Giuntoli: "Nagyon elégedettek vagyunk Allegrivel"

giuntoli_cristiano_juventus.jpgA Juventus a Monza csapatát fogadja péntek este, s a torinóiak sportigazgatója, Cristiano Giuntoli a mérkőzést megelőzően nyilatkozott, amely során szó esett a csapat idei céljairól és a Massimiliano Allegrivel kapcsolatos pletykákról is.

"A helyzetünk változatlanul ugyanaz. Örülünk annak, amit Rabiot mondott, azt akarjuk, hogy a játékosaink álmodjanak. A klub célja, hogy kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába, s erre összpontosítunk. A lábunkat a földön tartjuk. Örülünk, hogy a játékosaink a legjobbat akarják, de mindez nem jelenti, hogy a klub céljainak meg kell változnia." - nyilatkozta Giuntoli a DAZN munkatársának nyilatkozva.

"Sok játékossal egyeztetünk, szilárd a kapcsolatunk a játékosainkkal és az ügynökeikkel, s ezzel a csapattal akarjuk folytatni, amely nagy elégedettségünkre szolgál. Nagyon elégedettek vagyunk. Giovanni Manna és én minden nap együtt dolgozunk az edzővel. Beszélünk az igazgatónkkal, Scanavinóval, s egy szilárd munkacsoportot alkotunk.

Nagyon elégedettek vagyunk Allegrivel, s vele akarjuk folytatni, így más jelölteknek nincsen esélye. Nagyon elégedettek vagyunk vele. Számunkra ő referenciapontot jelent, s szorosan kitartunk mellette."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr118271905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2023.12.01. 22:19:34

Remélem boldogságot érez a Monza meccs láttán is! Allegri ismét egy határozott taktikát "álmodott meg". :D

Rikoo 2023.12.01. 22:51:11

Hmm, Elkann és Giuntoli nyilatkozatából kiindulva még tényleg igaz lehet a hír és hosszabbítás lesz ebből.

Il Principino 2023.12.01. 22:59:50

@Rikoo: ne feszegesd a témát,mert páran eret vágnak magukon ;D
Egyébként ,ha ebből netán bajnoki cím lenne,Allegri megérdemelne 1 szobrot..

west30 2023.12.01. 23:06:16

@Rikoo: Ennyire azert szerintem nem kell elore rugaszkodni a jovobe. :)

Rikoo 2023.12.01. 23:18:21

@Il Principino: @west30: Én eddig bele sem gondoltam ebbe, Schira hozta fel a témát.:D

DelPiero2 2023.12.01. 23:35:05

@Il Principino: olaszhonban minden megeshet. Nézd meg a mai meccset is, igazán fordulatos meccset hozott le a csapat. Szerintem a Juve abban is egyedülálló, hogy hihetetlenül fel tud hozni olyan csapatokat, akinek 10 perc alatt lazán 3 gólt tudunk lőni, ha odafigyelünk. A Monza általában nem biztos hogy ilyen, hiszen sok hiányzója volt, de ma ilyen volt.

babo0410 2023.12.02. 01:51:11

@Rikoo: Az nagyon szomorú lenne. BL-ben ezzel a tsktikával megint kiesünk a csoportból.

venember83 2023.12.02. 06:05:07

@babo0410: nem tudhatjuk a jövőt, kár ilyen borúsan látni. Lehet, hogy döntőig menetel a csapat. S ott begyűjt egy újabb BL-döntő vereséget. Vagy nem. Bármi megtörténhet. Na jó, majdnem bármi.

Thuglife! 2023.12.02. 08:36:35

Az Atalanta ellen hogy Csecsni hátáról nem befelé pattan a labda Muriel szabadrúgása után,
A Milan elleni megpattanó gólja Locának,
Stb.valaki aki látta az összes meccsünket összeszedhetné mennyire játszik a szerencsefaktor a meccseinken és ezáltal a tabella első helyén?!
Erre kell vagánykodni?
A Jóistent kérem vagy a foci Istenét ha van ilyen vagy Fortunát vagy a kampókezet vagy Szí csin pint vagy a qatari túsztárgyalókat valaki intézze már el hogy MI Kapjuk az első gólt hogy lássuk mire vagyunk képesek ha támadni kell!! Köszönöm.

venember83 2023.12.02. 09:57:14

@Thuglife!: a futballban manapság ilyen apró momentumok döntenek.

Thuglife! 2023.12.02. 10:18:14

@venember83: a tegnapi komment szekcióból kimaradtam így kívülről látva a vitát már én is másképp látom a két Allegri oldal szélsőséges helyezkedését.az egyik oldal a :majd ha nem adja a gép,majd ha mi kapjuk az elsőt,majd a BL-ben...amibe én is tartozom.a másik oldal meg a macskafogóból a robotkutya hátuljából kijövő virágokat szagolgató macskák.
Amíg a keret erősségében nem születik konszenzus addig úgysem közelít a realitás felé a két álláspont.

Lanzafame 2023.12.02. 15:56:00

@Thuglife!: a keret erősségében pedig könnyű lenne konszenzust találni.

Szerintem pont azért nem Allegrire van szükségünk, mert viszonylag gyenge a keretünk. "Gyenge" játékosoknak több mankó és vezetés kell, mint a klasszisoknak. Én egy tudatos és sikeres csapatépítés utáni elfáradáskor hoznám Allegrit, mivel az az erőssége, hogy egy erős csapatot egyben tartson és ne kúrjon szét (ez komoly képesség). De abban nem jó, hogy felépítsen egy csapatot. Teljes félreértés volt rábízni egy ilyen munkát, ehhez egy De Zerbi típusú edző kellett volna.

Bundesz 2023.12.03. 09:44:49

Öröm és boldogság, hogy mindenki ennyire elégedett!
Amennyiben aláír, biztos elengedem ezt az egészet....
Abban bízom, hogy ezekkel a nyilatkozatokkal, csak ő felé akarnak ebben a formában kommunikálni.

venember83 2023.12.03. 10:45:28

@Bundesz: kifelé nem jó ötlet negatívumokat kommunikálni, ha egy csapatnak még vannak elérhető céljai, plusz ugye részvénytársaság a Juve, s a tőzsde is érzékenyen tud reagálni a rossz hírekre.

Bundesz 2023.12.03. 11:02:32

@venember83: Abszolút adom!
Főleg annak fényében amibe mi nem látunk bele, hogy kik és milyen mértékben tudnak csapatokon pénzt mosni, mozgatni, ennek függvényében csurran, csöppen a büdzsénkbe. Azaz a 'befektetői csoport' .
Reméljük a legjobbakat a jövőre nézve! Ez nem egy jövőbe mutató dolog, az biztos...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása