Ronaldo pert nyert a Juventus ellen

ronaldo_cristiano_kioltott_nyelv.jpgA Juventus elveszítette a pert, amelyet egykori játékosa, Cristiano Ronaldo indított a klub ellen, s így csaknem 10 millió eurót, valamint az összeg kamatait köteles fizetni a portugál támadónak.

A Sport Mediaset beszámolója szerint a döntőbíróság szerdán hozott döntése értelmében a Juventus 9.7 millió eurót és a kamatokat fizeti majd Ronaldónak.

Ronaldo a koronavírus-járvány idején végrehajtott két fizetési manőver következményeként 19.5 millió eurós bér miatt indított pert a Juventus ellen. A járvány alatt a klub magán megállapodásokat kötött a játékosokkal, köztük Cristiano Ronaldóval is, amelyek révén el tudta halasztani a bérek kifizetését, azonban minderről elmulasztotta tájékoztatni a FIGC-t, s a pénzügyi kimutatásokban sem tüntette fel. 

A döntőbíróság azonban úgy találta, hogy Ronaldót és a Juventust egyaránt felelősség terheli, így a klub csak a felét köteles fizeti majd a 19.5 millió eurós összegnek, de a 9.7 millió euro kamatokkal tovább emelkedik.

Ronaldo három szezont töltött Torinóban, s ezalatt 134 mérkőzésen 101 gólig jutott, majd 2021-ben visszatért a Manchester United csapatához.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5018383665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.04.17. 22:14:23

Így pár év után talán már kijelenthető, hogy igencsak drága volt az az Atlético elleni csodálatos teljesítmény.

gomorra21 2024.04.17. 22:14:36

Fulladj bele a pénzedbe, köcsög.

Marci04 2024.04.17. 22:37:29

Évi 220 milliót keres a szaudi csapatában, de neki ez a plusz 9 millió kell :(

MdewC 2024.04.17. 22:59:37

Ezek szerint volt igaza CR-nek. Ami fizu jár, az jár. Nem ő volt a hülye, hanem aki megállapodott vele. Ő viszont meglőtte a gólokat amit kellett, az más kérdés, hogy sokan hülyék voltak mellette a focihoz.

delpi0823 2024.04.17. 23:03:23

Tiszta haszon volt ennek az embernek az idehozatala.........

delpi0823 2024.04.17. 23:07:32

@MdewC: Ja csak a sajtoba meg ok voltak felmagasztalva a kovid idejen,hogy milyen rendesek hogy lemondanak a fizetesuk egy reszerol hogy a klubbot tamogassak a nehez idokben,persze hogy lemondtak........Megerte idehozni 117millioert leigazolni,evi 40millios fizetessel,hogy aztan fika penzert,hisztizve tavozzon a unitedhez.Ahol ugyanugy hisztizve tavozott........

gomorra21 2024.04.17. 23:14:23

@MdewC: ami jár, az jár. Persze. De nyilván ő is össze tudja rakni, ha reálisan nézi a dolgokat, hogy a lezárások miatt nekünk ő baromi nagy teher volt, nem várt teher. És hogy egy jóval gyengébb csapatot hagyott itt, mint amibe érkezett. Nem a betevőre kéri el a kesst. De persze, ami jár, az jár. Júdásnak is kiperkálták a 30 ezüstöt. Így korrekt.

CsakÚjváros 2024.04.17. 23:28:41

Köszi hogy beugrottál hozzánk Roni......

MdewC 2024.04.18. 00:18:00

@delpi0823: bocsánat, de ezzel a sajtó komminggal csak takargatva volt az adócsalásunk. :D (jófej játékosok lemondtak a fizuról… aha lemondtak. Ki lett adva az ukász, így az uefa meg is szopathatott minket utólag. Bravó.) Látszik, hogy rajta kívül minden játékosunkat hülyére tudtak venni Agnelliék.

@gomorra21: valóban okádék módon hagyott itt minket, ezt aláírom. Viszont amikor itt volt, meglőtte amit meg lehetett. Mások helyett is. Ha van egy fizu, akkor azt meg illik kifizetni. Kár ragozni.

Nálunk nem ezen a 10-12 misin fog múlni semmi, ha igen, akkor amúgy is gáz van.

MdewC 2024.04.18. 00:19:30

@delpi0823: amit ott meg akartak spórolni, idén 100x annyit buktunk a BL kizárással, pontlevonással stb.

gomorra21 2024.04.18. 01:09:50

@MdewC: én is ezt mondom. A zsoldost ki kell fizetni.
Remélem tud rajta venni három bóvli aranylabdát, hogy beérje a törpét XD

MdewC 2024.04.18. 01:19:05

@gomorra21: ha neked így könnyebb. :)

A nem zsoldost is ki kell.

Wizzurah 2024.04.18. 01:53:31

Attól függetlenül, hogy pert indított, nincs szüksége az összegre, attól még ami jár, az jár. Ezért lehet utálni vagy nem, én is ezt tenném a helyébe, ez üzlet. Ami engem zavar, az inkább az, hogy a klub ugye a saját igazát szajkózta eddig, ami eddig ugye az ellenkezője volt, amit végül a bíróság megállapított. Engem sokkal jobban zavar, hogy a Juventus rendszeresen hazudik , lop, csal, átb@sz mindenkit, akit csak tud. Tehát ebben is sumákolni akart a klub, ehhez is hülyék voltak, ahogy az összes többi ügyhöz és itt is büntetés lesz. Hihetetlen... és szánalmas is már...

venember83 2024.04.18. 06:12:00

@Wizzurah: persze, megint a Juvét találták vétkesnek, és teljesen érthető, hogy zavaró ez a trend, s a klub nem lehet ártatlan, de:
1) a választottbíróság nem véletlenül felezte meg az összeget, megosztotta 50-50%-ban a felelősséget a felek között;
2) nem nagyon látom a futballporondon az ártatlan klubokat, folyamatosan kb. mindenhol vizsgálatok zajlanak és büntetések repkednek, legyen szó pl. Spanyolországról vagy Angliáról, hogy ne csak a notórius olaszokat említsük.

BigChris 2024.04.18. 06:48:31

@venember83: így van....olyan ez, mint a csalós dízelek...az Audi bukott meg elsőként, tücsköt-békát kiabáltak rá, aztán szépen, lassan kiderült, hogy mindenki átbaszott mindenkit.

delpi0823 2024.04.18. 08:36:14

@MdewC: Ja,megrugdosta a golokat.Azt birom hogy ki volt emelve hogy beerte Dybala goljainak a szamat.Csak abban azert igen csak santit a tortenet,hogy elvette tole az osszes tizit meg szabit(mondjuk abbol sokat nem szerzet mert 99%ban a sorfalban landoltak a nagy szabi lovonek a labdai......).Itt lete alatt rugott vagy 25 tizit az biztos.Na ha azokat a golokat levettuk volna es Dybala szamaihoz kerultek volna akkor kb 50gollal tobbje lett volna az argentinnak.De amugy ja igazad van,o jo volt,mindenki mas korulotte meg szar.Igy volt ez a unitednel is.Meg johogy a teveszaros ligaba tudja vagdosni a golokat....... Meg johogy mielott idehoztuk nyert a csapat 7 scudettot meg jatszott 2bl dontot.Neki meg koszonhetjuk a penzugyi manoverezeseket mert az idehozatala penzugyileg ide vezetett.Marrotta nem hiaba volt ellene a leigazolasanak,nagyon jol tudta hogy milyen penzugyi kovetkezmenyekkel jarhat,el is lett zavarva a klubtol,a tobbi reszet meg tudjuk a tortenetnek Paraticieknek szepen sikerult elintezni a klubbot.......

Kives 2024.04.18. 08:55:01

@delpi0823: Egyet értek veled! Nem csak Dybalától és nem csak a 11 és szabadrúgásokat vette el, de kb mindenkitől minden helyzetet.
Tudvalevő persze, hogy ő egy ilyen játékos. Mindig mindent rá kell kijátszani, de a Juve család, a Juve csapat összetartása erősen megbomlott ekkor.

alexGicamo 2024.04.18. 09:05:18

Lehet, hogy én vagyok ostoba , de nem értem . Ha anno megegyeztek, akkor hol itt a probléma ?

venember83 2024.04.18. 09:34:37

@alexGicamo: a Juve nem fizette ki ezt a 19,5 millió eurót, amivel tartozott a portugál gólvágónak a magánmegállapodás alapján, azonban távozáskor CR aláírt egy papírt, miszerint úgy hagyja el a klubot, hogy a Juventus nem tartozik neki semmivel. S ezért kellett döntőbíróság, hogy akkor igazságot tegyen, hogy melyik aláírt dokumentum érvényes, s mennyit kell vagy nem kell fizetni.

alexGicamo 2024.04.18. 09:37:07

@venember83: Köszönöm szépen a magyarázatot ! Így már minden világos !
Ha CR valóban aláírt egy lemondónyilatkozatot, akkor mégis miért akarta behajtani a zsét ?

venember83 2024.04.18. 10:21:02

@alexGicamo: a pontos részletekkel természetesen így kívülről nem lehetünk/vagyunk tisztában. De pl. Arrivabene (a pletykák szerint) a lehallgatott telefonos beszélgetéseken említett tartozást CR felé, amit követelhet a sokszoros aranylabdás.

MdewC 2024.04.18. 11:58:50

@delpi0823: lőhette volna Dybala is a tiziket, rendben van a feltételezés, ha nem lett volna folyamatosan sérült az argentin. Akkortájt mindig volt vele vmi probléma…

“Neki meg koszonhetjuk a penzugyi manoverezeseket mert az idehozatala penzugyileg ide vezetett.” Tudtommal nem Ronaldo vezette a könyvelést. Tehát Te, a játékost hibáztatod, amiért elcseszte a vezetőség a pénzügyi stratégiát. Értem.

Sztem kár ezt is tovább ragozni. :)

gomorra21 2024.04.18. 13:21:11

@MdewC: amúgy szerinte CR-nek pozitív a Juventusos mérlege? Jó döntés volt idehozni? Viccen kívül kérdezem. Azt hozta, amit vártál, amikor leigazoltuk?

delpi0823 2024.04.18. 14:19:35

@MdewC: Nem azt irtam hogy o vezette a konyvelest,hanem az o idehozatala idezte elo a nagy minuszt a klub kasszajaban.Marrotta volt az esz a gepezetben ezt most mar sok ev tavlatabol a vak is latja.O egyertelmuen ellene volt az idehozatalanak,lapatra is tettek szepen.Aztan a tobbit meg tudjuk hogy a nagy Ronaldoval hova jutott a klub.A mai napig nyogjuk az idehozatalat kb.Egy 33eves jatekosra koltottunk majd 300millio eurot szted ez normalis?Ha ez nem tortenik meg meg valoszinu hogy a mai napig is egyeduralkodok lennenk olaszorszagban,es nem azon kene aggodnunk hogy hogyan epitsunk uj csapatot,es hogy valahogy erjunk be a 4ik helyre.........

delpi0823 2024.04.18. 14:20:53

@MdewC: Nem azt irtam hogy o vezette a konyvelest,hanem az o idehozatala idezte elo a nagy minuszt a klub kasszajaban.Marrotta volt az esz a gepezetben ezt most mar sok ev tavlatabol a vak is latja.O egyertelmuen ellene volt az idehozatalanak,lapatra is tettek szepen.Aztan a tobbit meg tudjuk hogy a nagy Ronaldoval hova jutott a klub.A mai napig nyogjuk az idehozatalat kb.Egy 33eves jatekosra koltottunk majd 300millio eurot szted ez normalis?Ha ez nem tortenik meg meg valoszinu hogy a mai napig is egyeduralkodok lennenk olaszorszagban,es nem azon kene aggodnunk hogy hogyan epitsunk uj csapatot,es hogy valahogy erjunk be a 4ik helyre.........

alexGicamo 2024.04.18. 14:32:54

@venember83: Hát , igen ... Ki tudja, mi zajlott le ott pontosan ...

MdewC 2024.04.18. 16:12:58

@delpi0823: már elnézést, nem nyelvészkedni szeretnék, de pedig ezt írtad: "Neki meg koszonhetjuk a penzugyi manoverezeseket mert az idehozatala penzugyileg ide vezetett."

Senki nem kérte a vezetőségtől, hogy csaljanak, hazudjanak CR miatt. Ez az akkori vezetőség döntése volt. Lehet itt szidni CR-t, de erről az egészről, hogy veszteséget generált, meg elment Marrotta, csak és kizárólag az akkori vezetőség tehet. Ezek tények.

@gomorra21: a kérdést ezzel a fentivel meg is válaszoltam. (hozzáteszem, ha nem lett volna mindenki idióta az akkori vezetőségből, nem lett volna Covid, plusz lett volna egy használható keret CR mögött, akkor lehetett volna egy jó döntés is. Én kedvelem, örültem, hogy itt volt, örültem a góloknak, utólag a legkönnyebb okosnak lenni, Marrotta távozása volt a legnagyobb érvágás, minden szempontból.)

Reméljük a mostani vezetőségnek több esze van.

Shyr Kahn 2024.04.18. 16:19:57

@MdewC: Alapvetoen sok golt szerzett nekunk es eleinte volt nemi pozitiv hatasa is (pl. Berna jobban hajtott meg mellette). Egyebkent Dybala MVP lett CR mellett (Sarri vezetese alatt). Abban az evben nem volt sokat serult es siman lohette volna az osszes tizit, vagy legalabb a jobb oldalrol a szabikat, de mindegy.

A lenyeg, hogy anyagilag volt haszna CR-nek, de ma mar nem igen latszik ez, mivel szinte sem emlekeztet a SIUUU-s videojan kivul arra, hogy a Juvenal jatszott. Azon a videon se latszik a mezunk. Ma meg meg el is szedi a penzt az egyebkent sem anyagilag tul stabil klubtol, mikozben O degeszre keresi magat.

Nem tudoim ki hogy van ezzel, de en speciel amennyiben keresnek evi 200 rugot es visszakovetelhetnek 20 rugot az ex munkaltatomtol, akikrol tudom, hogy nem feltetlenul allnak jol, mikozben rengeteg jovedelmezo befeketetesem van, plusz megtakaritasom, en nem nagyon kapaloznek. Az egesz nem er annyit. Lehet mondani, hogy itt millakrol van szo, de CR stabilabb anyagilag (neki nincs szuksege kulon tokeinjekciora es fizetnie sem kell ilyen meregdraga jatekosokat), mint a Juve jelenleg, szoval nem igazan ertem, hogy szamara ez az osszeg hol szamit igazan.

DelPiero2 2024.04.18. 17:14:27

Ne feledjük, Ronci Madridból is adócsalási ügylettel érkezett.

Rikoo 2024.04.18. 17:33:07

@DelPiero2: A spanyol kormány kit nem akar lehúzni?:D
Inkább többször adóztatnak mindenkit, biztos ami biztos.:D

Wizzurah 2024.04.18. 18:03:28

@venember83: Az a baj, hogy ez trend, mert megtehetik és máshogy nem tartható fent ez az üzletág, mert mára már az lett és semmi más nem számít benne, csak a pénz, instakurválkodás, másikat lehúzni, a másikkal kibaszni. Azért, mert más csapat is csal, attól még nem lesz jobb és nem ment fel semmi alól. Nem értem, hogy az összeg felezéssel mit akartál megmagyarázni, hogy csak kicsit bűnös a klub? Meg csak kicsit zsoldos lelkű a ronci? Ha valaki csak kicsit genyó, akkor az már úgy rendben van vagy mi.

MdewC 2024.04.18. 18:16:25

@Shyr Kahn: megértem a véleményed és tisztelem is (sokszor olvasom amit írsz). :)
Csak megvilágítottam egy másik nézetet, miszerint nem CR tehet arról, hogy a vezetőségünk ennyire hülye volt. Hogy CR mit követel rajtunk, meg, hogy ez jogos-e vagy sem, meg neki amúgy is mindegy, ez egy teljesen másik dolog. ;)
Sztem ez egy másik topik.

venember83 2024.04.18. 18:54:20

@Wizzurah: hogy mindkét fél sárosnak találtatott. És nem, ez nem menti fel egyik félt sem.

Thuglife! 2024.04.18. 19:10:13

@venember83: "Így pár év után talán már kijelenthető, hogy igencsak drága volt az az Atlético elleni csodálatos teljesítmény.

Azért ne sarkítsuk nekem emlékezetes volt a Sampdoria elleni fejesgólja...
Na meg az egy szabadrúgásgólja...asszem 76 kísérletből.

delpi0823 2024.04.18. 19:26:10

@MdewC: Elengedtuk a unitedhez mert azon rinyalt hogy nem versenykepes a keretunk a blhez.Aztan lattuk mit muvelt a unitednel.Mindenhol csak a keret volt a hibas..........Az igazsag az hogy a realos formajat mar meg se tudta kozeliteni,vesztett a dinamikajabol es a cselezokeszsegebol is.A vezetoseg hatalmas nagy hibat kovetett el az idehozatalaval.Abbol a penzbol egy konkret csapatreszt lehetett volna rendbe tenni,es talan meg is nyertuk volna a blt.

venember83 2024.04.18. 19:27:45

@Thuglife!: CR a BL színpadára érkezett. Ott pedig sajnos kevésszer hozta azt, amiért szerződtették.

MdewC 2024.04.18. 20:19:49

@delpi0823: ez meg már egy harmadik topik. :)

@venember83: van olyan, aki az utolsó BL döntő óta hozta azt a BL-ben, amiért szerződtették? (példának okáért Chiesa se villog sehol, ár értékben Ő se a numero 1)

venember83 2024.04.18. 21:13:57

@MdewC: nem, persze, hogy elégtelen volt a csapat teljesítménye, ez is kétségtelen. De attól még CR-t olyan teljesítményekért szerződtették, amilyet az Atléti ellen mutatott. S nem azért, hogy qrva nagy fejesgólt szerezzen a Samp ellen, vagy éppen a Serie A egyik másik csapata ellen betaláljon. Csak erre akartam rávilágítani.

MdewC 2024.04.18. 21:58:58

@venember83: akkor úgy látom, hogy lehet itt világítgatni, mindenféle szögből, de a végeredmény az, hogy CR-el és CR nélkül is szarok vagyunk elég régóta.

Thuglife! 2024.04.19. 01:17:00

@venember83: nyilván egyetértek veled.az iróniához nem tudom milyen emoji kéne...
Ha lenne a BL-ben emlékezetes momentuma a golyórázáson kívül akkor azt mondtam volna.

Juvino 2024.04.19. 01:49:27

@delpi0823: Egyetertek! Es most Elkan szemelyes kozbenjarasaval sikerult leigazolnia a Ferrarinak a levitezlett Hamiltont, a folyamatosan jol teljesito Sainz helyett...ez is vmi hasonlo bombaigazolas mint CR-é volt

Matteo89 2024.04.19. 09:31:32

Most a többiek is perelni fognak? Minden egyes játékossal így jártunk el tudtommal.

NagyonJuve 2024.04.21. 08:21:01

Lehet itt szidni a vezetőséget cr7 t de szerintem a vezetőség bekalkulálta a fizetését csak a koronát nem ami 100millió feletti kiesés volt. Angliában a csapatok szinte meg sem érezték mert a tv közvetítés finnanszírozta őket ami olaszba igen kevés plusz egyedül a juvénak van saját stadionja ami az egyik fő bevételi forrás. Én azt mondom ha nem lett volna a korona akkor nem lennénk itt mert az okozta a lavinát.

természetes alapú logaritmus 2024.04.21. 15:47:34

@NagyonJuve:
Már a Covid előtt szarban voltunk. Az már csak max. "segített" rajtunk. Bekalkulálta a vezetőség Ronaldo fizetését? Lehet. De bekalkulálta a BL győzelmet és a belőle származó pénz is.
De másik oldalról nézve bekalkulálta a vezetőség Ronaldo fizetésének a csapatra gyakorolt hatására? Lásd például Dybala távozása (fizuemelést akart Ronaldo miatt). Vagy hogy többiek fizetési igénye is megnőtt?
Vagy mit tervezett a klub a keret többi részével? Buffon visszavonult. 30 felett volt BBC, Caceres, Benatia, Cuadrado, Matiudi, Khedira, Mandzukic, Higuain. Mert hogy mi lett az látjuk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása