Allegri: „A Freiburg hazai pályán más csapat”

allegri_massimiliano_el-sajtotajekoztaton_garboban.JPGMassimiliano Allegri a Freiburg elleni visszavágó előtt természetesen továbbjutási reményekről beszélt, azonban a kezdőcsapat tekintetében sok bizonyossággal nem szolgálhatott.

„A meccs kapcsán célunk a továbbjutás, mivel szép lépés lenne a menetelés folytatása az Európa-ligában. Tudjuk viszont, hogy bonyolult és nehéz meccsünk lesz. A Freiburg hazai pályán más csapat. Készen kell állnunk bármilyen eshetőségre és az összes váratlan eseményre.” - mondta a mester a sajtótájékoztatón.

„A bajnokságban idén 53 pontot szereztünk a pályán, még 12 meccsünk van hátra, és meg kell próbálnunk a legjobb négy között zárni a külső körülményektől függetlenül. Európában kiestünk a BL-ből, de itt a lehetőség a továbblépésre egy nehéz sorozatban, ahol komoly csapatok versengenek, ilyen a United, a Roma és a Freiburg. Apró lépésenként kell haladnunk, majd a szezon végén levonjuk a következtetéseket, a mérlegek könnyen változhatnak, meccsről meccsre kell haladnunk.

Gólt kell szereznünk, mert nem túl jó ötlet ezen a pályán gól nélküli meccsben reménykedni. A Freiburg jó az állított helyzetekből, ezért nagyon szervezetten és maximális koncentrációval kell játszanunk a teljes 100 percen keresztül.

Dušan Vlahović jó állapotban van, vasárnap jól teljesített, és fizikailag is rendben van. Hamarosan ismét gólokat fog szerezni, ez a hullámvölgy csupán pillanatnyi állapot. A csatárokat jobban észreveszi a sajtó, ha nem lövik a gólokat, mint például a középpályásokat.

Ángel Di María kihagyott pár edzést, ma pedig más edzésmunkát végzett. Dolgozott kicsit, jobban van, de nem valószínű, hogy a kezdő sípszótól bevetném. Sajnos volt egy kis sérülése a Freiburg elleni első meccsen, szerencsére a mai tesztek jó eredménnyel zárultak. Ennek ellenére nincs sok perc a lábában, s láthattuk mi történt szeptemberben, ezért nem zárható ki, hogy elveszítjük őt 40 napra, ha nem figyelünk. A holnapi meccs fontos, de még számos meccs áll előttünk idén.

Ami Federico Chiesát illeti, úgy tűnik, hogy ő van a legrosszabb állapotban, és ő bizonyosan csak a padra kerül.

Dušan Vlahović és Moise Kean együtt? Ez is egy lehetőség, de erről csak közvetlenül a meccs előtt fogok dönteni. Viszont nem zárható ki, hogy Mattia De Sciglio a védőhármasban kapjon helyet a meccs kezdetétől.

Lépésről lépésre kell haladnunk, először jussunk be a negyeddöntőbe, aztán jön a vasárnap esti Juventus-Inter, ami mindig fontos. Az EL-ben való továbblépéssel telítődik a naptárunk is. Jobban érezzük magunkat a pályán, cserébe sokkal kevesebb edzésre van lehetőségünk.

Az olasz csapatok szép szereplése? Olaszországgal az a gond, hogy nem létezik kiegyensúlyozottság. Egyik nap adott játékos az Aranylabda várományosa, majd a következő héten már bukott játékos. Emellett a pályán kívül is vannak nehézségek, pénzügyileg a Premier League 5-1-es előnyben van, gazdaságilag gyengék vagyunk az angol futballhoz képest. A tény, hogy sikerül jó eredményeket elérni, az azt mutatja, hogy jó szakemberek dolgoznak itt, edzőktől igazgatókig. Remélem, hogy az összes olasz csapat továbbjut, aztán majd meglátjuk, mit hoz a sorsolás.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr118072756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2023.03.15. 20:59:08

Remélem a Vlahovic-Kean kettős kezd, mert semmi értelme nincs, hogy megint Miretti játszon Vlahovic mögött.
Soulé meg gondolom nem fog kezdeni egy ennyire fontos meccsen.

Shaky79 2023.03.15. 21:34:14

Szerintem hozd be az összes kedvenc öreg játékosaidat, akik univerzálisan mindenhol tudnak játszani hátvédtől a csatár posztig, told be a buszt 30 méterre a kapunktól, hátha kihúzzuk a tizenegyesekig, aztán nyilatkozd le, hogy milyen jól teljesítettek a srácok! Szánalmas ez a játékfelfogás amit ez az ember képvisel!

Shaky79 2023.03.15. 21:36:03

Ja és ha továbbjutunk egy világverő Freiburg ellen, akkor fényezd magadat, hogy milyen királyak vagytok ti olaszországban, abból a "kevés" pénzből amit zsebre tesztek!

Gaben Smith 2023.03.15. 22:26:19

Keves a penz (legalabbis neki tuti nem) van pontlevonas, telitett a naptar (vagyis tul sok a meccs ) keves az edzes ( pedig ha lett volna tobb) mindig lesz valami bunbak

babo0410 2023.03.16. 00:59:22

Allegri! A Napoli egy német csapat ellen 8-0-ás összesítéssel ment tovább. Mert nem beszariak voltak, meg vigyázni kell, otthon mások stb. nyilatkozatokat tettek, hanem kimentek, és megrakták őket. Nem dumálni kell, hanem kimenni a pályára, és elverni őket.

delpi0823 2023.03.16. 07:55:44

@babo0410: 8-0as osszesites?Jo lesz az azert 5-0nak is.

Alessandro 10 2023.03.16. 10:55:42

Sziasztok!

Régóta olvasom a blogot, és meg régebb óta drukkolok a csapatnak (96-os bl döntő).
Már régóta terveztem regisztrálni, és hozzászólni a témákhoz, és most el is jött az ideje. Nagyon tetszik az oldal, gratula az adminoknak!
Ennyit off-kent.
Amiért ma “tollat ragadtam”, az volna, h tudnátok-e linket küldeni a mai meccshez?
Előre is köszönöm!
Forza Juve per sempre!!!

Leram7 2023.03.16. 11:13:27

Adja valamelyik csatorna? Akár német is jó, csak ne stream legyen.

Apuleius 2023.03.16. 11:23:07

@Alessandro 10: Köszönjük szépen!!! Örülünk, hogy klaviatúrát ragadtál :-)

Itt minden bizonnyal lesznek linkek a meccshez:
s365.live/
livetv.sx/enx/allupcomingsports/2/

Rocky80 2023.03.16. 11:39:08

@Alessandro 10: üdv itt, tűzön-vízen át, csak pozitívan!

Lanzafame 2023.03.16. 11:50:56

Úgy érzem a szavai alapján, hogy egy unalmas X-ért megyünk. Remélem nem így lesz, mert ha beállunk szenvedni, akkor meleg lehet a ma este.

venember83 2023.03.16. 12:07:27

@Lanzafame: itt hull a hó éppen, szóval egy kis melegség igazán jót tenne.

venember83 2023.03.16. 13:17:28

@Lanzafame: Szczesny, Danilo, Bremer, Gatti, Kostic, Rabiot, Locatelli, Fagioli, Cuadrado, Miretti, Vlahovic. 3-5-1-1. Egy ilyen felállás erre utalna.

venember83 2023.03.16. 16:34:27

@Rikoo: akkor nem kívánnám a meleget. Januárban kimaxoltuk a téli kirándulást és a síelést. Kolozsváron délelőtt volt egy kis télidező havazás, de azonnal elolvadt.

Lui Alex 2023.03.16. 17:31:09

@Alessandro 10: szia múlt héten a német RTL adta élőben lehet most is adja

Alessandro 10 2023.03.17. 07:52:16

@Apuleius: köszönöm a tnpi tippet, jó sok klikkelgetes után ugyan, de a 30. perctől sikerült néznem a meccset

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása