Cobolli Gigli: "A történelem ismétli önmagát"

cobolli_gigli_giovanni.jpgA komoly pontlevonással elmarasztalt, s további vizsgálatok elé néző Juventus korábbi elnöke, Giovanni Cobolli Gigli is megszólalt a klub helyzetével és a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban. A riporter először arról kérdezte, mit mondana a novemberben leköszönő Andrea Agnelli klubelnöknek.

"Köszönetet mondanék neki azért, amit a korai éveiben a Juventusért tett, a scudettókért, amelyeket megnyert, köszönhetően Marotta munkájának is. Elmondanám neki, hogy hibázott, amikor egy sor emberrel vette körül magát." - mondta Cobolli Gigli a Radio Anch’io Sport munkatársának nyilatkozva.

De vajon mire számíthat a klub az UEFA részéről az olasz szövetség döntése után?

"Merev hozzáállásra az UEFA részéről. Evelina Christllin, aki a FIFA igazgatótanácsának tagja az UEFA képviseletében és Juve-szurkoló, azt mondta, hogy ez súlyos büntetés, hogy lehajtott fejjel kell újrakezdeni, de arra is rámutatott, hogy sorozatosan olyan dolgokat tettek, amelyek miatt elhatárolódott a Juve vezetőségétől.

Egyértelmű tehát, hogy történtek olyan dolgok, amiket nem lett volna szabad megtenni, s hogy egy olyan fontos ember hiányzott, mint Marotta. Nem akarom őt isteníteni, de képes volt jól irányítani a sport szektort.

A történelem ismétli önmagát, abban az értelemben, hogy a Juventus büntetéseket kaphat, mint a Calciopoli alatt, azonban a bizonyítékok itt teljesen mások. A Calciopoli a csapatok és a játékvezetők közti egészségtelen kapcsolatokat tárta fel, itt inkább a tőkenyereséggel kapcsolatos ügyekről van szó. Várjuk, hogy a szövetség fellebbviteli bizottsága közzétegye a fellebbezését, hogy megérthessük az okokat, miért csak a Juve kapott 15 pontos levonást, míg más csapatok nem.

A Juve fellebbezett az Olasz Olimpiai Bizottságnál, ami eredményt hozhat, de nem fogják megváltoztatni a büntetést, vagyis csak törölhetik vagy fenntarthatják azt. Vagy, ahogyan azt Cantamessa ügyvéd mondta, én pedig megbízom benne, vissza lehet küldeni az ügyet a bíróságnak újratárgyalásra.

Aztán vannak még más dolgok is, amelyeket nem jó hallani: a fizetések ügye, amely érinti a büntetéseket is, s ez az UEFA állásfoglalására vár. A Juve új igazgatótanácsára számos nagyon nehéz ügy hárul. A legaggasztóbb a fizetési műveletekkel kapcsolatos, mert hamis könyvelésről lehet szó."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9718032442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2023.01.23. 14:37:34

Fura, hogy pont Marottát említi. Nyilván tény, hogy akkor kezdtünk pénzügyileg szétesni mikor távozott, de azért ne felejtsük már el, hogy amikor Contéval bajnokságot nyertek, akkor csakis ugyanilyen plusvalenzás manővereknek köszönhették, hogy indulhattak a bajnokságban.

Legalábbis én erről anno nagyon sokat olvastam. Szóval ő is ugyanúgy csinálja, mint ahogy minden klub, csak valahogy az inter megint érinthetetlen és valószínűleg az Osimhen üzlet és a Bonucci-Caldara csere is periférián kívülre fog kerülni.

venember83 2023.01.23. 14:43:27

@steven.h: Marchisio is nyilatkozott nemrég, s azt mondta ő is, hogy Beppénél törhetett meg a dolog, nem pótolták őt megfelelően.

steven.h 2023.01.23. 14:47:07

@venember83: Igen, ezzel egyetértek. És most látom, hogy egyébként az lemaradt, hogy a Contés bajnoki címet az interre értettem már.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása