Inter - Juventus: a várható kezdőcsapatok

serie_a_inter-juventus.jpgA Juventus súlyos hullámvölgybe került, hiszen sorozatban három bajnoki mérkőzését zárta vereséggel, s szerda este az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján, az Inter otthonában kell visszatalálnia a győzelem útjára.

A torinói első mérkőzésen Juan Cuadrado szerezte meg a vezetést a zebramezeseknek, s az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy ezzel ki is alakult a végeredmény, azonban a Gleison Bremer kezét érő labda miatt a játékvezető büntetőt ítélt a milánóiaknak, amelyet Romero Lukaku értékesített. Mivel az idegenben szerzett találatoknak nincsen kiemelt szerepe a sorozatban, az 1:1-es végeredmény azt jelenti, hogy a két csapat nulláról indíthatja a küzdelmet a milánói visszavágón.

Eurosport várakozásai szerint, ahogyan a kupamérkőzéseken eddig is történt, most is Mattia Perin őrzi a Juventus kapuját, a védelemben Federico Gatti, Gleison Bremer és Danilo juthat szerephez.

A középpályán Mattia De Sciglio, Nicolò Fagioli, Manuel Locatelli, Adrien Rabiot és Filip Kostić kerülhet bevetésre, a támadósorban Arkadiusz Milik és Ángel Di María próbálja majd megszerezni a továbbjutáshoz szükséges találatokat.

INTER (3-5-2): Onana; Darmian, Acerbi, Bastoni; Dumfries, Barella, Çalhanoğlu, Mkhitaryan, Dimarco; Džeko, Lautaro Martínez.

JUVENTUS (3-5-2): Perin; Gatti, Bremer, Danilo; De Sciglio, Fagioli, Locatelli, Rabiot, Kostić; Di María, Milik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2918110634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuveMI 2023.04.26. 00:10:00

Meg kell ütni a rühes kutyákat! ... Majd a BL-ben a rút-vörös szomszéd is megveri őket... harcos forgatókönyv... de valamit csak le kellene tenni az uefa asztalára... behúzzuk az EL-t... a szar milán meg (az utolsó uefa) BL-t... '24-ben pedig indulhat a szuperliga (kosárlabdás mintára)... 20 angol, 16 olasz és 12 spanyol csapattal:))

venember83 2023.04.26. 04:52:30

Agresti: Vlaho bokaficama nem ad okot aggodalomra: személyre szabott munka és pár napon belül ismét bevethető lesz.

Rocky80 2023.04.26. 10:58:52

@JuveMI: Angliában is van egy ilyen rút-vörös szomszédja az igazi nagycsapatnak, a Citynek, tudtad?! :D

Csak már ők nem érdekeltek az EL-ben sem, nem elég jók, úgy tűnik... Pedig milyen fiatal, karizmatikus edzőjük van! Kár értük... ;-) :D

venember83 2023.04.26. 12:29:39

Agresti szerint a várható kezdőcsapat: Perin; Bremer, Bonucci, Alex Sandro; De Sciglio, Miretti, Locatelli, Rabiot, Kostic; Di Maria, Chiesa

west30 2023.04.26. 13:50:18

@venember83: A Juventus az egyetlen csapat ahol meccsrol meccsre rotalni kell a fel kezdot,mert nem birnak lejatszani 2 meccset egymas utan.Ilyen a vilagon nincs csak nalunk.

venember83 2023.04.26. 14:05:22

@west30: ehhez kapcsolódik, nem ellenőriztem, de nem lehet messze az igazságtól.

Allegri 98 különböző felállást használt 98 meccsen. A legtöbbet játszó futballisták (játékpercek): Danilo: 6500; Szczesny: 6387; Rabiot: 6370; Locatelli: 6040; Cuadrado 5902

insieme 2023.04.26. 14:59:20

@venember83: ez tudatos, az ellenfelek nem tudják milyen taktikát kell alkalmazni.....
csak az a dolgunk, hogy tartani bírjuk az 1:0át .......

MdewC 2023.04.26. 15:37:59

Bármi áron nyerni kell!!!

west30 2023.04.26. 16:26:56

@insieme: A gond az hogy a mi jatekosaink sem. :)

venember83 2023.04.26. 16:28:24

@west30: ez elengedhetetlen a kiszámíthatatlansághoz. Ami ugye a siker alappillére a mesternél.

JuveMI 2023.04.26. 16:34:27

@Rocky80: Azért ez a "nagycsapat" megnevezés nagyon erős a shitty-re... inkább újgazdag (mint idehaza a vasgyűjtők)... :)
u.i.: Ezen a fórumon inkább maradjunk kedvenc olasz csapatunknál... DE JÓ LENNE MA TOVÁBBJUTNI a sintér ellen!

insieme 2023.04.26. 17:30:29

@JuveMI: valamit mondasz nagycsapat pl. Real Madrid, Bayern
Barca/most nem/AC Milan
Juventus-volt és lesz !

Rocky80 2023.04.26. 18:27:06

@JuveMI: tetszik a párhuzam! :D

Amúgy szerintem az, aki évek óta a BL legnagyobb esélyese, az már nem kiscsapat.

Amúgy meg kívánságod Allegri számára parancs, sima meccsen 0-2 a tippem!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása