A Juventus célja az maradt az olasz bajnokság jelenlegi szezonjában, hogy az utolsó négy fordulóban annyi pontot gyűjtsön, amennyi elegendő lesz ahhoz, hogy a csapat biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában.
A mostani forduló ideális lehet arra. hogy a zebramezesek fontos lépést tegyenek ebbe az irányba, hiszen a kiesőjelölt Cremonese látogat Torinóba, miközben a vetélytársak közül a Lazio hazai pályán nem bírt a Lecce otthonában, az AC Milan pedig a Spezia csapatától szenvedett vereséget.
Massimiliano Allegri keretének hiányzói a sérüléssel bajlódó Leonardo Bonucci és Mattia De Sciglio lesznek.
A két csapat január elején vívott első mérkőzésén a Juventus Arkadiusz Milik kései találatának köszönhetően aratott nehezen kiharcolt győzelmet a Cremonese vendégeként.
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti élőben.
A Juventus 23 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin
Védők: Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Rugani, Barbieri
Középpályások: Locatelli, Pogba, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli
Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Kean, Di María, Iling-Junior
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Wizzurah 2023.05.14. 21:17:35
Egy Iling Jr-t pl. 100 ezer euróért vette a klub. Jön vissza Rovella, vannak még tehetséges fiatalok. Nem kell ide se Pogba se Rabiot, építsünk a fiatalokra. Mikor, ha nem most.
juve28adam 2023.05.14. 21:18:05
JuveMI 2023.05.14. 21:19:03
BigChris 2023.05.14. 21:19:28
venember83 2023.05.14. 21:20:36
venember83 2023.05.14. 21:22:03
ZED! 2023.05.14. 21:23:31
Juventino86 2023.05.14. 21:24:45
venember83 2023.05.14. 21:25:02
BigChris 2023.05.14. 21:25:54
Mark Szabo 2023.05.14. 21:28:38
insieme 2023.05.14. 21:29:33
Juventino86 2023.05.14. 21:30:32
venember83 2023.05.14. 21:35:26
Juvino 2023.05.14. 21:35:45
Rodri13 2023.05.14. 21:37:45
venember83 2023.05.14. 21:37:47
Mondanám, hogy Pogbától meg kell válni, de a torinói vénasszonynak nincs sok módja erre, meg amúgy is divat jól megfejni a klubot.
JuveMI 2023.05.14. 21:40:03
JuveMI 2023.05.14. 21:42:18
2023.05.14. 21:42:21
Parádés sem egy matyóhímzés mindenesetre, bár ma jól mozog mer nincs nyomás az ellenfél részéről támadásban xd
Pogba meg ennyi volt. Ide se kellett volna hozni.
venember83 2023.05.14. 21:43:33
Juvino 2023.05.14. 21:43:45
west30 2023.05.14. 21:45:28
venember83 2023.05.14. 21:47:38
Juvino 2023.05.14. 21:48:29
JuveMI 2023.05.14. 21:48:51
u.i.: 352 vagy 3511... tulajdonképpen mindegy.
Juventino86 2023.05.14. 21:53:27
Juvino 2023.05.14. 21:55:48
Juvino 2023.05.14. 21:58:29
JuveMI 2023.05.14. 21:59:01
venember83 2023.05.14. 21:59:39
Juvino 2023.05.14. 21:59:52
Juventino86 2023.05.14. 22:01:04
JuveMI 2023.05.14. 22:01:10
u.i.: Ugye figyeltétek, hogy milyen kevés játékos ment előre... és mekkora létszámfölényben voltak a védők!
bianconeri83 2023.05.14. 22:02:18
Juvino 2023.05.14. 22:03:43
Del Pybala 2023.05.14. 22:04:19
Juventino86 2023.05.14. 22:08:14
Rodri13 2023.05.14. 22:09:06
Juvino 2023.05.14. 22:09:42
Attilio79 2023.05.14. 22:10:14
BigChris 2023.05.14. 22:11:57
Wizzurah 2023.05.14. 22:12:49
De jön a kedvencem Iling!!!!!
Lord Viktor 2023.05.14. 22:13:32
Ja és Pogba megsérült megint, sírva ment le.
Zsltrk977 2023.05.14. 22:14:23
Attilio79 2023.05.14. 22:15:28
steven.h 2023.05.14. 22:16:29
Attilio79 2023.05.14. 22:17:37
@venember83: :D Mint mindig, ebben a szezonban, Pinsoglio méretű. :D
Juvino 2023.05.14. 22:19:38
Wizzurah 2023.05.14. 22:19:52
Persze világbajnok, oroszlánrészt vállalt :)
Locatelli Európa bajnok, na abból oroszlánrészt vállalt. Az edzője egy fos, aki nem tudja hogy kell játszatni, de ez elmondható Vlahovicra is és még a fél csapatra. (szét tárt kezű smiley)
Attilio79 2023.05.14. 22:19:52
Juventino86 2023.05.14. 22:20:14
Juventino86 2023.05.14. 22:21:58
Mark Szabo 2023.05.14. 22:22:25
Zsltrk977 2023.05.14. 22:23:55
Iling Jr. elleni meg 11 -es.
Lord Viktor 2023.05.14. 22:24:13
Wizzurah 2023.05.14. 22:24:42
JuveMI 2023.05.14. 22:25:33
u.i.: a F@szIGC kénytelen lesz visszaállítani a -15 pontot... mert 9 nem lesz elég!
BigChris 2023.05.14. 22:25:50
Zsltrk977 2023.05.14. 22:26:40
Attilio79 2023.05.14. 22:26:43
Nincs új a nap alatt... A Var, a Figc, az uefa dolgozgatnak ellenünk.
steven.h 2023.05.14. 22:28:54
Paredes meg tényleg azóta hasonlít csak futballistára mióta kiderült h nem lesz megvéve. Pont az ilyenekre nincs szüksége a csapatnak
2023.05.14. 22:29:41
Zsltrk977 2023.05.14. 22:30:49
BigChris 2023.05.14. 22:32:01
Attilio79 2023.05.14. 22:32:29
tv88 2023.05.14. 22:34:28
Wizzurah 2023.05.14. 22:34:30
Juvino 2023.05.14. 22:35:58
Juvino 2023.05.14. 22:37:33
Szili 72 2023.05.14. 22:37:50
Zsltrk977 2023.05.14. 22:39:09
JuveMI 2023.05.14. 22:41:24
Max! Ha esetleg Di Maria kezdene jobb összekötőben... akkor nyomhatnánk 5 támadóval a bunker ellen... ja, hogy szerinted annyi túl sok?:)
Lord Viktor 2023.05.14. 22:47:07
A gond az, hogy a Milan elleni rangadónkon kívül nem nagyon játszik senki egymás ellen, csak egy inter-Atalanta lesz.
JuveMI 2023.05.14. 22:47:43
2023.05.14. 22:48:06
*
Fagioli gólja tetszett. Kean meg egy rakás sz*r de hát nincs új a nap alatt.
Juvino 2023.05.14. 22:54:26
Ravanelli 2023.05.14. 22:58:36
babo0410 2023.05.14. 23:02:09
babo0410 2023.05.14. 23:03:47
Attilio79 2023.05.14. 23:33:43
alexGicamo 2023.05.15. 03:53:44
2023.05.15. 10:29:23
Performansz a Sevilla ellen kell majd uraim(ahol nem lesz)
venember83 2023.05.15. 12:10:48
insieme 2023.05.15. 18:01:40
Hozzuk a következő 3 meccset az 9 pont =78
Milan szintén hozza,,,de tőlünk kikap, az 67 pont, tehát büntetésként minimum 12 pont kell
Rikoo 2023.05.15. 22:29:32
insieme 2023.05.15. 23:26:26
insieme 2023.05.15. 23:32:19
13 kapott gól!!??
Xavi jól összerakta a védelmet
Allegri szerint a legjobb védelem nyeri a bajnokságot
Úgy látszik igazán van.
Én szerény vagyok, nekem jó ha mindig 1 góllal többet rúgunk mint az ellenfél
Az utolsó 100 komment: