A Juventus pénzügyi helyzete további áldozatokat követel?

cristiano_giuntoli_napszemuvegben_mannaval_a_hatterben.jpgA Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventusnak a következő években igencsak költségtudatosan kell működnie a játékospiacon, mivel megközelítőleg 120-130 millió eurós pluszt termelő átigazolási időszakokra lesz szüksége idén és a következő két pénzügyi évben.

A bianconero klub eddig megközelítőleg 20 millió eurós pluszt jegyzett idén, és lehetőleg júniusig további 20 millió eurós jövedelemre van szüksége a klubnak, majd a következő évben újabb 40 millió eurós plusszal kell zárnia a 2024/25-as és az azt követő szezont.

Miközben a visszatérés a BL-színtérre és az esetleges szereplés a 2025-ös klubvilágbajnokságon jelentős bevételeket eredményezne, ez nem lenne elégséges a klub számára, így a Juventus mindenképpen játékosokat kell értékesítsen a könyvelés kiegyensúlyozásához és az UEFA-val kötött megállapodás tiszteletben tartásához.

Egyelőre kérdéses, hogy a vezetőség kiket fog feláldozni a kötelező bevétel oltárán, de több futballista is szerepel kölcsönben, aki viszonylag jelentős bevételt generálhat a klub számára, és ebben a tekintetben az egyik legjobb potenciállal Matías Soulé rendelkezik.

A vezetőség mindeközben kénytelen lesz csökkenteni a kerethez köthető költségeket, ami a játékosoknak utalt béreket és a játékosok amortizációját fedi, és ebben a tekintetben a Juventusnak már sikerült komoly előrelépést jegyeznie, hiszen a vezetőség a 414 millió eurós költségről lecsökkentette az idei értéket 360 millió euróra, viszont feltehetően további megszorítások lesznek, mivel a klub szeretné évi 300 millió euró alá szorítani ezeket a kiadásokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3218352203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZED! 2024.03.12. 12:49:30

Akkor itt az ideje az edző fizetésén faragni....

Marci04 2024.03.12. 14:21:11

Tehát ha jól értem, szeretnénk a pénzügyeket stabilizálni játékosok eladásával, de a az esetleges BL szereplés miatt mindenképp keretet szeretnénk erősíteni.
Soule jelenlegi árcédulája 40 millió, a legfőbb kiszemeltünké pedig 60-70 millió (Koopmeiners).
Szóval az én kérdésem: hogyan fogjuk tudni játékosok eladásával stabilizálni a pénzügyeket, ha közben mindenképpen játékosvásárlassal szeretnénk a keretet mélyíteni a többoldali terhelés miatt?

JeetTrader 2024.03.12. 14:29:37

@ZED!: Szerintem nagyon is valószínű hogy ez fog következni valamilyen formában...elküldeni nem tudom fogjuk e. Nem az van, hogy attól hogy elküldjük még fizetni kell a bérét addig amíg el nem helyezkedik? És ha abból indulok ki, hogy még akkor sem kapkodtak utána amikor az első érája után scudettókkal a zsebében került c vágányra, akkor most mit lehet majd elmondani...

Nem az van ráadásul még, hogy ha csökkenteni akarják a fizut akkor úgy tudják megtenni mint most a játékosok esetén, hogy hosszabbítani kell előbb, hogy csökkentsenek....az meg hát....sztem erőteljesen véleményes.

Az a baj ezzel az egésszel, hogy szüzek is akarunk lenni, de huncutkodni is akarnánk. Most vagy csapatot építünk vagy költségeket csökkentünk....racionalizálásra szükség van az semmi kétség, csak az a baj hogy pont azokból tudnánk pénzt keresni, akikre elvileg építenénk a jövőben....://

venember83 2024.03.12. 14:47:05

@Marci04: valószínűleg van a valóság, illetve van az álomvilág. Mindenki eldöntheti, hogy pl. a Koopmeiners pletykák hova tartoznak. Aki egy ideje figyeli az olasz lapokat, az tudja, hogy tél végén, tavasszal még szinte bármi elképzelhető mercato fronton, aztán májustól már picit más a cikkek hangvétele, és természetesen a kiszemeltek neve és ára is módosul. Amúgy a Juve abból a szempontból jó helyzetben van, hogy van sok értékesíthető fiatalja, pl. Kaio Jorge, Barrenechea, Soulé, akik hirtelen beugranak, plusz Arthurért is hátha ajánlanak valamit idén nyáron. De attól még nem tartom realitásnak Koopmeinerst 50-60 millió euróért. Inkább Kroost, ha alaposan visszafogja a bérigényeit, pl. Rabiot szintjére, s a francia srác máshol próbál szerencsét.

Wizzurah 2024.03.12. 18:30:58

Nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal.

JuveMI 2024.03.12. 22:38:00

Micsoda???? ..."az UEFA-val kötött megállapodás"... eközben a 300 rendbeli vádlott Shitty, arab csúszópénzen megváltja a zsinórban második BL-címét, 30 ezüstért???? Na menjetek a jó büdös....! Mit írtak ezek alá? ... ez sz@rabb 'megállapodás', mint Trianon! Mikor omlik már össze végre az égbolt az UEFA nevű sápoló kalózbanda fölött????

Ethan Hunt 2024.03.12. 22:46:50

Ezek elkerülhetetlen lépések. Az elmúlt félévben rengeteget írtam ezzel kapcsolatban, hogy a tőkeemelések létfontosságúak, de önmagukban nem oldják meg a problémáinkat és muszáj lenne komoly tőkenyereséget produkáló játékoseladásokat is produkálni, hogy menedzselhető legyen a pénzügyi egyensúly...

A célnak legmegfelelőbb eladásokat egyfelől a Bremer, Chiesa, Kean, Arthur-féle nagyobb amortizációjú, illetve a régen vagy nagyon fiatalon megszerzett, kis amortizációjú, mostanra már minimális könyvelési értékkel rendelkező játékosok (Soulé, Barrenechea, Iling-Jr., Koni De Winter) értékesítésével és helyettük próbálunk lehetőleg kisebb átigazolási összegért vagy éppen ingyen (Hermoso, Felipe Anderson) igazolni...

Rikoo 2024.03.12. 22:58:48

@Ethan Hunt: Szerencsére nem a Corriere Dello Sport fog dönteni a Juventus gazdasági ügyeiről, mert ők 10 éve kiárusítják a Juventus játékosokat és pótolják középszerű Serie A játékosokkal, aztán meg pislognak, mint hal a szatyorban, amikor jön Ronaldo, De Ligt és Vlahovic csillagászati összegekért.
Na meg persze, hogy a Juventus miért teheti meg a tőkeemeléseket stb.
Mocskos egy újság.

Hozzáteszem, hogy egy milánói(!) újság, a Gazzetta arról írt a napokban, hogy a Juventus végre újra európai szinten tud majd erősíteni nyáron a tőkeinjekciónak és a BL+klub VB+szponzori+felesleges játékosok eladásából.
Amikor már a milánói újságírók írnak ilyeneket, akkor tényleg van valami történés a háttérben...

Marci04 2024.03.12. 23:12:49

Közben kiesett a Napoli, Klub Vb résztvevők vagyunk!

JuveMI 2024.03.12. 23:23:33

@Marci04: Akkor a "pécskai cig@nysoron nagy a sírás, rívás" ...
mielőtt megint r@sszizmussal lennék vádolva... Anyámtól hallottam ezt a Magyar-nóta szöveget.

Marci04 2024.03.12. 23:24:34

@JuveMI: Szerintem ötletes és tökéletesen leírja a jelenlegi szituációt :)

Bonav70 2024.03.12. 23:39:45

@JuveMI: Majd kitalál valamit laura és gravina és fuccs a vb-nek.....ne így legyen...

JuveMI 2024.03.12. 23:46:18

@Bonav70: Dehogy talál ki! 8 millió Zebra él csak Olaszországban! Ha igazi nézőszámot/bevételt akarnak a sápolók, akkor Európa két legnagyobb... és legjobban tönkrement sztárklubja (Juve, MU) ott kell, hogy legyen a klubVB-n!
Ez a két 'roncsderbi' több embert érdekel, mint egy sintér-szarzenál bármikor a galaxisban!

Bonav70 2024.03.12. 23:53:14

@JuveMI: Elvileg igen! De láttad te is micsoda boszorkányüldözés volt a Juve ellen az utóbbi időkben.....persze minden más csapat hófehér angyalka...... pl afrikában és a kínai negyedben :D

JuveMI 2024.03.13. 00:00:34

@Bonav70: ++
Viszont a 'sötét nagyurak' is csak bevételi lóvéból élnek... kb. minden második 40-50 év közötti (fizetőképes fogyasztó) a világon, aki pénzt tud áldozni a sápolóknak bizony Juve és MU szurkoló... mert ezen nőtt fel!

Bonav70 2024.03.13. 00:03:24

@JuveMI: Néző,rajongó statisztikában nem vagyok otthon...de hiszek neked!! Úgy legyen!

venember83 2024.03.13. 04:45:55

@Rikoo: az tény, hogy a milánói/római lapok sokszor kedvezőtlen fényben tüntetik fel a Juventust/a klub helyzetét, de én azért kíváncsi lennék, hogy pontosan, szám szerint milyen pénzügyi feltételek szerepeltek a Juve és az UEFA közötti 2023 nyári dokumentumokban. Mert ha valóban 30-40 millió eurós pluszos mercatók kellenek, az nem lesz egyszerű, még ha Andrea Agnelli is sok éve önfenntartó Juventusról álmodott/nyilatkozott. Ez az önfenntartás igencsak kevés adott országon belül top klubnál valósul meg. Ebben a tekintetben bőven lenne mit tanulni a németektől pl., ott egész jó állapotban voltak a pénzügyek még a koronavírusos időszakban is, amit a spanyol és olasz klubok csúnyán megszenvedtek.

Rikoo 2024.03.13. 11:37:58

@venember83: De ennek semmi értelme nincs. Ezek az újságírók egy büdös szót nem értenek a pénzügyi jelentésből, amelyeket a klub nyilvánosságra hoz.
Nekem azért van már jó 8-9 év tapasztalatom pénzügyi/gazdasági területről és még nekem is nehéz néha kibogozni egyes jelentéseket. És én nem 8-9 órát dolgozok egy nap, hanem néha 14-16-ot, mint például ebben az időszakban, ráadásul hétvégén is.

Most őszintén, szerinted egy Corriere Dello Sportos huszonéves újságíró mennyit fog megérteni az ilyen jelentésekből?
www.calcioefinanza.it/2024/03/08/juventus-prezzo-azioni-aumento-capitale/
www.calcioefinanza.it/2024/03/08/juventus-quote-exor-aumento-di-capitale/

Ezek az újságírók figyelembe sem veszik a bevételi forrásokat, csak szeretnek clickbait címekkel cikkeket írni. Pontosan tudom hogy működik ez, mert egyik barátom ezzel foglalkozik és mesélt ezekről.

Ethan Hunt 2024.03.13. 23:53:35

@Rikoo: "Szerencsére nem a Corriere Dello Sport fog dönteni a Juventus gazdasági ügyeiről, mert ők 10 éve kiárusítják a Juventus játékosokat és pótolják középszerű Serie A játékosokkal"

Lehet, hogy 10 éven át melléfogtak, de ez a cikkük reális alapokon áll, sokkal inkább, mint a Gazzettáé...

"Hozzáteszem, hogy egy milánói(!) újság, a Gazzetta arról írt a napokban, hogy a Juventus végre újra európai szinten tud majd erősíteni nyáron a tőkeinjekciónak és a BL+klub VB+szponzori+felesleges játékosok eladásából."

Ja, árulják a nagy ábrándokat, mert ez adja el a lapot. Hogy vajon kiket vehet majd a klub, ha már ennyi pénz állt a házhoz. Az nem számít nekik, hogy 123,7 milliós volt a hiány nyáron, meg hogy majd az érdemi BL-pénz is először majd csak télen érkezik a kasszába, nem előre adják oda, ahogy a klub vb-s pénz is majd jövő nyáron érkezik csak, így aztán marad a felesleges játékosok eladása, meg a nem feleslegeseké, akikből pénzt lehet csinálni...

venember83 2024.03.14. 07:23:15

@Ethan Hunt: a hiány egy dolog, azt lehet kozmetikázni tőkeemeléssel, új szponzorral stb. Engem az érdekelne, hogy effektíve mi volt a megállapodás az UEFA-val, milyen mérleggel kell zárni az idei és a következő két évet a játékospiacon. De erről nem találok konkrét és megbízható infót, pedig az tanulságos lenne, úgy vélem.

Rikoo 2024.03.14. 11:44:55

@Ethan Hunt: Ha szerinted ez reális alapokon áll, akkor arra tényleg nem tudok már mit mondani, egyszerűen fordítva ülsz a lovon.
A top labdarúgó klubok többsége veszteséges, ami leginkább számít, az a stabil tulajdonosi háttér.
Ha ilyen 100+ milliós hiányok számítanának, akkor a legtöbb klub kiárusította volna az értékeit.
A Juventus is több, mint 700 milliós negatív 5-6 éves perióduson van túl és erős túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt években kiárusította volna a játékosokat.
Jöttek a tőkeinjekciók és elkezdtek folyamatosan megszabadulni a magas fizetéssel rendelkező játékosoktól. (CR, De Ligt, Dybala stb.)
Ami külön kiemelendő, hogy érkezett eközben Vlahovic, Locatelli, Kean közel 150 milliós átigazolási összeggel egy ilyen időszak közepén.

Szóval aki pont most vár arra, hogy mi nyáron majd az értékeinket értékesítjük, amikor a tőkeinjekció mellé még jönnek az emelt BL pénzek, arab klub vb díjazás, valószínűleg még arab szponzorok is, akkor az egyszerűen leült háttal a Tv-nek és nem látja a történéseket.
Nem azt mondom, hogy na most mi leszünk a Real Madrid, de ha eddig nem értékesítettük az értékes játékosokat, akkor egészen biztosan most sem fogjuk.

Mellesleg azt sem értem, hogy miért mindig mindent a negatív oldaláról nézel a dolgoknak. Láthatóan a kiadási oldalt tudja a vezetőség kozmetikázni különböző eszközökkel.
A csoport egyenlegét 35 millióról 70 millióra növelte az elmúlt hónapokban, szóval nincs arra szorulva a klub, hogy eladjon xy játékost, főleg annak tudatában, hogy az átigazolási összeg teljes egésze általában 3-5 év alatt érkezik meg.
Azzal nem vagyunk kisegítve, hogy eladjuk Bremert és kap a klub belőle most 15 vagy 20 millió eurót az első szezonra. Konkrétan ez Allegri vagy Szczesny jövő évi bruttó bére...

A másik, amit szintén nem értek. Kevered folyamatosan a könyvelést és a valós pénzmozgásokat.

Egyelőre nagyon fontos lenne az is, hogy a kibocsátott részvényeik értékei újra elkezdjenek növekedni.
www.borsaitaliana.it/borsa/azioni/scheda/IT0005572778.html?lang=it

Rikoo 2024.03.14. 11:49:28

@venember83: Mert valószínűleg nincs is ilyen. Lement az új vezetőség kutyába, nyilvánosan bejelentették a visszalépést a Szuperligából, ezzel támogatva az UEFA-t.
Elég büntetés volt, hogy a klub tulajdonosi körének saját zsebből kellett kozmetikázni a hiányt eben a szezonban...

Ethan Hunt 2024.03.14. 22:17:19

@Rikoo: "Ha szerinted ez reális alapokon áll"

Lehet, hogy a konkrét számok, amiket itt leírtak, nem teljesen pontosak, de a következtetéseik biztos, hogy reális alapokon állnak, miszerint a tőkeemelések önmagukban nem elegek és komolyabb összegű játékoseladásokat is kell produkálnunk ahhoz, hogy a Juventus ne szoruljon állandóan tőkeinjekciókra az Exortól a következő években is...

Az a mód, ahogy most működünk, folyamatosan veszteségeket termel! Ez tény! Ez így volt akkor is, amikor benn voltunk a BL-ben. Most meg pláne így van, amikor zéró bevételünk van onnan.

Csak azért nincs ebből komolyabb problémánk, mert az Exor az utóbbi pár évben mindig pumpált pénzt a klubba a mínuszok kiegyenlítéséért, ezért jó a stabil tulajdonosi háttér.

"Ha ilyen 100+ milliós hiányok számítanának, akkor a legtöbb klub kiárusította volna az értékeit."

Nekünk is ezt kellett volna tennünk, ha az Exor nem pumpált volna a klubba az elmúlt 4 évben 900 millió eurót tőkeemelés formájában.

"A Juventus is több, mint 700 milliós negatív 5-6 éves perióduson van túl és erős túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt években kiárusította volna a játékosokat."

Miután az Exor az elmúlt években folyton kisegítette a klubot a sok százmillió euróval, ezért nem kellett kiárusítani a legjobb játékosainkat. Nyilván az Exornál sem hülyék vannak, hogy ne tudják, hogy okosabb dolog tőkeinjekciókkal megsegíteni a klubot ebben a helyzetben, hogy minél hamarabb talpra álljon - nyilván rászorítva emellett a vezetőséget a felelős pénzgazdálkodásra -, minthogy magára hagyják a Juventust, hogy a legjobbjai kiárusításával kelljen helyrehozni a mínuszokat, aminek aztán egyenes következménye lett volna, hogy oda a versenyképességünk és aztán nem tudunk odaérni BL-indulást jelentő helyekre és aztán csak még inkább tetéződik a baj...

"Szóval aki pont most vár arra, hogy mi nyáron majd az értékeinket értékesítjük, amikor a tőkeinjekció mellé még jönnek az emelt BL pénzek, arab klub vb díjazás, valószínűleg még arab szponzorok is"

Te olyan pénzt akarsz költeni, ami még meg sem érkezett... Amiket írsz, azok majd a következő szezonok mérlegeiben fog szerepet játszani, nem most...

"Láthatóan a kiadási oldalt tudja a vezetőség kozmetikázni különböző eszközökkel."

A sorozatos tőkeemelésen kívül milyen más eszközzel kozmetikázunk még?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása