Nemrégiben felszínre került Wojciech Szczęsny pár hete adott nyilatkozata, amit a Foot Truck YouTube-csatorna közölt, még június 19-én, s amelyben nyíltan beszélt a távozásról, ha ezt a klub szükségesnek ítéli meg.
„Massimiliano Allegri rengeteget segített nekem, a borzasztó meccsek után odajött hozzám, hogy beszélgessünk, s azt gondoltam, hogy most engem fog bűnbaknak kikiáltani, de nem ez történt. Azt mondta, hogy véleménye szerint a világ legjobb kapusa vagyok, és ezért soha nem fog padra ültetni engem, hacsak nem én magam kérem ezt tőle. Onnan kezdve ismét javulni kezdett a hangulatom, és csúcsformába kerültem.
Én nagyon hűségesnek tartom magam, csak két klubbal kötöttem szerződést, és amikor meghosszabbítottam a szerződést, akkor ezt azért tettem, mert maradni szeretnék, soha nem kérvényeztem sehol a távozásom. A hűség ugyanakkor azt is jelenti, hogy ha egy klub mindent megadott, amire szükséged volt, és a klubot rendkívül tiszteled, a klub pedig azt kéri, hogy távozz, akkor kész vagyok ezt tiszteletben tartani, és segítem a klubot. Szóval ha a Juventus a távozásomra szorul, akkor távozni fogok, és így mondok köszönetet a csodálatos évekért.”
A kapus kapcsán többször felmerült, hogy a Juventus jelentős bércsökkentés mellett akart szerződést hosszabbítani, 2026 nyaráig érvényes szerződést ajánlott neki a klub, ugyanakkor az aktuális 6,5 millió eurós nettó bére 4 millió euróra csökkent volna, amit a kapus elutasított. Erről a hálóőr azonban nem kívánt nyilatkozni: „Négyszer is meg kell gondolnom, mit mondok, hogy ne áruljak el túl sok mindent.” - zárkózott el a válasz elől a Juventusnál 252 tétmeccset gyűjtő 34 éves hálóőr.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZED! 2024.07.02. 10:28:58
juve28adam 2024.07.02. 10:40:43
Én elégedett vagyok azzal amit itt nyújt(ott)!
west30 2024.07.02. 10:43:51
gomorra21 2024.07.02. 11:02:50
Amit viszont kevésbé kedveltem benne (főleg Gigi után), hogy csak a kaput tudta védeni, de a csapatot nem. A csapatnak már nem tudott átadni ebből a magabiztosságból. Egyszemélyes karakter, nem jó kapitány.
Attilio79 2024.07.02. 11:34:12
Sajnálom, hogy nem marad, szerintem Perinnél jobb és valahogy magabiztosabb (talán a magasságából eredendően).
34 éves jelenleg, de ő nem az a típus, aki 2-3 év múlva is magas szintet fog hozni véleményem szerint.
Shaky79 2024.07.02. 12:02:03
kidelpiero 2024.07.02. 12:23:12
RunnerLaca 2024.07.02. 12:49:35
Rocky80 2024.07.02. 14:21:44
alexGicamo 2024.07.02. 15:13:46
gomorra21 2024.07.02. 16:01:11
RunnerLaca 2024.07.02. 17:04:13
Ethan Hunt 2024.07.02. 21:20:50
A klub pénzügyei szempontjából biztos, hogy kívánatos lenne a távozása...
Zamboni nem egy tészta 2024.07.03. 08:57:49
venember83 2024.07.17. 04:56:49
Hát még most micsoda ellentmondás van, hogy kútba esett a szaúdi opció a kapus hozzáállása/viselkedése miatt (Alfredo Pedullà szerint).