Capello: „Egyik csapatban sem volt óriási győzelmi vágy”

capello_fabio_mikrofonnal_figyelmesen_hallgat.jpgFabio Capello a vasárnapi meccset követően mindkét csapat teljesítményéről elmondta a véleményét a La Gazzetta dello Sport munkatársának.

„A Juventusnak újabb löketre volt szüksége az önbizalom növeléséhez, és ugyanazon a szinten kellett játszania, mint az Inter. Massimiliano Allegri továbbra is ott van a tabellavezető nyomában, és pozitív környezetet biztosít csapatának, ez pedig fontos.” - mondta a sokat látott mester.

„Nem gondolom, hogy a Juventus többre lett volna képes, figyelembe véve a hiányzókat. Hans Nicolussi Caviglia bemutatkozott kezdőként, és szerintem egész jó volt. Az Inter minőségibb csapat, és kár, hogy csak a hátrány ötperces időtartamában játszottak úgy, ahogyan tudnak.

Azt várom a tabella legjobb csapatától, hogy bátrabb legyen a győzelem megszerzéséhez. Az Interben megvan a potenciál, hogy toronymagasan nyerje a bajnokságot, mint a Napoli tavaly. Torinóban 680 passzt hoztak össze, de alig alakítottak ki helyzeteket. Azt hiszem, Yann Sommer többször ért labdához, mint a két cssatár. Az egyenlítés után az Inter lehetőségre várt, ami aztán nem mutatkozott meg.

Egyik csapat sem mutatott óriási győzelmi vágyat. A két gól elrontotta a meccset, mert mindkettő ellentámadásból született. Az edzők bizonyosan elfogadhatatlannak gondolták ezt, a második félidőben pedig unalmas lett a meccs. Számos meccset nézek más európai bajnokságokból, ahol előrefelé játsszák a futballt, és mindig megpróbálnak gondot okozni az ellenfélnek, amikor birtokolják a labdát, de itt más volt a helyzet.

Az Inter toronymagas esélyese a bajnokságnak, s nem csak én mondom ezt. Elterjedt vélemény, hogy csak magukat okolhatják, ha nem szerzik meg a scudettót. Ezért vártam többet Simone Inzaghi csapatától vasárnap.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr418269659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2023.11.29. 09:16:19

Inzaghi Interének idegenben kellőképpen elégséges volt (a többszörös terhelés mellett) az X. Capellonak ezt látnia kellene.
Az nyitott kérdés maradt, hogy több energiát tudtak volna mozgosítani a meccsbe, ha tényleg komolyabb tétje lett volna, a 65%-os labdatartás elég meggyőző szám így is.

venember83 2023.11.29. 09:27:22

@Attilio79: azért megmosolyogtató, amikor Capello unalmas játékról beszél, s a támadófutball mellett érvel.

Attilio79 2023.11.29. 09:43:15

@venember83: Igen, valóban nem volt a nyílt támadófoci a tarsolyában.
Nem láttam játszani (felvételről sem) Juve mezben, elképzelhető, hogy ekkor tanulta. :)

DelPiero2 2023.11.29. 12:36:02

Capello-nak legerősebb Juve-ja volt játékosok tekintetében, és BL-ben semmit nem ért el a Juvéval. Bajnokságot nyerni nem volt nagy kunst ilyen anyaggal.

Shaky79 2023.11.29. 13:51:45

1 milliárd ember nézte TV-n keresztül a meccset! Ha az olasz foci szeretne előrébb lépni és szeretne zárkózni az angolokhoz, mert ugye mindig ez a duma megy, hogy ott mennyivel több a lóvé, meg a TV-s közvetítések is drágábbak, akkor valóban nem tehetné meg a tabella 1-2 helyezettje hogy olyan unalmas meccset játszik mint amit elénk raktak. Ott egy rangadó az 90 percig élvezetes és nem csak 20 percet! Van hova fejlődni szemléletben!!!

venember83 2023.11.29. 13:53:10

@Shaky79: menjenek cirkuszba! Hallatlan.

Ethan Hunt 2023.11.30. 20:19:29

@DelPiero2: Nem volt nagy kunszt? :D Már hogyne lett volna az, amikor az ellenfeleknél is világklasszisok játszottak, csak meg kell nézni pl. a Milan keretét 2005-ből, gyakorlatilag minden poszton klasszis. A Serie A akkori színvonalát meg egy lapon sem lehet említeni a mostanival vagy a 2010-es évekével...

DelPiero2 2023.11.30. 22:02:19

@Ethan Hunt: Nálunk nem volt minden poszton világklasszis? 2003-ban BL döntőt játszottunk, Capello alatt a BL-ben nem a Milan állta utunkat. A bajnokságot úgy nyertük az egyik évben Capello alatt, hogy volt egy mindent eldöntő Milan -Juve meccs Milanoban, amit a Juve nyert ADP ollozása és Trez fejese után. Azon a meccsen kivételesen a bíró (azt hiszem Collina) kivételesen segített minket, Camo tizit érő kezezését nem adta meg.
Buffon, ADP, Trez, Zambrotta, Thuram, Zebina, Cannavaro, Viera, Emerson, Camo, Nedved, Ibra, melyik nem volt világklasszis? (talán fel sem soroltam mindegyiküket)

Ethan Hunt 2023.11.30. 23:03:20

@DelPiero2: "Nálunk nem volt minden poszton világklasszis?" Hát nem...
"Capello alatt a BL-ben nem a Milan állta utunkat."

A bajnokságról volt szó, ahol 76 meccsen át volt az ellenfelünk a Milan, miközben Capello volt az edzőnk és mindkét szezonjában bajnokok lettünk vele és teljesen nyilvánvaló, hogy a 2004/05-ös bajnoki címet egy sokkal gyengébb kerettel nyertük meg előttük.

"A bajnokságot úgy nyertük az egyik évben Capello alatt, hogy volt egy mindent eldöntő Milan -Juve meccs Milanoban, amit a Juve nyert ADP ollozása és Trez fejese után."

Igen, ez volt a 2004/05-es szezonban.

"Azon a meccsen kivételesen a bíró (azt hiszem Collina) kivételesen segített minket, Camo tizit érő kezezését nem adta meg."

Nekem az a szituáció nem rémlik bevallom, de Zambrotta 11-gyanús buktatása Inzaghi ellen a 16-oson belül valamikor az utolsó félórában annál inkább...

"Buffon, ADP, Trez, Zambrotta, Thuram, Zebina, Cannavaro, Viera, Emerson, Camo, Nedved, Ibra, melyik nem volt világklasszis?"

Vieira csak a következő szezonban érkezett, Zebina meg nemhogy világklasszis nem volt, hanem max. egy közepes játékos, aki viszont Capello egyik kedvence volt, kb. mint Allegrinek De Sciglio.

Egyébként ha már szóba került az az ominózus Milan-Juventus meccs 2005.05.08-áról, itt vannak a kezdők és a padok:

Milan: Dida - Cafu, Stam, Nesta, Maldini - Seedorf, Pirlo, Gattuso - Kaká - Shevchenko, J-D. Tomasson
(Pad: Abbiati, Costacurta, Ambrosini, Serginho, Rui Costa, Crespo, F. Inzaghi)

Juventus: Buffon - Pessotto, Thuram, Cannavaro, Zambrotta - Camoranesi, Emerson, Appiah, Nedved - Del Piero, Trezeguet
(Pad: Chimenti, Montero, Birindelli, Blasi, R. Olivera, O. Kapo, Zalayeta)
*Ibrahimovic el volt tiltva

A padunk konkrétan egy rossz vicc a Milan padjához képest és se Pessotto, se pláne Appiah nem volt még klasszis sem. A Milan kezdőjéből max. Tomasson nem nevezhető klasszisnak...

DelPiero2 2023.11.30. 23:29:27

@Ethan Hunt: Viera lehet hogy később érkezett, de még Capello érában, nekem úgy rémlik.
Az a Milan elleni meccs döntő volt az azévi bajnoksághoz.
A bajnokság megnyerésénél ne feledjük, hogy ott volt a Calciopoli is, ami botrányos volt ugyan, mert kiderült (sajnos csak utólag) hogy az inter jobban benne volt, tehát az is segíthette Capello-t.
De az hogy ha jobb kerete is volt a Milannak, ez bőven megtörtént és megtörténik, hogy egy bajnokságot nem a legerősebb keret nyeri, nemegyszer történt a Juve életében is.
(sérüléshullámok eltiltások bőven bejátszanak)
Viszont a BL-ben illet volna jobban teljesíteni, mivel akkor ténylgeges BL győztes esélyesének kiáltották ki a Juve-t.
Amikor Capello a Juvehoz ment egy rakat plusz pénzzel gazdálkodhatott.
Kis nevekkel nagy eredményt nem igazán ért el. Szerintem a válogatott kapitányként sem igazán.

DelPiero2 2023.11.30. 23:46:40

@Ethan Hunt: Még azzal kiegészíteném, hogy sokkal több véleményes eset volt azon a meccsen ellenünk, de Collina veülünk volt. ADP nyilatkozta később, ha Capello maradt volna az edző, ADP felhagy a labdarúgással.
Azon a meccsen végülis ADP nagyszerű teljesítménye döntött.
Ahogy mondtad Ibra el volt tiltva. Tehát ha hozzávesszük, hogy volt még egy Ibrája is, aki nyilván nem volt mindig eltiltva, és hogy egy ekkora Milant ott megvertünk ("szerencsével?") akkor milyen teljesítményeket kellett volna produkálni a csapatnak egy Ibrával?
Nem rossz edző Capello, de nem is olyan különlegesen nagy, még akkor sem, ha ennyit nyilatkozik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása