Del Pybala 2024.07.26. 13:36:28

Ugy nez ki Motta ruhelli Chiesat sajnos :D

Attilio79 2024.07.26. 14:01:47

Agresti szerint Soulé done deal.
26 + 4 bónuszokkal.

Leram7 2024.07.26. 14:02:54

@MarcoT: Ér Adeyemi 40-45M? Szerintem nem.
Kell egy más tipusú játékos? Ezt meg tudom érteni, de értelmes játékost hozzunk, aki erősítés. Nálam Adeyemi egy 20-25M játékos maximum. Még azt is meg tudom érteni, ha kölcsönben jön nem kötelező opcióval. De ha leigazoljuk mondjuk 40-ért, az katasztrófa.

Továbbá ott látom a problémát, hogy ki van jelentve, hogy Milikre nem számítunk, Chiesa eladó. Most egy Vlhao, Yildiz, Weah mellé olyan szélső kéne, aki szükség esetén azért góllövő is lehet. Ezért nem tudom megemészteni, hogy Greenwoodot nem igazoltuk le és az OM-be ment.

Koopot remélem odaadják 50-ért, ha már egy Dani Olmo kerül 60ba. Itt nem összehasonlítom a két játékost, de a spanyol nemzetközileg azért jobban értékelt. (Nekünk inkább Koop a jobb)

Attilio79 2024.07.26. 14:12:20

McK, Kosztic, Milik és Ruganival mi a helyzet?
Tek és DS monzai mókája és Arthur comoi érdeklődése befuccsolt?
Érdekes, hogy nem ezeken a játékosokon vagyunk rajta, hanem az eladható Soulén, Huijsen és Chiesa mennek inkább, bár igaz 30-at összesen nem kapunk a "munkásabb" transzferekért. (Csak ne maradjanak rajtunk) :)

bulldeuz 2024.07.26. 14:18:46

@venember83: Lassan megsülünk, de még mindig a melegre mondjuk, hogy "jó idő".
Londonban meg van más is, mint fish & chips.
@babo0410: pont az lehet Chiesának a vonzó, hogy Paratici igazol. Ezért vannak ott az ex-Juve és ex-Seria A játékosok.

GabeTR 2024.07.26. 15:21:01

@Attilio79: Ezek közül sokakat nem lehet eladni annyiért mint az éves fizetésük! Azoknak a csapatoknak, akiknek elég egy ilyen középszerű játékos, az nem tud ekkora bért fizetni. A játékos/ügynök pedig nem fog belemenni drasztikus fizetés csökkentésbe... :(
Ha Giuntoli ezekből a játékosokból pozitívan/kis ráfizetéssel tud kiszállni, akkor nem menedzser, hanem varázsló

@Leram7: Chiesat el kell adni, mert a klub nem fog magasabb fizetést adni a szerződéshosszabbításért (miért tenné az utóbbi 3 évért?) és jövőre ingyen távozhat, akár közvetlen riválishoz is.
Szélső posztra pl Galeno a statisztikái alapján pont olyan, mint amit mondasz, de hát portugál bajnokság...

Leram7 2024.07.26. 15:59:30

@GabeTR: Én adnék neki magasabb fizetést, ha nem tudjuk eladni. Eladni is csak akkor adnám el, ha van megfelelő utódja. Még mindig gazdaságosabb 1-2 évvel hosszabbítani vele, mint ingyen vagy apróért eladni.

Chiesa, ha ingyen igazolható lesz, mindenki tudja hova fog menni. Beppe befogja a sintértelepre.

GabeTR 2024.07.26. 19:01:21

@Leram7: Ha most sem lehet eladni, akkor magasabb fizuval könnyebb lesz? Persze kellene egy megfelelő pótlás

Ethan Hunt 2024.07.27. 00:47:00

@babo0410: Tudod, olyan ostoba vagy, hogy még azt sem tudod, hogy Paratici már több mint egy éve az eltiltását tölti és nem ő a Tottenham sportigazgatója...

A 2 éves igazolásai, illetve az a kettő, akit ő hozott el kölcsönbe, de már az utóda véglegesítette.

Kulusevski: 10+30 M -> 55 M (jelenlegi becsült értéke)
Pape Sarr: 16,9 M -> 45 M
E.Royal: 25 M -> 18 M
Bryan Gil: 25 M -> 14 M
Bentancur: 19 M -> 35 M

Richarlison: 58 M -> 38 M
C.Romero: 52 M -> 65 M
Y.Bissouma: 29,2 M -> 35 M
D.Udogie: 18 M -> 45 M
D.Spence: 14,7 M -> 8 M
P.Porro: 5+40 M -> 45 M

Ennek a 11 játékosnak az eredője kb. 60 millió eurós pozitívumot mutat, ennyire igazolt nekik "szarul"...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása