Di María: "Nagyon nehéz év volt a Juventusnál"

di_maria_angel_elso_golorom.jpgÁngel Di María tavaly nyáron nagy elvárások mellett érkezett a Juventushoz, azonban a veterán argentin szélső végül nem tudott maradandót alkotni Torinóban, így egy szezon után távozott, s egykori klubjánál, a Benficánál folytatja pályafutását.

"Nagyon nehéz év volt a klub számára. Soha sem értettem teljesen, hogy mi történt a szezon során. Próbáltam megérteni, s tenni a dolgomat, amikor lehetőségem volt a játékra, azonban nem játszottam sokat, s végül ez hatással volt rám." - emlékezett vissza a Juventusnál töltött szezonra Di María az argentin DSports Radio munkatársának nyilatkozva.

"Rengeteg találkozóm volt a Juve igazgatóival, s ez nem olyan ndolog volt, amit az edzővel beszéltem meg. Néha rájössz, hogy a szavak nem érnek túl sokat."

Di María végül nem tért haza Argentínába, s nemet mondott az őrült összegeket kínáló szaúdi kluboknak is, így maradt Európában, s a Benficánál folytatja, amelynek mezében egykor európai karrierje indult.

"Sok megkeresést kaptam Szaúd-Arábiából, őrült ajánlatok voltak, de a szívemmel döntöttem, és a Benficát választottam."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6818200703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2023.08.25. 10:11:02

Ez most kicsit kétértelmű számomra. Most itt Allegrit védeni akarja? Vagy a probléma egyik forrása?!

cd1 2023.08.25. 10:15:38

@Csak Csucsu: vagy az igazgatok igertek vmit ami nem ugy lett?

szabo2323 2023.08.25. 10:18:37

Persze, hogy nem játszott sokat, mert 50 %ba sérült volt ?

Kives 2023.08.25. 10:50:01

Én régen nagyon kedveltem őt, és a játékát. /P$G előtt meg pláne/
De nagyon unszimpatikus lett az elmúlt évben. Már eleve a "nem akarok ide jönni, csak a Barca, na mindegy, ha nem kellek a Barcának, akkor jó lesz a szamár Juve" ... azután a sérült vagyok a VB -ig, mert ott teljes erőbedobással akarok játszani. VB után már azért bevethető volt, de akkor is igazából 1 értékelhető meccsre tudok visszaemlékezni tőle. De leginkább a beleszarok az egészbe hozzáállás látszott.
De ez saját vélemény.

Csak Csucsu 2023.08.25. 10:50:04

@cd1: ez az hogy vagy igazgatók igértek valamit ami nem úgy lett vagy az edző nem tartotta az igéretét? Vagy szélsőnek igazolták s nem azt kellett játszani jó kérdés

alexGicamo 2023.08.25. 10:53:18

Sajnálom, hogy nem fiatalabb korában érkezett és hogy ilyen sérülékeny !

Rocky80 2023.08.25. 11:42:34

Mi játékos és mi csalódás! Kár, hogy csak 78 évesen jött, ja...

MdewC 2023.08.25. 11:52:24

@Kives: ugyan így gondolom.

Ethan Hunt 2023.08.25. 17:54:21

@Csak Csucsu: Szerintem egyértelmű, hogy arra céloz, hogy Allegri ilyen-olyan döntései, be nem tartott ígéretei miatt járt az igazgatókhoz...

Csak Csucsu 2023.08.25. 19:50:21

@Ethan Hunt: Sok baja volt itt az biztos.. de akkor gondolom durrogott mindenkinek s Allegri se megfelelően kezelte .. röviden tömören :D

3 órai kelés kicsit elveszi a focust :D

SuperTrezi 2023.08.25. 21:33:15

@Kives: Pont így érzem én is. Örülök, hogy idén már nem itt markolja fel a zsét. Túl sokat nem vártam tőle, de ahhoz képest is nagy csalódás volt. A nantes-i volt az egyetlen kifejezetten jó meccse. Azon kívül szinte említésre se méltó, amit itt letett az asztalra egy év alatt.

2023.08.25. 23:12:20

Szerintem nyugodtan csöndbe maradhat

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása