A Juve a bajnokság végéig várhat a szerződésbontással

pogba_paul_cremonese_elleni_serules_utan.jpgTegnap több hírforrás is arról számolt be, hogy Paul Pogba B mintája is pozitív eredményt adott túlzott mértékű tesztoszteronra, Nicolò Schira tájékoztatása szerint ezzel megkezdődött előzetes vizsgálati fázis, amelyet Pierfilippo Laviani vezet, Paul Pogbának 7 napja van, hogy kidolgozza védekezési stratégiáját, meghallgatására pedig 2-4 héten belül fog sor kerülni.

A La Gazzetta dello Sport kicsit részletesebben számolt be a helyzetről, és a lap szerint a klub a szerződés felbontásának lehetőségét fontolgatja.

A B minta pozitív eredményét követően Paul Pogba felfüggesztése bizonyossá válik, és ezen csak a bírósági ítélet változtathat, a játékos viszont a klub irányelvei miatt az ítélet kimondásáig nem látogathatja a klub edzőközpontját, valamint a klub semmilyen tagjával sem veheti fel a kapcsolatot.

A doppingvétség felmerüléséig Paul Pogba volt a keret legdrágább játékosa bér tekintetében, a milánói lap szerint, nettó bére 8 millió euró volt, ami további 2 millió euróval emelkedett bónuszok révén. A felfüggesztés időtartamára ez az összeg rendkívüli módon lecsökken évi bruttó 42 477 euróra, amelyet az előírások meghatároznak. Amennyiben a játékos eltiltása meghaladja a 6 hónapot, a Juventusnak lehetősége van felbontani az érvényes szerződést.

Amennyiben többéves eltiltást mond ki a bíróság, a ki nem fizetendő béren túl a klub kártérítési igénnyel is élhet, azonban a klubnak érdemes figyelembe venni azt is, hogy a játékos a szerződése értelmében adókedvezményben részesült, hiszen külföldről tért vissza kiemelt játékosként a bajnokság szintjének az emelésére. Ha viszont a klub idő előtt felbontja a szerződését, ezt a kedvezményt vissza kell fizetnie az olasz illetékes hatóságnak, ezért a La Gazzetta dello Sport szerint nem zárható ki, hogy a klub júniusig vár a szerződésbontással, és addig az előírások szerint utalja a meghatározott minimálbért.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6318229685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2023.10.07. 15:29:15

Ez amugy kapora is jott . Ugyse jatszott igy legalabb a fizetesetol megszabadulunk.
Vajon ezutan mibol fog olyan nagylabu bazari majom eletet elni mint amit eddig csinalt? Mondjuk ez az o baja.

GioTrap 2023.10.07. 15:43:28

@Gaben Smith: Ezt komolyan kérdezed? Miből fog olyan életet élni? Az egyik legjobban fizetett sportoló volt 15 évig. És ehhez hozzá jött a rengeteg milliós szponzori pénz. Az unokája is jól fog élni. Amúgy nem hogy kapóra jött a Juvénak hanem ebben benne volt a keze

SuperTrezi 2023.10.07. 16:54:23

@GioTrap: Nem tudom, mennyi van neki még ebből a másfél évtizedes csillagászati fizetésből és szponzorpénzekből. Az ilyen - finoman fogalmazva - nem túl okos emberek kezéből a világ pénze is ki tud folyni pár év alatt. Ha pedig most eltiltják pár évre, akkor a pályafutásának vége, semmi pénz nem fog a házhoz állni jó ideig, reklámozni is minek reklámozna egy ilyen bukott doppingossal bárki? Na mindegy, ez az ő baja. A lényeg, hogy lassan takarodjon a Klub környékéről el. Mellé persze ráadásként még szégyellje is a tróger pofáját - ha képes ilyen érzelemre.

Gaben Smith 2023.10.07. 19:01:33

@GioTrap: hat biztos nem a lidl-be jart vasarolni. Nekunk nagy penznek hat de ha Monacoba koltod ez apropenz.

Zsltrk977 2023.10.07. 19:24:41

Milinkovic Savic - Juventus 0-2. Köszönjük a kapusnak, hogy vezet a Juve egy hulladék Torino ellen

alexGicamo 2023.10.07. 23:47:52

Nem ismerem őt és nem tudhatom, hogy pontosan hogyan történt ez az egész . Ha szándékosan doppingolt,akkor nem sajnálom őt és arra van az ajtó . Nem hiszem,hogy a klubunk húzta csőbe őt . Most mindenképpen tisztának kell lennünk, mint a hónak !

JeetTrader 2023.10.08. 10:36:00

Furcsa ez az egész. Nehezen tudom elképzelni h nem tudta volna h doppingol...eltudom ugyanakkor képzelni h tényleg nagyon vissza akart térni és ennek érdekében nyomta h mihamarabb segíteni tudjon.

Nem tudom h a doppinggal mégis milyen teljesítmény növekedés érhető el. Tényleg olyan szignifikáns lenne (erőnlét, regenralodas stb.)? Mindenesetre nem látszott, sőt még 10 perc után is úgy látszott h kikopi a tüdejét amikor játszik. Ez nem tűnik jó kockázat/hozam aranynak. Egy kis teljesítmény növekedésert kockáztatja a maradék karrierjét....

venember83 2023.10.08. 12:12:29

@JeetTrader: Nico Schira és egyéb források szerint is növekedési hormont mutattak ki a B mintában, nem szintetikus tesztoszteront, így pedig csökkenhet az eltiltás mértéke. A védőügyvédek majd a szennyezett termék kártyát próbálják majd kijátszani, mert a növekedési hormon rengeteg termékben megtalálható.

JeetTrader 2023.10.08. 12:26:20

@venember83: nah még a végén akkor ártatlan lesz...

Egy JÓ Pogbara nagy szükség lenne, de ha most megint nem látogatja az edző központot akkor ismét visszaesik. Sehogy sem jó ez...

venember83 2023.10.08. 12:30:22

@JeetTrader: ha szennyezett cuccot is szedett, nemigen szoktak ezért csak ejnyebejnyét osztogatni. Nagyon vigyázni kell, mert egyes döntések kiskapukat nyithatnak.

NagyonJuve 2023.10.08. 14:35:45

@JeetTrader: óriási teljesítmény növelést idéz elő. Személyesen láttam az edzőterembe hogy a srác 100kg ot magára ejtett nem bírta kinyomni 1 hónapra rá 150 kg ot simán kinyomta. Brutál cuccok léteznek. Amúgy a növekedési hormon az egyik legfontosabb és óriási szerepe van a regenerálódásban. Valószínűleg azért szedte hogy mihamarább visszatérjen. Itt szó nincs anyagszennyezésről. Ilyen szintű sportoló 100% ig tudatában van hogy milyen hatással van a kiegészítő amit szed

JeetTrader 2023.10.08. 15:45:49

@NagyonJuve: akkor úgy fest kamu volt h 10 perc után mintha ki akarta vna köpni a tüdejét. Ezek alapján akkor nem azt kellett vna látni h felszantja a pályát? Ha ezek a cuccok ilyen rövid idő alatt ezt eredményezik miért nem látszott? Talán pont alacsony dózist tolt volna?

Sehogy sem értem...kimutatni alacsony dózisban is kimutatják, akkor meg minek finomkodni? (az egészség határain belül persze)

NagyonJuve 2023.10.08. 17:34:40

@JeetTrader: a növekedési hormon tudtommal nincs kihatással a kondícióra. Fizikai teljesítményre, de főként a regenerálódásban van nagy szerepe.

Rikoo 2023.10.08. 20:25:45

@JeetTrader: @venember83: @NagyonJuve: "Paul Pogba: Juventus midfielder tests positive again in counter-analysis tests as DHEA is found"

Egy olyan egyszerű táplálékkiegészítőt szedhetett be, ami évekig-évtizedekig legális volt. Én pl. pár hónapig használtam is DHEA-t, mert nagyon jótékony hatással van a koncentrációra és a hangulatingadozásra is.
Mai napig abban a tudatban voltam, hogy ez nem számít doppingnak. Valószínűleg neki is fogalma nem volt róla és szerintem sok sportban ez még engedélyezett is.

venember83 2023.10.08. 20:35:40

@Rikoo: a szennyezett amúgy szerintem úgy értendő, hogy mivel sok termékben benne van, akár olyan termékbe is belekerüllhet, amiben nem kellene legyen, s ezt szedte be Polpo. Legalábbis ezzel fognak érvelni a védőügyvédek. Igazából ha már a szervezetében volt, akkor sportszerűtlen előnyhöz jutott, akár akart, akár nem. Természetesen megértem, hogy vétlenül is ilyen ügybe keveredhet az ember, de tudtommal ez a tudatosság csak abban a tekintetben fontos a bírók szemében, hogy 2 vagy 4 évre tiltják el az adott doppingvétség miatt. Ettől még felmenteni nemigen lehet, mivel jogosulatlan előnyhöz jutott. Ezt olvastam több cikkben, aztán majd csak kiderül, mennyire objektív/szubjektív/befolyásolható a bíráskodás.

Rikoo 2023.10.08. 20:40:32

@venember83: Végülis Onanát is eltiltották, ha jól emlékszem 1 évre. Értem én, hogy szigorítani akarnak a dopping szempontjából, de könyörgöm mennyire igazságos már ilyen esetekért, akár csak az egy éves eltiltás is.
Ez nem a biciklizés vagy úszás, ahol mindent meghatározhat néhány tiltott szer. Szerencsétlen Onana is ha jól emlékszem valami gyulladáscsökkentőt cserélt fel otthon, ami a barátnőjének volt felírva.
Bezzeg, amikor valaki eltöri a másik lábát, az csak 3-4 meccs eltiltás, miközben a másiknak a teljes karrierje rámehet az esetre...

venember83 2023.10.08. 20:49:14

@Rikoo: igen, Onana elvileg fejfájásra keresett valamit, aztán kapott egy évet, amit 9 hónapra csökkentettek. Nem vitatom, hogy egyes agresszív szabálytalanságokat határozottabban kellene büntetni, akár 1-2 éves eltiltással. Pogbának a rovásán viszont már annyi van a unitedes időszakától kezdve, hogy nem igazán tudok az oldalára állni, nyilván a Juve szurkolójaként szubjektíven megítélve a dolgokat. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az ennél lényegesen tényszerűbb döntés.

Rikoo 2023.10.08. 20:55:15

@venember83: Persze, én ezt abszolút megértem. De valószínűleg neki sem lehet olyan könnyű megélni ezt az időszakot. Láthatóan mindennel próbálkozik, csak legyen végre egészséges és tudjon játszani.
20-30 percekből lehetett látni, hogy mennyire imádja ezt a játékot/sportot.

venember83 2023.10.08. 21:04:43

@Rikoo: emberileg nagyon sajnálom, de Juve-szurkolóként nem bánnám, ha sikerülne megválni tőle. Ennél jobb már csak az lenne, ha a Juventusnak lenne egy egészséges Pogbája. De mindketten tudjuk, erre mennyi esély mutatkozik. A Juve azért nem egy Brescia, ahol Pogba levezethet folyamatos sérülésekkel küszködve, mint anno Baggio tette.

NagyonJuve 2023.10.08. 22:54:56

@Rikoo: ami jó azt pár éven belül úgyis betiltják. Csak azt nem tudom ami amerikában legális és az eu ban nem akkor egy olimpián az amcsik előnnyel indulnak?!

JeetTrader 2023.10.09. 07:55:49

Ha jól rémlik Pogbesz is elkövetett egy hibát h nem jelentette ezt a kiegészítőt vagy mit amit szedett a Juve stábjának pedig állítólag kellett volna.

Nyilván azért ilyen szigorú a dopping vétség büntetése h kellőképp elrettentő legyen. Hát nagyon szomorúan várom az eredményt...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása