Landucci: "Nem kommentáljuk a játékvezetői döntéseket"

landucci_marco_juventus.jpgA Bologna elleni hazai döntetlent követően a Juventus segédedzője, Marco Landucci értékelte a csapat teljesítményét, mert Massimiliano Allegri nem érezte jól magát.

"Megfázott, s nem érezte jól magát, de semmi komoly. Két eltérő félidőből állt a meccs. Elmondtuk a csapatnak, hogy nagyon jó második félidejük volt, de talán túlságosan is jó benyomást akartunk tenni hazai pályán, és túlzásba estünk. Kár, hogy Dušan első gólját érvénytelenítették az 51. percben, mert ez egy fontos pillanat volt, de általánosságban sokkal jobban mozogtunk a második félidőben." - mondta a zebramezesek teljesítményéről Landucci.

"Annyira akartuk a győzelmet, hogy a végén a vereséget kockáztattuk. Kockázatot vállaltunk, s ugyan tudtuk, hogy így fogunk tenni, ez néha jobban működik, mint máskor. Ez egy jó pont, s megyünk tovább.

Ugyanazt mondom, amit Thiago Motta szokott mondani, vagyis, hogy nem kommentáljuk a játékvezetői döntéseket, akár a javunkra, akár ellenünk történnek. Elfogadjuk a játékvezető döntését.

Pogba jól állt be, adott néhány jó passzt. Dušan nagyon jól játszott, nagyon jól mozgott, s amikor egy csatár kevésbé kapkodó, eredményesebb. Azt is ki  szeretném hangsúlyozni, hogy ezen a héten Dušan fizikálisan is sokkal jobban érezte magát, mivel egy ideje ágyékproblémája volt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9518202253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2023.08.27. 22:15:32

Hallatlan kockaztatni kell a gyozelemert . Nosza ez a franya jatek!
Szamomra pedig az azorul kommentalasra sok mas mellett hogy mikeppen lehet egy szezonnak nekifutni 3-5-2-ben ,hogy 2 db origonal kozephatveded van Bremmer es egy ambiciotlan suttyo Rugani. Sandro es Danilo nem kozephatved viszont kozepszer.

Bonav70 2023.08.27. 22:16:32

"nem kommentáljuk a játékvezetői döntéseket" Azért néha már kellene kommentálni.......

Bonav70 2023.08.27. 22:19:03

@Bonav70: Nem kell játszani a jófiút,láttuk az elmúlt évben mit értünk el vele...... :D

Ethan Hunt 2023.08.27. 22:59:14

"Ez egy jó pont, s megyünk tovább."

Már csak ezért sem vagytok idevalóak a főnököddel együtt, bár aki sosem játszott a Juventusban, honnan is tudná, hogy mi itt az elvárás, miért nyert annyit már ez a klub...

2023.08.27. 22:59:21

Elég gàz, hogy egy nyomorult Bologna ellen varozni kell. Jobb is, hogy nincs el, bl. Csak égnénk, mint a Reichstag.

Wizzurah 2023.08.27. 23:11:30

Ki ez, olyan hülye mint a gazdája, rágjad csak a csontot öreg.

Bonav70 2023.08.27. 23:20:28

@MGB75: A napoli,milan meccseken varoztak...addig olyanok voltak mint a hugyoskrumpli, és lám nyertek és ódákat zengenek róluk..... néha a var is kell :D

Zsltrk977 2023.08.27. 23:21:54

Semmitmondó üres nyilatkozatok se füle se farka. Pont mint Allegri. Ez egy Bologna volt. Szét kellene szedni őket rúgni 2-3 gólt simán letudni a meccset. Ehhez képest örülhetünk az 1-1-nek.
A lesgól ellenére is. Nincs védelmünk. Egy ilyen védelemmel lóf@szt érünk el nem a scudettot
Ultra gáz.

2023.08.27. 23:39:42

@Bonav70: Nem a varon kellene múlnia egy bologna ellen.

west30 2023.08.28. 00:25:23

3. szezont kezdjuk ezzel a 0 antifocival.Aki abban remenykedig,hogy ez jobb lesz az alomvilagban el.A brazil vedotrio valami elkepeszto,es hogy ebbol Danilo meg hozza kapitany is az egyszeruen szurrealis,arra meg mar szavak sincsenek hogy az edzo szerint ez barmire is megoldas.A kozzeppalya ebben a formaban egy stand up komedia,nem is ertem Fagioli miert jatszott amikor nyilvanvaloan nem megfelelo ez edzettsege.A tamadosor szinten nem mukodik ebben a formaban,de miert is mukodne,mikor tavaly sem mukodott,most mitol lenne hirtelen jo.Persze erre egy evi 3milliard forintot kereso edzofenomen nem jon ra magatol,vagy le se szarja.Ami a legfelhaboritobb az egeszben,hogy ezek a dolgok a klubnal mind elfogatottak,es folyamatosan engedve vannak tovabbra is.Ez nem Juventus mar joideje,sajnos az az utolso bl dontonk utan meg szunt letezni.

Shaky79 2023.08.28. 01:20:27

Ezek álomvilágban élnek! Nézze meg a liverpool második félidejét, na nekik jó második félidejük volt, mert emberhátrányban 0:1-ről megfordították a meccset az egyik fő riválisuk a newcastle otthonában! Ök kockáztattak és nyertek, mi hazai pályán kínkeservesen hoztunk egy bologna elleni döntetlent, ez a nagyon jó második félidő! Na takarodjatok innen el!!!

Andras74 2023.08.28. 06:21:52

Szerintem bölcsebb lett volna, ha hallgat.

Igaz, a védelmünk max NB 2. szintű, de meg sem próbált játszani a csapat.

Ez így még rosszabb év lesz, mint a korábbiak.

ZED! 2023.08.28. 07:59:02

Nem kell a bíróval foglalkozni! Vége a meccsnek! Kezdjétek a modern felfogásnak megfelelő támadó focit edzeni...
A gyengék mentegetőznek!

Rikster 2023.08.28. 08:19:43

A legrosszabb az az egészben, hogy bátran nyilatkozhatnak ekkora marhaságokat, mert úgysem lesznek kipaterolva. Hihetetlen mekkora békyló lett a klubnak Allegri.

xXPeiperXx 2023.08.28. 08:25:44

Megfogadtam, hogy amíg Allegri az edző nem nèzek meccset, ehhez tartom is magam, úgyhogy csak egy hosszú összefoglalót nèztem meg.

Hàt mit mondjak, ezt lehetett borítékolhatni. Mièrt vàltozott volna Allegri?! Mièrt vàltott volna rendszert?! Kèptelen a vàltozàsra...

A bírózàs meg egyenesen szánalmas, ha jobban megnézzük mèg mi örülhetünk, hogy befejeztèk 11-en a meccset. Az állítólagos kezezèsek pedig mèg hatàresetek sem voltak.

Ezt a Bolognat a kapujuk elè kellett volna szorítani, de Motta megmutatta mièrt is volt kèpben a Juventus kispadjàra. Egy kisebb presszing ès Allegri antifocija meghal, ez volt tavaly is ès azelőtt is.

Na nem baj, valamennyire követem az eredmènyeket ès a híreket, de amíg Allegri itt van èn megkímèlem magam ettől a vizuàlis terrortól.

Szèp èvünk lesz... Megint.

FAF 2023.08.28. 10:01:19

"Alig várjuk, hogy itthon játszhassunk, telt ház előtt. Magunkkal kell vinnünk a szurkolókat azzal, hogy jól játszunk."

Biztos sok szurkoló fog velük tartani ilyen csodálatos játék láttán.

A nagy mágus képtelen a változásra de azért örülünk hogy itt akarja kitölteni a szerződését. Romokat fog itthagyni nem nagy jövő előtt álló csapatot. Illetve lehetnek itt nagy jövő előtt álló játékosok de ők nem alatta fognak kivirulni.

Az meg hogy a keret szar azt hagyjuk is mert egy Bologna kerete se jobb. Jelenleg nekünk Serie A-s csapatokat kell megverni, akiknél nincs jobb keret.

"A Bologna erős csapat, ezt bebizonyították az előző szezonban. Holnap egy nehéz ellenféllel nézünk szembe, amely jó teljesítmény nyújtott és sok helyzetet dolgozott ki az AC Milan ellen."

Megint beszari módon mentünk neki a meccsnek. Hogy lehet egy Bologna ellen így pályára menni, nem a Real volt az ellenfél. Lehet csa PC duma de nekem már elegem van ebből a mindenki erős ellenfél dolgoból.

Lehet hogy sok helyzetet dolgoztak ki a Milan ellen de ők idegenben megverték a Bolognat 2:0-ra. Miről beszélünk? Ekkora fostos edzőt a föld nem hordott még a hátán.

Csak Csucsu 2023.08.28. 10:30:09

Na ez csoda… lehet már a Mister se merte vállalni azt a nyilatkozatot amit tett volna a meccs után.. ha így nézzük akkor van pozitívum a meccsen! :D

DelPiero2 2023.08.28. 10:47:15

@FAF: Ráadásul a Realt megvertük legutoljára.

2023.08.28. 11:11:44

Vannak pozitívumok is. Én próbálom a fejlődést keresni. Pl ami öröm, hogy Weah, már most ki lehet mondani, nagyon jó igazolás. Az, hogy berohangált középre, nem értem miért baj, 2 évig nem volt csak szélső támadásunk, az sem volt jó. McKennire sem lehet eddig panasz, nagyon jól mutatott egy szélső támadóra emlékeztető játéka elől és gyors. Ha nem jön senki, akkor is lehet majd néha egy 343 vagy neagyisten 433 vele. Talán. Egy kis pozitív jövőkép. Pogba nagyon jól mozgott, kicsit lassan, de nem tudtak egyszer sem labdát elvenni tőle, majdnem minden passza előre megindulást eredményezett. Fagioli nem volt szar ekkora kihagyás után, de látszott rajta a meccshiány. Illing megoldotta a feladatát, bár a Bologna védelme jól dolgozott, sokszor lenyomták, Kostic talán jobb csere lett volna, mert erősebb fizikailag. Chiesa és Vlahovic is alakul, bár én még mindig azt látom, hogy csatárként is jó Fede, de szélsőként 10-szer többet érne.
Amit Maxi megint elkúrt, az a késő csere, és a védelem, van Gatti, Hujisen, sőt még Rugot is szivesebben nézném, mert Alex egy fooooos belső védőnek. Valamint a regista szerepkör.
Cambiassora több védő feladatot bíznék, mert nagyon szellősek voltunk hátul. És a fekete leves, a legtöbbet sajnos Locatellin veszítünk. Ennyi elbaszott döntés, eladott labda, kár volt. Ha már 6-ossal játszunk akkor vegyetek egyet!!! Szerencsétlen gyereket ott elpazarolni már bűncselekménynek számít. A romboló Rabiot kéne oda berakni.
Szóval ahogy a múltkori meccsen is látszott, nincs középpályánk
Végig toltuk a meccset, a Bologna jól tört, jól védekezett, jó volt a labdabirtoklás is, csak nem bírtuk feltörni a védelmüket, ez az ő érdemük is.

2023.08.28. 11:18:00

Csak még egy, ha Sandro nem akarja eltörni Bremer lábát, akkor gól sem született volna. A többi támadásukat simán megoldottuk, és lássuk be, nemcsak minket, a csapatot is lesokkolta egy ilyen gólt kapni.

insieme 2023.08.28. 12:59:08

@LacaGLJuve:
Cambiaso jó helyen van, csak mögötte van 1alibisandro.....
Testbeszéde mindent visz:lesz....m
Tuttosport szerint disastro 4.5
Ettől bármikor többet tud Bonucci

Juvino 2023.08.28. 14:28:07

Amit nem ertek,h a Gatti-Bremer-Danilo mukodott a legjobban, akkor miert Sandro?? Ő negy vedos rendszerben Cambiasso csereje kene legyen 3-0 eredmenynel.

Csak Csucsu 2023.08.28. 20:04:35

@Khedira: nem tudom mi ez a nagy Gatti imádat… tavaly csak 10 gólt kaptunk róla meg Mbappe nadrágját húzta le.. mondjuk az se jött be mert gólt lőtt

2023.08.29. 00:11:21

@Csak Csucsu: "tavaly csak 10 gólt kaptunk róla"
ez nem valószínű, 2 db nagyon elbaszott húzása volt, amiről elmondható, hogy teljesen az ő hibája a gól.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása