Cassano: "A Juventusnak menesztenie kell Allegrit"

cassano_antonio_nezoteren_mosolyog.JPGAz elmúlt napok pletykái után egyre valószínűbb, hogy a Juventus vezetősége nem nézi tovább tétlenül az elmúlt évek sikertelen építkezési kísérleteit, megválik jelenlegi mesterétől, Massimiliano Allegritől, s már csak annak módját keresi, milyen feltételek mellett valósuljon meg a búcsú.

Az ügyben megszólalt az egykori olasz válogatott játékos, Antonio Cassano is, akit aligha lehetne azzal vádolni, hogy Allegri hívei közé tartozna, hiszen rendszeresen éles kritikával illeti a toszkán szakembert.

"Allegri valószínűleg távozni fog, meneszteniük kell, a Juve nem játszhat ilyen szarul. Vincenzo Italianót fontolóra venném a helyére." - foglalta szavakba véleményét Cassano a Bobo TV szakértőjeként nyilatkozva a torinói helyzettel kapcsolatosan.

"Az Inter mellett a Juve rendelkezik a legerősebb csapattal. Allegri egyszerűen nem nyújthat ilyen teljesítményt. Maradni akar, s ezt mindig elmondja, de a Juve vajon megengedheti, hogy megtartsa?

Elfelejteném. A vele való újrakezdéshez elsőrangú csapatra van szükség, amelyben a játékosok mindent maguktól csinálnak. Allegri a szokásos pletykákat terjeszti a »segítőkész barátai« révén, ahogyan Adani nevezi őket."

A klub egyik első feladata, hogy egy megfelelő minőséget garantáló sportigazgató kinevezésével megteremtse a jövő építkezésének lapjait, s az egyik legfőbb jelölt a jelenleg a Napolinál dolgozó Cristiano Giuntoli lehet. 

"Biztos vagyok benne, hogy ha Giuntoli megérkezik, az első dolga az lesz, hogy edzőt cserél. Máskülönben nem menne a Juvéhoz. A klubnak egyszerűen el kell küldenie Allegrit."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3518136026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2023.05.31. 11:17:22

Eddig is biztos voltam a véleményemben, ennel nagyobb megerősítést nem is kaphattam volna.

Gaben Smith 2023.05.31. 11:18:48

Igaza van. Allegrinek kesz csapat kell akik felig mar onmukodoek. Pelda erre a Conte utani sikersorozat ami szep lassan leepult amikor kezdett elfogyni/atalakulni a keret.
Megfelelő rendszerrel ez a keret is lehet sikeresebb.

Pilsnerurquell 2023.05.31. 11:20:15

Igaza van a ragyásnak:P

Lord Viktor 2023.05.31. 11:46:05

Az olasz foci Jacques Villeneuve-je. Persze nem mond hülyeséget.

2023.05.31. 12:52:50

Teljes mértékben igaza van! Allegritől bármi áron meg kell szabadulni. Neki nálunk végleg lefőtt a kávé. Ez kell legyen az első feladat, hogy edzőt cserélünk, utána jöhet a többi. Zidane is egy olyan reállal tudott nyerni 3 bl-t, akivel kis túlzással bármelyik jobb edző nyert volna. Az a csapat kész volt, magától működött. Ahogy GS is írta, akkor kezdett kijönni, nogy nem is akkora edzőbáró allegri, amikor kezdett kifogyni alóla az a kész Juve, amit Conte (majdnem) csúcsra járatott. Most, hogy nincs alatta olyan keret, nem is tud vele mit kezdeni. Lsd ahány meccs, annyi felállás. Mintha maga sem tudná, mit kéne csinálni. Én nem akarom tovább nem nézni ezt a szart. Ez még célfocinak is kevés. Jöhet itt bárki, bármivel, lehet fogni mindenre, a két éve alatt SEMMIT sem tud felmutatni! Ahhoz viszont piszkosul ért, hogy hogyan építse le a játékosokat és hogyan mondjon faszságokat meccsek után.

steven.h 2023.05.31. 13:29:31

@MGB75: Szerintem eléggé részrehajló vagy, már rég nem Conte csapata volt aki a 2. BL döntőt játszotta, de nagyjából már az első év után (Pirlo, Vidal, Tevez) távozása is igencsak szigifikáns változásnak tekinthető, mégis duplázott a csapat Allegrivel utána még 4-szer+BL döntő.

Lehet mondani, hogy nem akkora edzőbáró, de a gondjaink inkább azzal kezdődtek, hogy távozott Marotta és értelmetlen igazolások, koncepció nélkül BL hajkurászás kezdődött, sem mint hogy Allegri tudása jött volna ki.

Ettől függetlenül én is elküldeném, de nem amiatt mert mondjuk szarabb edző lett, hanem szimplán a mostani Juve nem tud vele működni valamilyen okból

orwelll1 2023.05.31. 13:40:38

@steven.h: pedig most nagyrészt igaza van MGB75-nek, mert az tény, hogy nem a teljes Conte féle összerakott önműködő csapattal húzta be a két BL döntőt, de a magja megmaradt annak a csapatnak. Igazat megvallva, meg kell nézni előtte a Milánnál mit művelt, totál leépítette ugyan ilyen nulla játékkal, pedig akkor még működött is volna ez a rendszer, vagyis nem, mert akkor sem volt rendszere. Igazán Allegri tényleg egy önműködő juvéval lett sztár.

orwelll1 2023.05.31. 13:47:45

@steven.h: Ja, és nem azt akarom sugallni, hogy Conte jöjjön vissza, mert nem hiszem, hogy ő kéne, ámbár csapatot tud építeni véleményem szerint. Allegrit meg nagyon nem akartam, amikor a Milántól ide jött, aztán lásd mit ért el, majd amikor elment, még sajnáltam is, de most hogy itt van másodszor, nyilvánvalóvá vált, hogy továbbra sem tud csapatot építeni, és mint minden jónak mondható edzővel ellentétben neki nincs semmi játékstílusa. Véleményem szerint nagy hülyeség volt a Júvétól, hogy Sarrit elküldték, és nem kapott több időt, de azért Pirlo sem kapott esélyt, pedig nem volt rosszabb, mint ez a szent ember.

sleepy8 2023.05.31. 14:09:33

@orwelll1: Buffon, Barza, Bonu, Chiello. Ez a 4 ember kozos a ket BL döntőben, miattuk volt meg mindig Conte csapata? Vagy mi miatt? Miről beszéltek? :D

steven.h 2023.05.31. 14:10:09

@orwelll1: Szerintem hasonlítsd össze a két BL döntős csapatot, és utána várom, hogy hány egyező játékos van. Én már most mondom, hogy maximum 4 (abból az egyik Buffon és gondolom a másik 3-at is sejted).
Arra nem tudod azt mondani, hogy az önműködő Conte csapat volt, mert a kezdőnek a 70%-a azt se tudta mi a Conte-ball, vagy a Conte mentalitás vagy mozgások. Ne tegyünk már úgy, hogy az Conte csapata volt. Már Allegri második évében sem lehet azt mondani, hogy az Conte mechanizmusokon működő csapat volt, nemhogy utána. Igazából az első évben is a 3-5-2-t lecserélte 4-3-1-2-re, ami alapból más mozgásokat kíván védekezésben is, meg támadásban is.

Lehet azt mondani, hogy ott az összeszokottság meg a spirito volt a fő erő és nem Allegri, de ezt ráhúzni az egész első Allegri érára az nettó b@romság, ne haragudjatok, de szebb szó nem jut eszembe erről.

Az a Milan amiről meg beszéltek, az vele tudott egyébként felszínen maradni, lehet őt savazni, de ugyanazt a f0s Milan keretet ő behozta BL helyre, míg az utódai a középmezőnyben sínylődtek. Azért ki ne találjuk már, hogy azt is ő építette le. Ugyanúgy a szakmai hozzánemértés épített le a Milant is, sportigazgatói meg tulajdonosi szinten, mint most a Juvét.

Ne maradjon Allegri, én is azt mondom, de teljes balgaságokat most ne akarjunk már a nyakába varrni azért mert a 2. kinevezése nem sült el jól.

sleepy8 2023.05.31. 14:10:53

@orwelll1: És az az onmukodo csapat is, Conte szerint lofaszra se volt jó, ugye. :D A nala sokkal szarabb Mister meg egybol döntozott vele. :D

MarcoT 2023.05.31. 14:15:40

Tudor nyilatkozta, hogy a foci mennyire megváltozott az elmúlt években. S tényleg! Az új német edzőgeneráció hozta a gegenpresszinget, stb. Max nem tudott alkalmazkodni a változásokhoz. Eljárt felette az idő.

sleepy8 2023.05.31. 14:16:20

@steven.h: "Ugyanúgy a szakmai hozzánemértés épített le a Milant is, sportigazgatói meg tulajdonosi szinten, mint most a Juvét."

Én attól fosok, hogy ha még a Mistert is elzavarjak ugyanúgy, akkor itt is olyan idők jönnek mint anno Milano szebbik felen...

steven.h 2023.05.31. 14:25:50

@sleepy8: Ha jön Giuntoli és az ő elképzelései alapján elkezd építkezni a Juve, akkor nem hiszem.

A Milannál boldog boldogtalant odaraktak sportigazgatónak meg edzőnek mindenféle koncepció nélkül. Ha ezt sikerülne gyorsan elvarrni, akkor szerintem nem fognak olyan idők jönni.

Azzal nem tudok szembemenni, hogy most Allegrit nem szabad itt tartani és kell egy új szemlélet. Ettől függetlenül meg fogom védeni akármit csinál, ha olyan észrevételek jönnek, hogy Conte csapata és ő egy sz@r semmi.

orwelll1 2023.05.31. 14:27:39

@steven.h: huuu, látom igazi Allegri Fanok vannak itt. Sok igazság van amit írsz, a második bl döntőnél pl sok múlott Ronáldón is, és tényleg ő azt se tudta ki az a Conte, és én sem hypolom Contet, még ha azt gondoljátok is, de azt is be kell látni, hogy az a négy ember aki végig volt a Conte és az első Allegri érában, az igen meghatározó személyiségek voltak a csapatban. Egyébként meg Marrottát sem írom le, hisz amíg itt volt nagy érzéke volt az igazolásokhoz, és nem ész nélkül ment minden, viszont ez nem Allegri érdeme volt, ő nem tud csapatot építeni, de lehet őt hypolni, ez a ti véleményetek, nekem nem. Egy valamit mondjuk jól tudott, akkoriban jól csinálta a csapat finomhangolását, és egész jól tudott a cserékbe belenyúlni, de számomra még nem lesz jó edző, és max egy kis csapatnál, ahogy egyébként Contet sem hypolom. Ámbár most még o is sokkal jobb lenne, de tudom szerintetek nem.

orwelll1 2023.05.31. 14:29:53

Ja, egyébként egy jó sportigazgató, az az első, addig szart sem érünk, utána maradjon a Mister, és meglátjuk mi lesz

steven.h 2023.05.31. 14:43:44

@orwelll1: Ronaldon? Mi? Ronaldo max az ellenfélnél volt a BL döntőnél. Az meg hogy volt egy kapusunk meg 3 védőnk akik itt voltak Conténál nem fogja azt jelenteni, hogy az új játékosok hirtelen tudnak támadásokat vezetni. Barcelonát 3-0-ra vertük Torinóban, amiből 1 volt rögzített szituáció, Real ellen úgy jöttünk vissza 0-3-ról a bernabeuban, hogy talán mindhárom akciógól volt, most meg hirtelen nem tudunk egy támadást sem vezetni? Azért kétlem, hogy ez csak Allegri hibája lenne.

És köszi a Fan megjelölést, ebből látszódik, hogy el se olvasod amit írok, csak szeleteket.

sleepy8 2023.05.31. 14:59:57

@orwelll1: Ronáldó.:D Ahh, bocsi.

Amúgy attól mert valaki nem utál valakit egyoldalúan/elvakultan, hanem próbálja reálisan látni a dolgokat, attól már fan lesz amúgy?

orwelll1 2023.05.31. 15:08:25

@steven.h: tévedsz, mert végig olvasom, amit írsz, csak hat azért mert leírod, hogy Allegri menjen, azért még olyan erősen kampányol az mellette, hogy azt gondoltam, de ha rossz volt a meglátásom, kérlek nézd el nekem. Ronaldon meg nem BL döntő múlt, hanem a döntőbe jutás, mert ha az Atléticonak nem rúgja meg azt a hármast, mi mehettünk volna haza, nem a döntőbe, de gondolom ha o nincs ott, akkor más meg rúgja. Félre azért ne értsd, én a mai napig utalom Ronaldot, annak ellenére elismerem jó focista volt a fénykorában. A többi meg a ti véleményetek, ez meg az enyém. Allegrire tovabbra is azt tudom mondani, hogy nem juve szintű edző, de mint előbb irtam, legyen egy jó sportigazgató, és legyen hozza megfelelő igazolás, és lássuk akkor mit tud kezdeni, ámbár ez az ő kerete elvileg, hisz a játékosok nagy részét ő kérte, akkor így is tudnia kellett volna valami csapatot építeni. Egyébként lehet, hogy régen ezzel a focival jó edzőnek minősült, de nálam az a jó, aki tud fejlődni a foci fejlődésének irányában, nem pedig megragadva az öt evvel ezelőtti stilusnál.

orwelll1 2023.05.31. 15:14:00

@sleepy8: mint az imént írtam, ha félre értettem, megkövetem magam. Én sem utalom Allegrit, sőt amikor visszajött, még azt gondoltam lesz itt valami, de csalódtam. Allegri nem Juve szintű edző, Ronáldó meg egy öntelt önző barom, aki egyébként jó focista, de meccseket tudott azért eldönteni, igaz kevesszer, de volt része a BL döntőbe való jutáshoz.

steven.h 2023.05.31. 15:17:36

@orwelll1: Nem jutottunk döntőbe Ronaldoval. Ronaldo soha nem lépett pályára BL döntőn a Juventus színeiben. A legutolsó BL döntő amin a Juventus részt vett az a Real Madrid elleni döntő volt 2017-ben. Rá egy évre estünk ki úgy, hogy 0-3-as torinói mérkőzésen a Real ellen, ahol Ronaldo 2 gólt szerzett (talán), hogy a visszavágón felálltunk és 3-0-ra vezetett a csapat a Bernabeuban amikor jött a 91. percben a 11-es amit Ronaldo végzett el a Realnak. Ez után a szezon után érkezett Ronaldo, de egyszer nem jutottunk BL döntőbe vele, mert lezüllesztette Paratici a csapatot.

Az elért eredményeit védem, mert szerintem ennyit megérdemel, és azt, hogy ami neki tulajdonítható azt ne vegyük el tőle olyan balgaságokkal hogy az Conte csapata meg Conte taktikája meg stb. Ha annyira Contéé, akkor ő miért zúgott ki vele a BL csoportkörből egy galatasaray ellen és miért nem tudott egyetlen egy gólt sem lőni egy Benficának 180 perc alatt, úgy hogy az EL döntő abban az évben Torinóban volt?

Az hogy most 2 év alatt mit mutatott Allegri teljesen független és nem lett valószínűleg rosszabb edző, csak szimplán a jelenlegi Juventushoz nem illik és jobb ha távozik és nem a káposztát melegítjük fel megint egy Contéval, aki ugyanúgy már nem az a csapatépítő ember mint aki a Juvénál volt, ő is a matuzsálemeket preferálja mert neki eredmény kell, nem csapatépítés és nem hiszem hogy a Tottenhamnál kapott pofon fogja ettől eltéríteni.

Rikoo 2023.05.31. 15:18:14

@orwelll1: Azért nagyon nem mindegy, hogy egy edző 4-500 millió euróból épít csapatot, mint a PL-ben vagy mint Allegri választott minden posztra a low cost opciók közül valakit.
Annyi pénzből lehet ő is tudna jó csapatot építeni, taktikus játékkal.
Vlahovic és Bremer állítólag nem az ő igazolása volt, hanem a vezetőségé Ronaldo és Vlahovic pótlására.

Rikoo 2023.05.31. 15:23:24

@Rikoo: Szóval Ronaldo pótlására Vlahovic, De Ligt pótlására Bremer.

orwelll1 2023.05.31. 15:35:42

@steven.h: ez így van, én sem azt mondtam, hogy Conte jöjjön vissza, csak hogy most talán ő is jobb lenne, Ronaldoval meg ha nem voltunk BL döntőben, akkor rosszul emlékeztem, sorry, ettől függetlenül nem is akartam elvenni tőle az érdemeit, még ha nem igazán szeretem őt.

orwelll1 2023.05.31. 15:39:05

@Rikoo: Ne menjünk a PL-be, ahol dübörög a Business, és feneketlen a pénzes kassza, de nézzük meg a seria A kisebb csapatait, Napoli, Lazio, nem hiszem, hogy nagyobb pénzből gazdálkodásnak, mint a Juve, mégis tudnak támadó focira csapatot építeni, vagy meg biztos lehetne találni kis csapatot is, aki magához képest jóval kevesebb tőkéből, komolyabb csapatot rakott össze.

Juvino 2023.05.31. 15:54:06

@orwelll1: Ronaldoval BL donto?? Az "picit" kesobb volt,mikor az Atleticot kiejtette velunk. Es aztan egybol ki is estunk...

orwelll1 2023.05.31. 16:05:00

@Juvino: előtte már írtam, hogy akkor rosszul emlékeztem, nem néztem most utána, és csalt az emlékezetem.

alexGicamo 2023.05.31. 17:01:38

Bírom, ahogy megmondja a frankót !
Csoda, hogy még Moggi bá nem nyilatkozott ... Ő is mindig jól megmondja a magáét ! :-D

Thuglife! 2023.05.31. 17:33:26

Na csak hogy én is beszálljak a múltidésésbe:
Ha Conte és Allegri csapatát hasonlítjátok össze akkor miért nem a két egymást követő keret egyező játékosait számoljátok?
A 15-ös BL menetelés minden volt csak nem egy zseniális edző korszakos csapata és stílusa.
A csoportkört is alig abszolváltuk 1 ponttal előztük az olympiakoszt aki vert minket,az első atleticónak gólt se tudtunk rúgni 2 meccsen.
Tevez zsenijének köszönhetően vertük a Dortmundot,majd a hasonló világverő Monacót sikerült agyonbaszni 1-0val összesítésben.veretes névsor.az egyetlen értékelhető teljesítmény a reál elleni elődöntő de a reál ellen HA NEM döntő akkor hagyományosan jól szerepelünk.
A döntőben meg fényévekre voltunk a győzelemtől egy korszakos csapat ellen akár csak a másik döntőben ott a realnak volt korszakos csapata.ami kb azt jelenti ha elöbb találkozunk velük és nincs szerencsénk a sorsolásnál akkor ugyanúgy nyolcaddöntő a vége mint máskor.
Marrotta ajnározását sem értem. a Romulok sturarok pereyrák felfedezésével...az ingyen jól elsültekkel szemben akik gondolom másnál is beválltak volna egyéni zsenijüknek köszönhetően.Evra Pogba Pirlo...nem ehhez kellett jó meglátás hanem olyan névtelenek idehozatalábol akik aztán itt lesznek nagyok ..

Thuglife! 2023.05.31. 17:36:07

@Thuglife!: ...És olyan nem volt...
Mellesleg Cassanonak megint igaza van.

Rikoo 2023.05.31. 17:49:30

@orwelll1: Pontosan ezért kellene végre egy sportigazgató, ami Marotta óta nincs.

Rikoo 2023.05.31. 17:53:43

@Thuglife!: Azért az nagyon nem véletlen, hogy 8 év alatt a 3. BL döntőjére készül Marotta csapata, miközben sokkal kisebb a klubjainak a költségvetése, mint a topkluboké.
Csapatépítésben zseniális.

Thuglife! 2023.05.31. 19:32:59

@Rikoo:pont az ilyen véleményekre gondoltam.azért nem véletlen mert csapatot választani tudni kell. Juve mellett/után melyik másik olasz csapatnál lett volna bajnok? Ő vagy akár Conte? A milánnál? Ők erőn felül teljesítettek a bajnoki címnél.idén látszik.csak az internek voltak olyan lehetőségei hogy összerakjanak egy csapatot ahol elvárás a bajnoki cím + a jó BL szereplés.
Nem volt ott se pénz de ott a játékosok értéket képviselnek további jó üzletekre.
Szóval sztem Marrottának ugyanannyi balul elsült próbálkozása volt mint jó.

2023.05.31. 19:37:00

@orwelll1: "pedig most nagyrészt igaza van MGB75-nek, mert az tény, hogy nem a teljes Conte féle összerakott önműködő csapattal húzta be a két BL döntőt, de a magja megmaradt annak a csapatnak. Igazat megvallva, meg kell nézni előtte a Milánnál mit művelt, totál leépítette ugyan ilyen nulla játékkal, pedig akkor még működött is volna ez a rendszer, vagyis nem, mert akkor sem volt rendszere. Igazán Allegri tényleg egy önműködő juvéval lett sztár. "

Már Conte távozása után is nagy változások voltak, főleg elől, de a köv évben az egész gerinc le lett cserélve, és még akkor 4x bajnok, 2 bl döntő, jó sok kupa és szuperkupa. Mert jó játékosokat igazoltak. Nem Mirettik, meg Keanek. Nem leírni akarom őket, mert majd jók lesznek ők is valamikor, de hozzájuk képest pl sokkal komolyabb játékosokat igazolgattunk akkoriban. A spirito kialakítását viszont nem lehet Contétol elvenni.
De azt sem felejthetjük el, hogy a Chiellini Bocucci Barzagli Buffon négyessel bárki bárhol kurva jó lett volna

2023.05.31. 19:38:55

@steven.h: "Szerintem eléggé részrehajló vagy, már rég
nem Conte ........... a mostani Juve nem tud vele működni valamilyen okból"

Teljesen egyetértek ezzel

2023.05.31. 19:57:12

@Rikoo: így igaz. Így építs csapatot, felajánlanak 2-3 játékost büdzséből vagy ingyen igazolhatóból, aztán abból választasz. Akkor már Allegri választása?
Én egyébként így járok szavazni, és ajánlom sokmindenkinek, a szarkupacok közül a legkisebbett és legkevésbé büdöset választom.
Ő szerette volna Moratat, aki illet volna jól az elképzeléseibe, de még arra sem voltak hajlandóak kiadni valami 25-30 körüli összeget.
Helyette megkapod Miliket. Rovellát is szerette volna, hiszen regista fétise van, de akkorra már el volt döntve, hogy az ingyenes Parades jön, kettő meg nem fér ki a pénzből. Aztán így lett Loca egy hamis regista, csórikám.
És hol van Cambiasso, miért kellett elengedni kölcsönbe? Ésatöbbi. Na így építs csapatot Bl-re, scudettora, kupákra, kiégett degeszrekeresett meg leárazott focistákkal, meg egy-két ígéretesnek tűnő fiatallal, akik beépítése még akkor is egy-két évet legalább igénybe vesz, ha a csapat tökéletesen működik.
Tehát amiből főzött, nem lett annyira ehetetlen, csak nem túl ízletes:):)

Pedro32 2023.05.31. 20:09:58

Új edzőt kell igazolnunk,viszont annyiban védeném meg Allegrit,hogy kiváló villámháritó volt.Soha nem szidta a klubb működését,soha nem hisztizett,pedig nem egy egyszerű időszakot élt a klubb.Oké igen ,szerződés,pénz…de mondjuk Conte…hát az Ő egója ezt tuti nem birta volna.egy rosz eredmény és BUMM a sajtótájékoztatón bevörösödik a feje és ordít!!!Mindenkit bemószerol és ki volt mindig a hibás?JUVE,Inter,Chelsea,utoljára meg ugye: Tottenham

Panther77 2023.05.31. 20:21:53

Hahh ezt sosem gondoltam volna,hogy egyet értek ezzel a majommal valaha is és most mégis :D A hülye baromnak igaza van :D

orwelll1 2023.05.31. 20:29:58

@LacaGLJuve: Én is a BBC+ Buffonra céloztam mint a Juventus magja, mert bennük juve szív dobog(ott), jó Bonucci egy kicsit elkurvult, de azért az érdemeit ne vegyük el. Akkoriban az egyik legjobb védő sor voltak, hanem a legjobb, és ők segítettek húzni a csapatot, meg Conte távozása után adtak spiritot rendesen, de azt is aláírom, hogy jók voltak az igazolások, de ez Marotta érdeme nagyrészt, de ezek nem Allegri érdemei. Mondjuk vannak itt akik ezzel a véleményemmel nem értenek egyet, de az meg az ő véleményük. Továbbra is tartom, hogy Allegri nem juve szintű edző, és meg lehet próbálni megmagyarázni, hogy szarok az igazolások, meg nincs sportigazgató, de jelenleg két éven keresztül tanácstalanul taktika nélkül küldi ki a csapatot, de a kritikusok akik itt vannak, erre is tudnak magyarázatot. A Mister egy középszintű csapat edzőjének menne el, nem egy Juvénak szerintem.

Most pedig OFF:

Lehet megköveztek, de most szurkoljunk a Romának a döntőben.

Thuglife! 2023.05.31. 20:56:56

@Rikoo: "Annyi pénzből lehet ő is tudna jó csapatot építeni, taktikus játékkal."
Ezt kellene már észrevenni hogy ő akkor is 1-0ra játszana...
És 1-0-okkal nem lehet tűzben tartani támadókat mert nem ők szerzik a gólt és középpályásokat mert nem ők adnak gólpasszt,hanem ahogy Cassano is írta korábban:csak az ellenfél balfékségéből szereznek gólt.
A jelenlegi BL élcsapatait nem tudod 0-gólon tartani csupán jó játékosokkal.
A de ha Allegri rendszerét veszed nagyon jól látni hogy ilyen nantes meg freiburg ellen ez már csak épphogy elég Sevilla meg benfica ellen európa élmezőnyének végén található csapatok ellen már nem.

Apuleius 2023.05.31. 21:00:19

@orwelll1: "Lehet megköveztek, de most szurkoljunk a Romának a döntőben."

Szerintem nem kövez meg ezért senki, én is nekik szurkolok :-)

Rodri13 2023.05.31. 21:02:03

@Apuleius: nagy hangulat van!! Sevillaiak közt vagyok xd

Apuleius 2023.05.31. 21:09:29

@Rodri13: Szuper lehet, jó szórakozást!!! Azért piszkosul szomorú, hogy nem a Juve van ott a Sevilla helyett...

venember83 2023.05.31. 21:26:14

@Apuleius: akkor sima győzelem lenne Mou számára, ő még nem vesztett el európai kupadöntőt, ellentétben másokkal.

Rodri13 2023.05.31. 21:29:44

@Apuleius: köszönöm szépen! 50ezret raktam tizi párbajra. Forza juve!

Apuleius 2023.05.31. 21:32:28

@venember83: Nem is értem, hogy mire gondolsz. Simán hoztuk volna a döntőt :-)

Apuleius 2023.05.31. 21:35:55

@venember83: By the way Mourinho két UEFA-Szuperkupát is elveszített, egyet még a Chelsea-vel, egyet a MU-val.

Rodri13 2023.05.31. 21:44:42

@Juvino: na ha ellenünk talált volna be

Juvino 2023.05.31. 21:49:59

@Rodri13: hat ja.
Egyebkent most is volt serult boven, megis 17gol...

Apuleius 2023.05.31. 21:57:59

@venember83: Hát, akkor a transfermarkt el van tévedve, mert a tények makacs dolgok :-)

2023.05.31. 21:59:49

Remélem dupláz a kicsi!!!
Az első félidővel már megvagyo, Dybala duplája még hozni fog a konyhára egy kis pluszt!!!
Hajrá Roooomaaa!!!

Zsltrk977 2023.05.31. 22:19:25

Off: Hajrá Sevilla! Remélem Mouringyó nem nyer a Rómával.

insieme 2023.05.31. 22:27:11

Amit a Sevilla szurkolói
"művelnek ",,hát ezt akarom látni a jövőben Juventus Stadium ban.
Egy fehér tenger....hatalmas!

Thuglife! 2023.06.01. 08:43:50

Na ennyit ér az antifocit.várni a tizikre aztán a tizipárbajt hátvédekkel akarja megnyerni.

Lord Viktor 2023.06.01. 09:51:08

@Apuleius: hogy lenne eltévedve a Transfermarkt?!
Hisz ők a Tiszta Tudás Forrása, mint azt az olasz szövetségtől megtudtuk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása