Danilo: „Nem akarok mutogatni, mindenki felelős”

danilo_uvolt.jpgDanilo a DAZN mikrofonja elé állt az Atalanta elleni döntetlent követően, és a csapat célkitűzéseiről beszélt.

„A cél a BL-szereplés kivívása. Bonyolult pillanatot él meg a csapat, ez egyértelmű például a második bekapott gólból. Sok mindenen kell javítanunk, és egyes áldozatok szükségesek.

A második gólnál nem tudom, hol jutott át a labda, talán a lábam alatt. Az ilyesmi előfordul, de javulnunk kell, és nagyobb áldozatkészségre van szükség, mert sok meccs van még hátra.

Nem lehet egyetlen epizódról beszélni, ez nehéz pillanat az egész csapat számára. Nem azért vagyok itt, hogy mutogassak, mert mindannyian hibáztunk. Az egész csapatnak védekeznie kell, és tudjuk, hogy ez rossz pillanat, de ez segíteni fog a fejlődésben. Egyértelműen arra kell gondolnunk, hogy jövő héten megfordíthatjuk a dolgok menetét.

Egész héten dolgozunk, az erőfeszítésekkel nem spórolunk, sok áldozatot hozunk, és úgy a helyes, ha ebben a pillanatban mi is felelősséget vállalunk, akik idősebbek vagyunk. A védelemnek másképp kell működnie, mind felelősek vagyunk. A védelemnek extra teljesítményt kell nyújtania, mert mi vagyunk a felelősek azért, hogy ne kapjunk gólt. Nem volt mit mondjak a csapattársaimnak, Fedrico Chiesa, Arkadiusz Milik, Dušan Vlahović, ők mindig elérhetők a csapat számára. Ma például Weston McKennie áldozatot hozott, és fájós válla ellenére visszatért a csapatba.

A célunk a második hely megszerzése, ez a motivációnk, illetve az Olasz Kupa megnyerése. Sok meccsünk van még, amelyeken megfordíthatjuk a dolgokat, és visszahozhatjuk a szerencsét csapatunk szolgálatába.

Yıldız későn érkezett? A mester dönt a cserékről, mi a pályán vagyunk, és a lehető legjobb módon kell futballozzunk, és meg kell próbáljunk meccseket nyerni. A cserék kapcsán nem engem kell kérdezni, nem én vagyok az illetékes.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5418350907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.03.11. 08:48:18

A Juve heti egy meccset játszik, kb., s nézzük csak meg az utolsó 7 meccset:
Juve-Empoli 1-1
Inter-Juve 1-0
Juve-Udinese 0-1
Verona-Juve 2-2
Juve-Frosinone 3-2
Napoli-Juve 2-1
Juve-Atalanta 2-2

Ez a hét meccs nem három hetet ölel fel. Vajon mikor válik a rossz pillanatból rossz időszak vagy rossz hónapok? Mármint nyilatkozat szintjén, mert a valóságban már rég ezt látjuk. Mi, innen kintről, rohadt semmirekellők, akiknek soha semmi nem elég, és semmi nem elég jó.

Shaky79 2024.03.11. 13:59:34

Lehet, hogy ezért megköveznek sokan, de én jobban szeretném ha allegri a bagázsával együtt elhúzna, ha ehhez az kell, hogy csak európa ligásak legyünk hát legyen. Tudom, hogy nagyon fontos a bl, a pénzek meg a szponzorok miatt - de attól félek ha meg is lesz nagy nehezen a bl hely, mert szerintem vért fogunk izzadni, borzalmasan nehéz meccseink vannak hátra és még a gyengébb csapatok ellen sem tudtunk nyerni - akkor allegrit itt tartják és jövőre megint nézhetjük és az érdemi változás soha nem indul el. Mert szerintem itt alapjaiban kell megváltoztatni mindent (Szellemiség, hozzáállás, játékszemlélet, erőnlét stb.)

Juvebest 2024.03.11. 15:15:32

Sokan szidják Chiesát, Vlaovicsot túlértékelt játekisoknak tartják öket. Én úgy gondolom nem lettek rosszabb játékosok mint korábban voltak. Allegri egyszerűen eredményességben gondolkodik, nem szemet gyönyőrködtető játékban. Így a játékosok képességei is le vannak korlátolva. Szerezzünk gólt utána csak biztonsági játék meccsröl meccsre. Ez a stílus 10- 15 évvel ezelőtt hozta a meccseket manapság nem. A védekezéssel nincs baj, kevés gólt kap a csapat. A támadásépítéssel annál inkább. Nyilván más lenne a helyzet ha lenne egy egészséges, doppingmentes Pogba, és egy fogadásmentes Fagioli akikben van agyasság előrefelé. Nélkülük Miretti, Locatelli, Rabiot , szürke kis eminenciások. Még a legtöbb kraft, ötlet Mckennieben van. Cambiásoval sincs gond teszi a dolgát. Én nagyon remélem Allegri nem tölti ki a szerződését nem tölti ki nem gondolnám hogy érdemi változás állna be, viszont egy év megint elmenne a semmire. A keretet is formálni kell.mert vannak játékosok akiknek konkrétan semmi haszna.

Shyr Kahn 2024.03.11. 16:24:23

@Juvebest: A jatekosokkal nincs gond. Szerintem kifejezetten jo jatekosaink vannak. Maximum az Inter kerete erosebb (bar szamomra ez is velemenyes). Nehany fiatal tapasztalatlan, de joval tobb mersz van bennuk, mint mas csapatok fiataljaiban.

Gaben Smith 2024.03.11. 16:28:22

@Shaky79: igazad van egy kozepszeru jatekos az hogy a juve kapitanya az meg egyenesen nevetseges.

gomorra21 2024.03.11. 17:25:06

@Juvebest: ha Pogbának nem lenne dopping ügye, attól még nem lenne egészséges. Fagioli kiesése nagy pech, de a realitás az, hogy Pogbában amúgy sem lehetett bízni. A dopping miatt legalább nem kell fizetni.

alexGicamo 2024.03.12. 04:07:11

@Shaky79: Teljesen egyetértek !
Amúgy nem is emlékszem már, ki mondta , de a bajnokságot a kis csapatok ellen kell megnyerni, az úgynevezett szenvedős meccseken . A rangadók meg rangadók. Ott bármi megtörténhet és még az sem tragédia , ha esetleg veszítünk .

Ethan Hunt 2024.03.12. 17:47:10

@alexGicamo: Capellónál volt ez a filozófia.

alexGicamo 2024.03.12. 18:33:45

@Ethan Hunt: Igen ? Köszi az emlékeztetőt ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása