Allegri: „Ez a döntetlen önbizalmat ad”

allegri_massimiliano_arckep.jpgA Juventus Bergamóba látogatott, és a rangadón egy ponttal térhetett haza a gólt nélkülöző meccs után.

„Elégedett vagyok a ponttal és a teljesítménnyel.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.

„Jól játszottunk 60 percig, de többet is megvalósíthattunk volna technikailag főleg az utolsó passzok tekintetében. Földön tartottuk a labdát, de az Atalanta magasan letámadt minket. Most egy hetünk van arra, hogy felkészüljünk a derbire.

Pontosabbak lehettünk volna az első félidőben labdabirtoklás közben, de a srácok jól teljesítettek, a csapat egységet mutatott. Általánosságban jól játszottunk, de nem támadtunk túl nagy meggyőződéssel. Volt pár lehetőségünk, például Nicolò Fagiolinak az első félidőben. Ezekben a helyzetekben lőni kellene, de mi ehelyett megpróbáltuk megtartani a labdát. Dolgozni fogunk ezen.

Federico Chiesa sok meccset játszott, ahol magas volt a tempó. Ha egy héttel ezelőtt adódtak volna ezek a lehetőségek előtte, akkor veszélyesebb lett volna. Ő mindig gondot okoz.

Wojciech Szczęsny védését még nem néztem újra, de kivételesnek tűnt. Ő bizonyosan Európa legjobb kapusai közé tartozik. A Sassuolo ellen volt egy rossz estéje, de ez előfordulhat, és nem miatta veszítettünk. Visszatértünk a meccsbe, de aztán két buta gólt kaptunk.

Manuel Locatelli fontos játékosunk, és javult az elmúlt két meccsen. Több labdát érhet el, ha nem fogják, de ha vándorol a pályán, akkor elveszít a csapat egy referenciapontot.

Gleison Bremert görcs miatt cseréltem le, kérte a cserét, nincs semmi különleges esemény vele kapcsolatban.

A Torino hozzánk hasonlóan nem játszik európai sorozatban, és egy hét áll rendelkezésre, hogy felkészüljünk a meccsre. Jól kell játszanunk, és a lehető legjobban kell teljesítenünk a válogatott szünet előtt. Fontos, hogy elöl maradjunk a tabellán, egy vereséggel most hatodikok lennénk, ez a döntetlen viszont így önbizalmat ad.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3218225819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tv88 2023.10.01. 21:12:56

Szörnyeteg vagy!

Gaben Smith 2023.10.01. 21:16:32

Remelem az a terv h ez a kupak nelkuli szezon jo lesz vele is az elso 4-be vele is be tudunk kerulni aztan nyaron utilapu kerul a talpara.
Egyszeruen felelmetes ,hogy Sarri es Pirlo el lett kuldve suru anyazasok kozepette bajnoki arannyal es kupakkal ez a kokler meg a harmadik eve itt rontja a levegot fejlodes nelkul.
Hova lett a klub ambicioja?

Sunny21 2023.10.01. 21:19:13

Na most, ha ilyen teljesítmény után, megsimogatja az "apjuk" a buksijukat, akkor miért gondolnák, hogy focizni is kellene? Majdnem tökéletes teljesítményt tettek le az asztalra.

Nem irigylem Allegri utódját, kemény feladata lesz.

Forzajuve16 2023.10.01. 21:22:52

Jól van mester!!pihenj kemény nap volt...Srácok hozták a kötelezőt.....Ez a juve szégyen....közép csapat sikerült lenni!!!gratulálok...

giorgio007 2023.10.01. 21:39:57

Ez teljesen hülye b.meg

Type-R 2023.10.01. 21:46:33

Ennyi baromságot összehordani, ez már megsüvegelendő.
Amúgy tudja valaki mik azok az utolsó passzok? Honnan lehet tudni a passz előtt, hogy az az utolsó passz?

Pilsnerurquell 2023.10.01. 22:06:24

Csak tudnàm itt hol volt "teljesítmény"....4éves projectről volt szó ha jól tudom, de tovàbra sincsen karaktere a "Juvénak". Allegrinek meg még úgy se...Muriel szabija beakad akkor is kabaré lett volna a mondanivalója...

Galbandi 2023.10.01. 22:20:42

Ez a döntetlen ad önbizalmat? Hát ha ebből a mai produkcióból bárki is önbizalmat tud meríteni, akkor annak nagyon komoly önértékelési gondjai vannak. Én amúgy még el is tudnám fogadni önmagában azt, hogy Bergamoban nem tragédia döntetlenre hozni egy meccset, csak ez most már Allegri harmadik szezonja és szemmel láthatóan semmit érdemlegeset nem sikerült felépítenie. Ez így sajnos nagyon kevés.

Chiesa sok meccset játszott, ahol magas volt a tempó? Hol? Van neki valami másodállása? Ezt a hetet leszámítva 1 meccs/hét terhelést kap az egész csapat és az eddigi ellenfeleink döntő többsége csak akkor közlekedik magas tempóban, amikor a csapatbuszon ül. Ne már! Mi ez a süketelés már megint...

Lanzafame 2023.10.02. 00:05:22

Tudom, hogy nem számít, mit nyilatkozik, mert csak trollkodik, de ez teljesen megőrült.

„Jól játszottunk 60 percig, de többet is megvalósíthattunk volna technikailag főleg az utolsó passzok tekintetében. Földön tartottuk a labdát, de az Atalanta magasan letámadt minket."

Az Atalanta nem támadott le minket, hagyták, hogy a félpályán passzolgassunk impotensen kb. az egész meccsen. Utolsó passzok nem voltak, vagy a tizenhatosunkról felbikázott labdákat már annak tekintjük? Földön tartott labda? Miről beszél, az egyetlen mód, amivel előre akarjuk juttatni a labdát, az a céltalan ívelgetés. Nincsenek sémák, nincsenek ötletek, nincs felkészítés, a játékosok akkor kezdenek el opciókon gondokozni, amikor megkapták a labdát. Látványos és teljes a fejetlenség.

"Több labdát érhet el, ha nem fogják, de ha vándorol a pályán, akkor elveszít a csapat egy referenciapontot."

Locatelli nem érzi a posztjt, butul el az ember. Pont az a baj, hogy statikus, nem mozog a labdáért, nem kéri, hanem bujkál a labda és a felelősség elől. Nem csoda, hogy már évek óta nem sikerül kihozni a nyomorult labdát. Allegri természetesen meghosszabbítja Bicskéig: csak azért is Loca a 6-os, Rovellát és a többi 6-ost pedig elkergeti a klub.

Minden perccel, amíg ez a sarlatán az edző, távolodunk a futballtól. Ez nem futball, hanem valami lelketlen, undorító fostenger. Nem tudom, mi a nagyobb baj: ha ezt akarja "játszatni" az tragikus. Ha viszont teljesen mást akar, de évek óta nem látszik az eredménye, akkor az is óriási baj és teljesen ciki rá nézve.

Rodri13 2023.10.02. 00:29:05

Isten gyere le! Ettől a nyilatkozattol agyvérzést kaptam

alexGicamo 2023.10.02. 04:02:14

@Galbandi: Már a nyilatkozatai miatt be kéne tiltani az embert !

venember83 2023.10.02. 05:55:40

@Lanzafame: "Minden perccel, amíg ez a sarlatán az edző, távolodunk a futballtól."

Pedig ez a szezon (is) így fog végigmenni. De legalább csak heti egy csapás van. Az több szakaszból áll ugyan, hisz nyilatkozik meccs előtt, van a korlátozottan szórakoztató meccs, majd jön az érdekes értékelés, de csak heti egy meccs van, kivéve majd az Olasz Kupát. Nem egyszerű ez így.

Zsltrk977 2023.10.02. 06:48:22

Ez az ember tuti hogy más meccset nézett. Egyszerűen más oka nem lehet hogy ilyeneket mond. Ha mégis akkor nagy baj van a fejében. Tragédia.

Galbandi 2023.10.02. 07:15:01

@alexGicamo: Vagy legalább kellene valami szöveg a nyilatkozatai elé, pl. "A következő mondatok a nyugalom megzavarására alkalmasak, olvasásuk csak kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után javasolt."

alexGicamo 2023.10.02. 07:36:38

@Galbandi: LOL !
Hát legalább ! :-D

venember83 2023.10.02. 07:54:57

@Galbandi: jó, de az aktuális szerkesztőt ki védi meg? Seggr@szegen nem tolmácsolhatom a mester szavait. Vagy simán bízzam a Google fordítóra?

peti78 2023.10.02. 08:24:43

Nézzük a jó oldalát
Maga alatt vágja a fát
Minél elöbb kivágják annál jobb

Thuglife! 2023.10.02. 08:27:32

@Galbandi: :D

"Az Atalanta magasan letámadott minket"
Atyaég ez tényleg nem néz más focit.nem akar tanulni.Ebben is igaza volt a tökhülye Cassanonak."ez az ember nem szereti a focit.nem képezi magát,két évig csak otthon duzzogott".
Ha ez letámadás volt akkor mit művelne velünk egy angol sokadik?nem egy európai élcsapat.

steven.h 2023.10.02. 08:42:44

@Lanzafame: Igazából teljesen mindegy, mert amikor meg megkapja akkor a többi középpályás bujkál a labda elől, főleg ha Miretti és Rabiot kezd együtt. Fagioli ha jó formában van, egyedül kb ő az aki úgy helyezkedik hogy normálisan megjátszható. Locatellivel építkezésben gyakorlatilag Bonuccit akar játszatni Allegri, ez tegnap is jó néhány alkalommal kijött, hogy ő megy be Bremer és Gatti közé, mert ők nem passer védők és Danilo ment be középre a középpályára. Ez már tavaly is látszódott meg idén is előrejönnek meccseken és ez mind edzői utasítás. Aki látta most megint az olasz válogatottban Locatellit, mint én, csak vakarja a fejét, hogy itt mi történik ezzel az emberrel.

Visszatérve tegnapi meccsen is elképesztően jó volt nézni Rabiot, és a tökéletes labdaátvételeit amik rendre 5-6 méterre pattantak tőle az ellenfélhez. Ezen a szinten azért én már nem venném elő Allegrit, hogy futás közben egy labdát nem tud átvenni valaki aki 7 millió Eurót kap, inkább az a probléma hogy még így is mozdíthatatlan a csapatból, ez meg edzői felelősség.

Amit még jó volt nézni, hogy milyen jó a csapategység, hogy nem az számít ki lövi a gólt, csak nyerjen a csapat...Chiesa ellenféltől kapott labdáját ahelyett hogy a tisztán sprintben érkező Kean-nek leadja 3 védő közül középre bebombázta, mondván Kean se passzolt neki az első félidőben, csak mondjuk az egy csínyesebb helyzet volt, ott szerintem jobb volt a lövést választani.

Szczesny meg egyelőre most 0-án áll. Sas ellen valószínűleg 1 pont biztosan elment rajta, most hozott 1 pontot a védésével.

A tegnapi meccs után meg főleg vicces visszagondolni Chiesa nyilatkozatára, hogy Allegri modernizálni akarja a csapat fociját...

Galbandi 2023.10.02. 08:43:10

@venember83: Egyszer lehet, hogy sajtótájékoztató helyett érdemes lenne megpróbálkozni a ChatGPT-vel. Lehetne az a kérés, hogy írjon random hülyeségeket egy meccs után. Szerintem kb ugyanez jönne ki. Esetleg még megtoldaná annyival, hogy a telihold miatt mindenki rosszul aludt...

Dante01 2023.10.02. 08:47:16

Ha ezt őjátéknak nevezi amit tegnap előadtunk akkor neki valami nagyon nagy gond van fejben.Még, hogy önbizalom minket egy ilyen meccs után elküldött még 20 kört futni a pálya körül az edző, mert a meccsen úgysem futottunk semmit. 3 jó passz nem volt előre könyörgöm. Ha most kirúgnák is késő lenne.

SuperTrezi 2023.10.02. 09:08:01

Nem lehet erre más magyarázat: a Mester egy velem párhuzamos univerzumban él.

Thuglife! 2023.10.02. 09:11:30

@steven.h: igen én is észrevettem hogy Loca befarol labdatartás közben a két belső vêdő közé.minek is próbálnánk létszámfölényt teremteni a középpályán....csak zavarná a labdást a plusz passzopció...
Rabiot labdaátvételei is tényleg tankönyviek.fogalmam nincs mire volt jó ez a plusz 1 év.

Pilsnerurquell 2023.10.02. 09:14:00

Kis pénz kis foci(..ja nem XD)

SuperTrezi 2023.10.02. 09:15:53

Amit én láttam, hogy védekezésben még csak-csak odatettük magunkat (bár ez a tegnapi Atalanta azért elég hitvány volt szintén), ez a támadásnak nevezett dolog viszont szörnyű, értékelhetetlen volt. Már pár éve rendszerint pocsék a Juve, de ennyi technikai hibát, rossz passzt és labdaátvételt én még tán sose láttam Juventus mezét viselő csapattól, főleg egy ilyen iramtalan mérkőzésen. Valami szégyenletes volt, amit bemutattunk. A mostanság szokásos rezignáltságomat düh váltotta föl, látván, hogy ezek mit művelnek a pályán szeretett klubom mezében. Visszataszító.

SuperTrezi 2023.10.02. 09:19:38

@venember83: Így van. Nézzük a jó oldalát. Jövőre valószínűleg indulni fogunk azért valamilyen nemzetközi kupában, szóval hetente majd kétszer kell innunk a Mester szavait. Ebből a szempontból idén el vagyunk kényeztetve!

JohnRossEwing 2023.10.02. 09:41:41

Én nem tudom, meddig tart a klub türelme. Az eredmények pont olyanok, mint amilyen a játékunk. Valójában nem jó semmire, csak katasztrófák elkerülésére. Inkább törekszik Allegri a biztonságos semmire, mint a győzelemre. Mikor lett ez elfogadható?

MarcoT 2023.10.02. 10:24:09

Nem lehet kérdés a tegnapi nap után sem Ennek az embernek mennie kell

Pavel1988 2023.10.02. 10:40:52

@Type-R: Alapvetően a kapuralövés előtti passzt nevezik utolsó passznak. Teljesen szubjektív az egész fogalom, arra szokás mondani amikor olyan helyzetbe hoznak egy játékost amikor a kapuralövés a legjobb megoldás.

nortu30 2023.10.02. 12:29:31

Akinek ez a meccs bármilyen szempontból önbizalmat tud adni, az orvosi eset, de hogy nem edzőnek való, az biztos.

MdewC 2023.10.02. 12:47:17

Csak végre eljutnánk odáig, hogy hatékonyan tudunk támadni.

Az interjúhoz ennyit tudok hozzáfűzni:

youtu.be/26U7l0wM06s?si=d4_tURwEEKrC7W09&t=231

Bundesz 2023.10.02. 15:25:15

Tegnap a meccs után elővették az ultrák, az Allegri Out feliratot... természetesen nagy felháborodás stb... unalmas már ez az egész!
Kívánom, hogy kapjunk ki a picsába, mert talán előbb szabadulunk ettől az idiotatol! Ekkora szégyenben rég volt részünk úgy gondolom! Jó edző megint nem sok van szabadon, de talán Tudor nem véletlenül ment haza pihenni....

Zsupi44 2023.10.02. 15:59:37

Annál nagyobb szégyen nincsen , mikor egy Juve szurkoló csak háttérzajnak kapcsolja be a meccset.
Ha tippenli kellett volna , a fele tábor megjósolta volna , hogy az 1 pontért megyünk. Majdnem az se jött össze...
Szégyen...

The Professor 2023.10.02. 16:39:08

Fúúú... te édes jó istenem ez az ember mit szív, mi volt ebben jó játék, miért ad nekik önbizalmat egy döntetlen, miért játszik a Locatelli és Rabiot és miért Allegri meg az edző
Kérdések melyekre sose fogok választ kapni a mestertől
ui:bár nem szeretném, hogy megmagyarázza mert még engem is meghülyítene

xXPeiperXx 2023.10.02. 16:41:35

@Bundesz: Tudor nem véletlenül hagyta ott a Marseille csapatát, biztos, hogy volt vele megbeszélés. A helyzet az lehet, hogy beígérték neki a padot, de várjon Giuntoli érkezéséig. Nos tudjuk, hogy az a sztori nagyon elhúzódott és addigra Allegri elküldhetetlen lett.

Számomra az igazán furcsa, sőt érthetetlen, hogy mi történhet a játékosokkal az ideigazolásuk után. Nyáron Weah és Cambiasso nagyon szépen futballozott, mostanra eljutottunk oda (3 hónap alatt), hogy Cambiasso néha kezdő, de abba sincs túl sok köszönet, Weah pedig kész életveszély lett még csereként is. Nem viccelek, ennek már utána néztem sportpszichológiai írásokban és nem nagyon találtam ehhez hasonló példákat.

Teljesen olyan mintha görcsösen, önbizalom hiányosan játszanának a játékosok. Mintha Allegri elhitetné velük, hogy nem jó focisták, ezért kell 9 emberrel védekezni.

Az a legnagyobb baj, amit már olvastam itt valamelyikőtök hozzászólásában, hogy Allegri utódjának lesz csak igazán nehéz dolga. Ez az alul motivált, nulla erőnléttel rendelkező csapat meg fog dögleni, főleg ha tényleg egy Tudor jön, aki híres arról, hogy a sz.rt is kihajtja a játékosaiból.

Az a baj, hogy hiába megy az #AllegriOut, úgyse fog változni semmi és pontosan tudja mindenki,hogy mi ennek az oka. Nekem sajnos az a tippem, hogy nem csak idén, de még jövőre is ő lesz az edző és mind ezt azért mert a kassza nagyon üres, ami előrevetíti azt, hogy játékosok se fognak jönni. Sőt, ha maradnak a mostani remek eredmények és nem érünk be BL-helyekre, akkor játékosokat kell eladni, a hiány ismeretében nagyon sokat.

Úgyhogy Barátaim kitartást nekünk, volt már talán rosszabb is.

venember83 2023.10.02. 20:58:57

Agresti: 7 bajnoki alatt Samuel Iling-Junior mindössze 88 játékpercet kapott. Számos olasz és külföldi klub érdeklődött a játékosért az elmúlt átigazolási időszakban. Minden attól függ, mennyi játéklehetőséget kap az angol játékos mostantól januárig.

Juvino 2023.10.03. 01:49:05

Pogba felszabadulo berebol egy kp es egy edzo is johet, persze ingyen igazolva. A stab meg maradjon v menjen, ha akar, Allegri bere pedig mindenkeppen fizetos. Azt nem tudom,h amikor nyaron az arabok vinni akartak, senkinek nem volt egy bolhafingnyi jozan esze,h rabeszelje a mestert? Itt mindenki hulye?

Thuglife! 2023.10.03. 10:31:12

@Juvino: az hagyján de amikor Allegri ajánlotta fel a lemondását mikor nyakon lettünk öntve szarral tavaly.akkor miért nem fogadták el,még a bérét se kellett volna állni.tudom hogy valami állandóságot akartak a klubnál amibe a játékosok kapaszkodhatnak,a sok távozó után a stábból.de ott volt az alkalom hogy valóban nyomjunk egy reset gombot.
@xXPeiperXx: nekem is feltűnt néhány játékos visszaesése.Mck például a PL futós stílusából hozott annyit hogy önmagához képest elég jó.addig amíg bele nem süllyed az itteni közegbe.kb a téli alapozásig tart majd ez a lendülete.de Vlahovicról is elmondható hogy mikor visszajön a válogatottól(valószínűleg feltöltődve az ottani nagyképű de önbizalommal teli közegből)jobban teljesít nálunk kb 1 hétig,ha épp nem sérült.

Juvino 2023.10.03. 10:50:39

@Thuglife!: Igen, teljesen erthetetlen! Kik azok a felelos donteshozok, akik nezik a meccseinket es azt mondjak,h igen, nekunk ez kell!? Mindezt harmadik eve! Sarri es Pirlo alatt is sokat bosszankodtam, de ezt almomban sem gondoltam volna,h ez lesz...az elso regnalasa utso idoszakanak a teljesitmenyet is sikerult melyen alulmulnia a mesterunknek.

venember83 2023.10.03. 10:56:17

@Thuglife!: gyanítom, Allegrit a klub a helyzet stabilizálásáért tartotta, hogy ne süllyedjen a klub BL-szintnél lejjebb, már ami a kvalifikációt illeti. Ugye voltak bőven példák rá a múltban, amikor egy élklub megrogyott, aztán nagyon-nagyon nehezen talált vissza az élmezőnybe, mondhatom a milánói klubokat, de talán a Barcelona is jó példa lehet. Nem mondom, hogy tetszik, de talán ez az egyetlen elképzelhető forgatókönyv, amiért Allegri még a klubnál van, főleg ha a két milánói klub hányattatott sorsára gondolok az elmúlt bő évtizedben sűrű edzőváltásokkal, összeomlásokkal, tulajdonosváltásokkal. Csak mi várunk el tőle adott játékot a pályán, a vezetőséget nem futballesztéták alkotják, hanem inkább gazdasági szereplők.

Thuglife! 2023.10.03. 16:30:12

@venember83: én pont arra gondoltam hogy a gazdasági szereplőknek tűnhetett fel elsőre hogy hmm ezt lehet más ezdő is lehozná olcsóbban.
Csak hát Agnelli (csak)névleges távozásával nem tudtak mit kezdeni és nem mertek szembe menni vele.mert arra gondolni se merek hogy azért tartották meg mert az olasz kupa és az EL majd vele megnyerhető lesz,ami megmentheti az évet.

Ravanelli 2023.10.05. 12:28:32

Igénytelen embernek a szar is jó...

Ravanelli 2023.10.05. 12:30:11

Igénytelen embernek a szar is jó...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3396) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (926) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1650) játékosokról (9930) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2435) meccsek (4175) mercato (4146) nyilatkozat (7455) Olasz Kupa (331) összefoglaló (414) pletyka (4179) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (288) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása