Allegri: "Csak annyit tehetünk, hogy csöndben maradunk"

allegri_massimiliano_sassuolo_ellen.jpgA Juventus gyenge teljesítményt nyújtott, s 1:0-ás vereséget szenvedett, így pont nélkül térhet haza a Sassuolo otthonából.

"Egy órán keresztül nem játszottunk jól, majd a kapott gól jelentette pofon után reagáltunk. Fontos mérkőzés volt a tabella szempontjából, de ez volt zsinórban a második vereségünk, mindkettő idegenben történt. Talpra kell állnunk, dolgoznunk kell azon, amit elrontottunk, s más felfogásban kell játszanunk ezeken a mérkőzéseken." - mondta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a mérkőzés lefújását követően.

"Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Vannak játékosok, mint Federico Chiesa és Paul Pogba, akik kezdenek formába lendülni, míg mások sokkal többet játszottak, s így fáradtak. Ez nem kifogás, mert összezavarodtunk a szögleteknél.

Jobbak voltunk a végén, de pihentetnünk kellett olyan játékosokat, mint Chiesa és Pogba. Láttam javulást Pogbánál, de még nagy lemaradása van, s nincs abban az állapotban, hogy kilencven percet játsszon. Megpróbáljuk lassan harminc percekre emelni, s meglátjuk, hogyan reagál. Most csak annyit tehetünk, hogy csöndben maradunk, keményen dolgozunk és az utolsó csepp energiát is kipréseljük, hogy továbbjussunk a Sporting ellen."

A Sassuolo győzelmét eredményező találat előtt Nicolò Fagioli hibázott nagyot, s a fiatal középpályást láthatóan nagyon megviselte az eset.

"Mindenki hibázik, egy hiba volt, de nem ő felelős a vereség miatt. Az egész csapat nem játszott a megfelelő színvonalon. Elmondtam a srácoknak, hogy ez egy fontos lépés a táblázaton elfoglalt helyünk szempontjából, 9 és 11 pont előnyünk lehetett volna a milánói klubok előtt, ehelyett pontokat veszítettünk. Ahogyan mindig mondom, vannak meccsek, amelyeken a Juventusnak nem játszania, hanem nyernie kell."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8718103966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodri13 2023.04.16. 21:41:37

Egy órán keresztül nem játszottunk jól, majd a kapott gól jelentette pofon után reagáltunk

Hát igen ez a baj hogy mindig a gól után reagálunk és előtte lóf.szt sem csinálunk

Mark Szabo 2023.04.16. 21:46:57

Ezt már egyszer nyilatkoztad Maxi!

Szili 72 2023.04.16. 22:00:01

Így van, más felfogásban kell játszani. Támadni kell a legjobb kezdővel és 2-0 után pihentetni, nem matekozni.

JuveMI 2023.04.16. 22:06:34

"... Fagioli ma este számomra végleg bizonyította, hogy a jövő Juventusának nagy kapitánya lesz... méltó az olyan legendás elődökhöz, mint Del Piero és Chiellini..." Én inkább ezt nyilatkoztam volna róla a mai meccs után.

ACE12 2023.04.16. 22:47:51

Az elején le kell rohhanni az ellenfelet 15 perc alatt kell minimum 1 gólt lőni. Aztán az utolsó 15 percet megint megnyomni. A második félidőben ugyanezt. Oszt megvan a 60 perc jó foci. Könnyebb megtartani az előnyt mint 20 percig kergetni a lemaradást...most nincs igazam? ...de kipattant te jó ég :))

west30 2023.04.17. 00:14:47

@JuveMI: Ezt gondolom te most csak viccnek szantad ugye. :)

Pilsnerurquell 2023.04.17. 06:34:58

Baszdmeg Allegri inkább maradtál volna most csöndben... ><
Néha a csönd többet mond 1000szónál.

Vagy benne van a szerződésben hogy kötelező nyilatkozni súlytalan, jellegtelen, sablon szarokat amiknek semmi köze semmihez?

Szedd össze magad most már öreg mert nem leszünk így jóban. Mérkőzésről-mérkőzésre... Mi van veled bmeg mindjárt vége a szezonnak... Vagy ezt vmi hr-esek adják a szádba?

2023.04.17. 07:02:33

@Szili 72: Egy meccs 90 percig tart. Vagy tovább. Pihenni ráérnek utána. Nem úgy kéne focizni, mintha minimálbért kapnának.

venember83 2023.04.17. 07:18:17

"és az utolsó csepp energiát is kipréseljük"

Mindezt Olaszország egyik élklubjánál április közepén. Nincs játék, nincs erőnlét. Mi lenne, ha még keresné is a mester a kifogásokat?

ggbuffon 2023.04.17. 08:28:21

@venember83: főleg h a csapat egy része (elméletileg húzójátékosok) a szezon nagyrészét kihagyta. Vagy Di Maria miben fáradhatott el? Chiesa aki egy labdat nem tud lassan átvenni? Vlahovic, aki lassan az NB1be se férne be?

steven.h 2023.04.17. 08:55:37

@ggbuffon: Chiesát szerintem azért még ne vegyük már elő, a srác 1 éve nem játszott meccset, labdát se lehet tudni, hogy mikor látott először, mert a rehabilitációjának nem az volt a fő fókusza, ráadásul még fantom fájdalmakkal is küzd, ez jól látható. Én átéltem már ezt saját magamon, meg a Juve is átélte már Del Pieroval. Nem annyira egyszerű innen visszajönni, nagy a kilengés a két véglet között (Ibra, Chiellini ------ Marchisio).

Szerintem egyelőre örüljün annak, hogy a sebességéből semmit nem vesztett, nem úgy mint Zaniolo, a formája meg majd javul folyamatosan - Sporting ellen meg ő volt a legjobb, de látszódik hogy a sorozatterhelés még sok.

FeriGjuve 2023.04.17. 09:18:18

Csak annyit tehetsz,hogy eltakarodsz végre!
Már ha hagyna ez a kutyaütő vezetőség...

delpi0823 2023.04.17. 09:18:54

Vannak olyan meccsek ahol a Juventusnak nem jatszania kell hanem nyernie.Hat az a baj Maxi hogy a meccsek 95%a olyan ahol nem jatszunk.Az a budos nagy helyzet ha mi kapjuk azelso golt akkor kurva nagy szarban vagyunk.Forditottunk meg iden meccset hatranybol?nem nagyon emlekszem,de javitson ki valaki ha volt ilyen.

delpi0823 2023.04.17. 09:22:17

@FeriGjuve: Az a budos nagy helyzet sztem,ha nem nyerunk iden semmit(amire eleg nagy sansz van),es a bl se lesz meg ,sztem akkor is maradni fog.

Lanzafame 2023.04.17. 09:38:46

@delpi0823: Itt van a kutya elásva valahol, ennél a mentalitásnál. A futball nem olyan irányba megy, hogy akár a meccsek 5%-ában csak az eredményre menjünk. Persze, mindig az eredményre megyünk, de ennél fontosabb, hogy legyen egy alapjátékunk, amit az edző alakít ki, és finomhangol attól függően, hogy a Man City vagy a Spezia ellen játszunk.

Allegrinél ez az alap szándékosan hiányzik, minden meccs kilátástalan dagonyázás, csata, mindenki ellen. Aztán csodálkozunk, hogy az EL-ben vagyunk, és esélyünk sincs a bajnoki címre, miközben szép csöndben a többi olasz csapat jó évet fut a BL-ben, és az olasz futball is elkezdett alkalmazkodni a mai világhoz és proaktív focit játszani.

De mi nem, mi büszkén megyünk szembe az autópályán ezzel a gyökérrel. És ha bármi rossz történik, az a játékosok hibája. Csak kérdem én, ki az edzőjük és milyen fizetésért?

delpi0823 2023.04.17. 13:41:58

@Lanzafame: Az o alapjateka az hogy vedekezzunk es majd 1 golt csak talalunk valahogy.Csak a gebasz akkor ut be,ha mi kapjuk az elsot,mert akkor fingjuk nincs a jatekosoknak mit kellene csinalniuk,csak megy a kapkodas kb mindenkitol.Nem sok olyan meccsre emlekszek a szezonbol amit mi vesztes allasbol megtudtunk volna forditani,sot konkretan egyre se ebbol a szezonbol.Az azert eleg beszedes sztem........

Lanzafame 2023.04.17. 14:26:36

@delpi0823: amit írsz, így van, de ez nem alapjáték, hanem edzői hozzáállás. Az alapjáték hiánya alatt én pl. azt értem, hogy nincsenek begyakorolt mozgások, játéksémák, visszatérő kombinációk.

Ezt támasztja alá, nem tudjuk kihozni a labdát, nincsenek akcióink, és csak a szögletektől várjuk a gólokat. Ez nagyon kevés, ezt Dárdaival is lehetne hozni.

delpi0823 2023.04.17. 16:16:16

@Lanzafame: Igen egyetertek.Viszont a vezetoseget annyira megvedenem most hogy nincsennek konnyu helyzet be,mert azert valljuk be oszinten ezek a folyamatos edzocserek nem igen sultek el jol.Ketszer is meg kell gondolniuk ha valtanak,kit hoznak Allegri helyere,mert sajnos az igazsaghoz hozzatartozik hogy mar evek ota szar a jatekunk es ez nem csak Allegri edzoskodese alatt volt igy.Sarrit kibasztuk egy ev utan bajnokicimmel a hata mogott,majd jott Pirlo nyert egy olasz kupat meg szuperkupat,nala kezdet azert valami kialakulni,aztan elzavartuk ot is.Igy utolag persze okos az ember,de az lett volna a legjobb ha marad,meg a leggazdasagosabb megoldas is lett volna.Ha most jon egy uj edzo,uj tervekkel,teljesen mas jatekszisztemaval,valoszinu hogy a kovetkezo szezonunk is kuka.Mondjuk ha nem lesz semmilyen europai kupa ami valljuk be oszinten sanszos,akkor lehet megerne a valtas.Mert akkor heti 1meccsel rengeteg idejuk lesz gyakorolni az uj jatekrendszert.

alexGicamo 2023.04.17. 16:30:09

Az a baj, hogy te mindig csak játszani akarsz, a játékot meg hírből sem ismered !

Thuglife! 2023.04.17. 16:55:40

Az olasz kondás elemér

venember83 2023.04.17. 19:14:18

@Lanzafame: s mióta probléma a labdakihozatal, Pirlo utolsó juvés éve óta kb.? Játékosként persze. Letámadó csapattal szemben nincs ellenszere ennek a Juventusnak.

delpi0823 2023.04.17. 21:58:33

@venember83: Hat igen.Az a baj evek ota szar a jatekunk sajnos es ez nem csak Allegri edzoskodese alatt.Pirlonal emlekszem Bentancour adta a golpasszokat,csak sajnos az ellenfelnek......Sarrival se volt szemetgyonyorkodteto a jatekunk,bar az o mentsegere legyen szolva o meg behuzta a scudettot.Pont ezt irtam hogy most mar 2szer is meg gondolja a vezetoseg sztem hogy kit ultessen le a padra ha valtanak.

steven.h 2023.04.18. 08:27:35

@venember83: Utána szerintem még Marchisio jól vette át azt a szerepet, valamint az utána lévő BL döntős csapatnak sem voltak ekkora gondjai. Én az utánra teszem a totál fogalmatlanságot a labdakihozatalban...

delpi0823 2023.04.18. 13:36:15

@steven.h: Meg az a nagy budos helyzet sajnos hogy nem csak a labdakihozatallal,hanem a letamadadsal is nagy gondjaink vannak,amikor mi probalkozunk letamadassal az ellenfel kb 99%ban siman kihozza a labdat........Allandoan feluton van mindenki az a vicc.

FAF 2023.04.18. 15:00:26

@delpi0823: A játékszisztéma váltással nem lesz semmi gond mert most semmilyen nincs. Még csak azt se mondanám hogy a védelem meg van szervezve a többiről meg ne is beszéljünk. Mint például az említett labdakihozatal. Passzolgatás hátul aztán aki először megunja az picsánrúgja a labdát előre...A támadásépítésnek meg nyoma sincs abban végképpen nem tud kárt tenni egy edzőváltás.

venember83 2023.04.18. 16:07:00

@FAF: Lampard hamarosan felszabadul.

MdewC 2023.04.18. 16:24:19

@venember83: belénk vágod a kést? :D

Ennyire szar ez a nap?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása