Montero: „Holnaptól visszatér minden a régi kerékvágásba”

montero_paolo_oltonyben_esoben.jpgPaolo Montero a Monza elleni győzelem után a DAZN stábjának nyilatkozott rövid kinevezéséről és érzéseiről.

„Az elmúlt két meccsen egy nagyszerű csoportot találtam az öltözőben, és olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, akik javulni akarnak. Ami Nicolò Fagiolit illeti, nagyon jó állapotban tért vissza, nagyon intelligens játékos, aki tudja, hol kell tartózkodnia a pályán. Szerencsére behívót kapott a válogatottba, és a Juventus egyik oszlopa lehet a jövőben.

A Juve idén egyértelmű célokat fogalmazott meg, és sikerült ezeket elérni. Mindig a stadionba látogattam, hogy lássam a csapatot, és a srácok nagyon elkötelezettek a Juventus meze mellett, és nagyon örülök, hogy megismerhettem őket.

Mit kell tennie a Juventusnak a jövőben? Nos, amit Bolognában átéltünk, az természetes dolog volt. Emlékszem, amikor az Ajax ellen játszottunk még az én időmben a BL-elődöntőkben, és nyertünk, aztán az Udinese elleni bajnokin veszítettünk. Ez történt Bolognában is, sikerült felállnunk, és végül kiegyenlítettünk. Uruguayban az a szólás járja, hogy minden relatív. Nagyszerű meccsek után mindig van visszaesés, és ez figyelhető meg a világ nagyszerű csapatainál is.

Kenan Yıldız lehet-e az aktuális korszak Alessandro Del Pierója? Alessandro Del Piero inkább középen játszott, míg Kenan inkább a bal oldalt kedveli, s ne feledjük, hogy Alessandro Del Piero ő mégis  Alessandro Del Piero volt.

Tiago Djaló? Szerencsére nem lesz olyan, mint én! Kiértékeltük a csapatot, és felmerült a neve, s végül beállt Alex Sandro cseréjeként. Tiago Djaló sikeres lehet a Juventusnál, megvan az ehhez szükséges személyisége.

A szurkolók? Amikor Torinóban sétálunk otthon érzem magam, mint Montevideóben. Mindig csodálatosan fejezik ki szeretetüket a szurkolók Torinóban. Ezért is választottam lakhelyemül ezt a várost, imádom ezt a várost.

Holnaptól minden visszatér a szokványos kerékvágásba, a jövő változatlan. Az ember mentalitása belülről fakad, az ember győztesnek születik, ezt nem lehet tanítani. Az életben, ha az emebr a győzelmet keresi, akkor mindent meg kell tennie ennek az elérése érdekében.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7918413873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2024.05.26. 20:43:34

Nagyon szimpatikus ember !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9957) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2445) meccsek (4177) mercato (4161) nyilatkozat (7468) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4197) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (290) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása