Középpontban a középpálya megerősítése

mckennie_weston_kesztyuben_mutogat.JPGAlfredo Pedullà szerint már 15-20 nappal ezelőtt volt beszélgetés Monchi és Cristiano Giuntoli között Weston McKennie kapcsán, és témaként felmerült Douglas Luiz is, akit a Juventus nagyra értékel, de az ára is igencsak magas. A Juventus tekintetében nincsenek ajánlatok Manuel Locatelli ügyében, akit nagyra értékel Thiago Motta. Egy másik nagyra értékelt játékos Adrien Rabiot, kiváló a jövőbeli edző és a francia játékos kapcsolata, ezért is opció a szerződéshosszabbítás, azonban a Juventus nem kíván túl magas bért ajánlani, és a vezetőség nemet mondott a nettó 7 millió eurós bérre. A középpálya tekintetében felmerült Teun Koopmeiners, és a vezetőség mindent megtesz a játékosért, meg is állapodtak a középpályással, ám az Atalanta tavaly elutasította a Napoli 45 millió eurós ajánlatát. Az újságíró szerint azonban a bergamóiak nyitottak játékosok bevonásába az ügyletbe, szívesen tárgyalnak Dean Huijsen és Matías Soulé szerződtetéséről.

Giovanni Albanese forrásai szerint az Aston Villa próbálkozik Weston McKennie szerződtetése érdekében, és nem zárható ki Douglas Luiz váltása sem, a felek beszélgetnek erről, de a két ügylet nem kapcsolódik össze szervesen, egyelőre a Juventus vezetősége kiértékeli a lehetőségeket.

Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Juventus ajánlatot továbbított Adrien Rabiot szerződéshosszabbításához, de a játékos és az ügynöke nem válaszolt még. Mindeközben természetesen további klubok is érdeklődtek a játékos iránt, és nagy figyelemmel követik a francia középpályás helyzetét.

Daniele Longo egy másik középpályás nevét dobta be a Juventus kapcsán, az Atalanta 24 éves brazilja, Éderson iránt érdeklődik a Juventus, és felvette a kapcsolatot a játékos ügynökével. A pletykák szerint az Atalanta 35 millió euróért kész megválni a játékostól.

A Corriere dello Sport egy másik érdekes témáról számolt be. A római lap szerint Federico Chiesa nem kívánja meghosszabbítani a szerződését a klub által kínált feltételek szerint, mivel a klub továbbra is bércsökkentéseket céloz meg, mivel a vezetőség szerint a keret bére továbbra is túl magas a játékosok értékéhez képest. A lap szerint az amortizációnak köszönhetően már egy 25 millió eurós értékesítés esetén is 10 millió eurós profitot regisztrálna a klub Federico Chiesa eladásával, és a játékosért a Premier League több klubja mellett az AS Roma is érdeklődést mutat iránta.

Nicolò Schira értesülései szerint a Juventus nem tett le Giovanni Di Lorenzo megszerzéséről, és 2028 nyaráig érvényes szerződést kínált a Napoli jobbhátvédjének. A kapitány távozni akar Nápolyból, és kérte az értékesítését. Antonio Conte viszont nagyra értékeli a játékost, és találkozót sürget a meggyőzése érdekében. A Juventus viszont érdeklődik, és kész leigazolni az olasz játékost.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5518420213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.06.03. 10:55:16

Di Natale szerint az egyeztetés tart a játékos és a klub között, mindketten a közös jövőben gondolkodnak, de még nem sikerült a pénzügyi részleteket tisztázni. Ha nem sikerül megegyezni, akkor 40 millió euró körül távozhat Fedex.

babo0410 2024.06.03. 11:16:19

Nagyon remélem marad a jelenlegi bére, és maradhat! Nem szabad őt elveszíteni.

Juventina7 2024.06.03. 12:31:06

Csak jelzem, Contét hamarabb bejelentik a Napolinál vagy Italianot a Bolognánál, mint nálunk Mottát…miközben elvileg február óta megvan vele a szóbeli megállapodás. :D
Csak nekem furcsa ez?

Juventina7 2024.06.03. 12:45:45

@Juventina7: *esetleg Palladinot (Bologna).

gomorra21 2024.06.03. 13:02:34

@Juventina7: én ebbe nem látnék bele sokat. Conte az elmúlt időszakban munka nélkül volt, nyugodtan tervezhette és intézhette az ügyeit. Motta most fejezte be a melóját, és elment nyaralni a családjával. Ez kb. az egyedüli pihenő időszak neki.
A szerződés pedig nyilván bonyolult és összetett mindkét fél részéről.

babo0410 2024.06.03. 13:46:31

@gomorra21: Én is azt hallottam, hogy éppen nyaral, és csak utána lesz hivatalos. Gondolom miután megérkezik, aláír, bejelentik, és elkezdi az EB-ről lemaradtakkal a munkát, meg a marcatot is elkezdik megtervezni.

Attilio79 2024.06.03. 15:36:13

@babo0410: sztem a mercato egy része már le van zsírozva, nem hiszem, hogy megvárnánk az EB-t, csak ott sincsen bejelentés.
Pl. Calafiorit már sokan Juve mezben látják a klub közeli hírforrások közül is.

JeetTrader 2024.06.03. 16:00:29

@venember83: nem gondolom h nem fogunk tudni megegyezni vele. Max akkor nem ha lesz egy olyan kérője akinek a pénz sem gond és BL is van....

A mercatot már nagyban intézi Guintoli tuti le van egyeztetve, szerződések első változatai is a csőben.

Leram7 2024.06.03. 18:41:01

Én is azt várom, hogy történjen már valami.

Ha vételi oldalon nem is, legalább eladási oldalon lehetne erős érdeklődésekről hallani, de nincs ilyen sajnos.

babo0410 2024.06.03. 19:29:32

@Attilio79: Az lehet, de lehet lesz akikkel a tárgyalás elhúzódik még.

Juvebest 2024.06.04. 15:03:34

Ha 25 m euroért eladják Chiesát akkor igazi barmok. Locatelli mozdíthatatlan(?????), és Rabiotval is hosszabítani kell de aki képes cselezni, egy az egyezni gólt löni róla meg lemondunk hogx jó legyen a könyvelés.

steven.h 2024.06.05. 16:50:49

@Juvebest: Nagyon szeretem Chiesát, de ha a Napoli egy Raspadori+Di Lorenzo cserével bejelentkezne érte én aláírnám. (valahol olvastam ilyesmi pletykát)

Juvebest 2024.06.06. 11:50:46

@steven.h: Di Lorenzot hoznám , Chiesát megtartanám. Egy igazi offenzív csapatban van helye. Allegrinél nem a posztján játszott, bízom benne a leendő edző megtartja

steven.h 2024.06.06. 12:25:14

@Juvebest: Van helye nyilván, és én is szeretném hogy maradjon, csak azt mondom, hogy ha egy ilyen csereügylet valós lenne, akkor én azt aláírnám.

gomorra21 2024.06.06. 14:15:58

@Juvebest: Chiesától is kell az akarat a folytatásra, illetve elsősorban az, hogy az amúgy sem kicsi fizetését ne akarja emelni. Remek, karakteres játékos, üde színfolt, de az utóbbi időben nem volt olyan meghatározó tényező, hogy feltételeket szabjon.
Több szerénység, több meló, az EB-n meg halljon meg a mezért - mindezt sérülés nélkül..

venember83 2024.06.06. 15:08:14

@gomorra21: Daniele Longo szerint az ügynöke a Roma, a Napoli és a Bayern München képviselőivel tárgyal.

venember83 2024.06.06. 15:11:32

@gomorra21: Pedullà szerint meg Conte és De Rossi is szeretné leigazolni. Akár játékost is bevonhatnak az átigazolásába.

steven.h 2024.06.06. 15:34:23

@venember83: Mondom én hogy Raspadori+Di Lorenzo lesz ebből :)

Romából nem kell senki :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása