Allegri: "Jövőre a Bajnokok Ligájában akarunk szerepelni"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_16.jpgA Juventus a bajnoki éllovas Napoli együttesét fogadja vasárnap este, s van miért visszavágnia, hiszen a déliek januárban megsemmisítő, 5:1-es győzelemmel szakították meg a zebramezesek nyolc mérkőzés hosszúra nyúló, kapott gól nélküli győzelmi sorozatát.

"A Napoli úton van a scudetto megnyerése felé. Rendkívüli bajnoki szezonjuk van, s megérdemelten állnak az élen. Nehéz mérkőzés lesz egy erős csapat ellen. A Milan elleni mérkőzésük nagyon taktikus volt. A Napoli úgy játszott, ahogyan az egész szezonban játszott, kiváló fizikális állapotban vannak. Mi több, egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek vissza kell vágnunk." - mondta a Juventus mestere, Massimiliano Alleri a szombati sajtótájékoztató alkalmával.

"Az első döntés után mindent újra kellett indítanunk, s mentális erőfeszítéseket kellett tennünk, alkalmazkodnunk kellett a tabella állásához, s meg kellett próbálnunk visszatérni a kerékvágásba. Ebben az időszakban az Európa-ligában és az Olasz Kupában is helyt kellett állnunk. Jól megálltuk a helyünket, most jobb teljesítményt kell nyújtanunk. Az Olasz Kupában és az Európa-ligában is megvan az esélyünk arra, hogy döntőbe jussunk, s be akarjuk fogni a Laziót a második helyen.

Pontokat kell gyűjtenünk a pályán, most, hogy az összes pontunkat visszakaptuk. Mostantól a lehető legtöbb pontot kell gyűjtenünk a tabellán, mert az a célunk, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában szerepeljünk.

Rabiot sokat fejlődött, de úgy gondolom, hogy még van hova fejlődnie. Javulhat a vertikális passzok tekintetében és a távoli lövésekkel is. Holnap reggel felmérem, hogyan vannak a játékosok. Semmi gond Bremerrel, de meg kell látnom, hogy milyen állapotban van. Rugani és Bonucci is jó teljesítményt nyújtanak az edzéseken, míg De Sciglio teljes mértékben bevethető.

Chiesa kilencven percet játszott csütörtökön, ezért meg kell látnunk, hogy feltöltődött-e. Tegnap délután tértünk vissza, s az edzőpályára mentünk. A mai nap áll rendelkezésünkre arra, hogy visszanyerjük az energiát, utána előre tekinthetünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5818108368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása