Weah és Partey érkezhet, Chiesa pedig továbbra sem eladó?

chiesa_federico_golorom_fagioli_es_soule_tarsasagaban.jpgGianluca Di Marzio tegnap igencsak sok információt osztott meg a Juventus kapcsán, ezek szerint például a Newcastle United és az Aston Villa is figyeli Federico Chiesa helyzetét, hivatalos tárgyalás azonban nem zajlik a Newcastle Uniteddel, míg az Aston Villa 60 millió eurót ajánlott az olasz támadóért, amit a játékos elutasított.

Az olasz újságíró megerősítette, hogy Timothy Weah közel áll a torinói szerződéshez, és csak a Juventus érdekelte a fiatal futballistát. A pletykák szerint megvan a szóbeli megegyezés a Lille együttesével is az átigazolásról.

Egy másik játékos, aki felmerült a Juventus kapcsán, és akit a Juventus mezében való futballozás igencsak érdekel, az Thomas Partey, akiért szaúdi klubok is érdeklődtek, de a ghánai játékos inkább Európában maradna. Gianluca Di Marzio arról beszélt, hogy az Arsenal középpályása ügyében tárgyal a Juventus, a játékos érkezése azonban Adrien Rabiot végső döntésétől függ. Amennyiben a francia játékos távozik, Thomas Partey játszhat a védősor előtt, és ebben az esetben Manuel Locatelli visszatérhet a mezzala szerepkörhöz.

Továbbá Gianluca Di Marzio arról is beszámolt, hogy Timothy Weah érkezése nem zárja ki Timothy Castagne érkezését, a klub már megállapodott a Leicester játékosával, jelenleg pedig a legjobb feltételeket próbálja kialkudni a játékos érkezéséhez, ami egy kölcsönügylet lenne a Juventus szempontjából.

A francia RMC Sport munkatársa tudni véli, hogy a Juventus ötéves szerződést fog kötni a 23 éves játékossal, és már csak a Lille képviselőivel kell véglegesíteni a megállapodást, a Sky Sport szerint a játékos akár hétvégén Torinóba érkezhet az orvosi vizsgálatokra.

Nicolò Schira szerint a Juventus azon dolgozik, hogy vevőt találjon Denis Zakaria játékjogára, és a svájci középpályásért a West Ham és a Bournemouth mutat érdeklődést.

Mirko Di Natale nem ült fel a Fedex pletykavonatra, az újságíró arról számolt be, hogy Federico Chiesa a klub számára továbbra is biztos pontot jelent, és a Juventus csak abban az esetben kíván ajánlatokról tárgyalni egyéb klubokkal, ha a játékos az elengedését kéri.

Egy másik aktuális árral szembemenő értesülést Rudy Galetti osztott meg, az újságíró szerint az Al Hilal továbbra is Massimiliano Allegri válaszára vár, a mester jelenti az első számú opciót a klub számára.

Giovanni Albanese úgy értesült, hogy a Juventus továbbra is Massimiliano Allegrivel tervezi a jövőt, ám az újságíró szerint jövő hónap tizedikéig semmilyen fordulat nem zárható ki.

Romeo Agresti beszámolt egy érkezőről, az újságíró szerint Francesco Magnanelli elfogadta a felkérést, hogy Massimiliano Allegri stábjához csatlakozzon, így a Sassuolo egykori kapitánya segítheti egykori edzőjének a munkáját a távozó Paolo Bianco helyett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7118151820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2023.06.23. 08:38:16

Ennyi Timóteus sem volt még tudtommal a Juveban :)) csak legyen ideje a tintanak megszaradni.

Van itt minden kérem...ussuk le amit lehet és haladjunk. Remélem nem akarunk megint a mercato utolsó napjaira hagyni lényeges érkezőket.

steven.h 2023.06.23. 08:58:05

Partey egy nagyon jó játékos, de nem hiába adná el őt az Arsenal, tekintve hogy nagyon sérülékeny és nem tudtak számítani rá folyamatosan. Így idehozni pont semmi értelme nincs, nem lennénk vele kisegítve és még sokat is keres, akkor inkább tényleg SMS, bár én Rovellát építeném be registába és akkor legalább Locatellinek is inkább az erősségei tudnának kijönni ha folyamatosan 8-asban játszhatna, Pogba is remélhetőleg összekapja magát, Fagioli meg nálam kedvenc, kiegészítőnek meg nem egy Partey kell.

Az EKL-lel ha jól olvastam nem kell foglalkozni....

Weah pedig még akár nagyon jól is elsülhet, dinamikus erős játékos és kicsit okosabb mint Cuadrado, már amennyit én láttam belőle, szóval belőle tudunk profitálni és fiatal is.

2023.06.23. 09:16:20

"Giovanni Albanese úgy értesült, hogy a Juventus továbbra is Massimiliano Allegrivel tervezi a jövőt, ám az újságíró szerint jövő hónap tizedikéig semmilyen fordulat nem zárható ki."

A remény,... A remény...

Egyébként amiket itt eddig olvasok...Sebaj, kiesni legalább nem fog a Juve az A-ból.
Amúgy ki fogják b*szni Allegrit, csak az a nagy félelmem h már szezon közben.

Di Maria és Paredes meg Loca meg a többi ballaszt is úgy bevállt a kókler kezei alatt ahogy ezek a vadhajtások fognak akikkel mostanában szóbahozták a Juvét.

Más felfogású edző kéne, meg aztán majd felébredek tudom, de ez eddig még mindig úgy néz ki h csak ide nézek majd be kövi szezontól mert magára a csapatra nem leszek kíváncsi.

Leram7 2023.06.23. 09:36:43

Partey 30 éves, az elmúlt idényekben sokat volt sérült, tökéletesen bele illik az elhibázott játékospolitikánkba sajnos. Remélem nem igazoljuk le.

Inkább egy támadni is tudó kp szükséges, ha már igazolunk.

GioTrap 2023.06.23. 09:42:44

Partey érkezése szerintem (remélhetőleg) kacsa. Annak ellenére hogy nagyon jó játékos sérülékeny és 30+ ami főleg egy afrikai játékosnal nagy hátrány. Amúgy az Arsenal második legjobban fizetett játékosa és nem hinném hogy kevesebbet akar keresni. 12 milliót keres most, ami a mostani fizetés csökkentési politikaba nem fér bele. Amúgy mi kb 18 milliót kínálunk érte az arabok meg 40+

gomorra21 2023.06.23. 09:49:39

Még mielőtt idehozzuk Giuntolit, gyorsan vegyünk pár rangon aluli játékost. Mesterterv.

steven.h 2023.06.23. 10:08:30

@gomorra21: Hát azért én remélem, hogy ezek valahogy vele is egyeztetve vannak - Weah, Parisi, Castagne - túl okos igazolásoknak tűnnek elsőre egy 0km-es Mannától.

Attilio79 2023.06.23. 10:22:51

@steven.h: Persze, mert Manna hozta volna Casadeit is, egyébként Manna lesz Guintoli jobb keze? Nem sokat változik a Paratici-Cherubini felálláshoz képest.
Guintolival vélhetően egyeztetve vannak az igazolások.

gomorra21 2023.06.23. 10:34:15

@steven.h: nekem olyan érzésem van, mintha próbálnánk eladni Zakariát és McKenniet, miközben igazolunk helyettük ugyanabból a dobozból játékosokat.

steven.h 2023.06.23. 10:47:59

@gomorra21: Zakaria és McK menjen is, ezzel semmi gond nincs. Én a Partey pletykát alaptalannak érzem, nem hinném ,hogy lemondana a fizetése több mint feléről, mikor elvileg keresik Szaud-Arábiából is és csak azok a hírek jönnek, hogy 8 milliót nem akarunk még egy Chiesanak sem megadni, míg Weah egy olyan igazolás lehet, ami nagyon simán be is válhat és Cuadrado távozásával hiányposztra is érkezik.

Mondjuk tegyük hozzá, hogy nem lehet tudni mit is akarunk játszani jövőre, remélem nem a 3-5-2-t megint...

JeetTrader 2023.06.23. 11:47:35

@steven.h: állítólag Allegri a favorit 433at akarja és állítólag ennek elérése céljából igazolgatunk majd. De kiderül...

The king of alibis 2023.06.23. 12:04:06

Itt van Rovella, minek ide egy sérülékeny, nagy fizus csoki?

Wizzurah 2023.06.23. 13:01:29

En Zakarianak adnek eselyt. O jo jatekos, nem alapvetoen suta mint MCK, ki kene elemezni, hogy mi siklott felre. Casadei-nek es Parisinek orulnek a legjobban. Eroltessuk a fiatal olaszokat. Arabia ra emelhetne egy lapattal hallegrire.

Juventino86 2023.06.23. 13:16:02

@JeetTrader: Ha tényleg 4-3-3 lesz, az egy jó irány. És ahhoz kellenek is szélsővédők, illetve támadó szélsők is.

Weah mindkettőt tudja játszani, tehát ennyi pénzért a jelenlegi helyzetben ez nem rossz igazolás. Jöhet Castagne és Parisi is, a klub mostani anyagi helyzetében ezek bőven vállalható igazolások.

Partey felesleges. Sérülékeny, magas a fizetése, és jelenleg nem annyira van szükségünk vkp-ra. Inkább olyan középpályás kellene, aki kreatív az előre történő játékban.

Csak hát szerintem még akkor is el kellene küldeni Allegrit, ha 4-3-3-ban gondolkodik, mert egy igazán jó 4-3-3-hoz egy sokkal modernebb felfogású edző kell.

Leram7 2023.06.23. 13:36:30

@Wizzurah: Ha elmegy Rabiot, akkor szerintem Zakaria maradhatna. Inkább Zak, mint Partey vagy McKennie.

2023.06.23. 14:00:36

@Wizzurah: Zakariaval kapcsolatba egyetértek. Több van abban a csávóban sokkal. Minimum Sissoko szintet tudna hozni, de persze ott van a játékostemető Allegri is ugye :/

2023.06.23. 14:21:07

@Leram7: "Partey 30 éves, az elmúlt.......egy támadni is tudó kp szükséges, ha már igazolunk. "
Hát de van nekünk egy Locatellink, és ha lesz egy Rovellánk akkor mind a kettő megoldva. Nehogy már idehozzuk ezt a Parteyt.
Maradhatna Zakaria inkább, egyetértek

venember83 2023.06.23. 14:46:34

@The king of alibis: engem a nagy fizetés és a várható eladhatatlansága zavar, főleg így, hogy Rovella és Zak visszatér, nem látom értelmét Partey érkezésének. Vagy a Juventusnak van három évre 70-80 millió eurója, figyelembe véve a játékos átigazolási díját és bérét? Mindezt BL nélkül. Őszintén mondom, hogy egyre nehezebb elfogadni egyes döntéseket/opciókat, miközben a klub csak egyre süllyed.

west30 2023.06.23. 15:22:27

@The king of alibis: Sajnos Rovella is nagybeteg ember.Ezzel nem azt mondom hogy igazoljuk le a Parteyt,eszemben sincs,de meg Rovella is varat minket egy egeszseges szezonnal.

alexGicamo 2023.06.23. 16:07:52

@steven.h: Fagiolit én is nagyon megkedveltem . Remélem , fejlesztik és egyre jobb lesz majd !

dringo 2023.06.23. 16:32:52

Sziasztok, először írok ide! Úgy érzem, hogy sajnos ki kell írnom magamból a csalódottságomat. :)

Nem is tudom hol kezdjem. Volt egy minden tekintetben pocsék szezonunk. Játék, eredmények, bevételek, hangulat. Tulajdonképpen az egyetlen pozitívumot a fiatal játékosaink jelentették, akikre úgy nézett ki, hogy a jövőben tényleg lehetne majd támaszkodni. Ezek a fiatalok tudnak FOCIZNI. Úgy értem, hogy labdatartásra, passzolásra alkalmas játékosok. Fagioli, Miretti, Soulé mind olyan játékosok, akik egyszerűen nem illenek a mostani felfogásba. És Rovella is ilyen, aki vissza fog térni kölcsönből. Ők focizni akarnak. Talán egyedül Iling Junior az, aki ebbe a bunkerezésből kontrába váltó játékba beleillik, mert gyors, jól egy-egyezik, tud váratlant húzni. Úgy gondoltam, hogy a nyáron elindulhat valami, építhetnénk a fiatalok köré egy működőképes csapatot, mivel a BL bevételek híján értelmes játékost tulajdonképpen nem is tudunk igazolni. Véleményem szerint teljesen érthető lenne a vezetőség részéről, ha ezen a nyáron nem igazolnánk SENKIT, és a következő szezont arra fordítanánk, hogy játsszanak a fiatalok! Kettősterhelés nélkül ennek a keretnek így is simán el kell tudnia érni a TOP4-es helyek valamelyikét, mert összességében nem alkotják rossz játékosok a csapatot, és a 10 pontos levonás nélkül ebben a szezonban is elég simán meg lett volna ez.

Az első lépés a csapatépítéshez egy modern felfogású edző lett volna. Ennyit kellett volna "költeni" az idei mercaton. Egy edző, aki a fiatalokat össze tudja gyúrni egy csapattá (természetesen kiegészülve a rutinosabb játékosokkal), tud tanítani nekik tudatos, labdajáratásra épülő mozgásokat, variációkat. És már is mennyivel előrébb lennénk egy év múlva... Ehelyett nézhetjük azt, ahogy ezeknek a fiataloknak a szellemiségükhöz/felfogásukhoz képest teljesen idegen felfogástól szép lassan totálisan leromlik a teljesítményük (lásd Miretti). Kölcsönből visszajött volna Rovella és Cambiaso, akik már önmagukban erősítést jelentenek. Esetleg, ha Vlahovic távozik, akkor valakit kell igazolni a pótlására és ennyi. Vagy ha belefér idén is a büdzsébe egy Parisi (aki jövőbemutató igazolás lenne hiányposztra) az természetesen jöjjön. De ezek a jelenlegi nevek, én úgy gondolom, hogy felesleges pénzkidobások. Weah, Castagne, Partey. Mintha azt írnám, hogy Krasic, Grygera, Sissoko. Sajnos visszatértünk ebbe az időszakba, amikor ilyen játékosokat igazoltunk, akik se nem TOP játékosok, se nem fiatalok, akikben van potenciál. Csak puszta pénzkidobások, időhúzások, borítékolható veszteségek. Például mivel lenne rosszabb Castagne-nál az, ha hosszabbítanánk egy évvel Cuadradoval, és amikor lesz több pénz, akkor jövő nyáron igazolunk egy értelmesebb fiatal játékost?

De ami számomra a legelkeserítőbb, hogy ezekből a nevekből tisztán látszik a klub elképzelése. Marad a rombolás, védekezés és kontrázás. Visszajön kölcsönből a kreatív Rovella. De inkább leigazoljuk Partey-t a védelem elé, aki tud rombolni és semmi másra nem jó. Weah mihez is ért? Hát a futáshoz. A kombinatív játékhoz neki semmi köze, egy egyszerű kontra játékos. Maradni fog a 3-5-2, Chiesától tulajdonképpen el is lehet búcsúzni, mert ha marad is, akkor sem fogjuk már látni a régi Chiesát. Allegri csatárt akar belőle faragni, csak az a helyzet, hogy ő nem az. Ő egy támadó szélső, akinek ebben a rendszerben nincs semmi keresnivalója. Di Mariát is kidobtuk, aki nyilvánvalóan gyenge szezont zárt, de én jobban örültem volna, ha maradt volna még egy évet egy felfogásban jobban hozzá illő edzőnél, mert mellette rengeteget tanulhattak volna a fiataljaink is. De így, hogy a kontracsapat építése mellett tette le a voksát a vezetőség, nyilván nem volt helye neki sem.

Nekem vérzik a szívem ezért a klubért, mert én ezzel a politikával nem látom a fényt az alagút végén. Egy Isteni csodára lenne szükségünk, hogy még idén nyáron legyen edzőváltás, még mielőtt túl késő lesz. Mert a végén nemhogy nulláról, hanem negatív szintekről kezdhetünk majd építkezni, mert el fogjuk veszteni az összes értékes játékosunkat, fiatalunkat. Az értékes játékosaink focizni akarnak, és nem bekkelni.

Persze ez mind csak az én véleményem/meglátásom, szeretném remélni, hogy nem igazolódnak be ezek az aggályaim.

venember83 2023.06.23. 20:08:26

@dringo: örülünk, hogy megosztottad velünk a véleményed, s miközben sok aggályadat osztom, azért remélem, hogy lesz valamilyen kiút a Juventusnak az igencsak közeli jövőben.

alexGicamo 2023.06.24. 08:56:14

@dringo: Légy üdvözölve nálunk !
Osztom a véleményed ! Összességében számomra is csak a remény maradt szeretett klubunkkal kapcsolatban .
FINO ALLA FINE !!!

Zsltrk977 2023.06.24. 13:27:32

@dringo: üdv. itt a blogon.
Gyakorlatilag mindent leírtál, amit már annyiszor akartam én is így összefoglalni, de több okból kifolyólag nem sikerült. Teljesen egyezik a véleményem a tieddel, illetve tudom, hogy a blogra írók 90% -nak véleményével is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása