Allegri: „Hallgatnunk és dolgoznunk kell, mást nem tehetünk”

allegri_massimiliano_uniti_fino_alla_fine_feliratos_sajtotajekoztaton.jpgAz Inter elleni elbukott elődöntő után a Juventus a Bologna ellen térhet vissza a helyes útra, Massimiliano Allegri pedig a csapat által elszenvedett nehézségekről beszélt a bolognai meccs előtti sajtótájékoztatón.

„Mindenki jól érzi magát, nem ettől függ, hogy ki játszik. Minden normális keretek között zajlik. Federico Chiesa kivételes játékos, repül a pályán, s meg tudja nyerni a meccset. De ne feledjük, hogy tízhónapos kihagyás van mögötte. A fizikai és mentális egyensúly megtalálása nem egyszerű.

Az általa hozott teljesítmények normális kereteken belül vannak. Paul Pogba egy évig nem játszott. S nincs a legjobb állapotban a futballozáshoz. Szeretném visszakapni azt a Pogbát, akit először edzettem, de jelenleg nem ez a helyzet. Általában minél hosszabb a kihagyás, annál több időbe telik a felépülés. Ezt tanulmányok bizonyítják. Minden rendben zajlik. A szerencse tényező fontos szerepet játszott, pechünk volt, hogy olyan top játékosok nem voltak elérhetők, mint Paul Pogba és Federico Chiesa, de Dušan Vlahovićot is mondhatom, aki makacs sérülés után tért vissza, s nem arról van szó, hogy mostanra gyenge játékos lett belőle, de időre van szüksége, hogy a múltbeli szintjét hozza.

Mindazonáltal szerencsénk is volt bizonyos tekintetben, sokat köszönhetünk a Juventus utánpótlásnevelésénél tíz évig zajlott munkának, a második csapatnak, hiszen így olyan játékosokkal lettünk gazdagabbak, mint Nicolò Fagioli, Fabio Miretti, Matías Soulé, Samuel Iling-Junior. Ők pedig rengeteget játszottak. Fabio Miretti tinédzser, aki 40-nél több meccsen szerepelt a Juventusnál. Nicolò Fagioli a Cremonesénél 25-30 meccset játszott, megnyerték a bajnokságot és tehetséges, s most 30 meccsnél tart.

Nem egyszerű a Juventusnál 30 vagy 40 meccset játszani. Még az igazán kiemelkedőknek sem… Egyszer beszélgettem Gigi Buffonnal, aki azt mondta, hogy első évében a Juventusnál semmit nem értett, s második évében sem tudatosultak a dolgok. A Juventus egyedi klub, adott a nyomás, az egyéb dolgok… Idő kell a fejlődésre.

Megértem, hogy az emberek mindent akarnak azonnal. Azonban türelemre és tervezésre van szükség. S a negatív dolgokból kiindulva, amilyen volt Paul Pogba és Federico Chiesa helyzete, akiről tudtam, hogy ilyesmi formában fog visszatérni, fontos erőforrásokat fedeztünk fel a klub számára. A klub számára pedig ez gazdaságilag is nagyon fontos.

Most folytatnunk kell az utat, és haladnunk kell előre, nem veszíthetjük el szem elől a célkitűzésünket. Most következik a legnehezebb időszak, most. Nem a tizenöt pontos levonás volt az. Hanem a jelen. Nem csak a csapatról beszélek, hanem mindenről.

A klubnak gyorsnak kell lennie, 35 nap következik, a szezon legfontosabb része, mint mindig, hacsak nem estünk ki már mindenhonnan. Két célkitűzésünk van, s ezek eléréséhez gránittömbnek kell lennünk. Mindenre, 360 fokra kiterjedő figyelemről beszélek.

Most csendben kell maradnunk, ahogyan tettük a szezon egyéb nehéz időszakaiban. Dolgoznunk és tennünk kell. Amikor a futballlban egy csapat nem nyer, akkor a rossz oldalon van, és reagálni kell. Amikor visszatértem, tudtam, hogy nehéz lesz azonnal ismét a győztes útra visszatérni, tavaly elveszítettünk két döntőt, idén pedig sok fiatalt be tudtunk építeni. Mindig attól függ a szezon megítélése, milyen szempontból figyeljük a dolgokat.

Az Inter ellen rossz hozzáállást mutattunk, sokkal pozitívabb futballt kellett volna mutatnunk. Holnap nagyon nehéz mérkőzés lesz, és nyernünk kell. Kompakt, figyelmes és agresszív csapatra lesz szükségünk, miközben tisztelnünk kell a Bolognát.

Negatív időszak van mögöttünk, ezeket az időszakokat együtt kell magunk mögött hagynunk, s közben a láthatárt sem tekinthetjük sötétebbnek, mint amilyen az valójában. Holnap megváltoztathatjuk a dolgok menetét, de a Bologna és Thiago Motta nagyszerű munkát végez.

Az Il Corriere della Sera beszámolója szerint a bianconero klub több játékosa már nem bízik a mesterben, akit további két évig a Juventushoz köt a szerződése.

„Fizikailag megtörtünk.” - idézi a napilap a megnevezni nem kívánt játékos nyilatkozatát, melyet az Inter elleni meccs után tett. „Mivel folyamatosan változik a felállás, nehezen tudunk beleszokni egy játékstílusba.”

A La Gazzetta dello Sport hírei szerint a mester stábjában is változások várhatók, a szezon végén távozik Paolo Bianco, felmondja a szerződését, és szeretné kipróbálni magát vezetőedzőként egy Serie B vagy Serie C csapatnál. A mestert is megkérdezték a csapatnál tapasztalható hangulatról.

„Nem volt összeszólalkozás a játékosokkal. Mi történt? Miért? Ki számolt be minderről? Neveket szeretnék hallani, mert egyébként csak a holnapi meccsel foglalkozhatunk.

Az emberek nagyon kreatívak, és a Juventus vesztes meccsei után sok hamis információ lát napvilágot. A minap Giannis nyilatkozatát hallgattam meg a kudarcról. Lesznek pillanatok, amikor a csapat nem nyer, de meg kell teremtenünk a feltételeket, hogy győzhessünk. Csak egy csapat nyer, és nekünk kell annak a csapatnak lennünk.

Szórakoztatónak találom, amikor az emberek engem vesznek célba, ha félresiklanak a dolgok. Ez stimulál engem. Amikor egy nap majd visszavonulok, valaki mást kell célba venniük az embereknek.

Tisztelem a szurkolókat, akiknek szeretnék köszönetet mondani. A saját részemről csak professzionalizmusról, őszinteségről és eltökéltségről tudok beszélni. Ezen kívül azonban adódnak az életben nehézségek, és mi minden lehetségeset megteszünk, hogy túljussunk ezeken, kezdve azzal, hogy holnap ismét elkezdjük a győzelmek sorát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9118113502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2023.04.29. 15:17:51

Minél többször nyitod ki a szádat annál nagyobb bohócnak tűnsz, tényleg jobb lenne ha csendben dolgoznál, lehetőleg valahol máshol.
Chiesa elsősorban nem azért nem jó, mert sérülésből tért vissza. Előtte sem találta a helyét ebben az értelmezhetetlen futballban.
A fiatalokkal kapcsolatban igaza van, Chiellini is 26-27 évesen lett igazán kiemelkedő futballista, klasszis szintre meg 30 körül ért fel. Idén velük szerintem jól dolgozik, ezt nem venném el Maxitól.

insieme 2023.04.29. 16:04:50

@Pavel1988: ha ilyen ritmusban fogja a Next Gen t beépíteni,akkor
Jövőre olasz szinten Top
2 év múlva EU Top
Jönnek vissza az ikonok, akik
Motiváció terén a legfontosabb segítség.

Thuglife! 2023.04.29. 16:41:02

Ezekkel a fiatalokkal a képességeik alapján ha alapemberek lennének legfeljebb a kiesésért harcolnánk.
Egyáltalán mi az hogy beépíteni?ha játszanak,hatással vannak a játékra,vagy a meccs alakulására?
Egyet se sikerült beépíteni csak kapják ajándékba a játékperceket mert sok volt a kp.-n a sérült.lejátszani egy fiatalnak 90 percet ebben a semmiben,nem szolgálja a fejlődését semmivel.
Ha valaki hibázik egyből le van cserélve kb Pintér Attila pedagógiai érzékkel megáldva,hogy az önbizalmát majd az edzésen szerezze vissza?Paredes egyszer visszaugat Allegrinek már hétvégén játszik.Barrenechea meg eltűnik.
35 nap a szezonból?nem.ha kikapunk a Sevilla ellen kb a szezonnak vége a kutya se nézi a maradék serie a meccseket.

venember83 2023.04.29. 17:21:08

Azért jó lenne, ha olykor bátrabban visszakérdeznének az újságírók. Mert lehet, hogy fontos a fiatalok rutinszerzése, de mi a Juve mottója? Vagy ha hallgatni és dolgozni kell, mi volt ez az informális eszmecsere a Napoli és Inter elleni elvesztett meccsek után? Azért mégis vicc, hogy eltelt bő 1,5 év, és még mindig ugyanúgy a sérülésekkel takarózik a mester, miközben bajnokságot tekintve meghatározó embereket kapott (pl. Bremer és Vlaho), de közben sikerült őket is leépíteni, lásd Bremer teljesítményét az Inter ellen.

SuperTrezi 2023.04.29. 20:19:38

Mester, te lassan már többet hallgatsz, mint Helen Keller.

Gaben Smith 2023.04.29. 20:32:25

@Pavel1988: peldaul bobo papa ezt gondolja:
"If I was Chiesa or Vlahovic, I would hand in a transfer request at the end of the season."

- Vieri
Vagyis ha Chiesa vagy Vlaho lenne kerne a szezon vegen az eligazolast.

Ugy oszinten ket olyan jatekos akiben a legnagyobb potencial van a keretben megis leepultek ,nincs megtalalva a helyuk nem jatszanak rendszeresen .
Csak legyen vege ennek a remalomnak a szezon vegen :(

Bundesz 2023.04.29. 21:50:51

Már nem is tudom sírjak vagy nevessek.... Ez az ember nem fogja fel, hogy amit szarul csinál, annak súlya van!
Kritika éri, hogy fel kellene állnia, és nevetve azt mondja, ez neki jó, mert építőleg hat rá. Kezdem azt hinni, ez beteg. Mikor játékosok panaszkodnak, hogy nem tudják mi a faszt akar, és nem rudnak illeszkedni ebbe, erre is az a válasz, neveket akarok hallani, na ilyenkor qva nagy a baj... Ez az ember fogja lehuzni az épkézláb játékosokat a wcn..... Őszintén szólva, én abszolút esélytelennek látom a csapatot, a következő El meccsen, és ha utána is marad, na akkor kellene elgondolkodni embereknek odafent, hogy megéri e, ez az ember?!

Dzsákkeríni 2023.04.29. 22:31:33

Arrogáns, pökhendi senkiházi

venember83 2023.04.30. 05:55:43

@Gaben Smith:
Tuttosport: a Juve nem szándékozik nyáron megválni Vlahótól és Chiesától, mindkét játékost a klub jövőjének tekintik a vezetők. Chiesa akár egész karrierjét a Juventusnál töltheti, kiválóan képviseli a Juventust: fiatal, rendkívül tehetséges és olasz.

2023.04.30. 08:14:42

Majd a meccs után : Fejlődnünk kell, dolgoznunk kell, csöndben kell maradnunk XD

Gaben Smith 2023.04.30. 10:18:34

@venember83: nyilvan mindket hir kodszurkalas

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása